A két út létrehozása elődeink munkája. A Rákóczi út 1966-ban lett átadva. Előkészítését, kialakítását már a hatvanas évek elejétől végezték. Ezért is írtam, hogy ez az ország egyik legpatinásabb jelvényszerző túraútja.
A keleti piros sáv is ezekben az években lett kialakítva ugyancsak e nagy elődök által, de ők eredetileg csak Mikóházától Károlyfalváig vezették ezt az utat. Innen Sárospatakig ekkor Z sávjelzés haladt. Ennek P sávra történő átváltására a kilencvenes években került sor. Később a Megyer-hegyi tengerszem környékén létrehozták a PT jelzésű Malomkő tanösvényt.
Most ezzel az állapottal szembesültünk. A színváltás lehetne a megoldás, de ez így nem csak a mintegy 30 km-es túrautat, hanem az ugyancsak jelentős, 17km hosszú tanösvényt is érintené. A tanösvények felújítása nem szerepel a mi programjainkban, így az örökölt állapot kerül felújításra.
-----
A második szöveg valóban lágyabb hangnemű. De a történet megvilágítom.
A túrautak módosítását, átfestését követően a terület minden elágazási pontjára kihelyeztünk egy laminált információs lapot. Mivel a módosított turistatérkép csak később kerül kiadásra, ezzel igyekeztünk segíteni a tájékozódásban. Egyet mellékelek, amin jól olvasható, hogy ki, melyik szervezet végezte az útmódosításokat. Ha valakinek ezekkel problémái adódtak, lehetősége lett volna kapcsolatba lépni velünk. Ezek a figyelem felhívó, tájékoztató lapok június óta kint vannak, de eddig senki nem jelzett felénk problémát. E napokban a pályázati munka fényképes dokumentálásakor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az új jelzések mellé, alá, fölé otromba kivitelben visszakerültek a zöld jelek. Nos ez a határozottabb hangnemű szöveg magyarázata.
Az elmúlt hetekben teljesítménytúrát rendeztek errefelé, vélhetően akkor kerülhetett sor az utólagos jelzéspótlásra. A rendezők nem keresték velünk a kapcsolatot. A pénzügyi, vagy munkafelajánlás részükről fel sem merült. Tehát ez valóban naivitás.
De megfogadom javaslatodat. A további hasonló esetek megelőzésére más fórumokon is szeretnénk megjelenni. Engedelmeddel átvennénk a Te stílusodban megfogalmazott szöveget.
Innen kezdődtek számomra a csodák. Kíváncsi vagyok neked mit hozott az a környék? (Na majd holnap megtudom.)
Tetszik ez a tábor koo bediktálása. Hogy ez eddig nem jutott eszembe... :-) Na nem mintha szükség lett volna rá, de az ördög sosem alszik. Pedig én is beszélek minden este a feleségemmel.
Alföldi Kéktúra Horgásztó Hencida és Bojt között Kiserdő Pocsaj mellett 2016. augusztus 25.
Szokás szerint ezen a reggelen is fél hétre készülődtem el, és indultam utamra. Nyugodt hely volt ez a kis horgásztó, a kutya se járt erre egész éjszaka! A tavacska mellett füves keréknyomok vezettek végig, időnként a parti nyárfák és fűzek között kitekintés nyílott a nádassal benőtt vízre, újra feltűntek a távoli templomtornyok is, én pedig lassan elértem a horgásztó déli végét. Átkeltem a tó vízleeresztő csatornája feletti kis átereszen, aztán rájöttem, hogy kissé elkevertem, mert a térkép szerint is, meg a GPS openstreetmap térképe szerint is az innenső parton kellett maradnom, úgy továbbindulni a kanyargós Kis-Körös nevű zsombékos csatorna partján. Errefelé jelzések nemigen voltak, festeni sem lehetett volna sehová.
A motyó összepakolva, indulásra készen a horgásztó melletti tisztáson
Kilátás a keréknyomokról a horgásztóra
A Kis-Körös partján futó keréknyomokon. Távolban már látszik Bojt templomtornya
Az első kilométeres út eléggé dzsindzsás volt, térdig vizes lett a nadrágom a harmatos fűtől, de aztán már egy frissen kaszált sáv vezetett tovább a csatorna partján. Kényelmes menettel értem el rajta a Bojtra vezető országút előtt egy szépen parkosított, viszont bekerített horgásztavat. Itt tartottam az első pihenőmet a drótkerítés tövébe letelepedve, aztán a faluk közötti összekötőútra kiérve betalpaltam rajta Bojtra.
