maga a térkép zseniálisan jó, oruxmaps appba be is van kötve, és le lehet tölteni offline-ba az adott térképrészletet, a piros bejáráson ez igencsak jól jött.
Ismerem az érzést. :) De meglepően sokat javult a tuhu-n az útvonaltervezés. Szinte végig tudtam volna kattintgatni az útvonalat, ha nem lett volna benne 2x útismétlés. No azt még mindig nem tudja. Viszont 3 részre vágva meg tudtam csinálni, aztán letöltöttem a trackeket, átkonvertáltam, és összefűztem a gpsbabel-lel.
hú, ha a tuhun tudsz tracket csinálni, akkor te vagy a legtürelmesebb ember a Földön! :) én egy ideje átszoktam a gpsies.comra, ott is be lehet kapcsolni a túrajelzéseket, és sokféle térkép van alatta.
A hiba abból adódik, hogy a gdb-ben „útvonal” (route) van, a gps pedig a „nyomvonalat” (track) kedveli, át kell alakítani az egyikből a másikba. A mapsource gpx mentése nem végzi el ezt.
- Útvonal átalakítások - Útvonal minden pontjának átalakítása nyomvonallá, és
- Vágási és szűrési feltételek - mindegyik legyen bejelölve, és adj meg mindkettőnél 500 pontot, mert ennél több pontot nem mindig szeretnek kezelni a gps-ek.
A Lokomotav 424-t én is néztem, de végül rövidebbet futok, a fenyőfői Ősfenyves terepfutásra megyünk (20km). Az október 10-11 hétvégén kimarad a futás, azon gondolkodom van-e még értelme 17-18-án futni egy 40 km fölötti terepet.
Beneveztem a Nomád 66 TF-re. Kellenek a kilométerek a P85 előtt. :) Letöltöttem a gdb track-et a nomegalljcsak oldalról, átkonvertáltam gpx-szé, de a Locusom nagyon béna track-et mutat. Alig vannak benne pontok. Mintha csak kilométerenként lenne egy egy rögzített pont. Ez vajon a konvertálás hibája, vagy tényleg ilyen vacak a gdb track?
Tavaly is pont a V3 előtti napon volt a citytrail, benne egy csúszdás játszótér->szabadság szobor lépcsőfutással. Ezzel szemezgettem tavaly is, de durva lett volna a maraton előtt.
Körbenéztem a Gellért-hegyen, a fehér nyilakból kétféle van. Egyik a V3. Aztán van valami más, ami a Juhász felől megy felfelé, majd a Citedella előtt jobbra, és azok mintha a Szüret utcán a Villányi út felől jönnének. A V3 nyilak egyenes vége bütykös. A kék neon a tavalyi Hervis a zöld meg az idei. Nyílcunami.
Gratulálok, szép menet vol! Bíztam benne, hogy írsz beszámolót ebbe a (majdnem) halott topikba. Ennek hatására talán én is összeszedem magam, és összefoglalom a két héttel ezelőtti lengyel százasomat... :)
a gellért hegyen van minden, mint a búcsúban.. de a v3 nyilak már évek óta ott vannak, és most megint melléfújtak. van egyébként zöld nyíl is, sztem az a hervis futás.. ehh, mindegy, gáz, dehát ez itt west balkán.. :)
Itt a hiánygazdaság! Egy hónappal ezelőtt a Decathlonos kétliteres víztasakom ragasztása elvált. Kétszer használtam. Visszaváltottam, de nem volt helyette raktáron semmi, később sem, de azóta sem és a verseny előtti napon sem volt! http://www.decathlon.co.hu/500-viztasak-2-l-id_8300755.html
Mindig arra terveztem, hogy nem lesz sehol frissítés. És a megálló csak plusz idő. Erre most jön egy hosszú futás, amikor kénytelen leszek megállni a frissítőpontokon és kulacsozni.
Sajnos a hátizsákot ettől függetlenül vinnem kellett, mert a zselé, telefon, és személyes és vécépapírok nem fértek el máshogy.
Para#2
Szegény embert az ág is húzza! Hétvégére esőt ígértek, ami a sorstól azért is meglepő, mert sosem futóversenyeztem esőben.
Para#3
Kilukadt a cipőm orra, kandikál ki zoknim bojtja. A versenyre az 1500 km-es Pegazusomat lecseréltem a tavalyi 2000 kilométeres felemás Pegazusokra. Utóbbiak kellemesebb helyen voltak szakadtak, nem zavarják a nagylábujjam körmét.
Para#4
Azt már a rajtlistából láttam, hogy a törzstagok - Hajduska Balázs, Urbán Zsolti - mellé új erős ember jött Ispánki Zoltán személyében. Ráadásul a helyszínen megjelent Szabó Áron is, aki még egy esetleges rossz formában is más kaliber.
Vasárnap hajnali háromkor tervezetten felkeltem, ettem egy adag tésztát és visszafeküdtem. Hallásom vészesen romlik, így öt óra helyett öt-negyvenötkor keltem. Az eső még szemerkélt, de a radarképen bő utánpótlás látszott.
