"A táv első szakasza nagyon egyhangú,unalmas hosszú végeláthatatlan egyenesekkel nyiladékokkal,óriás szántók közt(ezért is tartok nagyon az AK-tól). Nekem a Kakpusztától Kaposmérőig tartó szakasz a mozgalom mélypontja."
Így, hogy mondod, tényleg sok a hasonlóság az említett szakasz és az Alföldi Kéktúra között. Hosszú, egyenes utak, gyakorlatilag sík vidék, átlagnál rosszabb jelzettség, ez mind benne van a "Nagy Testvér"-ben is! Gátak nincsenek benne, ez az egyedüli különbség!
"Megdöbbentett Patca előtt a Csipány forrás és a közeli pihenő viszonylagos elhanyagoltsága. A forrás foglalatára még egy tábla sem került,annak nevével..."
Akkor 2014 óta semmi sem változott arrafelé!
"Patca után mi a hivatalos kéken mentünk,bár szerintem sokan "kispistáznak" és a -ön mennek át Szilvásszentmártonba. A táv "csak" 2 km-el több,de a vitát kiváltott útvonal(szerintem) nem tartogat annyi pluszt ami megéri a kerülőt. A vitatott mélyút szerintem egy a sok közül,ráadásul mivel betonozott az alja,ezért romantikáját,vadregényességét is elveszti."
Ez meg tömény eretnekség egyesek szemében! Vigyázz, mert ezért még ki is átkozhatnak! :-D
Nekem nagyon tetszett a Zselic dimbes-dombos vidéke, élveztem is minden méterét!
Még múlt hónap végén jártuk le a RP-DDK Somogysárd-Zselickisfalud közti távját. A túra során elhagytuk Belső-Somogyot és ízelítőt kaptunk az Észak-Zselicből.A táv első szakasza nagyon egyhangú,unalmas hosszú végeláthatatlan egyenesekkel nyiladékokkal,óriás szántók közt(ezért is tartok nagyon az AK-tól). Nekem a Kakpusztától Kaposmérőig tartó szakasz a mozgalom mélypontja. Ráadásul a jelzések is hagynak kivetni valót maguk után,pont a letéréseknél ritkásak ,félreérthetőek. Bár alapos figyelemmel könnyedén járható a táv. A Zselic az más tészta,szép hangulatos vidék élvezni lehet minden méterét. Szenna ennek a szakasznak a csúcspontja,a Skanzent egyedisége végett mindenképpen érdemes megnézni,bár a belépő egy kicsit borsos,ráadásul a műemlék ref.templomba külön belépőt(?) szednek (900+300 Huf).. Nem oly régen jártunk Szentgyörgyvölgyön,ahol hasonlóan szép és értékes a helyi ref.templom festett kazettás mennyezete,de ott a helyi tiszteletes megköszönte,hogy megnéztük a büszkeségük és még emléklapot és fotókat is kaptunk. Szennán a bélyegzőpont érthetetlen miért a kocsmánál van,mivel az kitérő és rengeteg megfelelőbb hely lenne a számára. Pl. A Skanzennél,mivel azt általában mindenki megnézi. Egyébként a Gyűjtemény pénztárában szívesen adnak egyedi pecsétet is.
Megdöbbentett Patca előtt a Csipány forrás és a közeli pihenő viszonylagos elhanyagoltsága. A forrás foglalatára még egy tábla sem került,annak nevével... Patca után mi a hivatalos kéken mentünk,bár szerintem sokan "kispistáznak" és a -ön mennek át Szilvásszentmártonba. A táv "csak" 2 km-el több,de a vitát kiváltott útvonal(szerintem) nem tartogat annyi pluszt ami megéri a kerülőt. A vitatott mélyút szerintem egy a sok közül,ráadásul mivel betonozott az alja,ezért romantikáját,vadregényességét is elveszti. Tucat ehhez hasonló mélyúton jártunk és fogunk járni. Ráadásul Patca után "komoly" küzdelmet folytattunk a ránk támadó Harlekin katicákkal,melyek valósággal ellepték a környéket.