Ez a falu nem pecsételőhely, de mivel a kéktúra útvonal pont a vegyesbolt előtt vezetett el, betértem a szokásos sörre és a párizsis-zsömlés reggeli-kiegészítésre. Zsömle már nem volt, de a magam korabeli tulaj kibontott a kedvemért egy kilós szeletelt-csomagolt kenyeret, hogy adhasson belőle négy szeletet! Kiültem a bolt elé egy székre, a reggeli napsütésben megettem a reggelimet, utánaküldtem a Borsodit, aztán visszamentem a boltba és megvettem a miattam kibontott kenyeret, annyira finom volt! A régi, kétnapos madarasteszkós kenyér már úgyis keményre szikkadt a zsákomban.
Bojt után egy földúton visszatértem a Kis-Körös partjára, és továbbindultam a keréknyomokon. Először a mély árok peremén ballagtam egy sort, aztán egy erdőfolton átvágva kiértem a mezőkre, itt a keréknyomok kissé távolabb kerültek a csatornától, később megcélozták a még távoli Nagykereki templomtornyát és arra indultak tovább. A házakat elérve a földút folytatása a hosszú Kossuth Lajos utca lett, ezen értem el a falu központját, közben megálltam pár percre a Reál Pont boltnál, stempliztem és feltöltöttem a vízkészletem. Innen már csak pár perc volt a Bocskai kastély.
A szép falusi kúria egy középkori vár helyén áll, ami Bocskai István tulajdonában volt a függetlenségi harcok idejében. A nagykereki önkormányzat egy nagyon szép Bocskai kiállítást hozott létre az épületben, de a kúria szinte minden helységét hasznosítják valamilyen célra. Végignéztem a kiállítást, aztán letelepedtem a parkban egy árnyas padra és pihentem egy sort. Végül negyed tizenegy felé indultam tovább, arra gondolva, hogy jó lenne kettőig átérni a szomszédos Kismarjára, ahol addig tart csak nyitva a Kisvadász kocsma, ami kéktúra pecsételőhely is.
Gondozott horgásztó a Bojtra vezető országút előtt
A Bocskai kúria, ami ebben az állapotában sose volt Bocskai Istváné
Bocskai István mellszobra a parkban
Van egy kisebb útvonalváltozás Nagykereki után közvetlenül, most a kéktúra egy nagyon kopott aszfaltúton hagyja maga mögött a települést, ami egy majorsághoz vezet. Igazából már nem is aszfaltút, a régi burkolat ugyanis már csak foltokban létezik, viszont a bokatörő zúzottkő ágyazat még megvan. Szerencsére nem kell eltalpalni rajta a majorig, még előtte balra térve egy jól kijárt földúton kell továbbindulni, aztán ide csatlakozik be nagyjából három km után a régi útvonal. Végül ezen az úton értem el azt a térképem szerint szilárd burkolatú utat, ami már egyenesen Kismarjára vezet.
Bármit is állít a térkép, ez bizony csak egy közönséges földút volt, ami aztán egy magányos tanya után nagyon kijárttá, kátyússá vált, szinte kikerülhetetlen dagonyák terpeszkedtek rajta. Ez aztán jócskán belassított, reményem nem volt arra, hogy kettőig Kismarjára érjek! Inkább leültem és sziesztáztam egyet az út szélén. Egy dolog azonban biztos: a Nagykereki és Kismarja közötti szakaszról látszik legjobban a Bihar-hegység vonulata! Nem győztem betelni a látványával, pláne úgy, hogy az Alföldi Kéktúra útvonalán az utolsó hegynek nevezhető kiemelkedés a Mecsek volt a Zengővel, amit a gemenci gátról lehetett utoljára látni!
Végül fél három felé értem el Kismarját, ahol a zöld Skodával grasszáló rendőrök szinte még a faluvégen megállítottak. Kedvesen, barátságosan, de alaposan lekádereztek, felvették az adataim, aztán még eldumáltunk egy sort. Jól ismerték a "Kék Utat" ők is, tudták, merre fogom majd folytatni a túrámat. Persze mire a Kisvadászhoz értem, már rég zárva volt, viszont a vele szemben lévő posta még nem. Így aztán oda tértem be és kértem bélyegzést a füzetembe. Kaptam is szép katonai rendőrségest (MP), aztán a hátamra kapva a batyut meg sem álltam az első nyitva tartó búfelejtőig! Az árnyas teraszán megittam egy Borsodit, közben a helyiekkel is elbeszélgettem. Nagyon nem akaródzott továbbindulni a délutánra kimelegedő időben, de még várt rám a Pocsajig vezető gátmenet!
