Keresés

Részletes keresés

trizs77 Creative Commons License 2017.04.08 0 0 123420

Ne tessék régi vicceket elmondani.

A tartós tárolásból azok az eszközök egyenesen a bontóba, illetve szürkeexportra kerültek.

'98-óta pedig a tartós tárolásnak hírét sem hallotta az aktuális garnitúra, nemhogy gyakorolta volna.

Ezért rohadt szét gyakorlatilag pár év alatt az addig, és azután beszerzett haditechnika.

 

--------------

 

Kár.

Pedig én nagyon pártoltam*** a dolgot.

 

Nem mi, nem a főiskola hanem a HTI és Gödöllő dolgozta ki (ha jól csalódom izraeli segédlettel) a tartós tárolásba helyezés technológiáját.

Pár protó elkészítése után, a Verpeléti hk.ezredet jelölték ki, mint minta tartós tárolásba helyező alakulatot.

Meg is csinálták.

Jól.

Működött.

 

De!

Jött a magyarosch, ungarische spezialitet kukacoskodás.

 

  - Mi az, hogy a zsidó előírja hány naponta kell ellenőrizni a kivezetett műszerben a benti páratartalmat?

   - Miért kell évente lecserélni a benti pára elszívó granulátumot, mikor  - a szomszédom anyósa mondta - biztos kibír három évet is?

   - Meg minek kell egy ilyen tartós tárolásba helyezett ezredhez békében is 8 fő ?

Amúgy a 730 fős állományt csökkentették 8 főre, de ezt sokallták.

Satöbbi.

 

 

Még be sem fejezték a kb. 550-600 db T55-T54 tartós tárolásba helyezését, amikorra megváltozott a politikai széljárás és inkább vitték ezeket az eszközöket Diósgyőrbe, beolvasztani.

 

Ami meg kimaradt a beolvasztásból, azt meg sorsára hagyták.

felügyelet, ellenőrzés, karbantartás nélkül.

 

Mert bár igaz, hogy egy tartós tárolásba helyezett ezrednél az eredeti létszám 1%-a képes majdnem hadrafogható, de mindenképpen üzemképes állapotban tartani a teknyikát, ha ezt az 1%-t is elvonják, hamar lerohad az egész és már valóban csak selejtnek való.

 

Az eredetileg tervezett, gondolt technika mennyiségnek kb. 2%-a lett valóban tartós tárolásba helyezve, de a tárolásból kimaradt a tartós szó.

Mert volt eszköz ami, amikorra sorra került és valóban tartós tárolásba is helyezték (nem olcsón) rá egy hétre ment a bontóba.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

*** = Nem önzetlen volt e szeretet.

Viszonylag jól kerestünk a tartós tárolásba helyezés technológiájának oktatásával.

Ez mindig munkaidőn kívül zajlott.

( vagy nem )

 

 

Előzmény: Hehe164 (123416)
Hehe164 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123419

Egyem a zúzáját a hiteles magyar közmédiának. :-)

Előzmény: tűzszerész-infós-rambó (123418)
tűzszerész-infós-rambó Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123418

Na ilyen még nem volt! Mindenképpen nézd meg.

 

A maximális hatás kedvéért ne szóljatok egymásnak mi van benne, hanem egyben nézd meg a három perces videó első két és fél percét. A töltet a végén lesz.

 

 

 

http://www.mediaklikk.hu/video/v4-hirado-m1-2125-2017-04-04-i-adas/#

kovacsgyula44 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123417

Az ország tele volt bunkeres repülőterekkel. Ki volt az a barom, aki Kecskemét mellett döntött? A 29-esek rakétáit kitűnő ukrán pala védte méteres beton helyett. Hungarikum.

Előzmény: Hehe164 (123416)
Hehe164 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123416

Ne tessék régi vicceket elmondani.

A tartós tárolásból azok az eszközök egyenesen a bontóba, illetve szürkeexportra kerültek.

'98-óta pedig a tartós tárolásnak hírét sem hallotta az aktuális garnitúra, nemhogy gyakorolta volna.

Ezért rohadt szét gyakorlatilag pár év alatt az addig, és azután beszerzett haditechnika.