Hét órakor indult a derby a Clark Ádám térről. Ötven aszfaltra és szintre éhes ember. 15C fok, szinte üres hátizsák, övtáskában kulacs, háromnegyedes nadrág, rövidujjú alatt egy pulzusmérő és két cicijajstop volt az öltözetem. Az eső rövidesen elállt. Tudta hogy versenyem van :)
Az idei taktika a konzervatív futás volt. Az előző heti félmaraton csúnya lecke volt a határra való pulzustervezésből. Nagyon kicsi a játéktér! 169 helyett 167 már valószínűleg bírható lett volna! De két ütés az 2-4 másodperc kilométerenként, érdemes néha kockáztatni, de úgy látszik idén (csakúgy, mint tavaly) nem jött be. És miután ilyen erős emberek mellett esély sem volt harmadiknak beérni, nyugodtan kipróbálhattam az ötletet. Bár a 160-as pulzus átlag még menne egy maratonon, most megcéloztam a 155-öst.
Rajt után kiderült, hogy Ispánki Zoltán mégsem akart ma sietni, de az Áron-Zsolt-Balázs hármas már az elejétől kezdve beállt az első három pozícióra, én meg a negyedikre. A Váron át a Naphegy aljához még együtt érkeztünk, de a Gellért-hegyen már a látótávolságból is kikerültek. Én pedig ezután egy nagyon jót futottam, vidáman, megerőltetés nélkül. Túl voltunk a Széchenyi és Kis-Sváb hegyen, megmásztam a Diós árkot és megcsodáltam az új kultúrmurvás kirándulóutat a Normafánál.
20km, 1:49. A János-hegyig tartó féltáv 152-es átlag pulzusra sikerült a tavalyi 156-oshoz képest, viszont három perc javítást jelentett. Nem rossz. Itt fent még kicsit őszies volt az idő, felhőben járt a hegy, de esőnek már nyoma sem volt. Miután a Hárs-hegyről lefutva a nedves köveken kellett óvatoskodni, már azon örvendeztem, hogy a Hűvösvölgyi Nagyrétre eddig mindig rámjött a görcs, most meg elmaradt. A máriaremetei hurok harminc százalékos utcái: Határ, Rákóczi, Mikes Kelemen, Villám utca is gyorsan tovatűntek.
A Hűvösvölgyi végállomásoknál közölték, hogy egy perc tizenötre vannak előttem. Nocsak. A 30. kilométernél jártam (2ó45perc), már csak egy óra volt hátra. Hogy elszállt az idő... Az Ördög árok melletti sétányon még senkit sem láttam, de aztán a Madár utcás meredekre fordulva megpillantottam Urbán Zsoltit. Kanyarodik, a sarokig számolok, 1:05. Újabb sarok, számolok, 0:53. Tehát valóban közeledek. Végül a Rózsadombon, miután az utolsó hosszú lejtőre ráfordultunk, megelőztem. Mondtam valamit, majd még egyszer. Ezt párszor még eljátszottuk :) (nem hall, mindig zenét hallgat). Kicsit emeltem a tempón, hátha egyértelmű lesz, hogy én itt most főnixmadárként lehagyom, de a lejtő aljára már együtt érkeztünk. Szóval nem hagyta magát. Itt, a Szépvölgyi-Folyondár sarkán volt az utolsó frissítő. Az, hogy nem volt hajlandó lemaradni, nem volt jó jel, mert ő 1:18-as félmaratonista míg én 1:29 voltam idén. Elvileg 20-30mp/km a köztünk lévő tudáskülönbség. Tehát amikor ő még négypercesekkel trallala akkor én már nem élek hörr-hörr.
A 36. kilométert kezdtük. Következett az utolsó öt kilométer, Óbudáról a HHH csúcsára. Ez most már kezdett verseny lenni. Emelkedő. Az utolsó 15 kilométer pihenője (145-150 szigetrefutós pulzus) után egy kis pörgés következett, a Nyereg utcán kétszer is sétára kényszerítettem ellenfelemet, miközben én futottam. Alkalmanként több tíz centis előnyt harcolva ki ezáltal :) Pulzus 160 fölött. Zsolti biztat, hogy nyomjam, cserébe panaszkodom. Kulacs kiürült, fenébe, előző pontnál többet kellett volna inni vagy tölteni. Zselét egyek még? Eddig csak három volt, nincs rá idő, különben sincs folyadék.
Miközben a Fenyőgyöngye felé küzdöttünk a Szépvölgyin, Hajduska Balázs is feltűnt egy-két percre előttünk. Mintha kezdeném érezni a görcsöt, közben levágtuk az FGy feletti szerpentint. Miközben én futást imitáltam, Zsolti sétált, megelőztem, megint nyertem egy métert. A hosszú köves sétányon kicsit belassítotam, mert kezdem érezni a görcsöt. Egy pillanatra megláttam Balázst, talán csak egyedül. Zsolttól kapom a biztatást, majd a cél előtt 500 méterrel hirtelen berántja a görcs a bal hátsó combizmat. Kapitulálok, se előre se hátra, még azt is elfelejtettem, mit kell ilyenkor csinálni: nyújtani vagy hajlítani. Egy helyben állok sokáig, majd masszírozok, kiiszom az utolsó cseppeket a kulacsból, elindulok, lassan futni is tudok. Már csak egy emelkedőt és egy lépcsősort kell kibírni és fent a cél, végre!
De szép is lett volna enélkül a három perc kiesés nélkül. Úgy érzem, még lett volna tartalékom. De ettől függetlenül egy nagyon kellemes, elég könnyű futáson voltam túl. A görcsöt leszámítva legalább 7 perc volt a javítás tavalyhoz képest, hárommal könnyebb pulzuson. Hej, de elfogadnám ezt az októberi maratonra!
Végül Szabó Áron, Hajduska Balázs, Urbán Zsolti, én lett a sorrend.