A faluvégen még megnéztem a Várdombot (itt is van egy kis változás a nyomvonalban, régebben a kéktúra nem errefelé hagyta el a falut), aztán nekiveselkedtem újra a töltéskilométereknek. Szerencsére már messziről látszott Pocsaj templomtornya, ami szinte vonzott magához! Ledaráltam a Berettyó hídjáig vezető 3 km-t, aztán átkelve a folyó hídján elballagtam a szélső házig, vagyis a vízügy telephelyéig. A kék itt tér jobbra, hogy végigoldalazzon egy földúton a kerítés másik oldalán, ide van felszerelve a stempli. Nyomtam egyet vele a füzetembe, aztán elindultam befelé a faluba. Fel kellett éjszakára töltenem a vízkészletem, de tudtam, hogy a Papa söröző vagy kilométernyi letérés benn a faluközpontban.
A Bihar-hegység a Nagykereki és Kismarja közötti földútról nézve
Kátyús keréknyomokon Kismarja felé
A Csonka templom Kismarján
Székelykapu a kismarjai Várdombon
Pár lépés után kereszteztem az Ér-főcsatorna hídját is, a túlsó oldalán, a legszélső házak mellett feltűnt egy kék vízcsap. Minden különösebb meggyőződés nélkül odamentem hozzá és megnyomtam a karját. Még engem is meglepett, hogy adott vizet mostanában egyre több helyen zárják el ezeket a csapokat az önkormik. Feltöltöttem a törhetetlen palackjaimat, aztán visszaballagtam a vízügy kirendeltségéhez. Rátértem a földútra már a kék jelzéseket követve, elhaladtam újra a pecsét dobozkája mellett, aztán kíváncsian nézelődtem, hol jön már a gát? De az nem jött, így hát rájöttem, hogy nem a megfelelő irányba megyek! Visszatértem a kerítéssarokra, az utolsó látott jelhez, itt vettem észre, hogy a jelzések a következő kerítéssarok után is kitartanak a drótok mellett egy alig járt ösvényen! Villanypásztor állta az utamat, átlépni nem lehetett, a málhával át sem tudtam bújni alatta, így aztán a motyót átdobtam a spagin és meg átbújtam alatta. Ötven lépés után jött menetrend szerint a másik spagi, itt is az előző technikával jutottam át. Mint utólag kiderült, ekkor kikapcsolt a GPS, amit csak pár száz lépés után vettem észre. Talán, amikor a motyót átdobtam a villanydrót felett, akkor kapcsolhatott ki a fűben való landoláskor.
Itt aztán rátértem az Ér-főcsatorna gátjára, aminek a füves koronáján csak valami halvány csapás futott, ami nem is csoda, hiszen én is csak a villanypásztorokon keresztül jutottam ide! Talpaltam még vagy egy órát, mire Pocsaj mellett eloldalazva elértem azt az erdőfoltot, ahová még otthon a sátorozást elterveztem. Amikor láttam, hogy egy rövid, füves nyiladék vágja át a szélesebb erdősávot, letértem a gátról és kerestem egy síkabb, füves részt magamnak a megművelt földek szélén, ahol aztán felütöttem a sátrat. Hazatelefonáltam, most is bemondva a sátor pozícióját, utána megvacsoráztam, aztán zenét hallgattam addig, amíg el nem álmosodtam. Korán eltettem magam másnapra. Ezen a napon 28,2 km-t jöttem, 172 m szinttel.
Gáton a még távoli Pocsaj felé
A Berettyó Pocsajnál
Az Ér-főcsatorna gátján Pocsaj mellett. A távolban jobbra már látszik az az erdőfolt, ahol sátrat vertem.
Egyet értek veled :) Azóta publikáltak egy cikket az mtsznél, nem tudom ennek örülni kell e vagy sem, azt hittem az Indexesek maguk szervezték az utat, talán pont úgy lett volna az igazi... http://www.turistamagazin.hu/bakancslista-a-kekturan.html
Ha már Zemplén, jöjjön egy kis augusztusi túrabeszámoló:
Szt. Erzsébet út, Rákóczi-túra
Jómúltkorjában feltettem itt azt a kérdést, hogy mennyiben fed át egymással a két túra, nos, megpróbáltam személyesen utánajárni egy 4 naposra tervezett túra keretében.