Úgyhogy elég felemás érzésekkel teljesítettük ezt a szakaszt,én előzetesen többet vártam tőle,de idővel remélem a negatív élmények szürkülnek és erre a távra is jó lesz emlékezni.
Én is, én is szeretnék összefoglalót, szösszenetet!!!
Nekem azért az a 17 km aszfalt keserves volt, bár én nem is sáros időben jártam arra. A gratulációval meg még várok, hátha egy váratlan eső elmossa az utad végét :-))
...és szociológiai elemzést is bele. Meg ludat. Meg kacsát. És kakast is...! :)
A korai sötét/kései hajnal engem is bosszant, bár az ebook olvasó, mióta megvan, sokat javított a dolgon. Vagy ha nem ismeretlen terepen vagyok, akkor szemrebbenés nélkül elindulok már nagyon korán fejlámpával. Ismeretlen helyen viszont biztos, hogy én is kivárom, amig nem lehet valamennyire látni rendesen.
Mindenkinek köszönöm ismét a gratulációkat, nem is gondoltam volna, hogy ennyien figyelemmel kíséritek az utamat! Akkor a következő rész jön majd ma délután.
akárkibárki:
Ígérem, írok majd valamit, de ehhez még össze kell szedni a gondolataimat és hagyni kell leülepedni az érzéseimet is. Mivel az eddigiekkel ellentétben az Alföldi Kéktúra bejárásán pontosan vezettem a költségeimet, ebből szeretnék egy rövid statisztikát közreadni, de itt az adatokat először fel kell dolgozni, ugyanis most csak a túrán magammal hordozott A5-ös spirálfüzetben vannak még csak meg.
olahtamas:
Sajgott is a talpam, mire a 17 km aszfalt végén beértem Sátoraljaújhelyre!
Egyáltalán nem voltak "durva" útviszonyok! Én sokkal rosszabbra számítottam, a három nap alatt megtett nagyjából 70 km-ből kb. 5 km volt valóban sáros! Mondjuk, nem egyben volt az a táv, hanem itt is, ott is beleakadtam egy-egy ilyen szakaszba. Sokat segített az is, hogy az utolsó 17 km-t aszfalton tehettem meg Karostól Sátoraljaújhelyig.
Gratulálok én is neked Hörpölin a Kék Körhöz, és a jó kis beszámolóidhoz is, jó őket olvasni, pláne mert nekem az AK teljesítése olyan kb mint 9:3-attippelő topiktársunknak! :-)
Hát elég durva útviszonyokat találtál ott, le a kalappal előtted! Én 22-én jártam a a homokos részeken arrafelé (Nyírbátor-Kisvárda) és annak kimondottan jót tett az eső. A Bodrogköz nagyon más, nyáron tök jó volt bringával is.
Köszönöm mindenkinek a megelőlegezett gratulációt! És akkor következzen most a túra második napjának leírása:
Alföldi Kéktúra Tisza híd utáni ártéri erdő – Karcsa előtti erdőfolt 2016. október 24.
Késő ősszel az egyre rövidülő nappalok eléggé megszívatnak a sátorozáskor: délutánonként már korán alkonyodik, ezért hamar sátorozó hely után kell nézni, reggelenként viszont notórius korán kelőként hosszú tétlenségre vagyok utalva a késői napkelte miatt. Végül negyed nyolcra pakoltam össze mindent és indultam útnak a ködös, párás reggelen. Visszakapaszkodva a gátra továbbindultam rajta Cigánd felé. Errefelé már csak kavicsos keréknyomok futottak fenn a koronáján. Egy helyen egészen közel kanyarodott a Tisza a töltéshez, itt leszaladtam a folyópartra pár fényképet készíteni, amúgy teljesen eseménytelenül telt az egész út a faluig.
