Keresés

Részletes keresés

kurdilaci Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72025

Nos először is szeretném leszögezni, hogy én is vörösbor kedvelő vagyok, tehát az elvi platform már adott:-)) Ami a hozzászólásodat illeti, én mindkét tábort megértem, sőt mindkettőről saját tapasztalataim vannak. A gádorosi tavam készítése után szűrő, uv-szűrő, tavaszonként az Öreg Mackó által is említett algagátló adalék, zeolitszórás stb, illetve kétségbeesett fonalas alga vadászat volt, s persze törvényszerű algavirágzás. Én is türelmetlen voltam, s ez anyagilag több százezer forintomba került. Aztán teltek az évek, a tó beállt, a szűrők, uv, vegyszerek kikoptak, s a vizem kristálytiszta lett mindenféle beavatkozás nélkül. Aztán két éve megépítettem a fábiáni tavat, s kezdődött minden elölről. Uv-szűrőt, vegyszereket ugyan nem tettem bele, de a szűrő két évig működött, s a vizem mégis zavaros, algás, tavaszonként zöldborsópüré állagú volt, illetve jelenleg is nagyon csúnya. A szűrőt már kidobtam belőle, a fonalast időnként kiszedem, de elfogadtam, hogy itt csak az idő segíthet, s ha tiszta vizet akarok látni, akkor átmegyek Gádorosra:-)) Tehát csak türelem, a vörösborban pedig soha sem csalódik az ember, ha módjával fogyasztja:-))

Előzmény: gunsmoke (72017)
zlota Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72024

Valakinek nincsen mocsári zónába növénye amitől megválna?Tavirózsát tudok cserébe adni.Ha valaki takarít, vagy rendez és van felesleg azt megköszönném!

Szfváron vagyok.

zlota Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72023

Jó hír:Sikerült a halat meggyógyítani!

Képzeljétek 2 nap után (mikor már 1 napig az oldalára feküdve alig-alig tátogott) egyszer csak szépen egyenesbe tudott maradni, majd reggel már úszkált, sőt erőlködött a vödörbe.Nekiment és ki akart ugrani.Így visszament és azóta jól van.

 

2 pumpávál kapta az oxigént és bevált a kúra. :)

Egyébként kapott egy negyed Algopyrint is a vízbe, amitől látványosan jobban lett reggelre.

Örülök, hogy nem öltük meg, azzal a jelszóval, hogy" ennek már úgyis annyi..."

Előzmény: gomba2008 (71930)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72022

Nos én nem akarok caterina3 nak a világért sem ellent mondani csak saját tapasztalat. Korábban már említettem hozzászólásaimban,hogy nekem voltak vannak olyan harmadik nyaras aranyhalaim amelyek most kezdtek be színesedni. Azok között későbbiekben a színesedés után volt ilyen pár pikkely be feketedése, jelzem gyönyörűek lettek. Én semmi betegségre utaló jelet azóta sem találtam, láttam, rajtuk egyszóval ők ilyenek lettek. A farok úszó pedig,hogy szintén feketedik azt kell arra is,hogy mondjam ők ilyen fajtájúak. Ők ettől nem betegek. De egyébként figyeld a mozgásukat étvágyukat esetleg ha tudsz belőlük ki fogni meg kell tüzetesen vizsgálni nincs e bennük valami  élősködő. Ha nem látsz semmit rajtuk ne törődj vele ők így lesznek gyönyörűek!

Előzmény: ÖregMackó (72013)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72021

Gyönyörűek a halaid. A vízilófarok nálam még csak alig alig emelkedett ki a vízből.

Előzmény: durbinka (72016)
somi1955 Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72020

Megközelítőleg 30m3-es tavat tervezgetek,arra gondolok,hogy egy kapcsolódó 3-4m3-es gyökérzónás mederrel oldanám meg a szűrést.

Van erre példa valamelyikőtöknél, vagy fellelhető leírás ebben a témában?

gomba2008 Creative Commons License 2015.05.04 0 0 72019

Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a kezdő tavas mindent kipróbál. Pláne ami ilyen ártalmatlan módszer, mint az árpaszalma. Aztán meg fogod látni, pár év, és jöhet helyette a száraz merlot. (jelzem én is a száraz vörösre esküszöm. Sör csak nyáron játszik)

Előzmény: gunsmoke (72017)
-balu28- Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72018

Nem tudom vigasztal-e, de nálunk a tavakban (délegyházi tavak - nem kevés vízmennyiség!), is van most fonalas, pedig nem szokott. Igaz a vízállás sem a szokásos.