(A Gripenek nem ér, azok nincsenek magyar tulajdonban.)

Előzmény: trizs77 (123410)
Hiryu-reload Creative Commons License 2017.04.07 -7 1 123415

Végül is, addig se a CEUért tüntetőket ütik......

Előzmény: trizs77 (123414)
trizs77 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123414

 - Maga terhes ?

 - Igen.

 - Mióta ?

 - Még mindíg remeg a lábam.

 

 

Előzmény: Hiryu-reload (123413)
Hiryu-reload Creative Commons License 2017.04.07 -8 0 123413
kovacsgyula44 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123412

Az Orosz Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az amerikai rakéták nem voltak valami hatékonyak, az 59 kilőtt Tomahawk-ból mindössze 23 csapódott be. 

A minisztériumnak nincs tudomása arról, hol ért célba a maradék 36 rakéta.

kovacsgyula44 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123411

Nálunk a rendszerben lévő 29-esek szabad ég alatt háltak, az NDK 24-eseket szinte a szemétben tartották.

Előzmény: kovacsgyula44 (123409)
trizs77 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123410

hhüüümm

 

bátyám, bátyám..........................................:-((

 

ezt a Magyar Néphadsereg is, majd a Magyar Honvédség is tudta.

Csinálta is.

 

Sok tanfolyamot tartottunk tartós tárolásba helyezésről.

Sok technológiát írtunk.

 

S ami ennél fontosabb, sok száz eszközt (szerintem több mint ezer eszközt) hatalmas pénzekért, jó tartós tárolásba helyeztek.

 

Egy-egy T55 tartós tárolásba helyezése kb. 1995-ben több mint 40.000 HUF volt.

 

 

 

 

Előzmény: kovacsgyula44 (123409)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123409

A Magyar Néphadseregnél, a Magyar Honvédségnél ismeretlen fogalom a tárolás, a tartós tárolás meg pláne. Lengyeleknél, Cseheknél is voltunk vendégségben. A felszámolt rakétacsapatok fűthető garázsaiba beköltözött a tüzérség. A tartós tárolásban a DANA-k hermetikus burkolatban voltak a fűthető garázsban, négy burok volt rákötve egy páramentesítőre.

Előzmény: Hehe164 (123403)
Hiryu-reload Creative Commons License 2017.04.07 -8 0 123408

Hazaáruló!!!!!

 

Ha Mészaáros és Mészaáros KFT azt mondja, hogy felújítható, akkor az az!!!!!!

 

(elveszti közpénz jellegét)

 

De eccerűbb lenen kurva nagy hangszórókat felállítani a határon, oszt bejátszani a négy huszonnégyes hangját, és máris szalad a migráncs!!

 

https://www.youtube.com/watch?v=8zXsiXJdf4o

Előzmény: trizs77 (123402)
etomcat Creative Commons License 2017.04.07 -1 0 123407

> OT-s oldalszámuk lesz.

 

A Mi-24 egy nagyon potens gép, ha felújítják még korszerűsítetlen formában is iszonyú tűzerő van benne. Szíriában a kormányerők a magyarhoz képest "majom mínusz mínusz" export kivitelű Mi-25-ökkel több ezer vahhabitát segítettek hozzá a fejenként 70 lánykecske eléréséhez.

 

Természetesen közel Mi-35 szintre felhozni a gépeket még jobb lenne, éjjeli harc-képesség, szuperszonikus sebességű ir. rakéták, 6-8 gépen legalább. Mi-8/17 esetén is a fülke páncélozhatóságot megteremteni, éjjellátó, FLIR torony, modern telekomm.

Előzmény: kovacsgyula44 (123375)
FOMA Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123406

"2013 óta bevett munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottként foglalkoztatott munkavállalók (jellemzően irodai dolgozók) bérét mindig pontosan annyival csökkentik, amennyivel a garantált bérminimum és/vagy a minimálbér összege emelkedik."

 

A pontosítás kedvéért ez így nem igaz, nem az illetményt csökkentik, hanem az ún. munkáltatói döntést. Ez azokat érinti, akiknek valamivel magasabb az illetménye a garantált bérminimumnál, de el voltak térítve felfelé, az emelést ebből az összegből gazdálkodják ki, azaz a nettó fizetésemelés összege nulla.