Cigándon nem kell pecsételni, de azért megálltam egy sörre a Fő utcán nyolc előtt pár perccel éppen nyitó korcsmahivatalnál. Gyorsan felhörpintettem itt is a napindító Borsodimat, aztán indultam is tovább, mert úgy terveztem, alkonyatig menni kellene legalább 25 km-t, ami nem tűnt túl könnyűnek a sáros földutakon, bár előző nap szerencsém volt az útviszonyokkal. Átvágtam a falun, végül ráfordultam a Vasút utcára, és az úttest mellett futó kerékpárúton értem el a falu határát. Pár percig még a továbbinduló országúton baktattam, aztán egy bekerített almáskert délkeleti sarkánál az itt kezdődő földútra tereltek a jelzések. Na, itt aztán már emberesek voltak a sárviszonyok, de nem is számítottam másra.
Párás, kissé ködös reggel a Tisza gátján
Kilátás a Tiszára
Cigánd - Erőspaprikát válogatnak a savanyítóüzem épületénél
Cigánd - Díszes toronysipkás református templom
A munkagépek süppedős dágvánnyá gyúrták errefelé a földút talaját, szerencsére a bal oldali árokpart és a végtelennek tűnő sáróceán között volt egy viszonylag járható, 1-2 m széles gazos sáv. Ezen törtettem tovább, hála istennek ez egy mezei gerincút volt, ahogy haladtam mellette, egymás után tértek le a munkagépek nyomai balra-jobbra a mezőkre. A vagy 3,5 km hosszú egyenes közepétől már egyetlen nyom se volt előttem, könnyen járhatóan nyújtóztak előttem a füves keréknyomok. Tíz előtt pár perccel értem el a Tiszakarádi-főcsatornát és a partján futó füves keréknyomokat, tartottam itt egy pihenőt az útelágazásban.
Sártengerként indult a mezei földút Cigánd után az almáskert sarkánál...
...de később egészen járható lett
Pihenő a Tiszakarádi-főcsatornába torkolló árok feletti betonhídon
Továbbindulva már fél óra alatt elértem a gátőrházat, itt egy öreg, boltíves hídon átkeltem a főcsatornán, és megálltam stemplizni a házzal szemben az út túlsó oldalán. Belenyomattam a villanyoszlopra szerelt stemplit a füzetbe, ennek a felirata: Cigánd, Északnyugati gátőrház. A jelzések a ház előtti úton vezettek tovább, de itt tettem egy kis kitérőt, mert azt az útszakaszt dágványossá taposták a ház melletti karámokban tartott birkák, de aztán a rum-cájsz által is megénekelt koedukált pottyantós előtt újra visszatértem a keréknyomokra. Eddig úgy tűnt, megúsztam a komolyabb sártapicskolást, most már bíztam abban, hogy ez továbbra is így marad!
Öreg kőhíd a Tiszakarádi-főcsatorna felett a gátőrháznál. A jobbra lévő villanyoszlopon van a pecsét dobozkája.
Én is lefényképeztem a koedukált pottyantós WC-t :-)
Viszonylag jól járható füves keréknyomokon vágtam át a Fekete-rakottyás mezején (bár egy rövid szakaszon szinte egyáltalán nem volt előttem kitaposott nyom), aztán a keréknyomok útkereszteződésében jobbra, keletnek fordultam. Erre is jó volt az út, de aztán jött a feketeleves! A térképem és a GPS szerint egyenesen kellett itt haladnom vagy kilométer hosszan, de a táv felénél az út délnek kanyarodott. A kéktúra jelzőtáblák is egyenesen küldtek tovább, de arra nem volt út, pontosabban volt, de régebben. Azóta már visszavette magának az erdő.
Elindultam a nyomvonalon, de eléggé kilátástalan dzsungelharc volt ez, próbáltam kitérni az erdőszéli útról a mezők felé, de ott egy bokorsoron túl víz alatt álló lápos terület volt, bokán felül ért rajta a víz, ezért az erdő felé próbáltam kitérni, itt aztán a két szélső nyárfasor között elég jól tudtam haladni. Az út vége volt még kacifántos, ott ugyanis vissza kellett térnem a hajdani út benőtt nyomvonalára, hogy át tudjak kelni egy mély vizesárkon. Szerencsére megtaláltam az embermagas dzsindzsában az átereszt, mivel egy, az árok túlpartján, a gaztenger közepén álló kéktúra jelzőtábla mutatta a direkciót. Szinte kiestem a dzsindzsából a nyílegyenesen Pácin felé tartó makadámútra.