Garass és a BAZ megyei szövetség segítőkész kolléganője segítségével sikerült is időben beszerezni a Rákóczi túra füzeteket (bár a posta tett róla, hogy némi izgalom azért legyen, hiszen 12 nap kellett ahhoz, hogy Miskolcról úgy 150 km-re elszállítsa a küldeményt), valamint Pesten a zarándokponton István barátom és túratársam megvette a zarándokfüzeteket is.
Egy napsütéses augusztusi kedd reggel már a Rákóczi EC-n talált miket (mi máson közelítenénk meg a Rákócziak földjét?), zsebünkben a 20 eurós kassai retúrjeggyel. A logisztika miatt választottuk a kassai indulást, no meg így Sárospatakon mindjárt le is adhattuk volna a telebélyegzett zarándok-füzetet.
Kassán megnéztük a dómot, megtörtént a kötelező kriptalátogatás (1 eurót kértek fejenként), majd rövid városnézés és a szintén kötelező start-sör elfogyasztása után dél körül neki is indultunk a Szt. Erzsébet útnak. Hamar elértük a Hernád parti kerékpárutat, melyen a Rákóczi kerékpáros túraútvonal is halad, de ezúttal gyalogosan lépkedtünk a meglehetősen eseménytelen, és a lakótelepek mentén nem is különösen lélekemelő úton. Az első érintendő település a dallamos nevű Koksóbaksa, melyhez már el kellett hagyni a korábban már földútba váltó töltést. A Szt. Erzsébet út szervezői nagyvonalúan a túrázóra/zarándokra bízza, milyen úton megy be a faluba, de szerencsére megtaláltuk a megfelelő be- és kivezető utakat. Közben megtörtént a második pecsét begyűjtése a polgárjenői hivatalban, amelyet errefelé obecny úradnak hívnak, bár ez nem tudom, mennyire hasznos infó. :-) A kocsma még sajnos zárva (micsoda dolog, csak háromkor nyit!), a mellette levő Coop Jednotában viszont volt hideg Corgon, mindjárt magunkhoz is öleltünk egy-egy dobozzal. Visszatértünk a Hernád partjára, ahol kifejezetten kellemes, széles gyalogút vezetett az Alsómislye előtti, összedőlés kezdeti (vagy nem is annyira kezdeti) jeleit mutató, járművek által is használható fahídig. Átsétálva beértünk a faluba, mely ugyanolyan rendezett képet mutatott, mint Koksóbaksa. Hiába, ez még Kassa agglomerációja, új és felújított házakkal. Pecsételés (peciatka a pecsét, elég könnyű megjegyezni) az obecny úradban, majd átsétálás a szemközti Ásvány kisvendéglőbe (hostinec Minerál nem is nehéz ez a szlovák nyelv!). 1-2 sör mellett elgondolkodtunk a továbbiakon, mert itt kezdődött az előzetesen kritikusnak vélt szakasz. A mapy.hiking is elég bizonytalan errefelé, az Erzsébet-utat egyáltalán nem jelöli, és a Szt. Erzsébet út honlapja kevéssé informatív az útvonalat illetően, finoman fogalmazva. A mariaut.hu-n lelhető fel az egyetlen pontos(nak vélt) útvonal, de tartottunk tőle, hogy ez sem fedi teljesen a valóságot. Viszont a falu határában levő patakon tényleg van egy gyalogoshíd, amint azt a kocsma egyetlen magyar nemzetiségű vendégétől sikerült előzetesen megtudnunk, így az első akadályt sikeresen le is küzdöttük. A híd után viszont meglehetősen rapszodikussá vált az amúgy sem túlzottan jó jelzettség. Egy szúrós gazzal teljesen benőtt szekérúton átkelve lett kissé (m)elegünk, majd sikerült a maradék jelzést is elvesztenünk, de szerencsére Eszkáros felöl beérkezett egy zöld jelzés, amiről tudtuk, hogy jó felé visz minket. És jó meredeken is, mint kiderült, de végül már erősen szürkületben sikerült elérni a határ felé haladó erdészeti utat. Időben és távban kissé hosszabbra sikerült ez a szakasz, mint terveztük, a határt átlépve így már a fejlámpát is elő kellett venni, hogy a határozottan sűrűbbé váló jelzéseket követhessük, amihez nemsokára csatlakozott a kéktúra útvonala is. Bodó-rétről még megcsodálhattuk a távoli (mi aztán tudtuk, milyen távoli!) Kassa fényeit, na nem az új kilátóból, mert azt nem találtuk meg. Az új bélyegzőhely-esőház viszont kiváló szálláshelynek bizonyult, és a funkcióját is majdnem tökéletesen ellátja, hiszen az éjszaka kezdődő, kitartó eső után csak pár csepp víz esett a hálózsákomra.
