> Majd eldől mi lesz, még nézelődöm. Ha bravo akkor 150le-s.
Ha feltétlenül sokat bonyolódsz utcai gyorsulásokba, akkor nyilván hasznos a +30 ló, hétköznapi közlekedésben viszont (mikor közepes fordulaton padló, de nem húzatod végig több fokozaton át, mert pár mp alatt vége a forgalmi helyzetnek váltás nélkül) bőben jó lesz a 120-as is. Ha meg dobsz rá egy chipet, akkor pláne. Hétköznapi forgalomban szerintem egy pillanatnyi előnyt se kapsz a 150-estől, ha ez foglalkoztat: ez nem olyan, mint amikor a nyomatékban van különbség a sokat használt tartományban.
És szerintem nagy választékból könnyebb jót találni, márpedig 120-asból van sok.
> van még más is kinézőben, hagyományos szívó nagyobb köbcentivel, de most az itt nem téma.
Van még egy nagyon kellemes vonulata az 1.4-es T-Jetnek városban (ezt pl. az 1.4 TSI nem tudja), pláne nagyköbcentisekkel szemben: hamar melegszik, és alapjáraton meg kis tempóval csordogálva aránylag keveset tud enni.
Nálunk be se indítom a nagyobbik benzinest (pedig csak 2 literes) a kerületen belül, ha mindkét kocsi otthon van, annyival hamarabb meleg a T-Jet. (télen fűtés és kopás szempontjából ugye ez fontos)
A központi zár hajlamos megbolondulni néha, és távirányítóval nem működik. De ezt is kiküszöbölték, kb 2008 közepétől más a kulcs, onnantól nincs gond. Más nem jellemző.
Visszatérve a bravohoz. Az elektronika mennyire sikerült jól? Minden működik teljesen megbízhatóan, vagy vannak ilyen bal ajtó nem záródik, meg műszarfalon ez-az elromlik és hasonló gondok?
Ahogy nézem tényleg viszonylag jó árban vannak. Legalábbis más 1.4-es turbósok drágábbak, de nem biztos hogy jobbak. Viszont a kínálat elég gyér, pár darab 150Le-s van eladó. Az opelekről hallottam még jót, de azok túl drágák nekem.
Majd eldől mi lesz, még nézelődöm. Ha bravo akkor 150le-s. Van még más is kinézőben, hagyományos szívó nagyobb köbcentivel, de most az itt nem téma.
Semmit nem kell nézni, ez nem japán, vagy német prémium. 2005-ös Pandám rommá törve két évig állt hóban-fagyban, '15 tavaszán vágtuk szét. A karambolban szétszakadt csupasz lemezfelületeken sem volt egy rozsdapötty.
A 150 lovas motorja egy nagyon picit más, na meg a turbója is más féle. És igen, jobban megy, nem is kicsit. De a mindennapokra a 120 lovas is bőven elég. Rohadni nem rohad csak a hátsó kipufogó dob, más nem.
A motor valóban nagyon strapabíró konstrukció, ha betartod az elemi szabályokat akkor szinte örök élet.
Méltatlanul alul értékelt autó, egy jó állapotú példány még a mai új autók között is simán megállja a helyét.
Az enyém 8 éves lesz az idén, dekát nem rohad, pedig folyamatos használatban van.
A küszöbök elején a kerekek mögött lepattanhat a festés - nekem is így járt - de ettől eltekintve máshol hibátlan. Alulról is rendben van, egyedül a kipuffdob ami már csereérett.
Most nézegetem ezeket az 1.4 tjet bravokat és elég jókat olvasok róla. Állítólag olyan strapabíró motorikusan, mint egy sima szívó benzines. ha meg mégis hozzá kell nyúlni a turbóhoz, vagy a kettőstömegűhöz, akkor is talán olcsóbb lesz a javítás, mint hasonszőrű vetélytársainál, de ahogy olvasom 150ezer km alatt ritkán jönnek elő ilyen problémák.
Az érdekelne mennyire rohad az autó? Milyen a gyári alvázvédelme? Szóval ilyen téren miket érdemes nézni, kerékjárat ív, vagy küszöbök?
A klíma terelő miatt nem csináltak gyári visszahívást? Pedig ez a probléma szinte mindenkinél előjön előbb-utóbb.
Még egy dolog, a 120-as és a 150-es Tjet között van valami egyéb különbség a lóerőn kívül? gondolom a 150-es érezhetően jobban is megy.
Üdvözletem, valaki találkozott már olyannal, hogy a fedélzeti computer kijelzője menet közben elsötétül? Ha leállítom, és hagyom pár percig, utána újra működik. Azt vettem észre, ha lejjebb állítom a kijelző megvilágítását, akkor ritkábban csinálja. Kijelző háttérvilágítás hiba lehet? Szedett már szét valaki közületek műszerfalat, aki tudja, hogy fénycsöves, vagy ledes?
Egyébként úgy emlékszem, hogy viheted előbb is, de az érvényesség mindenképp az előző lejáratától számít. (Tehát nem veszítesz azzal, ha pár nappal előbb viszed.)
képzeld vinjo, tudod említettem anno, hogy a január 8-án a minusz húszban kifagyott, pixeles lett gp egérmozi. azóta fokozatosan, és teljesen megjavult. felszívódott a "pók", a gp öngyógyító! :)
Ma kb. másfél óra alatt úgy kipucoltam a kocsi belterét, mint még soha.:-)
Meg kell állapítanom, hogy makulátlan benne minden, a kormány és a váltógomb bőrözésének enyhe meggyűrődését leszámítva. 9 évesen gyakorlatilag újszerű.
Gondolkodtam tavaly, hogy esetleg eladósorba kerül, de nagyon jól döntöttem, hogy ezt tartottuk meg. Annál nekem sokkal többet ér, mint amennyit kapnék érte, nem mellékesen meg továbbra is nagyon jó használni.