Keresés

Részletes keresés

Prof Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1485

Sziasztok!

Nekem van téglásodott Nano-m, valószínűleg (illetve szinte biztos) egy PROGMEM túlcsordulás verte ki a „biztosítékot”. Azt meg tudtam csinálni (egyszer), hogy sima "copy-paste" módszerrel egy másik, működő kártyáról átraktam egy működő szoftvert, ami futott is, de ezt többször nem sikerült. Mindent megnéztem rajta minden létező szoftverrel, de semmi.

 

Ami a watchdogot illeti.

Ezen a szinten én egyszerűen kiiktatnám a bootloadert. Ha van hozzá eszköz, a sketch direktben is feltölthető. Ennek három következménye lesz (egyszerűen fogalmazva), az egyik, hogy számottevően gyorsabb lesz a boot (nem kell a bootloadert kivárni), másrészt közvetlenebb lesz a kapcsolat a szoftver és a mikrokontroller között. A gáz az, hogy innentől csak így lehet programozni, simán USB-re dugva nem, legalábbis addig, amíg egy új bootloadert nem kap a kontroller.

Pár fórumba beleolvastam és voltak érdekességek a watchdog és a bootloader összeakadásával.

 

szatti Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1484

 

 

Szerintem ebben az irányban kell elindulni.

A Fuse biteket kellene beállítani, vagyis a WDT-t bekapcsolni!

 

Azon is gondolkodtam már, hogy le lehet-e védeni olvasás ellen a kész programot a Nanoban.

Szerintem ennek  a megoldása is errefelé lesz!

szatti Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1483

Gondod, hogy az Atmel chipet is hamisítják?

Nem hinném, hogy kihagynák belőle a watchdogot.

 

Majd csak sikerül megfejteni hol van a "kutya elásva" :-))

Előzmény: Törölt nick (1481)
szatti Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1482

Az Arduino alappogram tartalmazza a bootloadert?

Letöltöttem a legújabbat és frissítettem. A helyzet ugyanaz.

 

Van egy nem programozható Nano-m. Ott is kipróbáltam. A Bootloadert rá tudtam tenni, de továbbra sem tölthető rá semmi.

Előzmény: szatti (1480)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1481

Ma megkapta az új tápot, az esti leállásnál kiderül, maradt-e a lefagyási hajlam a kazánszivattyú leállásakor.

Az is felmerült bennem, hogy egy sima időrelével kapcsoltatom a tápfeszt, ha nem zárja a nano, hardweres resettel.

Vagy a bootloaderben van a hiba, vagy benne sincs a wdt áramkör....

Kicsi, óccsó, ígyjártunk!

Vagy csak benéztünk valamit.

Előzmény: szatti (1478)
szatti Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1480

Igen, pont azt keresgélem, hogyan és mit...

Előzmény: titusz99 (1479)
titusz99 Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1479

A nano-ra sokan panaszkodnak emiatt.

Szerintem új bootloader kell rá.

Előzmény: szatti (1478)
szatti Creative Commons License 2015.12.28 0 0 1478

Kipróbáltam a Watchdogot, de lefagyasztja a Nanot.

 

Beállítottam 8 másodpercre ( a kódom 4 alatt lefut).

Nem volt hiba fordításkor és fut is a program.

Kíváncsiságból beiktattam egy 10 másodperces delay-t, hogy teszteljem újraindul-e.

Hát nem.  Annyira megfagy, hogy csak gyorsan villog a L  led rajta és még a reset gomb is hatástalan lett.

Újraprogramozni is csak úgy tudtam, hogy áramtalanítottam és még mielőtt kiáll erre a hibára gyorsan rátöltöttem a régi programot.

Előzmény: Törölt nick (1469)
Tomiali Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1477

Üdv!

 

Én is apríték égetővel fűtök amit egy arduino nano-val vezérlek.

Nekem vezérli a szoba függvényében a füst  hőmérsékletet, a füst hő függvényében pedig a ventilátor fordulatát.

Szerintem a lambda szonda nem igazán jó kazánokba mert ahhoz hogy jól működjön magas hőfok kell és tiszta égés.

A magas hőmérséklethez és tiszta égéshez sok levegő kell.

A sok levegő pedig veszteséget mivel tolod ki a kéményen a meleget.

Esetleg úgy lehetne megoldani ha a kazánba magas hőmérséklet lenne majd utána lenne egy kondenzációs hőcserélő.

Szerintem elég lenne ha le cserélnéd az idő alapú vezérlésed egy enyém hasonlóhoz.

 

De szerintem ezt már nem itt kéne meg tárgyalni hanem az aprítékos fórumon.