Előzmény: FOMA (123404)
etomcat Creative Commons License 2017.04.07 -1 0 123405

> és hozza a Sztrelát, palackban.....

 

Nem kell hozni, ex-Jugoszláviában mindenütt annyi hadifegyver van mindenfelé, Titótól maradt és polgárháborús lerakatokban, meg csak úgy a civileknél, padlástól a kút aljáig, hogy össze se lehet számolni. Ha csak a koszovói mohamedán maffia-állam az "agysebészek" kezébe adja a rá eső részt, akkor is 224 katyusa 24 össztüze kellene majd a megállításukhoz.

 

Z. G. szakújságíró egy olyan szcenáriót vetett fel többször a blogján és csak félig viccesen, ahol a "menekültekkel" felturbózódott borsodi rejtett erőforrás bánság szeparatista gerillái ellen kell majd bevetni a Mi24-eseket.

Előzmény: Hiryu-reload (123398)
FOMA Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123404

A cím pontatlan, nem a rendőrök érintettek, hanem a közalkalmazottak.

 

És tegyük hozzá, hogy több helyen a munkaáltató jogot gyakorlók- van ahol konkrétan a főkapitány - biztatják őket, hogy pereljenek, mert nekik saját hatáskörben nincs erre keretük. Amúgy jogos a per, nagyon sokaknak egyetlen forintot sem jelent a garantált bérminimumra történő beállás, így viszont a pályakezdő szakképzett ügykezelő pont annyit keres, mint a tizenéves gyakorlattal rendelkező jogász, aki meg kevesebbet keres, mint a pályakezdő őrmester. 

Előzmény: trizs77 (123402)
Hehe164 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123403

Ezek a dolgok hangyavesényit sem számítanak.

 

Eleve a "meglévő" huszonnégyesek már rég alkalmatlanok (kettő darab kivételével) mindenféle "felújításra".

 

Csak a lebontásuk ideje lehet kérdéses.

Előzmény: trizs77 (123385)
trizs77 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 123402
kovacsgyula44 Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123401

Már írtam egyszer, hogy tapasztaltam a környéken egy-két izraeli hadiipari "besegítést". Hasznos volt mindenkinek.

Előzmény: Hiryu-reload (123399)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123400

A Mi-24-esek esetleges reaktiválása kapcsán lenne egy kérdésem.

 

Egy korszerű katonai helikopter - harci heli/közepes szállító - egy repült órára kb. mennyi munkaerő ráfordítást igényel?

Mondjuk egy 12 aktív gépes alakulatnál a gépek mellett mekkora szerelői/technikusi (kiszolgáló) állomány kell?

 

És mi a helyzet a korábbi szovjet technikákkal (Mi8/17/24)?

 

Hiryu-reload Creative Commons License 2017.04.06 -8 0 123399

je, ez rémlett.....


The process of serious preparing of Macedonias Air Force for contributing to NATO operations has been initiated in December 2003 when Macedonian Government awarded Elbit Systems of Israel with a US 2 million contract for limited (first-stage) upgrade of two Mi-17 and two Mi-24V helicopters. The upgrade of selected helicopters started at Petrovec air base, near Skopje, in February 2004 and was completed some eight months later. All four aircraft involved in this modernization are now again operational and have redesigned cockpit layout, adopted for night vision goggle (NVG) operations, and are also equipped with ANVIS/HUD System. By equipping its aircraft with ANVIS/HUDs, Macedonian Air Force become one of a very few operators of Night-operation Mi-17 and Mi-24 helicopters worldwide, even before Air Forces of NATO-member countries Poland, the Czech Republic, Hungary and Bulgaria.