Mivel nem nagyon tudtunk aludni, elég korán felkeltünk, és a reménytelenül szakadó esőben (milyen szerencse, hogy ezekre a napokra csak zápor-zivatarokat jósoltak ) nekiindultunk Füzérnek a K+ és pirosrózsa jelzéseken. Amikor azonban ez letért egy gazos földútra, amelyen pillanatok alatt tökig vizesek lettünk volna, mi maradtunk a murvás úton, mely a Füzéri vár parkolójához vezetett minket. Érdekes egyébként ez az út: kerékpáros útnak van jelölve, de egyes szakaszai igen meredekek, 12%-os kresztábla van kint, a legmeredekebb szakaszokon pedig összecementált lapos andezitkövekkel van kirakva, amelyek némelyike már kiesett. Sehogysem tűnt igazán kerékpárosbarátnak, bár azért nem is Radnai-havasok. A reggel 8 órai időpont, a szakadó eső és a felhőpamacsok mögé rejtőző füzéri vár nem igazán ösztönzött minket a várlátogatásra, így a falu felé folytattuk utunkat. A Füzéri italbolt zárva egy helyi hölgy szerint legfeljebb hétvégeken nyit ki, az előtte levő bélyegző viszont rendben. Néhány lépéssel odébb, a látogatóközponttal szemben levő Vár büfé (3in1 kocsma, kisbolt és nemzeti dohánybolt) viszont nyitva, benne csapolt Köbivili. Hörpölint el kell szomorítanom, már Borsodban sem egyértelmű, hogy mindenhol van Borsodi, egyre inkább teret nyer a Kőbányai, sajnos. Ennek ellenére elég nehezen akaródzott felkerekedni, és nekiindulni az esőben, főleg annak tudatában, hogy nem terveztünk aznapra hosszabb távot. Aztán mégis nekiindultunk, azzal biztatva egymást, hogy Hollóháza tán egy órányira van. A faluból kiérve újból megcsodálhattuk a felhőkből ki-kibújó várat, majd folytattuk a pirosrózsa jelek követését, amely mellett már a piros sáv is jelen volt. Nagyon szép szakasz ez, a többszáz éves fák pedig talán még sejtelmesebbnek tűntek az esős időben. Gyorsan el is értük Hollóháza határában a kerékpárutat, elhagytuk a gyár-múzeumot, majd bementünk pecsételni és enni-inni a Balkon büfébe. Meglepetés ért minket is kevés falusi kocsma van Észak-Magyarországon, ahol kártyával lehet fizetni, és csapolt Leffét lehet inni -, és kisvártatva a pultos srácot is, mikor megjelent két NAV-ellenőr. Mi szerintem jobban örültünk a meglepetésnek
A teraszról figyeltük a megjelenő bogarasokat (VW), majd nemsokára haladtunk is tovább, sokkal lelkesebben, mint korábban, mert elállt az eső, sőt, még a nap is kisütött. Ennek örömére néhány kilométer után sikerült is elkeverni (ha egy geográfus és egy földrajz tanár nekiindul túrázni .), és egy jóval hosszabb, kanyargós erdei aszfaltúton, a Kánya-hegy másik oldalán értük el a Bózsva-Telkibánya utat. Lengyel turista jött szemben, tolva a kerékpárját. Megkérdeztük mi a gond, de mondta, hogy semmi, csak gyönyörködik a tájban.
Telkibánya kedves, rendben levő üdülőfalu, az önkormányzat már zárva, a kocsmában viszont adtak bélyegzőt. Megpihentünk a teraszon, majd nem bízva semmit a véletlenre ezúttal még jóval sötétedés előtt nekiindultunk a maradék 2 kilométeres távnak Potácsházig. Ezt néztük ki ugyanis következő szálláshelynek, és nem is csalódtunk, hiszen a fedett teraszán nagyon kényelmesen le tudtuk teríteni a polifolyamot.