A kajálást főleg magamnak írom visszakeresés végett, mert alapvetően bejött: előző este lekváros tészta és müzli, a 7 órai rajt miatt hajnali 3-kor tányér lekváros tészta. Rajt előtt Mars szelet. Verseny alatt 6 dl szénhidrátos ital (Basica porból), 3xPowergel, 1 kis sajtos rúd, izotóniás + víz.
(a két nagy ugrás: volt neki egy három perces kerülője, majd nekem meg egy háromperces görcsöm) 13 perc mínuszom lett, bár ő az utolsó negyedben már nem kellett hogy nyomja.
Kicsit meghasonlott állapotban vagyok, mert nekem is ugyanezek az érzéseim. Nem értem, miért kell olajjal fújni a nyilakat, amikor itt pont pompásan működne a lebomló, nem úgy, mint egy setét erdő közepén. Blaskovics Gyurinak kéne ezt felvetni, lehet, meg is teszem.
Ma amúgy munkába jövet (volt, aki már látta a stravan a tracket ;-) többször is belefutottam a fehér nyilakba (Kövesd a fehér nyulat nyilat!), és tényleg volt némi nosztalgia. Nem igazi mentség, de elég kevés helyre fújtak, és ahol látszottak a tavalyiak, ott nem is frissítették fel. Amit a P--n, illetve a DH ösvényen követtek el, az viszont tényleg elég gáz....
Kedden voltam a Gellérten is, ott viszont sokkal szembetűnőbb és otrombább neon zöld nyilak vannak a sétányokon.
Ja, és hogy írhatnék beszámolót. A V3 terepfutás? :) Szint van benne bőven! :) De az útvonal 80-90 %-a aszfalt. A futók jó része meg terepes (is).
Szépjuhászné után Jánosra fel nézzél szét, na az csodálatos festés. Nem a piros sávra lett kifújva a pötty hanem a dh-sok által kijárt részre. A hegy lábánál még talán el is megy annyira ki van már járva, de van olyan rész ahol már az erdő próbálja visszafoglalni a helyét, de emberünket ez se zavarta és telibe fújta a nem kellően kijárt nyomot.
Maga a pöttyözés nem zavar azon túl tudok lépni, csak a módja. Ez gondolom nem v3 festés hanem vmi más talán piros, balboa vagy skyrace
Mondjuk pont a Citadellánál nem láttam v3 nyilakat, mindenki összevissza irányban kerülte, meg ott már másik három verseny nyilai is kint vannak, de tény, hogy sajnos végig máshol évekkel ezelőtti nyilakat is látni.
egy volt, az elég jól látszik a városban. valaki nyugtasson meg, hogy a vár a hármas nyilai lebomló festékkel készültek, mert egész buda tele van vele. szerintem irtózatosan ciki és engem elég bosszant is.
különben nem tartom valószínűnek, hogy az, mert pl. a citadella előtt felfele még a 3-4 évvel ezelőtti nyilak is kint vannak. de a szervezők úgy öt-hatot még mellé felfújtak. nagyjából 30-40 centire egymástól.. és ilyenből bőven van még. ez különben ilyen csuklyás verseny volt? azért kell úgy 1000 db, sok helyen szinte egymásba érő felfestés a városban? értem én, hogy ilyen low budget dolog, nincs lezárás, meg a szalag is rizikós, de önkénteseket egy-két neccesebb pontra ki lehet küldeni..
azt nem értem, hogy, ha csanyáék az erdőben rögtön a verseny után mennek egy kefével és eltüntetik az egyébként lebomló nyilakat, akkor a városban miért nem lehet ezt megcsinálni..??
önző és környezet tudattalan magatartásnak tűnik.. sorry, tudom, hogy a szervezők komoly sportemberek, ezért sem értem az egészet.. de kellemetlen, csúnya.
ha lebomló, akkor elnézést a kukacoskodásért, de lesikálni akkor is le lehetne..
Ha nem túráztál, futottál még Felsővadászon és környékén (B.-A.-Z. megye, Cserehát).. Ha egy családias hangulatú túrán szeretnél részt venni.. Ha szeretnél finom házi sütit, lekvárt enni..... Ha szeretnél felkapaszkodni néhány dombra, amit hegynek érzel.. Ha a túra végén szeretnéd a Rákócziak "ősi fészkében" elfogyasztani a megérdemelt finom falatokat.. Ha szeretnél átmenni azon a falun, ahová a csend is pihenni jár...
Külső motivációval azért nagyon nehéz lenne egy hetet végigtolni. Persze, ha vannak mászósabb szakaszok, patakfürdés, zerge, mormota, sas, egy fényképező a kézbe stb. az segít, de igazából személyiség kérdés: Luca már a korzikás film után szeretett volna jönni, aztán a pireneusos után még inkább. A két kisebb viszont előre gyúrt erre a hétre, hogy milyen jót fognak otthon xbox-ozni, amíg mi túrázunk :).
Jó filmet csináltál, most mutattam meg a srácoknak. Mi is ilyen etapokat tudunk nagyhegyeken, csak azt meséld el nekem, hogyan kell a gyereket motiválni? Nálunk első nap mindegyik dönget, akár tudnak 25-öt is, második nap valamelyik tuti nyög, harmadik nap már nem akarnak menni, csak lefelé a hegyről. Ti meg mentetek 8 napot! Elképesztő.