Egy rövid szakaszon szinte teljesen elfogytak alólam a keréknyomok
Bóklászás a fasorok között. Az út jobbra lenne, de már rég benőtte a dzsindzsa.
Kéktúra jelzőtábla a dzsindzsában. Mögötte van az árok, csak éppen nem látszik. Én is csak az utolsó pillanatban vettem észre.
Ezen indultam tovább, és pár kikerülhető tócsától eltekintve kitűnően járható út volt megint alattam! Ki is tartott majdnem 2 km-t, de akkor jobbra, északkelet felé tért a keresztező Pácin-csatornát követve. Letérve az útról átballagtam a csatorna hídján, aztán egyenesen indultam volna tovább, de itt a sár megállított! Az eddig a makadámúton haladó traktorok itt mély barázdákat vágtak a puha talajú földútba, balra egy bokorsoron túl árok, azon túl az erdő, jobbra a bokorsoron túl másik árok és a mezők. Nincs kitérési lehetőség, hacsak nem kerülök a térképem szerint vagy 2 km-t a makadámúton Pácinig. Rövid idő alatt végiggondoltam, hogy időben nagyjából ugyanott lennék mindkét esetben, hiszen a rossz úton alig másfél kilométer lenne csak a falu széle!
Gyerünk tovább egyenesen! Hát, alaposan megszenvedtem egy pár száz méter hosszú szakaszon, de aztán a kitérő nyomok miatt ez az út is fokozatosan javulni kezdett, a végén már nem is volt olyan vészes! De azért hosszasan csiszatoltam a bakancsom a faluszélen a fűben, ahol elkezdődött a házak közé bevezető aszfaltút! Pácinban a kastély portáján van a hivatalos kéktúra pecsét, de persze az hétfőn zárva van, ezért más stemplizési lehetőséget kellett keresnem. Erre pont alkalmasnak tűnt a faluközpont felé ballagva az óvodával szemközti kis vegyesbolt. Betértem, feltöltöttem a megcsappant vízkészletem, aztán kértem a tulajtól bélyegzést. Szívesen adta, még pár percet dumáltunk is.
Jó kis makadámúton Pácin felé
Itt kezdődött a feketeleves
A kastélyt csak a kerítésén keresztül tudtam megnézni, mert az udvarára nyíló kapu persze zárva volt. A kéktúra murvás sétányokon vágott át a kastélyparkon, aztán ráfordult a temetőbe vezető keskeny aszfaltútra. A burkolat véget ért a ravatalozónál, keréknyomokon oldalaztam végig a sírok mellett, aztán a jelzések kitereltek a mezők szélén futó földútra. Na, itt aztán újra megkaptam a sarat, ez a durván másfél kilométer volt a nap mélypontja! Próbáltam kerülni ott, ahol tudtam, de ez sokszor lehetetlen volt. A trekkemet elnézve majdnem egy órámba került, mire a végére értem ennek a szakasznak! Szerencsére szinte végig szem előtt volt a határ túlsó oldalán álló Nagykövesd vára! Errefelé egy darabon az út jobb oldalán futó árok, a Felsőberecki-főcsatorna jelenti a magyar-szlovák határt.
Pácin - A Mágocsy kastély kapuja hétfő lévén zárva volt
Pácin - A kastélyt csak a kerítésen kereszült tudtam lefényképezni
Pácin - A kastély hátulról, a parkon átvezető sétányról nézve
Nagykövesd vára a sáros mezei földútról fényképezve
Megváltás volt, amikor rátérhettem a Karcsa felé tartó, hajdan szilárd burkolatú útra. Így utólag belegondolva ez lehetett a Karcsát és Nagykövesdet összekötő út még Trianon előtt. Erre a környékre terveztem a sátorozást, a gugli szerint itt akadt egy-két útba eső erdőfolt. Amikor elértem az elsőt, egy sorokba ültetett akácost, nem is sokat teketóriáztam, az első megfelelő helyen letértem az útról és az egyik fák közötti füves sávon felütöttem a sátrat. Épp időben, mert már lassan alkonyodni kezdett. Mielőtt kikapcsoltam volna, ma is csekkoltam a GPS-t: ezen a napon 25,4 km-t haladtam, 57 m emelkedéssel. Már lámpafényben vacsiztam meg, aztán a hosszú délutánt zenehallgatással ütöttem agyon.