Másnap reggel megint csak sikerült elég korán felébredni, és örömmel konstatáltuk, hogy szép nap elé nézhetünk. Fel is vettem a bakancsot, mint kiderült, kissé korán, mert az első lépések után, a Gönci-patakon való átkeléshez le is kellett venni. Innen viszont az elmúlt napok szerintem legszebb szakasza kezdődött a Kis-patak völgyében. Aztán mikor elhagyja az út a patak-völgyet, kezdődik egy durván meredek és meglehetősen benőtt ösvény, mely gyakorlatilag az Amadé-várig tart. Közben többször figyelmeztetett egyre hangosabban sípoló tüdőm megállásra, melyeket igyekeztem az érett szederbokrok mellett végrehajtani. Nekem nagyon tetszett a Cicés-rét, igaz, a közlekedés elég nehéz volt egy olyan száz méteres szakaszon, ahol legfeljebb a fűcsomókra lépve lehetett túljutni a tócsákon száraz(abb) lábbal. A Fehér-kutat nagyon vártuk, mert igen kevés vizünk maradt: nem tűnt kristálytisztának a vize, kissé opálos volt, de semmi bajunk nem lett tőle. Az igazoló fényképet viszont jól elfelejtettük :-( Még némi hullámvasút, majd folyamatos lejtő Regécig, ahol éppen kinyitott a vegyesbolt, majd később a Veronika panzió is. Itt döntöttük el végre, hogy megszakítjuk a túrát. Szép volt, jó volt, de nem akartunk még Erdőhorvátiig menni, mert mindkettőnknek szenvedés lett volna. A túrázás meg nekünk nem erről szól. Majd ősszel valamikor befejezzük. Felszálltunk a buszra amelyen szinte egyedül utaztunk (összvissz 1 felszálló volt még Vizsolyban), talán nem azért mert annyira büdösek voltunk. Novajidrányból kis kitérő Hidasnémeti felé, majd hazafelé megint a Rákóczi EC, keretet adva ezzel a túránknak.
"A kettőt nem lehet eggyé tenni, mert a Rákóczi út egy történelmi értékeket érintő, az ország egyik legpatinásabb túraútja. Ezt nem illik 'elrontani' a másikkal. "
Nem gondolnám, hogy ha össze lenne kötve a kettő, az bármit levonna a Rákóczi túraútvonal értékéből.
Ráadásul a piros sáv ugye - hivatalosan - regionális útvonalat jelöl, és furcsa is, hogy ebből Dél-Zemplénben 3 is van (a harmadik a térkép szerint Vámosújfalu és Szerencs között).
Ha a Rákóczi út nem a 37-es úton és a körforgalomnal délre letérve a Wesselényi úton érné el a Várat, hanem a Mandulás-hegy felöl, akkor minden további nélkül összeköthető lenne a két piros. Ezzel kiváltható lenne a nagyon forgalmas és veszélyes 37-es út mellett való bóklászás is.
Az összekötéssel egy valóban regionális turistaút jönne létre, ami a Füzéri vártól Sátoraljaújhely országhatárig egy kb. W formában járná be Zemplént, ráadásul kapcsolódva a szlovákiai hálózathoz is.
Persze ez csak egy ötlet a térkép mellől, lehet, hogy a valóságban ez nem megoldható...
Lehet, hogy naiv v. hülye a kérdés, de olyan szakaszokon - pl. éppen a Borsod megyében -, ahol az ÉZ közvetlenül a határnyiladékban megy sok-sok kilométeren keresztül, minek kell külön turistajelzés? A határkövek nem követhetők?
Fájó szívvel, de igazat kell adjak Garassnak az ÉZ ügyében. Szerettem volna végigjárni, be is szereztem a nem hivatalos Mályi József féle kiadványt hozzá, de úgy voltam vele, hogy amíg legalább az OKT-t be nem fejezem nem vágok bele másikba. Nagy igazság, hogy ha egy útvonalra úgymond nincs igény, akkor azt felesleges fenntartani pár ember kedvéért, ráadásul, ha jól tudom pihenő helyek sincsenek kiépítve rajta, sem leágazások kiépítve és jelölve, így pedig tényleg nem sokat ér. Azért bízom benne, hogy egyszer még lesz belőle valami, mert amúgy szép helyen visz és sok kis települést érint. Lehet amúgy csak a nevével van a baj, mert, ha pl. Határvadász emlékút lenne a szélsőjobb fanatikusai lehet szívesebben karbantartanák...de ez csak politika :)
"Egymástól 5 km-nél közelebb levő utak jelzésekor az egymással megegyező (színű és alakú) fő jelzések használatát lehetőleg kerülni kell."