Satisfied with the successful completionof initially 
signed contract, Macedonian Government and Elbit Systems are now very close to signing of a new contract for more comprehensive (second-stage) upgrade for six Macedonian Air Force helicopters. Since the Republic of Macedonia has announced that it will contribute to NATO with two Combat Search and Rescue (CSAR) helicopters, the Macedonian Ministry of Defence now plans to initiate second stage of upgrade for the two Macedonian Mi-17s that were involved in the first stage. Additional upgrade of Macedonian Hips will mean equipping them with all new communication, identification and navigation systems that among others will include a new ILS, VOR, DME, multifunctional displays and a digital moving map display that will replace the 

earlier paper map system. In addition to second stage Mi-17 upgrade, the Macedonian Air Force also plans more advanced upgrade for another four Mi-24 helicopters. The second-stage Mi-24 upgrade package will mean equipping another four Macedonian Hinds with the complete first-stage upgrade, plus complete second-stage Mi-17 upgrade supplemented by improved self-defence systems (new radar warning receivers and chaff/flare dispensers) and a third-generation gyro-stabilised multi-sensor payload (TV camera, FLIR, auto-tracker and laser rangefinder/laser designator), integrated with helmet sight, multifunctional displays and digital moving map display.

egyébként dél-afrikai projekt előnye, hogy most olcsón kapsz (fehér) szakembert, menekülnek  a feketék paradicsomából...

Hiryu-reload Creative Commons License 2017.04.06 -8 0 123398

ja. leteszi a turbánját a kerítésnél, előkapja a varázsfuvoláját, megnyálazza, megfújja, és egyből jön a dzsinn, és hozza a Sztrelát, palackban.....

 

ja egyébként asszem makedónok anno domini 2005-körül már kipróbálták az Elbit alap modernizációs csomagját, 24/17-re, de volt komolyabb is, Spike-al bezárólag...

 

Előzmény: gaunt (123390)
fekvőrendőr Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123397

Jogszerű, de ha a lökdösődés miatt pofánvágják, nincs hivszem. elleni erőszak, csak garázdaság, valamilyen fokú testisértés stb., de egy jó ügyvéd még ezt is kihozza bűncselekményhiányosnak.

Előzmény: NYUGDIJAS TROTY (123395)
FOMA Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123396

Az, hogy a polgári ruhás rendőrökön nincs azonosító, az teljesen jogszerű. Az, hogy tömeg elleni tevékenységhez alkalmazzák ezt az állományt, az végül is nem törvénysértő, de szakmai baromság, dilettantizmus, felelőtlenség, nem is tudom igazán minősíteni azt az ökör parancsnokot, aki miatt ez bekövetkezett.

 

Ha ilyen szituációban az erőszakossá váló tömeg veszélyezteti a polgári ruhás rendőr életetét, testi épségét, simán megvalósul egy elöljáró által elkövetett katonai bűncselekmény az állománnyal szemben (Btk. 451. §).

Előzmény: NYUGDIJAS TROTY (123395)
NYUGDIJAS TROTY Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123395

Amugy az teljesen jogszeru hogy barmifele megkulonbozteto jelzes nelkul vesznek reszt ott a dolgok surujeben ?

 

 

Előzmény: fekvőrendőr (123393)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123394

Megnéztem.

 

Nem tudom eldönteni nem tudom melyik az ostobább kritikátlanabb atlantista.

Előzmény: kovacsgyula44 (123383)
fekvőrendőr Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123393

Ezek a srácok semmiről se tehetnek, viszont aki beleküldte őket ebbe a szituációba, azt azonnal kirúgnám.

Előzmény: ka_TARZI_s (123391)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123392

A dél-afrikaiaknak van egy elég jó kis modernizációs csomagja 24-eshez. Gondolom nem azt fogják megvenni.

Előzmény: Hiryu-reload (123366)
ka_TARZI_s Creative Commons License 2017.04.06 0 0 123391

 Gondolom ezt utólag tették a cikkbe:

 

Válaszolt a rendőrség
 
A BRFK Kommunikációs Osztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy az atv.hu által küldött „megkeresésében szereplő helyen és időben a rendezvény biztosítási feladatait egyen- és polgári ruhás rendőri állomány hajtotta végre”. A felvételeken a tüntetőket rángató, lökdöső civil ruhás férfiak a rendőrség közlése szerint utóbbiakhoz sorolandók, vagyis a „polgári ruhás rendőri állomány” tagjai. Ennek megfelelően a BRFK válasza arra is kitér, hogy a „rendőrség a biztosítási feladatait jog- és szakszerűen, a szükségesség és arányosság követelményének megfelelően hajtotta végre”.

Előzmény: fekvőrendőr (123380)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!