Tizenkét óra csak háromnegyed annyira fárasztó, mint tizenhat. :) Meglesz az. Tavaly én is ilyentájt kezdtem bejárogatni, nagyon hasznos, a majdani jó jelöléstől függetlenül.
ahhh no worry, vonj le nagyjából 25 fokot, adj hozz egy kis versenyszerű környezetet és azt, hogy nem kell majd keresgélni az utat. sima liba. dömösig lightosan, dobira sétálva, onnan lehet futni végig :)
Múlt pénteken befutottuk a piros 85 egy részét, ami alapján nem lenne meg a szintidő, de én úgy érzem mégis menni fog. Rosszul gondolom? Van valami praktikus tanácsotok esetleg?
58 km a 85-ből, 1900 méter szint a 3000-ből
A Piros 85 útvonalán még sohasem jártam részleteiben sem, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy egy alapos hosszúfutást össze kell kötni egy jó útvonal bejárással. Utóbb kiderült, hogy ez nagyon jó ötlet volt, mert csak Dömöstől[...] Bővebben!Tovább »
Hát a pontokon nem sok minden van. Dinnyét osztanak Hegyestetőn(45km), ami ugye vízhajtó. Vizet viszont nem adtak csak 3decit, mert hogy még sokan jönnek.
Ellenségeskedés egyáltalán nincs, azok ott futópajtások csak mást gondolnak a szervezésről, meg már aki 10-20éve szervez egy eseményt nonprofit alapon, eléggé bele tud fáradni (óriási tisztelet a kivételnek).
Kékestetőről együtt rajtoltunk augusztus első reggelén, a csapatok és párosok első váltótagjai, és mi, egyéniek. Harminc fő egyéni induló nevezhetett az idén először megrendezett, a Kékestől a Naszályig az Országos Kék Túra jelzését követő, majd Vácra ereszkedő 146,7 km-es, 4675 m szintemelkedést és ennél jóval több ereszkedést tartalmazó futóversenyre, de végül csak huszonöt társammal versenyeztem. Fent még hűvös volt a reggel, de nyilvánvaló volt, hogy a várható hőség igencsak megnehezíti majd a dolgunk. A sípályát követve ereszkedtünk Mátraházáig, ameddig nagyjából rendeződtek a viszonyok, ki-ki elfoglalta a maga a helyét. Árnyékos, magas bükkösben haladtunk a Mátra-nyeregbe vivő műút bal oldalán, majd át a jobboldalra, ahol a Mátrabérc klasszikus pályáját követtük egészen Galyatetőig. Kényelmesen, jó tempóban értem fel, s jól is éreztem volna magamat, ha nem háborgott volna erősen a gyomrom.
Sikerült rendezni a bentieket, ekkor még azt hittem, végleg, s az egészen az ágasvári turistaházig hullámzó ösvényen nyugodt, kiegyensúlyozott futás következett. Innentől a verseny leghosszabb lejtője vette kezdetét Mátraverebélyig, amelynek során igyekeztem visszafogni magam, s kímélni a versenyt megelőző időszakban fájdogáló, futás helyett bringázásra kényszerítő térdemet. Arra készültem, hogy a térd lesz a szűk keresztmetszet, de a kompressziós szár úgy egybetartott mindent, hogy a lábam végig fájdalommentes maradt.
Mátraverebélyen gyors frissítés után indultam tovább, majd kisvártatva egy bringás ficsúr szegődött mellém, aki arról érdeklődött, hogy merre lesz a futás. Csak ide Vácra, feleltem. Ezt követően az egyik váltó dekoratív hölgytagját követte, de leeshetett neki a tantusz, mert visszakanyarodott hozzám, hogy megjegyezze, Vác azért eléggé messze van. Bizony, válaszoltam egyetértőleg, ezért is megyek ilyen lassan. Ennyiben maradtunk.
Bozótos-csalitos terület után takaros tölgyes következett, majd a szentkúti zarándokhely, s utána kellemesen hűs, szűk patakvölgy. Ekkorra látótávolságba került az előttem haladó Kovács Ádám, s egyre csökkent a köztünk levő távolság. A gyomorháborgás csak nem akart szűnni, így egy nyiladék mellett meggyőződhettem arról, hogy most már tényleg csak a versenyen magamhoz vett táplálék megemésztése lesz a további feladatom. Sámsonháza főutcáján vezetett tovább utunk, majd egy nagy mezőn áthaladva a dombok között megbújó Nagybárkány és a várva-várt frissítőpont következett.
A ponton legnagyobb meglepetésemre Hajduska Balázzsal találkoztam. Mit keres ő itt? Neki az élen volna a helye! Az elvileg Hollókőig elegendőnek vélt izotóniás massza már erősen fogytán volt, így nemcsak paradicsomot ettem, hanem nápolyival is teletömtem az övtáska zsebeit.
A falu után lassan emelkedett az előbb a földek mentén, majd erdőben kavargó, végül a hegygerincet követő út. Ezen a szakaszok lehagytam Ádámot, majd az egyik Mecsek Maraton csapat tagját követtem hosszan. Valószínűleg már látszott rajtam az eddig megtett út, mivel a hogylétem felől érdeklődött. Jól vagyok, csak a beleimben folyik nagy küzdelem, feleltem.
Az interneten fellelhető térképek szerint a garábi frissítőponthoz le kellett volna térni a kékről és a falu felé ereszkedni egy darabon, így készültem a letérésre, ehhez képest a pont fent volt a gerincen. Gyorsan frissítettem vízzel és sós keksszel, majd ahelyett, hogy ettem volna a lelkesen kínált dinnyéből, a helyezésem felől érdeklődtem. Hogy első volnék? Na, ne vicceljetek!
