Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Egészen biztos, hogy így volt. Az egykori katonák, illetve a tartalékos állomány rendfokozati összevetéséből legalábbis ez következik. Pl: a táblázat szerint egykori katonák közül 31 ezredes volt, míg a tartalékosoknál ez a szám már 32. Az 1 fő nyilván nem az utcáról esett be, hanem már volt valamilyen hivatásos múltja stb stb.
"Ha jól tudom (?) a vám tisztek ebbe a 16%-os törvénybe nem tartoztak bele ?"
A 16 %-kal - illetve most januártól 15 %-kal - csökkentett szolgálati járandóság minden volt szolgálati nyugdíjasra vonatkozik, aki 2012. január 1.-jén még nem töltötte be az 57. életévét.
Forrás , esetleg valamilyen közvélemény kutatás korcsoportra bontva?
Azzal az propagandával és imídzsépítéssel:) amit eddig műveltek az orosz illetékes szervek:), még a sima varangyos békából is királyfit varázsoltak :) volna....
Fejtsük meg az 1-es és 2-es pont között lévő ellentmondást.
Ha 3109-en kapnak szolgálati járandóságot de közülük csak kb. 2000 voltak katonák, akkor helyes az a feltevés, hogy a két szám közötti különbözet, kb. 1100 fő nem katona volt előtte hanem rendőr, bv-s, határőr ?
Ha jól tudom (?) a vám tisztek ebbe a 16%-os törvénybe nem tartoztak bele ?
"A mai fiatalok jobban vonzódnak Putyinhoz mint a NATO hoz"
Valoszinuleg nem a "mai fiatalok", hanem az FSZB altal fizetett hazaarulok es az a par hangos hulye, akiknek ezek telebeszelik a fejet.
Ugyanugy, mint ahogy a nyugati "tegnapi fiatalok" sem ragaszkodtak ahhoz, hogy vedtelen legyen az orszaguk, csak azok, akik a KGB fizetett hazaaruloi voltak, es az a par hulye, akiknek ezek telebeszeltek a fejet (najo, nem annyira par, hiszen fejenkent 1000 USD-ert ra lehet beszelni az embereket, hogy tuntessenek, tehat a 600 millio USD-ert legalabb 600 ezer tuntetot kaphattak).
Hát ekkora jó indulatot én még nem láttam. ;) A Magyar Nemzeti Bank mint rendvédelmi célú tevékenységet folytató állami tulajdonban levő gazdálkodó szerv? Hm...Szerintem maradjunk az elbaszott Monty P. jelenetnél. ;)
Lehetnék akár tiszteletbeli vasutas is. Éjszakánként azt hallottam Pécs-Bányarendező vá.-ról, hogy fordító-mázsa-rezerv. Apám száll. csop. vez. volt a Kokszműnél, ő volt a kontakt a rendezővel a gázmű részéről. Érettségitől bevonulásig én is lenyomtam 6 hónapot a cégnél, én a vagon kirakásig jutottam. Pontosabban a macskadaru rakta ki, nekem és sorstársaimnak az maradt szívlapátra, amit a daru a vagon rongálása nélkül nem tudott kirakni.
Jut eszembe, ha már vasút meg ezredes, van itt egy olvtárs a topikon, akinek Pécs állomáson - konkrétan inkább a fűtőházban - volt az ezredesi csillagivása egy üveg Vilmos segítségével.:-)
Nagy megtiszteltetés a vasút számára, ha egy ezredes szórólapozik Pécs állomáson.:-) Szerintem a két ezredes egyike lehetett, aki 2002-ben írt egy levelet a pécsi rendőrkapitánynak, hogy felajánlja az együttműködését, és délceg nemzetőrei együtt járőröznének a rendőrökkel. Én fogalmaztam a válaszlevelet, amelyben nagyon szépen megköszönte dr. Cserép ezredes a lehetőséget, és egyben beidézte a szabálysértési törvény megfelelő szakaszát a jogosulatlan címhasználatról. Többet nem jelentkezett a nemzetőr ezredes úr.:-)
Az állomáson nekünk is volt egy kis barátkozásunk a nemzetőrséggel, az is olyan 2005-2006 körül lehetett, amikor a vasúti rendőrőrs járőre jelentette, hogy van ott egy nemzetőr törzsőrmester, aki érdeklődik, hogy menjen-e velük szolgálatba, mi legyen. Először csodálkoztam, mert nem is gondoltam volna, hogy létezik őrnagy alatti nemzetőr, de aztán mondtam a rádión, hogy köszönettel tegyék meg ellene a feljelentést az ominózus szabálysértés miatt. Többet nem kívánt senki közösen járőrözni ott sem.