Nem kell mondanom ez az MTSZ hivatalos (és azt hiszem többségünk szerint helyes) álláspontja.
Mi volt az a kényszer ami ezt nem tette lehetővé az új rendszer tervezésénél?
-----------------
"Ezúton hívjuk fel a figyelmet, hogy ha a megyei szövetséggel nem egyeztetett új jelzések kerülnek kihelyezésre a térségben, azt megszüntetjük."
- utólagosan a fórumbeli magyarázat alapján már - értem a szituációt, mégis azt hiszem ezt másképp kellett volna fogalmazni. Pl.
"Ezúton hívjuk fel a figyelmet, hogy a megyei turistautak rendszerének koordinációját és azok karbantartását a megyei természetjáró szövetség végzi, a központi (MTSZ) szakmai szabályok megtartásával. Kérjük, hogy esetleges igényeikkel, problémáikkal keressék a koordinációért felelős XY munkatársunkat (email, telefon). A
megyei szövetséggel nem egyeztetett,a rendszerbe nem illeszkedő vagy felesleges új jelzések a szokásos karbantartási munkák részeként megszüntetésre kerülnek."
Lehet hogy akit a jelzés lefestésével és a hangnemmel most ellenséggé válik/vált az a jövőben akár pénzzel akár munkával támogatta volna az utak karbantartását....
Nyugodtan elmehetnél kormányszóvivőnek. Feltesznek neked egy kérdést, és beszélsz másról. Nem kardoskodok az ÉZ mellett, nem is tudom, honnan vetted. Egyszerűen arra voltam kíváncsi, hogy a megyei szövetség milyen törvényi felhatalmazás alapján fog mások, engedéllyel kihelyezett jelzéseihez hozzányúlni. Nem azt kérdeztem, mennyit ésszerüsítetek, nem azt kérdeztem mennyien járnak egy adott utat, azt kérdeztem, amit. A továbbiakban nem különösebben fogom olvasni a hozzászólásaidat, az önvállveregető tartalmú igényeimet a néha-néha elolvasott random TM cikkek teljesen kielégítik.
Igen, egy tematikus út más elvárásoknak van kitéve. De már az is sokat mondott, hogy az ötletgazda nem írt ki rá egy túramozgalmat. Ennek se igazolófüzete, se igazolóállomásai, se jelvénye, okleve soha nem volt. Valóban, egy ötlet volt, ami akkor izgalmassá tette a határsávban való bűntetlen túrázgatást. Én is végig jártam, persze akkor még járható volt mindenhol.
Valóban, szeretnénk egy egységes, egyszerűbb rendszert kialakítani, ami mindenkit kellően kiszolgálhat. Köszönöm a megértésedet és a biztatást. Reméljük lesz hozzá erőnk, lehetőségünk és szakmai segítségünk is. Mert még sok van hátra.
***
Úgy látom elfogytak a hozzászólások, ezért én is bezárom a mai napot. Remélem sikerült kellően megvilágítani a mi elképzeléseinket és céljainkat. Kérem mások is a jó oldalát nézzék ezeknek és ne csak kritizáljanak!
A legelső hozzászólásomban rögzítettem, hogy én csak Borsod megyéről adhatok képet és válaszokat. A többi megye tegye meg, ha úgy érzi. Válaszaimban igyekeztem nem első személyt használni, mert ezek nem egy emberes dolgok, mögöttük többen teszik a dolgukat, csak úgy szerelemből!!!
Nem mi ítéltük halálra az ÉZ-t. Csak mi - és ebben akkor Nógrád megye is benne volt - láttuk az életképtelen voltát, mert a kivitelezők sem tudtak semmit mondani. Egy ötlet volt, sikerült rá 5M Ft-ot szerezni és elkölteni. A sorsát az pecsételte meg, hogy nem járják a turisták olyan intenzitással ahogy egy a katonaság által felhagyott út öntisztulása azt igényelné.
Már írtam, pár turista kedvéért ilyen hatalmas erőforrást nem lehet feláldozni. Helyette négyszáz km más, kedveltebb útra kell fordítani erőinket.
Hogy a nógrádiak futólag fenntartják, szíve joguk. Egyrészt az ő szakaszuk aránytalanul kevesebb, mint a borsodi ág, másrészt nekik megyei szinten is elenyésző a turista úthálózatuk, mint a miénk. Végül még egy érv, az ő szakaszuk szinte a megyeszékhely előszobájában van. A fenntartási költségeit ez is jelentősen csökkenti. A Zemplénbe csak az utazás lehetne annyi, mint náluk a teljes fenntartás. Tessék racionálisan gondolkozni és érvelni.