Meglehetősen elméláztam ezen a hirtelen ölembe hullott vezetésen, át is estem egy nagyobb kövön. Szerencsére csak a térdem miatt végig cipelt botok markolatának parafa borítása, meg egy vérző ujj bánta a dolgot. Próbáltam összeszedni magamat testben és fejben, amely csak-csak sikerült, de az első hely, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan oda is lett, mert hamar utolért Veres Gábor, majd néhány kilométer alatt akkora előnyre tett szert, hogy már a hosszabb egyenes szakaszokon sem láttam. Az erdős hegygerincet követően kaszálóréten vitt át az utunk, majd az Alsótoldra vezető aszfaltúton haladtunk. A nap igencsak perzselt, úgyhogy minden kutat kihasználtam, s próbáltam hideg vízzel hűteni magamat. Ha már egyszer a hosszú táv, a kisebb, de velős emelkedőkkel tarkított, lejtős, jól futható pálya miatt ez a verseny számomra a kismagyar Western States, a szervezők igazán oszthatnának jeget, s akkor amerikai módra pakolhatnánk a sapkába, meg kendőben a nyakba, gondoltam, bár ahelyett, hogy mi miért nem elég jó, inkább itt is arra kellett volna koncentrálnom, hogy szépen egyben vagyok, s jó tempóban haladok. A negatív gondolatoknak (is) hála hosszabb holtpont következett, amely nagyjából a Hollókő előtti hosszan elnyúló, öreg fákkal tarkított legelő végéig tartott. Onnan rövid, köves lejtő után máris az első nagy pont következett, ahol meleg leves és az előre küldött izotóniás porom várt. A pontőrök első osztályú kiszolgálásban részesítettek, mialatt a levest kanalaztam, gondosan bekeverték a következő szakaszra szánt frissítőt. Ráadásul az is kiderült, hogy Gábort, akit, be kell vallanom, észre se vettem, a ponton leelőztem, így újra az élre kerültem. Az ófalu főutcája után kopár, meredek lejtő, majd bozótos fiatalos, utóbb kellemes erdei rész következett, amelyet egy vég nélkülinek tűnő, traktorral szétjárt erdészeti út követett, ez vezetett Nógrádsipekre. Az itteni pont után állattartó telep mellett haladt a poros dűlőút, amely dombközi hátra vezetett, majd egy hosszú, enyhe lejtő következett egy elnyúló vadföld mellett. A követendő rendes kék jelzés el-el maradozott, de volt valami halvány kék, gondoltam, jó lesz ez is.
Nagy sokára az út egy kukoricás mellé vezetett, megálltam, most már biztosan nem vagyok jó helyen. Balról motorhangot hallottam, az egy nagyobb út, majd csak jó lesz arra. Átverekedtem magam némi bozóton, majd a keréknyomokat követtem tovább, ugyanabba az irányba, mint eddig. Jelzés persze sehol. Egy víztározóhoz érve fogtam fel végre, hogy nagyon-nagyon eltévedtem. Nincs térképem, legfeljebb a telefonon keresztül tudhatom meg, hogy pontosan hol is vagyok. Nagy nehezen sikerült térerőt találnom, s kiderült, hogy messze eltértem a Nógrádsipektől követendő délnyugati iránytól. Vége a versenynek, örülhetek, ha valami ellenőrzőponthoz el tudok jutni szintidőn belül. Kérdezősködtem a vízparti horgászoktól, hogy merre van Cserhátsurány, a következő pont. Nem tudták. (Nem is csoda, derült ki utóbb, hiszen a délre eső Cserhátsurány csak egészen más felől, legalább 30 km autózással volna elérhető, míg ők az innen északra levő Szécsény irányából jöttek.)
Mit tenne ebben a helyzetben Németh Csabi? - tettem fel a kérdést magamnak, s rögvest meg is válaszoltam: nem adná fel, hanem alázattal tudomásul véve hibáját, visszajutna a versenypályára, s igyekezne a tőle telhető legjobb időt futni. Eszerint indultam tovább, igaz még ekkor sem volt annyi eszem, hogy a már ismert úton visszamenjek a letérés helyéhez, hanem úttalan utakon, a telefont iránytűként és térképként használva próbáltam Cserhátsurány felé közeledni. Legnagyobb szerencsémre öt perc után favágókkal találkoztam, akik tudták, hogy merre visz az Országos Kék, és elmagyarázták, hogy hogyan jutok oda vissza. Az instrukcióikat követve mintegy fél óra alatt sikerült is, ráadásul pontosan oda érkeztem, ahol benézve az egyébként jól kijelölt balos letérést, egyenest mentem tovább. Egy órát vesztettem ezzel, pedig ha akárcsak öt perc után visszafordulok, minimális időveszteséggel megúsztam volna.
Immáron a helyes utat követve úgy okoskodtam, hogy az ötödik-hatodik hely környékére csúszhattam vissza, s a hátra levő 70 km alatt akár dobogós helyre is kerülhetek. Ételem-italom szinte alig maradt már, mivel másfél, és nem két és fél órás szakaszra készültem. A kánikulában elsősorban a vízhiány okozott gondot, de aztán nagy nehezen eljött a cserhátsurányi pont. Negyedik vagy, közölte Pepe, s Oszi harminc perce ment el. Akár még meg is lehet a dobogó.