 

Előzmény: cifkó (1476)
cifkó Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1476

Üdv mindenkinek!

A saját példámat mondom el.
Má vagy négy éve apríték égetővel fűtök. Az évek alatt összegyült némi tapasztalat az égetőmell kapcsolatban. Látom már hol nem „tökéletes” a rendszer.
A beadagolás szakaszos a levegő befúvás állandó. Így az égés folyamán pillanatról pillanatra változik a tüzelőanyag levegő aránya. Hogy mégis lehetőleg optimális legyen az égés hogy kicsik legyenek a csúcsok és a völgyek ,inkább a többszöri de rövid beadagolást vagyok kénytelen alkalmazni. De! Olykor össze torlódik a hamu a fejben eltakarja a levegő bevezető furatokat és fojtottá kormozóvá válik az égés. A korom lerakodik a kazánba ami rontja a hő átadásának hatásfokát, illetve a tüzelőanyag korom formájában megyen kifele a kéményen a meleggel együtt elégetetlenül hasznosítatlanul. Duplán romlik a hatásfok. Sacra 20-25 % közötti mennyiséget tudnák spórolni a tüzelőanyagon. Szerintem ez már jelentékeny mennyiség. Amúgy maximalista vagyok. Amikor a szonda érzékelné hogy kevés az oxigén akkor a kontroller több levegőt engedne be akár a venti fordulatszámát pwm vezérelve, akár légbeejtő pillangó szelepeken keresztűl.
Közönséges vegyes tüzelésű kazánnál is mi van? Megrakod a kazánt és pár órára magára hagyod úgy kapa a levegőt ahogy kapja. A tüzelő elősször melegszik, szárad, majd kigázosodva ég, parázslik és elhamvad. Pillanatról pillanatra változik a levegő igény. Ott is jó volna mindig a megfelelő optimális mennyiségű levegőt beadagolni a primer és szekunder légbeejtőkön keresztűl. Egyébként aszem az inda videón láttam lambdával vezérelt vegyes tüzelésű kazánt. Szépen lehetett látni ahogy egy szervó motor finoman álitgatta a szekunder légbeejtőt. Amúgy az egyszerű fölhasználó nem igen közelíti meg a kazánok gyártója által megadott névleges hatékonysági értéket ami zsebre menős dolog. Nálam jelenleg idő alapon megy a vezérlés. A szoba termosztát kapcsol 2 db aszimmetrikus idő relét égés és tűztartás üzemmódba. A szükséges minimumot tudja de többet nem. Inteligensé lehetné tenni a kazán vezérlését. A mikrokontroller figyelne mindent és folyamatosan szabályozna. Szépen össze lehetne hangolni mindent hogy kényelmes konfortos biztonságos és hatékony legyen.
Módosítanom kell majd az égő fejen is és a tüzteren is. Az égőfejet megrövidítem hogy könnyebben kihuljon a hamu a tüzteret kibélelem samottal hogy a láng ne érintkezzen a vízteres részekkel így magasabb égési hőmérséklet érhető el ami egyben tisztább is. A faelgázosító kazánok is hűtetlen kerámia térben égetnek 1000 fok fölött és ott is divat a lambda.
Egyébként ha úgy tüzelek az én égőfejemben is meg tudom olvasztani a hamut üvegnek de utána az mindig fönnakadásokat okoz.
Visszatérve az eredeti témához. A 340 fokkal gondolom a szonda működési megszólalási minimumára utaltál. Persze a cél a minél hidegebb kilépő füst. Több féle tipusú szonda van. Kazánokba inkább csak a szélessávú szonda való az pedig 7-800  fok között üzemel és direktbe nem köthető a kontrollerre. Csakis fűtő és vezérlő áramkörök közbeiktatásával izzásban kell tartani. Ez  egyben garamcia arra hogy nem kormozódik el me leégeti magáról az esetleges lerakódást így tovább is él.
Pár szezon alatt megtérülne a ráfordítás nálam.
Nálam duplán szükségeltetik me egyébként egy másik projektbe is szükségem lenne egy ugyanilyen lambdás mikrokontrolleres szabályzó rendszerre.
Egy konkrét működő elektronika kapcsolási és panel rajzra és annak egyszerű magyar nyelvű működési magyarázatára volna szükségem, a többit megoldjuk.
Bárki aki ehhez építő jelleggel bármit hozzá tud tenni kérem ne tartsa vissza magába.

Sziasztok ;-)

Előzmény: szatti (1465)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1475

OK, így már értem.

Előzmény: szatti (1473)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1474

Köszi!  

