Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
Emberünk állapota többünket gondolkodóba ejtett. Kollégáim véleménye szerint sem 100-as, de a pontosan nem tudtuk mi a baja. Mivel ellenállásommal kivívtam magamnak a fő ellenség címkét, így a bepanaszolásom után valószínűleg nem kell vele többet dolgoznom.
A többi kolléga is szenved tőle...borítékolható a nyílt konfliktus velük is.
Az én személyes megítélésem szerint nagyobb a gond mint ha csak egy gonosz kisember lenne, bár ez önmagában is helytálló vélemény, de az állapota túlmutat azon. Az a vehemencia amivel indirekt a maga egészséges mivoltát igazolja, az idegrohamok, a sok egyéb apró jelenség ami a terhelt személyiségét igazolja félreérthetetlen.
Nem sok kellett a tettlegességéhez legutóbb. Szerencsémre volt ott más is és nyeszlett termete miatt kb 2x akkora vagyok mint ő. Fél kézzel falhoz kenném, ha tettleg betámadna.
Ezek a körülmények számára visszatartó erejűek voltak...remélem többet nem lesz hasonló szitunk.
Akkor ez nem volt egy igazi pszichésen beteg fószer, csak egy rosszindulatú kisember. Ha valóban kemény csávó lett volna, simán fizikai megtorlás lett volna belőle. Szerencséd volt a csávóval.
Hogy mit tettem másként?...Tulajdon képen semmit, csak a végén már nem voltam olyan elnéző és türelmes, nem sajnálgattam annyira, nem akartam annyira óvni mint az elején.
Egyszerűen megmondtam neki, ha nem fejezi be az állandó piszkálódásait, a kellemetlen, bántó, sértő megjegyzéseit sem hagyja abba kivágom az ajtón. Utasítottam velem ne beszéljen így, otthon a feleségével beszélhet hasonló stílussal, de velem nem. Ha gondja van dobjon be egy gyógyszert és nyugodjon meg.
Ez az eset végül is lezárta az ügyet. (egy időre)
Közben azonban elment panaszkodni a főnökhöz, hogy én mennyire kibírhatatlan vagyok stb.
Úgy néz ki ő sem fog megbocsátani nekem soha. De hát ez már egy másik lelki defekt hasonlóan a tűrésképtelenséghez vagy a kiengesztelhetetlenséghez.
(csak titokban megjegyzem: kb 20 éve foglalkozom a magatartásbeli anomáliákkal teológiai szempontból. Azóta a magam háza táján is söprögetek rendszeresen.)
Éppen ezért sem volt könnyű nekem "nem túlzottan sajnálni" az illetőt.
Stabilnak, egészséges értelemben hajlíthatatlannak, manipulálhatatlannak és ezzel együtt mégis megértőnek és türelmesnek lenni nem könnyű.
"Legyél olyan mint a kőszirt amin megtörik a hullám."
Ha az enyhén terhelt kolléga nem bír magával, nehogy beadd a derekad.
Légy türelmes, rugalmas, megértő, de semmi képen se fogadd el a beteges magatartását. Egy ponton túl, ha kell ne csak magatartásoddal, hanem szavakkal is állj ellen. Pl: hívd fel a figyelmét az orvosi vagy gyógyszeres kezelésre.
Ha közben akaratodon kívül megsérted - mert érzékeny erre arra - nem baj. A probléma megoldását csak meggyorsítja az ő türelmetlensége. Ennek következtében még magasabb hőfokra kerül a konfliktus. De még akkor se add fel! Mindig maradj higgadt, ne engedd felidegesíteni magad. Ezt különösen gyűlölik az idegbeteg emberek.
Előbb utóbb kibírhatatlan személy leszel számára és azon lesz minél messzebb kerüljön tőled.
A fagyi visszanyalt. Saját maga betegsége okán akarta rákényszeríteni másokra a hülyeségét, minek következtében a szelídebb, félszegebb, konfliktuskerülő áldozatai rendszerint kerülték őt. Ellenben most ő futamodott meg.
Csak arra kell vigyázni közben nehogy az intrikái által mások céltáblája legyél.
".hogyan lehet alkalmazkodni egy ilyen munkatárshoz a nélkül, hogy feladná az ember a munkahelyét és hogy elvesztené a tartását."
A választ is megkaptad már, több megfogalmazásban is. Egy szóban: SEHOGY.
Vagy elviseled, hogy a seggéből rángat ki (elvesztett tartás), vagy beleállsz a konfliktusba, így sok lúd disznót győz alapon csinálnak ki (feladott munkahely). :)
Lassan eljutunk a nulla pontig, ennél a résznél kezdtük a beszélgetést.