Én is hagy gratuláljak a Kékkör teljesítésedhez, újabb két jelvénnyel leszel tehát gazdagabb. Viszont ezt a legutolsó szakaszt még nem látom a Heyjoe-n.Várom én is a befejező részeket.
"Sajnálhatod, hogy nem mentél el a gátőrházig! Ott még koedukált WC-t is találtál volna! :)"
Jártam ott, csak a második túranapomon. :-) Én is lefényképeztem az ominózus, meglehetősen ingatag "ingatlant". Az első napba az odáig vezető kb. 14 km már nem fért volna bele.
Az Országos Kéktúra látványra egyik legszebb szakasza a Mátrabércen található, Galyatetőtől Vércverésig ez a pár kilométer nem más mint egy szájtátós, panorámadömpinges, jókedvcsináló örömtúra! (persze nem zuhogó esőben...) :-) Kikapcsolódni, gyönyörködni, leülni a Mátra bérceinek peremén, bámészkodni, szimplán csak úgy lenni, létezni a természetben ugyanúgy kiválóan alkalmas mint egy kezdő túrázóval az erdőt megszerettetni. Galyáról indulva a Nyírjesi kőbánya buszmegállóig 5.5 km, a buszra várva nyugodtan meg lehet még nézni a Vércverés környékét, mert lenyűgöző a kilátás onnan is, különösen a Kékes felé.
1. jelzések
2. kilátás a Nagy-Lipótról a Keleti-Mátra felé
3. Vércverésről a Kékes
4. Vércverés bélyegzőhely
Galyatető-Ágasvár-Hasznos, Cserteri-vár
Múltkori olvasmányaim kapcsán elkezdett érdekelni az Ágasvártól Pásztóig menő egykori kéktúra nyomvonal, amelyet Galyatető felől a mai kéken terveztem megközelíteni, elég régen jártam már errefelé, így aztán a mai kék is érdekelt Galyatetőtől Ágasvárig. Reggel korán indultam Galyáról, és mivel előző nap többször is felmentünk a kilátóba azt most kihagytam, irány Piszkéstető felé! A Csillagvizsgálóig és onnan lefelé az egykori hutákig a villanyvezeték pásztájában halad a kéktúra, egy-két szép kilátás akad itt is, főleg észak és nyugat felé, Szandavár is felbukkant a távolban, majd hamarosan takaros kis falvak következnek. Fiskalitáshuta... tetszik ez a név, mindig percekig ízlelgetem... :-)
Mátraszentistvánon a bélyegzőket megnéztem, megvan mindkettő, a csárdánál és a panziónál is. Mivel még semmi nem volt nyitva, így mentem is tovább Ágasvár irányába. Emlékeim szerint ez egy nagyon szép része a túrának, és ezúttal sem csalódtam, a késő őszi erdő pompázott még egy utolsót a felhők mögül olykor-olykor kibukkanó napsugarak fényében. A Rebeka-kert érdekes képződmény, ha nem tudnám hogy itt kövekkel kirakott kertek voltak akkor azt is hihetném hogy egykori vár lepusztult romjai rejlenek az avarszőnyeg alatt... Ágasvár előtt a Szamár-kőről a kilátás már szinte unalmasan szép volt, elidőztem itt is egy negyedórát, majd ezt követően fertályóra trappolás után megérkeztem Ágasvári turistaházhoz.
1. kora reggeli panoráma a Karancs felé Mátraszentimre felett
2. klasszikus Mátrabérc Ágasvár felé
3. a Szamár-kőnél
A turistaházat körbekerítették, csak nyitvatartási időben lehet bemenni, egyébként kijelölt kerülőúton lehet elhaladni a kerítések mellett... ez lehetne akár egy háromnapos vitatéma is pro és kontra, én speciel valahol megértem őket, ugyanakkor annak is örültem hogy amennyire láttam telt ház volt.