Nem jó a NATIONAL GUARD, mert annak másolásához egy olyan állam kellene mint az USA, egy olyan aktív komponens, mint az ARMY, NAVY, stb. A német példa megvalósíthatóbb lenne, de az is csak akkor, ha előtte rendbe hoznánk az aktív komponenst. Amit a mai kurzus létrehozott, az példátlan, pancser haderő pancser tartalékosai.
Egy kis Nemzetőrség. Én 2001-ben írtam egy verseny (pályázati) tanulmányt a Nemzetőrségről. Ez belekerült harmadik helyezettként egy kötetbe. Amit írtam, az NATO kompatibilis volt. A MATASZ elismert volt a HM-ben és a nemzetközi környezetben egyaránt. A nemzetőrök meg akarták hódítani a MATASZ-t, úgy gondolták, hogy ezt talán rajtam keresztül lehet. Két altábornaggyal is tárgyaltam, de az ajánlattételig nem jutottunk el mert én azonnal közöltem, hogy nem becsülöm őket semmire. Valami nyugdíjas rendezvény fejeződött be a pécsi helyőrségi klubban, látom, hogy a folyosón két gyanús alak sompolyog. Segíthetek? Nemzetőrök vagyunk Lőrincz Miklós ezredest, a tüzérdandár parancsnokát várjuk, vele fogunk tárgyalni arról hogy fogjuk átvenni a klub felett az irányítást, ez lesz a Nemzetőrség székhelye Király Béla utasításának megfelelően, amúgy meg tegeződjünk. Tegeződjünk, fogadjunk, hogy ezredesek vagytok. Igen. Oszt hol az ezredetek? Álljak közéjük, megtarthatom a rendfokozatomat. Később összejöttek Miklóssal, az eredmény: Miklós kitiltotta őket a laktanyából. Később a két ezredes közül az egyik felvette velem a kapcsolatot, hogy anyagi differenciák miatt a másikat most váltják le, ha eljövök a rendezvényre, engem megválasztanának. Nem mentem, viszont vagy fél év múlva találkoztam a leváltott ezredessel, szoci szórólapokat osztogatott a vasútállomáson a 2006-os kampányban hajléktalannak tűnő külsővel.
Na igen. Akkoriban, a rendszerváltás utáni időkben a polgári-keresztény kurzus időszaka alatt igazodni kellett a fő csapásirányhoz, ezért látszott kézenfekvőnek egy a magyar hagyományokból ismert szervezet felélesztése. De azt Simicskó is deklarálta hogy az USA Nemzeti Gárdájához hasonló célú, katonai vezetés alatt működő szervezet lett volna.
51. § (1) A hivatásos állomány tagja annak a rendvédelmi szervnek az állományába tartozik, amelybe őt a kinevezési okmányban felvették, és szolgálatát is - a (2)-(4) bekezdésben meghatározott kivételekkel - ott teljesíti.
(2) A hivatásos állomány tagja a szolgálatát a rendvédelmi szerven kívül teljesítheti
a) a miniszter által vezetett minisztériumban,
b) a miniszter irányítása alatt álló költségvetési szervnél vagy
c) a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetnél
meghatározott munkakör vagy feladat ellátásával, szolgálati beosztásban, kormánytisztviselői vagy közalkalmazotti munkakörben.
(3) Hivatásos szolgálat kormányzati, rendvédelmi érdekből a rendvédelmi szerven kívül a következő szerveknél is teljesíthető:
a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
b) az ügyészi szervezet,
c) a (2) bekezdésen kívüli közigazgatási vagy államigazgatási szerv,
d) a Köztársasági Elnöki Hivatal,
e) a Magyar Honvédség,
f) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kívüli más, állami fenntartású felsőoktatási intézmény,
g) tudományos intézmény,
h) rendvédelmi célú tevékenységet folytató állami tulajdonban levő gazdálkodó szerv,
i) egészségügyi intézmény,
j) a bíróságok igazgatási feladatait ellátó szervezet, valamint
k) rendészeti adatfeldolgozást végző szerv [a c)-k) pontban meghatározott szervek a továbbiakban együtt: más szerv].
(4) Hivatásos szolgálat kormányzati, rendvédelmi érdekből az Európai Unió intézményeinél és nemzetközi szervezetnél is teljesíthető.