Ismét felmerül a kérdés...hogyan lehet alkalmazkodni egy ilyen munkatárshoz a nélkül, hogy feladná az ember a munkahelyét és hogy elvesztené a tartását.
Ha ehhez konkrétan hozzá tudsz szólni, értelmes tanácsot tudsz adni ( és nem olyat, hogy menjek el BKV ellenőrnek) figyelmesen és 10telettel meghallgatlak.
Nem kell alkalmazkodnom senkihez, a kis világomban élhetek, bármikor antiszociálisan és intoleránsan viselkedhetek a betegségem miatt úgy is el kell nézniük, megváltoztatni senki sem tud, úgy kell elfogadni ahogy vagyok és ha valaki mégis változtatni szeretne a helyzeten, akkor engem élből felejtsen el, mert gyógyulni képtelen vagyok, helyette menjen másik munkahelyre engem meg hagyjon békén, mert szociopata vagyok....mert szociopata vagyok.
Az, amit nem tudsz tolerálni és másik munkahelyet keresel. Ha valaki ilyen helyzetbe hoz, akkor teljesen irreleváns, hogy valaki kényszerbetegnek, személyiségzavarosnak, vagy bárminek nevezi az elkövetőt. A kialakult, adott helyzetet kell kezelned, abban kell döntést hoznod. Vagy tűröd, vagy lépsz, megváltoztatni nem tudod, még akkor sem,ha beteg emberként speciális reakciókkal válaszolsz, Ehhez kevés a munka kapcsolat, és a probléma megoldási készség különben is egyoldalú részedről. Egy kiválló pszichiáter megmondja, hogy az embered nárcisztikus személyiség, ettől még a problémák továbbra is generálódni fognak. Attól, hogy tudod a vszínű betegségének a nevét a probléma továbbra is élő. Ezért mondom, nem az a lényeg, hogy aki zavar téged, az állítólag milyen betegségben szenved, hanem az, hogy az ebből fakadó konkrét probléma kezelhető-e, ill. hogyan, illetve akarod-e kezelni, ami nyilvánvalóan részedről alkalmazkodást fog szülni a konfliktus elkerülése miatt.
csak a sajart velemenyem tudom megirni min t kivulallo, hogy en mit tennek adott helyzetben,
ha leirod a fo irritalo es vegleg nem toleralhato helyzeteket termeszetesen konkretan jelezve adott helyzetben ki melyi k szinten all a vall i hierarchiaban.
hello talan rosszul. Volt felteve akerdes, hiszen azzal, hogy arrol kapszxegy fals infot milyen megnevezese lehet egy tunetegyuttesnek semmire nem mesz, neked az segit ha az altalad serelmesnek itelt helyzetek fel meg oldasara kapsz hasznos tanacsott
Úgy látom Ti akik ide írtatok az elmúlt pár napban vagyok annyira intelligensek és józanok, hogy a maga helyén kezeljétek ezt a fórumot.
Ez nem klinikai vagy tudományos folyóirat ahol a docens vagy professzorjelöltek értekeznek egymással maximális tudományos alapossággal.
Én- a legzöldfülűbb köztetek- sem hagyatkozom csak az itt leírtakra, mind azon által nagyon hálás vagyok az időtökért és az energiátokért amit rám - az én problémámra- fordítottatok.
Ez mindenkire vonatkozik....talán egy kivétellel, akinek hsz-éből mindenki meggyőződhetett józanságáról....nemétől és itt elfoglalt múltjától függetlenül.
Abban igazad van, hogy vigyázni kell a diagnosztizálással, mert kevés adat áll rendelkezésre, de a meglévőkből egyértelműnek tűnik a nárcisztikus személyiségzavar. Nekem legalábbis.
Viszont az utóbbi évtizedekben a személyiségzavarok elnevezése változott. 1968-tól kezdve például a negatív kicsengésű pszichopata és szociopátia elnevezés helyett antiszociális személyiségzavarról beszélünk. (az antiszociális személyiségzavar teljesen különbözik a nárcisztikustól, bár tény és való, hogy mindkettő a dramatikus nyalábba (cluster) tartozik)
Az OCD - amit említesz - az Obsessive-Compulsive Disorder, és ez nem személyiségzavar, hanem kényszerbetegség. Ezekre főleg a szorongás jellemző, nem pedig az empátiahiány. Ráadásul kifejezetten zavarja őket a kényszeresség, mert tudják, hogy ez kóros. Viszont létezik olyan személyiségzavar, hogy obszesszív-kompulzív személyiségzavar. Ők, bár kritikára érzékenyek, de olyasmi jellegűek, mint a robotok, tehát nem balhéznak, nem kiabálnak.