De mint mondtam, nem kívánok más megyék életébe beleszólni.
Ezt már én is nagyon várom. Nyilván (szerencsére) nagyon más lesz, mint a Rockenbauer-féle. Azt a két-három részt különösen várom, amit - mint a fényképekből utóbb kiderült - ugyanakkor tettünk meg, csak egy-két óra különbséggel pont elkerültük egymást. :P
(Azt hiszem, az ő Gerecse 50-esük után vágtam bele a teljesítménytúrázásba, azelőtt nem is tudtam, hogy van ilyen.)
Köszönöm Tamás az i9nformációkat, előbb kellett volna olvasnom ezeket, de én mint látható, sorba megyek a válaszadásokkal, hogy senki se érezze magát információhiányosnak.
Még mindig okoskodsz, és főleg jogászkodni próbálsz. De én bírom a válaszadással, láthatod.
Gondolom, az ÉZ-ért kardoskodsz. Nos olvashattad, az soha nem volt hivatalos turistaútként elfogadva egyik megyében sem. Egyszeri alkalomra készült, kuriózum út volt. A felújítását senki nem végezte az elmúlt tíz év alatt. Az út nagy része járhatatlanná, jelzéshiányossá vált, más része nem is a határsávban haladt. Az idő eljárt felette. Ez utóbbi rész került most felújításra, de nem eredeti jelzéssel, hanem illeszkedve a környék jelzésrendszeréhez. Olvass vissza!
Tehát nem jogszabályt kell keresni, hanem az élet felülírta az amúgy sem életképes dolgot.
De tovább megyek. A kiemelt szöveg azért jelent meg - és még többször is fogsz vele találkozni, - mert az általunk alább részletezett útrendszer kialakítását és a fotókon bemutatott információs lapok kihelyezését követően a régi nyomvonalon a mi szabványos jelzéseink mellé alá, fölé, valakik újra feltették a Z sáv jelzést.
Csak három kifogásunk van ellene. Egyrészt iparos minőségben kerültek ki a jelzések. Másrészt mint írtam nem szűnt meg a turistaút, csak a jelzés színe változott. Most ugyanazt az utat két eltérő színnel is jelöljük. Miért? mivel ad többet, ha egy úton két jelzés is fut? Véleményem szerint csak a tájékozódást kavarja, pláne, hogy csak egy közbülső szakaszra került fel az iparos munka.
Három, ki fogja ezt a jövőben karbantartani? mint fentebb írtam, tíz évig nem volt gazdája.
Az utolsó mondatoddal nagyot akartál mondani, de ismét csak a tájékozatlanságod került elő. Még a télen többször is megszólaltam tábla ügyben itt és máshol is. Olvashattad mit tettünk ez ügyben. Az országban egyedül a mi megyénknek készült el a kihelyezett oszlop-táblarendszer teljeskörűen, átfogó hibalistája és kritikai észrevételezése. Minden oszlopról (megyénkben 650 oszlop lett kihelyezve!!!!) helyszíni fotókkal kiegészítve. Ez az anyag ma is rendelkezésre áll, átadtuk az MTSZ szakembereinek is. Sőt javaslatot dolgoztunk ki a táblaszövegek racionalizálására. Ezen túl felajánlottuk, hogy a táblák javítását területi egységbe rendezve, kezdjük a Zemplénben és alakítsunk ki egy mintaprojektet ennek elvégzésére, ami példaként szolgálhat majd országosan is.
Végül erre nem került sor, mert helyette a Börzsöny lett kijelölve a mi ötleteink alapján erre. Hogy az hogy áll, nem tudom. mi ezek után várjuk az ottani tapasztalatokat.
De szeretném, ha Te is leírnád, mit tettél tevőlegesen ebben a kérdésben?
Valóban, Sárospatakról indul a Rákóczi túraút és ide érkezik-indul a keleti piros gerincút is. De míg a Rákóczi út értelemszerűen a vártól indul, addig a másik piros sáv a vasútállomástól.
A kettőt nem lehet eggyé tenni, mert a Rákóczi út egy történelmi értékeket érintő, az ország egyik legpatinásabb túraútja. Ezt nem illik 'elrontani' a másikkal. Helyette annyit teszünk, hogy a két városi végpont között egy P4 jelzést alkalmazunk.