Ágasvári életképek
Ágasvártól rátértem a várva-várt zöld jelzésre, amely olvasmányaim szerint 1957-ig a kéktúra és egyben az 1938-as Szent-István Vándorlás útja is volt a Nyugati-Mátrában. Kék jelzésekre bevallom nem sok esélyt láttam, 60 év elteltével csupán évszázados bükkökben és esetlegesen kövekre, sziklákra festett és ott véletlenül megmaradt jelzésekben lehetett halvány reményem. Mindkettő bejött, de nagy-nagy szerencsével! Ugyanis az Óvár oldalában századokkal ezelőtt járt szekérúton ment a kék, majd később a zöld jelzés is jó ideig, ráadásul oszlopcsarnok-szerű bükkerdőben. Viszont ma már nem a régi úton megy, hanem pár, olykor pár tucat méterrel mellette egy másik ösvényen. Egy véletlen folytán azonban én maradtam a régi úton, csak az tűnt fel hogy friss jelzések sehol, azonban amit kerestem azt megtaláltam!
Kék, kékeszöld, zöldre festett egykori kék jelzések kövön és bükkfán, olykor gyertyánon... ezért jöttem, ezt kerestem! Úgy éreztem magam mint egy kincskereső, megvan a kincs, mehetünk haza! :-) A bükkerdőből kiérve, immár tökéletesen járható úton belehúztam, majd a Kosik-tanyától néhol mát kocogtam is hogy behozzak valamit a jelzéskeresgélés miatti időveszteségből, ugyanis pontban délre volt megbeszélve az autóval értem jövő családdal a találka Hasznos szélén.
A találkát követően még együtt felmásztunk az elhanyagolt, gazos várromhoz, amelyet Hasznosi, vagy Cserteri-várként is említenek a leírások. Maga a várrom nem valami nagy szám, de a kilátás a Hasznosi-víztározó és a látóhatárt záró Ágasvár-Óvár kettős felé pazar volt a romos falakról!
1. kékeszöld hírmondó a kéktúra hőskorából
2.-3. a Hasznosi-tározó háttérben az Ágasvárral és az Óvárral
Sajnálhatod, hogy nem mentél el a gátőrházig! Ott még koedukált WC-t is találtál volna! :)
Mellesleg a bácsi is elég kedves volt, és az egyik legszürreálisabb történetet mesélte el: azt mesélte, hogy a nem olyan régen békésen pecázott a kanálisban, amit őriz, amikor jöttek a mezőőrök és megbüntették azért, mert nincs horgászengedélye.
Lassan már két hete, vasárnap indultam a soron következő Alföldi Kéktúra menetre, előtte sokat gondolkodtam az indulás időpontján, de a változékony, keleten eléggé csapadékos időjárás miatt hamar rájöttem, ez felesleges, egyszerűen bele kell vágni! Mindenesetre az időkép.hu-n a csapadéktérkép több mint 100 mm lehullott esőt mutatott az előző két hétre Északkelet-Magyarországon, ebből világos volt, hogy lesz sár ragyásig, amiben nem is csalatkoztam. De legalább nem esett a túra folyamán, ami azért – lássuk be – eléggé komoly pozitívum volt.
Alföldi Kéktúra Kisvárda, vasútállomás – Tisza híd utáni ártéri erdő 2016. október 23.
Erre a túrára is a Keletiből 6:23-kor induló Holló IC-vel utaztam le, de most csak Nyíregyházán szálltam le róla, hogy gyorsan váltsak az onnan Záhony felé továbbinduló Stadler FLIRT-re. Igazán nem lehetett panaszom az utazás sebességére, az IC is ment, mint a golyó, a három egységből álló motorvonat pedig olyan gyorsulásokat és sebességet produkált a sűrű állomások között, hogy csak lestem, mint a vett malac. A menetrend szerinti percnyi pontossággal, fél tizenegy után egy perccel érkeztem le Kisvárdára, gyorsan indultam is volna az utamra, de az ünnep ellenére nyitva tartó pályaudvari resti látványa megállított, így hát itt hörpintettem fel a túraindító sercseppjeimet, méghozzá egy egész üvegnyit!