Előzmény: gunsmoke (72017)
gunsmoke Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72017

Köszönöm a reagálást a problémámra. Én is találtam két webáruházat ahonnan rendelhető a granulátum. Jó sokat utána olvastam, és igazából kezdek elbizonytalanodni, mert a vélemények meglehetősen megoszlanak. Rövid tavas múltam már is megtanított arra, hogy van két tábor. Az egyik elvet minden "természet ellenes" beavatkozást, a másik tudomásul veszi, hogy a 21. században élünk, és néha enged a csábításnak, használ bizonyos eretnek módszert, mint pl.: szűrő...stb.

A cél azonban mindenkinél azonos: tiszta vizű tavat szeretne egészséges halakkal. Én sem vagyok kivétel természetesen. A különbség csupán annyi, hogy ahogyan a "civil" életben, úgy a kerti tavak mellett is más-más vérmérséklettel vagyunk kódolva, és amíg az ún. flegmatikus típus néhány sörrel simán átvészeli a zavaros, algás periódusokat, addig a hozzám hasonló szangvinikus-kolerikus típusnak minden "azonnal" kell. Tudom, hogy a tavazás nem az idegbetegek "sportja", de egyszerűen nem tudom végignézni, hogy a növényeim víz alatti részeit lassan belepi a nyálkás trutyi, és nem tudom kivárni, hogy a természet majd valamikor, valahogyan megoldja a dolgot. Ez az én hibám természetesen. Mindenesetre, mivel az árpaszalmás módszer alkalmazásával kárt nem tehetek, talán mégis megpróbálom egyszer. Végül is mi baj lehet? Az a pár ezer forint meg nem a világ. Ha igazán szeretném a sört, talán osztanék-szoroznék, hogy hány dobozzal kapok egy adag granulátum áráért, de mivel inkább vörös bor párti vagyok, így nem érint a dolog olyan érzékenyen. És zárszóként, higgyétek el, egy pohár száraz Merlot a kristálytiszta víz partján üldögélve sem utolsó dolog. (Remélem egyik tábor haragját sem hívtam ki, szóval szép estét és jó tavazást mindenkinek)

Előzmény: gardenlover (72007)
durbinka Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72016

Ma délutáni életképek. Pezsdül már a tó!

 https://www.youtube.com/watch?v=pgIH-wzG81s

 

caterina3 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72015

És még ezt találtam:

 

”Fekete pöttyök a bõrben illetve az uszonyokban a néhány milliméter átmérõjû fekete pöttyöket a bõrben a Posthodiplostomum cuticola pigment burokba zárt metacerkáriái okozzák, az uszonyokon az Apophallus muehlingi metacerkáriák képeznek hasonló, de valamivel kisebb gócokat.”

 

(Forrás: http://www.vems.hu/vmri/fish_free/Molnar/Egy%E9b/halbetegsegjav.pdf)

Előzmény: ÖregMackó (72013)
caterina3 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72014
Előzmény: ÖregMackó (72013)
ÖregMackó Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72013

És még egy "egészségügyi" kérdésem lenne: néhány aranyhalnak elkezdett feketedni a pikkelye vagy az uszonya. Nem találtam ilyen betegségre utalást és nem tudom ez természetes elszineződés-e vagy valamilyen rendellenességre utaló tünet? Van valami tapasztalatotok erről?

 

Köszönöm

 

ÖregMackó

 

  

ÖregMackó Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72012

Sziasztok!

 

Újabb harcot kezdünk az alga ellen és szeretnék kérdezni. Vettünk egy algaölőt és egy kis adag algát kivéve a tóból kisérletet kezdtünk a hatásának ellenőrzésére. Az eredmény, az alga szürkén fekszik a víz alján de a víz felszínén érdekes olajos film képződött. Tudja-e valaki mitől? Ez a szer alkotóeleme vagy az elpusztult algából származik az anyag? Tavasszal teljes vízcserét kellet végehajtanunk és az utána következő algavirágzást szerettük volna ellensúlyozni de kérdés nem lesz-e rosszabb a belekerülő vegyszer hatásár a helyzet?

