Értem. A DDK-ból egyelőre csak egy 28 km-es részt jártam be, a KDP-nek pedig eddig egyetlen pecsételőpontját láttam (Bakonybél fölött), testközelből többet nem tudok. Még! :)
Értem. A Somlyón én már bélyegző segítségével hajtottam végre az igazolást, 2013-ban.
"Szerintem semmivel nem jobb, mint a pecsét, ráadásul macerásabb. Annak is, aki igazolni akar, meg annak is, akinek a matricákat rendszeresen pótolnia kell..."
Tavaly végigkódorogtam az RP-DDK-t, a bejárás során két hely kivételével vagy bélyegzőt találtam, vagy pedig matricákat a pecsételőhelyeken. Zobákpusztán nem volt se bélyegző, se matrica (a bolt pedig zárva volt), Óbányán volt csak nyalóka az önkormányzat épületénél a kibelezett villanyóraszekrényben. Úgy emlékszem, az OKT-n eddig csak a Somlyóvári kulcsosháznál találkoztam nyalókával.
"Mitől jobb ez a megoldás mint a pecsét?"
Szerintem semmivel nem jobb, mint a pecsét, ráadásul macerásabb. Annak is, aki igazolni akar, meg annak is, akinek a matricákat rendszeresen pótolnia kell...
Éppen 4 éve megnéztem én is, körbekerítve nincsen, viszont elvileg engedélyköteles. No, persze ezt akkor én sem tudtam, így vígan megnéztem.
Lenyűgöző hely.
A térképeken nem fogod megtalálni, jelenleg jelzett turistaút nem vezet hozzá, de egy szélesebb, erdészet által használt földút viszont igen, gombászok által is gyakran járt környék, sőt, a medvehagymaszedők előtt sem ismeretlen.
Akkoriban írtam is róla fotókkal, de a fotók a tizedét sem adják vissza annak az érzésnek mikor ott állsz bent a bánya közepén...
Üdv mindenkinek! Tavasszal a Gerecsét és a Vértest szeretném felfedezni, és az lenne a kérdésem, hogy a Rockenbuerék által is, a kék túráról letérve meglátogatott Pisznicei-bánya mostanság látogatható-e? Nincsen-e körbekerítve, vagy bozóttal benőve?
Van ebben az "alaplerakásban" valami. Ahogy visszagondolok, nekem a gimnáziumi osztályfőnököm túrái voltak a kiindulópontok (még túraszervezés terén is). Neki egyébként a Vértes volt a kedvenc (vadász)területe, így aztán aludtunk Mindszentpusztán és Kőhányáson is. De szerette az éjszakai túrákat is...
5. oszatylos altalanos iskolas voltam , amikor "Bea néni" elvitt önkent jelentkezöket a Szekszardi dombságba turazni. A Del Dunantuli Keket (akkor meg nem RPDDK, hanem csak DDK) csinaltuk meg Mecseknadasdig.
Azzal kezdodott az egesz turazos dolog nalam. Most van 3 OKT-m, meg 1 RPDDK teljesitesem, ugy ismerem a Borzsony turistautjait mint a tenyeremet, es szervezek teljesitmenyturat meg minden. Hosszutavu befektetes volt.
Minket is pl. a Matek tanárunk vitt el a közeli hegyekbe kirándulni. (csak akik akartunk menni)
Az osztálykirándulások kötelező jellege miatt az nem volt olyan jó, és az osztályfőnökünk sem volt terepre érett, így azok inkább csak séták voltak. Persze közösségi élménynek az is jó volt :)
Hááát... Ez a hatodik évem, hogy általános iskolásokat viszek túrázni (6 alkalom/tanév), tök ingyen. Néha a kedves szülők hülyének is néznek... :D Hosszútávú befektetés?