A restiből kilépve bekapcsoltam a GPS-t, aztán elindultam a Bocskai, aztán a Serház utcára rátérve a vasúti híd felé, ahol Gyulaháza felől jövet lekanyarodtam egy hónapja a kék jelzések útvonaláról. A temető mellett felcaplattam a hídra, hogy aztán a főút szélén, a járdán leereszkedjek róla. Az igazolófüzet térképéhez képest több kisebb útvonalváltozás is van a városban, az első letérített a széles Gyár utcáról az Aradi vértanúk terére, hogy onnan a Rákóczi utcán induljak a központ felé. Lassan elértem a Szent László út sétálóutcának kialakított szakaszát, elhaladtam a király lovasszobra előtt, aztán a városi könyvtár barokk épülete előtt balra fordultam a Krucsay Márton utcára. A barokk katolikus templom előtt elhaladva értem el a Vár utcát, itt kezdődött a következő rövid terelés, ugyanis a kéktúra most felkeresi a várromot.
Kisvárda - Továbbindul a Stadler FLIRT az állomásról
Kisvárda - Görög katolikus templom
Kisvárda - Szent László király szobra és a könyvtár
Készítettem pár képet a romokról a borongós időben, aztán a Várfürdő kerítése mellett elhaladva értem ki ismét a főútra. Innen már gyorsan magam mögött hagytam Kisvárdát, kereszteztem egy hídon a Belfőcsatornát, aztán a jelzéseket követve és egy ösvényre térve átvágtam egy kisebb mezőn a Tesco melletti Shell kúthoz. Itt a jelzések eltűntek, de aztán alaposabban körülnézve kiszúrtam az áruház gazdasági udvara kerítésének sarkára festett kék sávot, innen pedig már csak pár lépés volt a Belfőcsatorna partján futó szekérút. Ezen az úton ballagtam tovább, kereszteztem a forgalmas 4-es utat, és mentem tovább a nyílegyenes árkot követő keréknyomokon. Ekkorra már elmúlt dél is, itt tartottam hát az első pihenőmet.
Kisvárda - A vár romjai
Kisvárda - A Várfürdő
Mire elértem a Belfőcsatornát, kezdett kijavulni az idő
Leültem a csatornaparti gazba ledobott hátizsákomra, és körülnézve ekkor vettem észre, hogy a felhőzet lassan kezd feloszlani, pár perc múlva pedig már melegen kisütött a nap. Megkezdtem hosszú vándorlásomat a csatornaparton, és bár a pihenőm alatt felvettem a kamáslikat, csak az út eleje volt sáros, az is kerülhető volt az árokparti fűben, gazban. Később a traktornyomok elfordultak a szántóföldek felé, és egy könnyen járható, egyáltalán nem feltúrt úton ballagtam Rétközberencs határáig. Itt újra feltúrt lett a földút, de pár száz lépés után már elkezdődött az aszfaltozás, így tehát itt is megúsztam a sárban való tapicskálást. De sejtettem, hogy ami késik, az nem múlik!
Öreg híd a Belfőcsatorna felett
Na, még egy kép a csatornáról, ez most visszafelé fényképezve
Rétközberencset épp, hogy csak érinti az AK, nem megy be a faluközpontba, hanem jobbra tér egy keskeny aszfaltútra, ami aztán vagy másfél km után egy Linde telephelyet megkerülve a XV. csatorna szivattyútelepénél és zsilipjeinél ér véget. Felkaptattam a gátra, pár száz lépést fenn tettem meg, aztán lefordulva róla mezei keréknyomokon indultam tovább. Később akácosok jöttek, a jelzések pedig, ha nem is túl sűrűn, de azért az elágazásokban jobbára fel voltak festve. Sajnos, ezen a szakaszon az igazolófüzet térképe sem sokat segít, keresztező utat egyet sem mutat ezen a környéken, a „kanyargósságot” is csak elnagyoltan jelzi.