 

      

liptakrobi Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72011

Hogy kerestem itt pár hete a dupla szivattyús megoldásokat 1 tószűrőhöz, hogy a skimmert is tudjam üzemeltetni.
Erefel ma egy srác belinkelte a blogomba: http://www.ebay.com/itm/Jebao-4600l-h-35W-Energy-Saving-Eco-Pond-Pump-Skimmer-Pump-Filter-Pump-ATP-4600-/331531519099
Még a végén lehet megveszem :)

Előzmény: liptakrobi (71846)
caterina3 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72010

No meg szegény aranyhalakat egy tál vízben tartással „edzették” a kínaiak évszázadokon keresztül, amelyik nem bírta, az kiszelektálódott, valószínűleg ez is hozzájárul.

Előzmény: Nobody1 (72006)
gardenlover Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72009

Orgovànyi kertészet bp. írd be a keresőbe! Sajnos ki nem szàllítanak,személyesen mentem érte. 10 köbm-re kell 1kg.

Előzmény: gyozo70 (72008)
gyozo70 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72008

Szia honnan szerezted be a granulátumot,sehol nem találok ??

köszi

Előzmény: gardenlover (72007)
gardenlover Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72007

Nekem is ugyan ez VOLT a bajom,szép tiszta vìz,fonalas meg rengeteg!Nagy nehezen sikerült beszereznem àrpaszalma granulàtumot,ami eleve harisnyàba volt.kb 3hete van benne,és megàllt a fonalas növekedése,szóval én nagyon elégedett vagyok vele!

Mellesleg magàtól lesüllyed ha eléggé megszívja magàt vízzel!

Előzmény: gunsmoke (71959)
Nobody1 Creative Commons License 2015.05.03 0 0 72006

Üdv!

 

Szerintem nem véletlen, hogy kevesebb aranyhal pusztult, mert ha jól tudom az a kárász egy színváltozata, amit azután tovább nemesítettek. A kárász viszont eléggé szívós halfaj, oxigénben szegényebb vízben is eléldegél.

A koinál meg az lehet a magyarázat, hogy a nagyobb  halak kopoltyú-légzése "lustább", maguk a halak is lassabban mozognak, így kevesebb víz áramlik át a kopoltyún a testtömegükhöz viszonyítva, ezért előbb észreveszik az oxigénhiányt. Sajnos. :-(

Előzmény: matesz13 (72004)
liptakrobi Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72005

Nem tudom ki kérdezte ezeket:

 

A mészkő nem jó a tóba, mert keményíti a vizet, és nem a savas vagy lúgos kémhatást kel nézni.

Nekem az akváriumban a sügéreknél van benne direkt mészkő, mert szeretik a kemény vizet, de más hal nem szereti.

 

 

A másik hogy ha algát, fonálalgát akármit irtatok vegyszerrel a tóba vigyázni kell rá mert az algák is oxigént állítanak elő, és az algák hirtelen pusztulásával a halak pusztulása is bekövetkezhet, ha közben nem szellőztetitek megfelelően a vizet.

matesz13 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72004

Furcsa módon kevesebb aranyhal halt meg mint koi! (Természetesen a koikból a legszebbek és a legnagyobbak pusztultak el!)

Előzmény: gabipeti (71970)
caterina3 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72003

:-D

Előzmény: gyozo70 (72000)
gomba2008 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72002

Na ugye!!! :)

Előzmény: gyozo70 (72000)
gomba2008 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72001

Ez a tabletta nálam alapból be van építve. A sör tkp. csak nyári védőital. Részben a fűnyírás elengedhetetlen kelléke, részben a tó körüli "problémákra" tök jó megoldás. 

Előzmény: öreg_néne_b (71991)
gyozo70 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 72000

Ez menni fog !! :-)

Előzmény: gomba2008 (71990)
gyozo70 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 71999

Én is ilyesmire gondoltam :-)

 

Előzmény: caterina3 (71985)
gunsmoke Creative Commons License 2015.05.02 0 0 71998

Természetesen megkérdezheted. Egy Nikon D40-es gépet használok, a madár fotókhoz 300 mm-es teleobjektívvel.

Előzmény: Messi70 (71986)
Messi70 Creative Commons License 2015.05.02 0 0 71997

Köszönöm. Már kezdtem megzizzeni, mindent kipróbáltam de nam adta be. Így már előjött.

Előzmény: bo.zo (71996)
bo.zo Creative Commons License 2015.05.02 0 0 71996

Nem, csak így tudod megnézni: "kosár tartalma", majd a "vissza"

 

Előzmény: Messi70 (71994)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!