 Az előremenő ágban van egy vta322 keverőszelep. 30-60 fokig szabályozható. Szépen tartja a beállított értéket. 90 fokos puffernél is. Nem is lenne sok értelme ha csak 60-ra fűthetném fel. Ha neked is ilyen szeleped van akkor nem jól van bekötve. A kazán visszatérőben pedig egy 60 fokos VTC511 van.

Előzmény: Zizikus (1472)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1473

Az olyankor emdlkedik meg amikor nem megy a meleg a ház felé. Túl közel raktam az érzékelőt a keverőszelephez és átmelegszik a visszatérő ág.

Előzmény: Törölt nick (1471)
Zizikus Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1472

Szép eredmény!

 

Csak gratulálni lehet hozzá!

 

Annyit kérdeznék meg, hogy milyen eszközzel éred el, hogy az előremenő vízhőfokod ennyire stabil? Nálunk padlófűtés van, 35-40 foknál nem mehet előre több, de a pufferen lévő keverőszelep manuális, azaz, ha 60 fok feletti a puffer, akkor túl magas lesz a hőfok! (alatta meg kevesebb) A kazán védő körben van egy automata cucc, ami 55 vagy 60 fokra keveri a visszatérőt, lehet nálad is ilyesmi van? A másik, hogy a pufferedet simán felviszed 70fokra is, ami nekem jó lenne, de az a fránya keverőszelep...

 

Nálad hogy van?

Előzmény: szatti (1470)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1471

Csak kiváncsiságból: a visszatérő hőmérséklet miért nőtt, amikor fát tettél rá? Megörültek a radiátorok az eljövendő melegvíznek?

Előzmény: szatti (1470)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1470

Szépen tartja a füsthőfokot. Látszik az is amikor tettem rá fát :-)

 

https://thingspeak.com/channels/68880

Törölt nick Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1469

A nongu oldalon levő kódot bemásoltam a notepadra, .h kiterjesztéssel az arduino-1.6.7hardwarearduinoavrcoresarduino mappába.

E nélkül eddig sem jelzett hibát az IDE fordításkor.

A táp beüzemelése előtt még így is feltöltöm, megnézem marad-e a lefagyás.

A biztonságos üzem miatt nálam van kézi mód is, akkor csak mér a nano.

Előzmény: szatti (1467)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1468
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1467

Ezt a Source kódot megtaláltam, de ezt hogy sikerül betenni a libraryba?

 

Nekem a működése nem tűnik bonyolultnak. Elvileg ez a 3 sor kell a programba.

Az első kettő az elejére, a harmadik a loopba.

A lényeg, hogy ha 2S-re állítod, akkor 2 másodpercnél rövidebb idő alatt érjen a programod a resethez minden körben.

 

#include <avr/wdt.h>

wdt_enable(WDTO_2S);

wdt_reset();

 

Én 8 másodpercre  fogom állítani, csak sikerülne betenni a szükséges Libraryt. 

Előzmény: Törölt nick (1466)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1466

http://www.nongnu.org/avr-libc/user-manual/wdt_8h_source.html

This header file declares the interface to some inline macros handling the watchdog timer present in many AVR devices. In order to prevent the watchdog timer configuration from being accidentally altered by a crashing application, a special timed sequence is required in order to change it. The macros within this header file handle the required sequence automatically before changing any value. Interrupts will be disabled during the manipulation.

 

http://www.atmel.com/webdoc/AVRLibcReferenceManual/group__avr__watchdog.html

 

Üdvözöllek a wdt világában....

Nekem nem egyértelmű a működése, rendszeresen lefagyogat a nano a kazánszivattyú leállásakor, tehát nem működik.

Talán a fenti idézet a hibára utal, miszerin a megszakítások alatt nem engedélyezett, ha jól értem, de akkor hogyan resetel?

Előzmény: szatti (1464)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1465

Engem is érdekelne a dolog csak az a kérdés, hogy mennyit lehet ezzel megtakarítani. Érdemes-e megcsinálni?

Legfőképpen az, hogy milyen kazánnál, mit és hogyan tudsz beavatkozni, hogy jó legyen a lambda érték.

Nem-e mond ellent a kimenő füstgáz 340 fok alatt tartása és a lambda szabályzás?

Előzmény: cifkó (1462)
szatti Creative Commons License 2015.12.27 0 0 1464

Több mint 3 hét után lefagyott a Nano :-(

Eljött az ideje a Watchdog beüzemelésének, csak sehol nem találok letölthető avr/wdt.h  -t.

Valaki tudna segíteni?

 

A léptetőmotor szépen tekergeti a pillangót, 0,5Amperre szabályozva a tekercsek áramát.