A XV. csatorna zsilipjei és a szivattyúház
A XV. csatorna száraz medre, mellette a keréknyomok, amiken továbbindultam
Tájkép Tiszakanyár előtt, Kékcse távoli házaival
Nagyjából kettő felé értem el Tiszakanyárt, még az alvégen megtaláltam az Anita büfét. Stempliztem a bejárat mellett felszerelt dobozában fellelt kéktúra stemplivel, aztán mivel láttam, hogy mozgolódás van a büfé teraszán, a kiadó ablakocska mögött, beköszöntem. Anitától, aki egy hozzám hasonló korú hölgy lehet, kértem egy üveg Borsodit, aztán pár percet még lógattam a lábam a terasz lócáján. Továbbindulva végigslattyogtam a hosszú Fő utcán, aztán a faluszéli, rendezett képet mutató cigánytelep után értem el a Tisza gátját. Felkaptattam a koronájára, ezen pedig már gyorsan megérkeztem a Tisza felett átvezető Rákóczi hidhoz.
Tiszakanyár - Az Anita büfé nem egy nagyvilági hely
Tiszakanyár főutcáján
A Rákóczi híd
Csak az északkeleti oldalán volt járda, ott ballagtam át a túlsó partra, közben a párás késő délutáni napsütésben megcsodáltam a folyót. Milyen más volt, mint amikor tavasszal átkomponálltam rajta Mindszentnél! Igaz, azóta jártam egy kiadósat az Alföldön! A túlsó parton semmi sem jelezte, hogy le kell letérni az útról, de a térkép és a GPS is egyértelműen mutatta a gátnál a letérést, így aztán ráfordultam a töltés koronáján futó keskeny, kopottas aszfaltútra. Ez aztán Cigándig ki is tartott alattam. A Cigándig vezető út során egyébként egyetlen kék jelzést sem láttam.
A Tisza a Rákóczi hídról fényképezve
Már a bodrogközi oldalon állnak a Ricsei-főcsatorna zsilipjei
A gát tetején futó kopott aszfaltúton indultam Cigánd felé
De ezen a napon már nem akartam odáig eljutni. Négy óra után már alkonyodni kezdett, én pedig szaporán forgattam a bucim, hogy merre találhatnék sátorverésre alkalmas helyet. Az erdő összefüggő falként húzódott a gát mindkét oldalán, de nagyjából másfél kilométer után elértem egy keresztező földutat, ami beszaladt az ártéri erdőbe. Erre ráfordulva leügettem a fák közé, és az öreg nyárfák között szinte azonnal megpillantottam egy avarral borított, viszonylag sima területet.
Nem is sokat teketóriáztam, áttörtettem az erdőszéli csaliton, és pár perc alatt felütöttem a sátrat. Berámoltam mindent, aztán a kikapcsolása előtt még ellenőriztem a megtett távot: ezen a napon 19,6 km-t haladtam, mindössze 59 méter szinttel. Amikor levettem a kamáslikat, akkor láttam, hogy nem is lettek sárosak. Ezen a napon szerencsém volt. A korai sötétedés miatt már a fejlámpám fényében vacsoráztam meg, aztán még sokáig hallgattam zenét a mobilomról, mire nyolc után elálmosodtam és eltettem magam másnapra.
Csővár romjaihoz vezető piros jelzés nem tartozott a PMP-hez.
Nekem meg van a PMP első túraigazoló füzete 1977-ből, ennek alapján írtam a fentieket.
Szólni kell a PMP tervezőjéről, Szalóki G. Lászlóról, aki megálmodta a PMP-t, és oroszlánrészt vállalt a kivitelezésben. A szép számú segítő közül ki kell emelni Dr. Pápa Miklóst, aki annak idején a Budai-hegység útikalauzát írta. A Budai-hegység útikalauza még napjainkban is az egyik legjobb útikalauz.
Ha már a személyeknél tartunk: A Gödöllői-dombság feltárásában kiemelkedő szerepe volt Szemenyei Pálnak.
Bocs, a nosztalgiázásért, de úgy gondolom, hogy a fenti turisták megérdemlik, hogy nevük ne menjen feledésbe..