A ponton megittam vagy egy liter vizet és megettem mindent, amit csak láttam. Akkor ott nagyon kellett, s már elindultam, amikor éreztem, hogy ennek meg lesz a böjtje. Meg is lett, annyiban, hogy az amúgy futható enyhe emelkedőt végig gyalogoltam. Terénybe (ahol tényleg mindennek van saját múzeuma és ott a világ legnagyobb orsósmagnó gyűjteménye) már valamelyest rendezett állapotban érkeztem, majd szántók között vezető földúton mentem tovább. Nemsokára vadászok hagytak el, a terepjárójuk által felvert porral és a tűző nappal együtt teljes volt a sivatagérzés.
Szandaváralján, a következő frissítésnél megtudtam, hogy Gábor kiszállt az élről, ezért immár a második helyért folyik a verseny. A sok izzadás miatt elsősorban sóra volt szükségem, így némi ropit vettem magamhoz, s nekivágtam a várhegyre vezető meredek szakasznak. Magas füves legelő mellett haladt az út, s órák óta először sikerült két futót megpillantanom. Peti kamerája előtt értem őket be, a rajtszámuk alapján ők váltóban indultak. További mászás következett, elememben éreztem magam.
Lassan közeledett a naplemente, így a következő ponton, Becskén felvettem a fejlámpát. Levesre is számítottam, így kissé csalódnom kellett, amikor kiderült, hogy majd csak Romhányban, a következő ponton lesz. Nem gond, jól jön egy kis extra motiváció.
A következő szakasz, noha jó tempóban telt, fejben eléggé kifárasztott. Gyalogosan alig-alig járt, legfeljebb traktorral vagy terepjáróval előkészített, hosszú fűvel benőtt kétnyomú utakon kellett menni a Kétbodonyig tartó út legnagyobb részén, a normális talajfogás, ahol az ember legalábbis láthatja, hogy mire is lép, legfeljebb az utolsó néhány kilométeren volt meg. A távolban feltűnt a dombvidék legmagasabb pontja, az apránként emelkedő út felvitt annak a tetejére, majd némi bizonytalan kanyargás után feltűnt egy még magasabb domb, s kezdődött minden előröl.
Kétbodonynál jól elképzeltem, hogy már egyből a nógrádkövesdi útnál jön ki a jelzés és akkor csak alig lesz aszfalt Romhányig, ehhez képest nem esett jól, hogy a falu közepén jött ki a turistaút, így onnan legalább 3 km aszfalt következett a romhányi, valóban leveses pontig. Oszi épp akkor indult tovább, amikor megérkeztem, tehát folyamatosan jöttem fel, s kézzelfogható közelségbe került az ezüstérem. A falu után az erdőben már a lámpát is fel kellett kapcsolni, pedig szívesen megnéztem volna a korábbi ilyen-olyan akácosok, bozótok és földek helyett végre egy rendes tölgyest! Oszival egy ideig együtt mozogtam, majd a nyereg előtt élre álltam, legközelebb már a célban találkoztunk. Alsópetény után tudtam, hogy alig emelkedő úton kell a patak mellett Felsőpetényig menni, azonban nem számítottam rá, hogy ilyen hosszú lesz. Várakozással teli, csendes poroszkálásomból egy váltós futó billentett ki, olyan erős tempóban hagyott el, hogy önmagában ettől egész felélénkültem. Felsőpetényben csak egy gyors frissítés erejéig álltam meg, erősen éreztem már a cél közelségét. Mindjárt itt Ősagárd, Török-mező, majd a Naszály, utána meg már csak le kell gurulni a célba.
Ősagárd előtt Ulrik ért utol, hosszan követtem. Jól esett, hogy van viszonyítási pont előttem a tiszta időben amúgy csendes, befele fordulós éjszakai futás során. A földeket és mezőket Ősagárdot elhagyva újra erdő váltotta fel, s egyszer csak bejött jobbról a piros sáv. Akkor ezek szerint most értem Török-mezőre. Pont sehol, de vizem és ételem is volt elég, jöhetett az utolsó kaptató. Itt új erőre kaptam, a botok segítségével húztam-toltam magam a hegymenet alatt. Két versenytársat már a hegy aljánál elhagytam, egyiküknek 1 és 30 közötti, azaz egyéni indulós rajtszáma volt, de ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget. A Naszály tetején újra Ulrik mögé értem, s az ő vezetésével kezdődött a még botokkal is megterhelő, eleinte nagyon technikás ereszkedés. Ott, ahol a Naszály tömbjét elhagyva széles platót kezdett átszelni a pálya, minden előjel nélkül frissítőpont következett, ezek szerint ezt kaptuk Török-mező helyett.
Döme ajánlatával élve töltöttem egy kis kólát. Azt is mondta, hogy már várnak a célban, de ezt nem tudtam mire vélni, így inkább csak siettem tovább. Sokáig lehetett hallani az M2-n morajló forgalmat, amely alatt aztán alagúton keltem át, és következett az utolsó szakasz a célig, az új lámpák miatt fényárban úszó Deákvár, s egyre beljebb, át az aluljárón a sínek alatt, végül a cél. Hogy első lennék? Ugye, ez csak vicc? Hol kerültem az élre? Ezek szerint a Naszályra felfelé? Ez nem lehet...
(Egyébként igen, akkor nem fogtam fel, hogy valójában az addig vezető Kovács Ádámot hagytam le.)
Miután rendszeresen Gárdonyban üdülök, a Velencei-tó túlpartja, a Sukoró és Pákozd fölötti dombok jó barátaim. Régebben csak bringával, az utóbbi egy-két évben futva is átmerészkedtem. Ezért nagyon megörültem a Szavanna Trail-nek, ami nekem majdnem annyira hazai terep, mint a HHH környéke Budán.