Sokkal stabilabban tartja a 340 fok füsthőt, mint a Sestos - Belimo páros!

 

A teljes bekötés óta párszor ad némelyik hőérzékelő -127 fokot . A 4,7k felhúzó ellenállást 3,3k-ra cseréltem, azóta 

sokkal stabilabb, már csak az egyik érzékelőnél fordul elő néha. Az is csak akkor amikor már több órája fűtök a kazánban.

Előzmény: szatti (1461)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.26 0 0 1463
Előzmény: cifkó (1462)
cifkó Creative Commons License 2015.12.25 0 0 1462

Sziasztok!

 

Látom többen próbálkoznak fűtés rendszerbe integrálni az arduinó mikrokontrollert.

Van e közöttetek olyan akit esetlegesen érdekel/próbálkozna lambdaszondás kazán/égés szabályzással?

Ezt szeretném személy szerint megvalósítani de elkelne némi elektronikai segitség mert nem vagyok szakember csak ismerkedem ezzel a világgal. Pont egy éve vetten egy mega kittet játszogattam vele egész télen mert rá értem sok mindent kiterveltem modelleztem dolgokat .

Aztán hogy kitavaszodott sok lett a munka és félre lett téve. Most másfél hete megint leállás van negyed évig ugyhogy elő vettem a kittet és szeretném megvalósítani a kazán vezérlést me drága az energia.

A dolog számomra onnan válik nehézzé hogy kazánokhoz igazándiból a szélessávú szonda a megfelelő ami komplikáltabb az egyszerű keskenysávú ellenállás vagy feszültség szondánál. Ehez kell építeni egy pcb-t  és ezt kell a mikrokontrollerrel vezérelni. Csakúgy direktbe nem lehet a szondát a mikrokontrollerre kötni.

 

Keresgéltem a neten de csak angolul találni lambda szondás mikrokontrolleres projekteket és az angollal hasonlóan vagyok mint az elektronikával. Bedobom a linkeket akit esetlegesen érdekelné nézze át őket figyelmesen, lektorálja már a dolgot és bármit szivesen veszek ami előbbre visz a mevalósítás útján ill ti is esetlegesen használhatjátok.

 

 

Sziasztok!

 

 

http://injektor.hu/13-alapok/32-a-lambdaszonda
https://github.com/Hell-Fire/WidebandO2
http://www.waltech.com/open-source-designs/wbo2_report/
http://www.14point7.com/products/slc-free

http://www.14point7.com/pages/software-and-documentation
http://cdn.shopify.com/s/files/1/0189/1312/files/SLC_Free_Open_Source.zip?2561
http://wbo2.com

szatti Creative Commons License 2015.12.24 0 0 1461

Szerintem el fogja bírni, de napokon belül  kiderül.  Ha nem, akkor még van itthon erősebb motorom is. Az őrkutyát még nem állítottam be. Nélküle is megy 3 hete hibátlanul. Ettől függetlenül később tervezem bekapcsolni.

Előzmény: Zizikus (1460)
Zizikus Creative Commons License 2015.12.24 0 0 1460

Szia!

 

Gratulálok a vezérlésedhez! Nekem nagyon tetszik. Hasonlót szeretnék én is csinálni  a meglévő mellé, de nekem csak egy radiátort kell majd nyitnia, nem többet, illetve néhány dolgot loggolni kellene. A léptetőmotor elbírja majd a pillangó szelepet?

 

Watch Dog van benne? Lehet írtad már, nem néztem mindent végig!

 

Kellemes karácsonyt mindenkinek!

Előzmény: szatti (1459)
szatti Creative Commons License 2015.12.23 0 0 1459

Lassan elkészül a fűtés vezérlés.  Már a pillangó vezérlés is működik.  A főpróba van még hátra csak a léptetőmotor tengelyét kell még összekötnöm a pillangóval.

Előzmény: szatti (1458)
szatti Creative Commons License 2015.12.23 0 0 1458

szatti Creative Commons License 2015.12.23 0 0 1457

Ez jó hír!  Majd kipróbálom én is másik gépen. 

Ma akadt 2 db wifi is ami nem akarja a dolgát csinálni. 

Kiváncsi vagyok mi van velük. Az egyiket ma bontottam ki.

 

Előzmény: Hege93 (1456)
Hege93 Creative Commons License 2015.12.22 0 0 1456

Sikerült! 

Arduino 1.0.6-ot tettem fel, és semmit nem állítottam a beállításoknál (még az alappanel is Arduino Uno-n van)

Mindezt egy másik gépen, ahol 64 helyett 32-es win7 fut :)

Előzmény: szatti (1455)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!