De komolyra véve tényleg pihentetem a dolgot...legalább is addig amíg szakemberrel nem beszéltem.
Ez irányba is merezgetem a csápjaimat. Egy régi pszichológus ismerősömet kérdezném - ha meg lenne a száma - mit lehetne tenni.
Én valóban nem vagyok szakember, hisz akkor nem itt tudakozódnék.
Az általam megfigyelt tünetegyüttes sajnos nem teljes, nem is lehet az, hisz laikus vagyok, de az nagyon szemet szúrt többünknek amt a sértgetéssel kapcsolatban írtam.
Történetesen, hogy vitriolos megjegyzései után egyszerűen azt állítja nem volt szándékában megsérteni a címzettet.
Ez annyira kirívó, bicskanyitogató, hogy a helyzethez és az elhangzott mondataihoz mérten normális ember nem viselkedhet így alapból. Ezek után pedig még azt állítani, hogy nem szándékos???
Gondoltam talán valamilyen személyiségzavar okozhatja ezt.
Persze ha csak ez lenne azt simán túllépné az ember, de egyéb érdekességek is gondolkodóba ejtik a környezetében tartózkodókat köztük engem is...
A cigány származást kulturális és szocializálatlan szemszögből említettem. Egyáltalán nem vagyok rasszista, kirekesztő vagy hasonló.
Mind azon által - sz. v. sz. - a nem asszimilálódott roma életforma is jelentősen nehezítheti a kommunikációt "magyarok" és romák között.
Egy szociológiai tanulmány szerint teljesen máshogy állnak a tekintélyhez, az anyagi javak felhalmozásához, a stabil családi miliő kialakításához mint a magyarok.
Ez szociológiai alapon kimutatható, amiből következik a munkahelyeken való "másságuk".
Ez szervesen nem ide tartozik, viszont a disszonáns alap helyzetet mutatja.
Ezt megfejelve került a képbe a vélhetően beteges viselkedésforma amit említettem.
Írod:
Ha nagyon jellemző egy tüneteggyüttes, akkor lehet úgy viselkedni, hogy minél kevesebb károsodásnak tedd ki magad, ez különösen a PNS (Psychopath, Narcissistic, Sociopath) emberekkel kapcsolatban igaz.
Fején találtad a szeget, vagy a nagy klasszikust idézve: a számból vetted ki a szót Oszi.
Én azért vigyáznék, diagnosztizálásnál nagyon fontosak a különböző kórképek közötti különbségek, tehát ha hibásan elég kevés szempontot nézel, kevés információd van, az aspergeres empátiahiányt lehet pszichopátiának is nézni, az OCD-s frusztrációját, amikor felborul a dédelgetett rend, és az ebből adódó agressziót lehet a pszichopaták vagy a nárcisztikusok kitöréseivel keverni, és még sorolhatnám.
Két fontos dolog van, az egyik az, hogyha az ember seggfejekkel találkozik, akkor vannak módszerek arra, hogy ezeket hogyan kezelje. Ehhez természtesen érdemes megismerni, hogy milyen megnyilvánulásra milyen reakciót érdemes adni. A másik meg az, hogy ha viszont diagnosztizálni akarsz, akkor viszont inkább ne tedd, mert nem fog sikerülni, mert nem ez a szakmád (ha ez lenne, nem fórumon kérdezgetnéd). Ha nagyon jellemző egy tüneteggyüttes, akkor lehet úgy viselkedni, hogy minél kevesebb károsodásnak tedd ki magad, ez különösen a PNS (Psychopath, Narcissistic, Sociopath) emberekkel kapcsolatban igaz.
Én azt mondanám, hogy ha szorongás és körülményesség is jellemzi, akkor inkább OCD-s (kényszerbeteg), azok legalább olyan agressziót bírnak produkálni, sőt. A pszichopata jellemzően nem agresszív, egyes szociopatikus jegyeket viselő anómiás közösségek (pl. cigányok) tudnak alapvetően agresszívak lenni. A pszichopata egyáltalán nem szorong, a szociopata talán. Az, hogy embereket sérteget, az lehet simán seggfejség, jellemprobléma, nem minden valamilyen betegségnek a tünete.
Ami hiányzik innen a manipuláció, a felszínes báj, az átbaszás, ezek inkább pszichopata jellemzők.
És hogy hogy kezeld? Próbálj láthatatlanná válni, kerüld el, ne konfliktálódj, mert vagy ocd-s, vagy pns-es, nem fogsz győzni. Ép ember - feltételezve, hogy te az vagy :-) - nem képes legyőzni ezeket hazai pályán.