Sukoró, Angelika forrás, Ingókövek, Hurka-völgy, Sukoró. Dimbes-dombos, összevissza szintrajzos pálya, egyszerre nem kell sokat mászni, de apró kis huplik és rövid lejtők tömege szívja az erőt. A kijelölt útvonal fele így is ismeretlen volt, de egy bejárás után szívembe zártam piros háromszög bokros-apróköves singletrackjeit is.
A sukorói iskola elől rajtoltunk, rögtön egy erősebb emelkedővel indított a pálya, legalább gyorsan elértem az üzemi pulzust. Gondolkoztam, hogy legyen. Végig egy magasabb pulzuson nyomom és lesz ami lesz, vagy egy takarékosabb - maraton - tempót megyek és a végefelé emelek rajta. Az előző napok melegrekordjai és a páratartalom óvatosságra intettek, és a biztonságos második megoldásra szavaztam.
Eddig ismeretlen versenytársakkal futottam. Hodovánszi Csaba volt az, aki rögtön az élre állt, majd jöttem én. Aztán még az első kilométeren, a Gyapjaszsák után megelőzött Zabari János, innentől kettőjük párosa fokozatosan távolodott, majd a kanyargós terep miatt el is tűntek a szemem elől. A táv negyedénél az első frissítőn átfutottam, itt még percen belül lehetett ZJ, mert egy emelkedőn még láttam befordulni. Na ha ilyen konstans módon távolodnak, akkor az elöl lévők már nem lesznek meg, gondoltam. Hátra viszont nem mertem nézni. Hogy mennyire vannak mögöttem, Csanya kolompolása jelezte a féltáv előtt, percen belüli időt saccoltam.
A féltávos visszafordítónál kulacsot töltöttem, hogy a nemrég elfogyasztott zselének társasága legyen, jött egy kis mászás és fennsík. Kezdett kellemes meleg lenni, a hajnali viharnak köszönhetően pedig nagyon fülledt volt az idő.
Visszaérve az 1.-3. közös frissítőponthoz, két decit kértem a kulacsba, mondták, hogy három perc hátrányom van. A táv negyede, fél óra volt hátra, ezen behozni három percet az reménytelen. A gyorsulós tervet azért folytattam.
Még egy kicsit lejtőztünk, majd megkezdődött az utolsó mászás. Ideje volt magasabb fokozatba kapcsolni. Nem is volt nehéz, mert változott a pálya jellege, az izomból megfutott rövid emelkedőket kanyargós bokros lejtők követték.
Bő két kilométer volt a célig, szinte csak lefelé. Miközben tempósan ereszkedtem, megláttam az elején vezető srác mezét. Gyorsítottam, eltrappoltam mellette. Aztán az erdőből beérve Sukoróra, a srác mégsem hagyta magát, visszaelőzött. Néhol a 3 perceshez közelítő tempóban lejtőztünk, nekem félmaratonos pulzusom volt, vagy kicsit felette. Szerencsére elkanyarodunk egy sunyi emelkedőre, és itt besokallt, sétára váltott. Közben persze én is közelítettem az idei max pulzust, de egész jól bírtam. A maradék fél kilométeren még nyomtam a tempót, nehogy meglepetés érjen. Így aztán szerencsésen beértem másodiknak úgy, hogy végre nem tévedt el senki előttem :)
A brutál meleg szerencsére elmaradt, de azért tíz perc alatt legalább két litert ittam vissza.
A rendezés kiváló volt, a sütemény hegyek egy komplett falusi búcsút elláttak volna. Remélem jövőre is ráérek.
Csanya! Először is köszi a Pogány-kőről a szurkolást. Aztán láttam a face oldalatokon a fényképet "Az van ide írva: Negyedik vagy!".
Miközben örvendtem, hogy az oldal nem fb tagoknak is nyilvános, észrevettem valamit. A rejtélyt, az összeesküvést. Nem az van odaírva, hogy negyedik vagy. Nézd csak meg: az alsó sorban cirill betűkkel a Csanya felirat látszik. Már a kivonulás napján tudták, hogy egyszer ideülsz? :)
Pár hete már bejártam, nekem kb. 15-20 perccel lett több, mintha sík félmaratont futottam volna. Szóval az igazán meleg időszakba nem nagyon nyúlik bele.
Amúgy meg lesz itatás kb 5 km-nként, szóval hajrá!
Ha valakinek még nem lenne programja jövő vasárnapra: Rendezünk egy trail-t 11 és 22 km-es távon a Velencei-hegységben. Szerda estig lehet még nevezni!
az Asics Fujirenegade-jét kóstolta valaki sáros pályán? Ránézésre emlékeztet a La Sportiva Crosslite-ra meg a Salomon Speedcrossra, de sokkal ritkább a mintája, és a minta profilja is csapott kissé. Szóval lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy ez a minta kevés sárra.
Ezen a fórumon is meg kell emlékeznünk róla! Itt sokan voltatok közeli barátai. Én csak felületesen ismertem, pár közös futás, pár beszélgetés, de remek embernek ismertem meg ennyiből is. Nagyon nagyon szomorú, hogy eltávozott közülünk! :-((((
Tegnap a Nagy-Kopaszról Nagykovácsi felé láttam ezeket a felfestéseket. Gondolom, bringás verseny volt és a szervezők biztosra akartak menni, az összes követ megfestették. Remélem a rendezvény utáni takarításra is maradt erejük!
