Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Hosszútávú konfrontációkra rendezkedhetünk be, mert nagyon-nagyon sokan vagyunk a Földön, és oltári tré elosztásban is. A csóróbbak, az elmaradottabbak hatványozottan, és még lapátolnak is serényen, míg az elkényelmesedettek csökkenőben és jólétben egykézgetnek a fogyatkozásuk érdekében. Nagy barom az, aki azt hiszi, hogy EMBER KELL, mikor így is rengeteg a munkanélküli meg a kreáltszakmás ott, ahol a gépek viszik a prímet. Nem kell nyugdíjat termelő ÉLŐERŐ, mikor a technika tolja a piacra a cuccost.
A most megindított áradat összetételének nagy része nem véletlenül a gyerekgyártókból került ki,
így vonva ki Őket ott a forgalomból, és áttolva ide, hogy a majd kirobbanóban, ne csak ott, hanem itt is kevesedjenek, és ezzel ez a terület is veszít majd szépszámmal a darabszámából. Ez az, ami miatt ki KELL robbantani egy háborút, aminek végkifejlete igencsak kérdéses, de a lényege az, hogy jórészük elhulljon, így megteremtve majd maguk után, és a megmaradottak elé 1-1 új társadalmi rendszer megalakulhatóságát, ahol majd kell az ÉLŐERŐ, mert az újraépítés nem megy emberi kéz nélkül, amit a remény egy jobb élet felé elv diktál és vezet.
Nem egy rövidtávú harc lesz ez!!!
DE!!!.........Nyugodtan ötletelgessetek csak tovább, mint szőke nők (úgy is a Kleopátrájuk és társalkodó hölgyeik viszik itt a prímet, és húzzák maguk után folyamatosan azt a bizonyos szintet) a szárítóburák alatt, akik néha-néha felfigyelnek TALÁN!!!, hogy Gedeon bácsik, mit mondanak nekik, de értésük belőle nem sok.
Migránsügyben megszólalt a német Központi Zsidó Tanács elnöke Meglepő módon Josef Schuster a Merkel-Seehofer vitában a bajor miniszterelnök pártjára állt.
Egy fenét, a zsidók a CSU-ba beépített ügynöküket Marcus Södert támogatják. A taktika az hogy a számukra veszélyes Seehofert egy kamu-migránsellenes, megbízható, beépített zsidó vetélytárssal próbálják közömbösíteni. Mottó: ki tudja túlkiabálni a másikat.
Meddig nézi még Merkel a bevarrt ajkakat???? Gondolom € liberálisai odavannak a szörnyűségtől!!!!! 1ébként mit csinál az a bangledesi, akit németből rúgnak ki?????
Jól mondod,valóban nem túl népszerű ez az irányvonal errefelé. Bízom bene,hogy másfelé sem és mindenhol messzire zavarják a bevándorláspárti politikusokat. Szép álom egy józan ész vezette,összetartó,egymást valóban segítő,keresztény értékrendű EU !
Vélhetőleg az emberek azon politikusokat, akik vallási fanatikus muszlimok százezreit akarják az országukra, a társadalmukra erőltetni, ezzel az adott társadalmi berendezkedésben káoszt, anarchiát, békétlenséget okozni, nos ezen politikusokat az emberek nem igazán szeretik errefelé, ahogy látom.
Mivel a motor léghűtéses volt Ivánék nem bajlódtak a levegő terelgetésével a fűtéshez,beépítettek egy benzinkájhát. Ha bekapcsoltad bizony leégette a szőrt a lábadról.... :-)
majd nem lesz konyortelen orban es befogadtat egy 5 tagu neger csaladot a lakasodba , akkor azert fogsz rinyalni hogy konyortelen az orban mert neked kell negerrel laknod pedig te az o nyakaba varrnad az o felcsuti keglijeben akarod a negereket latni
Na most még elárulok neked egy titkot:-)))) 'Allah" nem egy specifikusan muszlim isten (mint például a kánaánita Baál vagy a maya Tlaloc stb. stb.), hanem AZ Isten: az egyetlen létező Úristen, mint olyan. E'is világos mosmá?
Eeeej, te! A Bism'illah szóról szóra azt jelenti: az Isten nevében (kurdul/perzsául, ha ez, esetleges orosz tanulmányaidra - szerkezeti felépítésében - visszavetíve mond valamit: "Be navé Hodá") - az ar-Rahman és az ar-Rahím pedig a két jelző. Világos?:-)
Nem tudom, igaz-e: olyan legendát(?) is hallottam, hogy az orosz terepen futó Zaporozsecek között volt olyan, amit kis "fedélzeti" olajkályha fűtött...:-)