Én csak azt próbáltam kiokoskodni, hogy vajon milyen történetszálakat kellene beleilleszteni, hogy ne tűnjön a '77-es film remake-jének.
Egyébként érdekes ez a remake-vád, hiszen olyan kultuszfilmek, mint a Terminátor 2 vagy A sötét lovag, legalább annyira lenyúlások, mint az ep7.
Az összecsapott forgatókönyv sem állja meg a helyét, mert ha ezzel a logikával nézzük, akkor a legjobb Kasdan-forgatókönyvnek elkönyvelt Frigyláda története is egy katyvasz.
Azt hiszem, kell egy pár év, hogy megfelelően meg tudjuk ítélni az ep7 valóságos súlyát.
Csak ezzel az a baj, hogy mig az OT filmek nem akartak ilyen eros dramai szalakat hozni. ezaltal nem eshettek abba a hibaba, hogy olyan elokeszitetlen, fel nem epitett, rendesen vegig nem vezetett szalakat dobnak be, ami hozzajarult ahhoz, hogy az uj film sokak szamara tele van osszecsapott, illogikusnak, de legalabbis kevesbe erthetonek tuno tortenessel. JJ ehhez meg keves. szamomra ez az egyetlen es legnagyobb hibaja a filmnek, annak ellenere, hogy tetszett.
Nem olvasom általában a hozzászólásaidat, a többiek reakciója alapján úgy láttam, abba kötöttél be éppen akkor, hogy mekkora badarság hogy Finn csak úgy átáll és elkezdni öldösni régi katonatársait.
Nos, kedves Capacete, ha te ezen fennakadsz akkor egész biztosan semmi nem tudsz azokról az esetekről, amelyek (nem túlzás) milliószám előfordultak a történelemben. Ráadásul Finn azért állt át mert ezt érezte helyesnek, ilyen is volt milliószám, de igazából mindegy is.Mást sem értesz az SW 7-ből (amellett hogy én is csak 7/10-re osztályoztam tehát amúgy nem zavar ha valakinek ez vagy nem jött be ezen a filmen), de ettől még lehetsz jóember, csak egyszerűen nem a te filmed. Azt nem értem, hogy neked miért jó neked egyre nagyobb blődségekkel játszanod az okos kritikust. Nem megy.
A forgatáson biztos ott volt, láttam róla fotót. Az, hogy ténylegesen bent is volt-e a kupolában, már egy másik kérdés. Szerintem nem, de a hivatalos verzió úgyis az, hogy igen. :) Amennyire tudom, R2-nek volt egy irányítható változata, márcsak ezért sem kellett Baker.
Megértem, ha nem értesz egyet valamivel, amit állítok, viszont a sértegetés nem segít hozzá a nézetcseréhez. Egyáltalán nem biztos, hogy kettőnk küzül nekem van kevesebb történelmi ismeretem, de ennek bizonygatása természetesen teljesen fölösleges.
Itt egyébként nem történelemről van szó, hanem alapvető lélektani kérdésekről, pl. hogy elképzelhető-e az, hogy emberi közösségekben nem alakulnak ki kötődések, hogy valaki nem érez a társai iránt kötődést stb. Nem fogok ide jól ismert pszichológiai kísérleteket belinkelni és nem fogok célzásokat tenni arra, hogy milyen intelligenciaszintje van annak, aki ezt a kérdéskört nem képes átlátni.
Nem titkolt célom volt :) BS-TH tán nagyobb szerelmem az SW-nél is. Sokszor mondjuk, hogy az SW népmese, de ők azok, akik sose halnak meg, sőt gyakorlatilag sose hal meg senki, még a rosszak sem, és mindig a jók győznek - mi lehet ennél népmesébb? A felnőtt énem elfogadja, hogy Han meghalt, de nem a felnőtt énem rajong az SW-ért... aki rajong, az meg nem fogadja el. Ilyen diszonancia BS-TH-nál sosincs és nem is lesz :)
Ha Sydow is rajta van, akkor most már 100%, hogy lesznek flashbackek (arra gondolni se szeretnék, hogy Jonston megint időutazósdit szeretne :). Peter Mayhew meg már lehet, hogy túl öreg Chewienak, valahol azt olvastam, hogy már most sem ő volt végig a jelmezben.
A wookiepedia szerint "a flotta kis része" pusztult el. Ezek után Snoke talán be is tervezte, hogy a Starkillert elpusztítják, elvégre nem sebezhetetlen és valószínűleg a lövés után könnyű követni. Ez magyarázná, hogy miért nyugodt, mikor Hux mondja, hogy ennyi volt: ez volt a forgatókönyv, az egész Poe-Kylo-Han stb. kavarás nélkül ugyanígy szétlőtték volna a Hosniant vagy mit, csak akkor nem az Ellenállás, hanem a Köztársaság üt vissza.
upon which we stand, will bring an end to the Senate!
To their cherished fleet!"
valamint a bázison:
"Oh my. Without the Republic fleet, we're doomed."
(ez persze jelentheti azt, hogy épp nem tudnak/akarnak segíteni, de az első alapján szerintem inkább azért, mert részben megsemmisült/lefejeződött a flotta)
Kár a flottán agyalni. Abrams ugyan szinte minden téren jobb rendező, mint Lucas, de egy dologban a nyomába se érhet. Űrcsatát és űrhajóflottát nem tud olyat csinálni, mint a Mester.
És biztos, hogy az én elméleteimmel rosszabb lett volna a film? :-)))
Közben az imdb mintha megzakkant volna. Az ep8 szereplőgárdája szinte naponta változik. Most éppen Harrison Ford mellett Max Von Sydow is rajta van, viszont hiányzik Peter Mayhew.
Vagy lósz.t se tudunk meg, de téged ez nem nagyon fog visszavetni a Felicity suna elméletek gyártásában. Gyakorlatilag egy verziód se jött be aTFA-el kapcsolatban, ami azért teljesitmény, mert legyártottál vagy százezret, meg egy az egyben kijött a forgatókönyv a neten.
Az szerintem nem lesz meg,bár Kina sötét ló, még fog dobni a bevételeken.
De azért a Disney se legyen telhetetlen, már rég nyereséges amit befektettek a Lucasfilmbe, egyrészt a Pixart sokkal többért vették és fial is rendesen, de itt kapták az ILM-t, a Lucasartsot meg a Skywalkersoundot és egy film behozta, legalább 5 évig minden évben tudnak hasonló filmet csinálni.
Én nem hallottam a filmben, hogy a flotta a Hosnian rendszerben volt, de valószinűleg rosszul néztem a filmet, mert én azt se láttam " ahogy a sugár jól láthatóan eltalálja a flottát ".
Teljesen valószerűtlen, hogy:
- Az egész flotta ott dekkolt. Akkor minek ?
Izé...hova parkoljunk Mothma főnök ? Hát ide egybe, a birodalmi taktika szerint, abból mi baj lehet ?
- Miért állnának geostac. pályára, ha meg távolabb voltak, mitől semmisültek meg ?