A traktoltalp jól jön poros meredek lejtőkön, de utcai futócipővel is el lehet lenni. Azért ha nagyon sima a talpa az egy kicsit hátrány. valóban az sem baj ha az orra kicsit meg van erősítve. Ez akkor számít, ha az ember véletlenül kőbe rúg. Megesik.
én is enyhén pronáló vagyok, sokat futottam korábban aszfalt cipőben terepen, de ha sár van megéri a terep cipő még egy kezdőnek is. Talán nekünk kezdőknek még inkább fontos, jó stílussal sima talppal is meg lehet oldani egy saras csúszós pályát...
Most hokában futok terepen, nincs problémám a pronálással, az UTH-n a mellettem futó kollega aszfaltos cipőben legalább 3x esett én megúsztam talpon.
Ha terepen nagyobb testsúllyal futsz és kímélni akarod az ízületeidet vegyél hokát szerintem szeretni fogod!
Ebben az esetben én a lábtartásomnak megfelelő, vagy neutrális terepcipőt vennék. Nagy bátorság esetén óvatos minimalista irány valami párnázott, de lapos talpú csukával, pl Merrell Allout Fuse.
Nem a cipőtől teszem függővé az erdei futásaimat, nem is divatból akarok venni. Évekig én is a leharcolt aszfaltcipőimben futottam terepen. Ha olyanok a körülmények mostanában is azt használom.
Tavaly vettem az első terepcipőmet és nem bántam meg.
oké amit írsz, csak te nem feded le a "kezdő-haladót"... :DDD
egyébként én is fogok venni egyszer egy terepcsukát, mert állatjók, csak szerintem meg lehet lenni nélküle is, nem ettől kell függővé tenni, h megyünk-e erdőbe futni.
A terepfutáshoz alapvetően nincs másra szükség, mint az igényre, hogy elszakadjunk a megszokott és biztonságos aszfalttól, a százszor körbefutott szigetkörtől, a gát betoncsíkjától, és végre a lábunknak oly kedvező puha anyaföldön fussunk. Hát, igazából az sem baj, ha[...] Bővebben!Tovább »
Egy terepcipőm volt eddig Jazz 13TR, a többi aszfaltos Nike Pegazus, Saucony.
Tehát nem tudok általánosítani, hogy minden terepcipő ilyen-e:
A terepcipőben nem csúszkált előre a lábam, oldalirányban is jobban fogott.
Magasabb orrvédője volt. Amikor az aszfaltossal belerúgtam egy kőbe, elég fájdalmas volt.
A vászon anyaga kevésbé kiszakadós.
Aztán a talp, nem a minta, hanem az anyaga. A talp anyag keménységét nem tudom, de az aszfaltosokkal kétszer is volt átszúrásom, egyszer egy éles kő (mint egy kőkorszaki nyílhegy), majd nemrég egy faág szúrta keresztül a talpat. A Pegazussal többször vigyázni kellett, mert a kiálló kövek a talp közepén nagyon átnyomódnak, fáj, ha pont szerencsétlenül érkezek egy sziklára.
Szerintem nem igazán van szükség terepcipőre... Tény hogy, jobban néznek ki, meg biztonság érzetet ad a traktortalp, de szerintem kezdő-haladó futó nem igazán keverdik olyan helyzetbe, amikor szükséges lenne külön terepcsukára. Én az elkopófélben lévő stabil aszfaltos cipőimet használom terepre, 7-800 kiri után avanzsálnak terepes-sarazós cipővé, és a simává kopott talpuk ellenére nem volt még probléma belőle. Najó, nemrég elnyaltam egy murvás vízmosásos ösvényen lefele csapatva, de az ellen a traktortalp sem védett volna. :)
Mit vársz amúgy a terepcipőtől? Miben lesz jobb, mint egy átlagos futócipő?
régen csak stabilt hordtam éveken át, gond nélkül.
3 éve kezdtem belső támasz nélkülieket, ebből két évben volt térdprobléma, aminél az egyik ok a pronálás lehet.
most visszaváltok stabil cipőkre, legújabb munkábajárós szerzemény egy asics gél fuji trabucco, és várom a javulást. gyógytorna is megy és hanyagolom a futást.
nem biztos, hogy csak a cipők okozták, nyújtás hiánya, túledzés, x-láb...van itt több minden
Szeretem és a lúdtalpbetét előtt semmilyen problémám nem volt vele se terepen, se sötétben. Most többet nyúzok egy aszfaltos Nike Lunarglide 6-ost nyúzok és imádom. Stabil, könnyű, csillapít, az én széles lábfejem is elfér benne. Pedig előtte nagyon nem jöttek be a Nike cipők, mindegyikben bizsergett a talpam 3 km után.
Ez a cipő téma nagyon nehéz. Mindenkinek magának kell kijönnie belőle. Általánosan annyi bizonyos, hogy semmi végletesbe nem szabad belefogni nagy testsúlynál. Pl. se minimál, se mayi cipőt nem próbálnék. Asics, Brooks és alán némely Nike neutrál cipő lehet jó, közepes droppal. Ha megvan, terepen a méret is kissé nagyobb kell legyen, főleg 30 körüli edzéseknél, ráadásul még évről-évre is eltűnik egy-egy bevált modell. Ha nincs bespájzolva pl. egy ugyanolyan plusz Pegám, akkor sokszor meg vagyok lőve, mert nem kapni olyan egyszerűen itt, esetleg ha kimegy az ember osztrákiába, v. szlávokhoz..
