A túra egy része a Balatoni körtúrában is bent van. Hegyes-tű felől a Balaton-felvidéki kékről ágazik ki Toldi-kútnál a Z- on. Legalábbis az igazolófüzet szerint. Majd a Küszöb orrától már jelzetlen úton megy a Fülöp kilátóig. Kíváncsi leszek a szakaszra.
Egyébként ez a Balatoni körtúra tetszik,mert sok helyen kér fényképet is a teljesítésről. Ezen a szakaszon pl. Hegyes-tű,Fülöp-hegy,Ecséri templomrom szerepel a fotózandó helyek közt + a teljesítő személynek is kell szerepelnie rajta.
Valaki csinálta már meg közületek a Balatoni körtúrát? Ha igen ,milyenek a tapasztalataitok?
Ez a fotós igazolás jó lenne néha az OKT-n is,biztos kevesebben kapnának kísértést egy-két meredekebb hegy kihagyására.
Aggodalmaddal egyet értek. Sajnos amire lenne pénz, azt sem a meglévő utak felújítására fordítjuk, hanem új utakkal sűrítjük a hálózatot. Csak nem lesz aki járja és aki karban tartja.
De rácsatlakozó jelzéssel lesz jelezve, tehát csak ott kell igazán festeni, ahol más jelzés nincs.
A tendencia is aggasztó, hogy mindenféle forrásokat meg lehet nyitni turistautak létesítésére, csak a hagyományos értelemben vett utak karbantartására nincs pénz...
Ez a zümmögő Z megint kiakasztott. Csak a gépemet nehogy csomóra kösse, ha arra járok. Nem lenne jobb a nem jelzett utakra kitenni egy áthúzott Z-t? Idő, költség és ész megtakarítás céljából!
gondoltam rád vasárnap, mint jelzésnyomozó-szakértőre
Kisinassal egy Szátok-Kétbodony-Kisecset-Szente-Szátok körtúrát csináltunk a zöld sáv jelzésen.
Szátok polg.hiv előtt parkolva (autós turista, fúúúúj) egy táblára lettem figyelmes, ami a nógrádi zöldutat reklámozta. Az ottani térképvázlat szerint utunkon a zöld sáv mellett zöld körtúra, valamint az a bizonyos stilizált Z betűt kellett volna látnunk.
Ehhez képest a valóság: a zöld sáv végig követhető (ráadásul nemrég felújításon is áteshetett), kivéve Kétbodony belterületén. Ott csak kék meg sárga van, zöld nincs egy darab sem. Ahogy elhagyjuk az OKT-t, újra előkerülnek (ez véletlen, vagy direkt?)
zöld körút: mindössze kettő darabot véltem felfedezni Kétbodonyban és talán volt egy Szente belterületén is. Úgy tűnik, az ezt festők csak olyan helyre voltak hajlandó festeni, ami autóval megközelíthető (talán később még pótolva lesz?)
zöldút jel: Szátok-Kétbodony között semmi, Kétbodony belterületén szépen feszítenek, Kisecset-Szente között megtalálható a terepen is. Szóval elég rapszódikus. Ez a jelzés továbbra sem lesz a barátom..
Te anyanyelvileg használod az "úgy alítom" kifejezést? Már nagy voltam mikor zenei tanulmányaimban (a szöveges részben:) találkoztam ezzel az igével és nagyon meglepett... azt hittem ez régmúlt magyar nyelv csak.
A TUHU térképét böngészve találtam rá a jelzett utakra, és hamarosan az is kiderült, hogy van forrás is, nem "csak úgy" került fel a TUHU térképére sok-sok jelzett útvonal.
Sajnos, arról nincs információm, hogy mi a jelenlegi állapot, de ha már megtaláltam a cikket, közzéteszem.
Akadnak helyek a kéktúrán amelyek beégnek az ember emlékezetébe, olykor-olykor a legváratlanabb pillanatban eszébe jutnak, egy-egy kép, egy-egy momentum erejéig, ahová bármikor szívesen visszatérne egy-egy rövidebb sétára, vagy éppen egy kisebb túrára
Egyik ilyen nekem a Bélkő. Ez a romjaiban is fenséges és lenyűgöző, megalázottságát, kifosztását büszkén tűrő hatalmas mészkő-monstrum valamiért mindig magával ragad, akkor is ha csak elautózok előtte. Ezen a hétvégén nem így történt, a hegy maga volt a célpont. A kéktúra mindig is érintette, valószínűleg soha nem is változott volna a gerincét keresztül szelő útvonal ha a bányászat nem teszi ezt szükségessé. 1958-ban még a gerincen haladt a kéktúra, majd a '60-as években lekerült onnan a bánya alatti földútra, nyugatról kerülte a hegyet, majd a '70-es-80-as években a falun keresztül, de még mindig egy rövidebb úton közelített a csúcs felé. Ma már elkerüli a kék a csúcsot is, de kb egy jó órás kitérővel meg lehet nézni, ha valakinek az ideje engedi. Nagyon érdemes!
A Szomjas Csukától indulva a '82-es térképen szereplő kéken akartam a csúcsot támadni. Ez az útvonal a Lak-völgyből szinte toronyiránt kaptatott fel a Bélkő-nyakig. A Lak-völgyi kis aszfaltról hamar le kellett térni jobbra, egy a víkendházak közé vezető kis utcácskába, amely az erdőhatárt elérve ösvénnyé szűkült össze. Azt hogy jó helyen járok egy nagyon kopott kék jel-maradványból tudtam, amelyet az egyik öregebb fán vettem észre... aztán még egyet és még egyet, a gazos, benőtt de azért ritkán még használt ösvényen fontosak voltak ezek a jelek, amelyek a Szilvás-völgyi forrásig vezettek. A forrás és környéke lepusztult, erdészeti utak, és egykori turista ösvények futnak itt össze. Egy korosabb bükkfán jól látható volt a következő jelzés, ösvény azonban nem nagyon volt, és itt lett igazán meredek, toronyiránt fel a hegyre jellegű az egykori kék... Intermezzo: Ismerem valamelyest a kutyákat, szeretem is őket, ők is szeretnek általában engem, de éppen ezért felismerem az olyan ugatást is amelyet a könyörtelenebb, azonnal harapni kész, támadó ebek hallatnak. Öblös, mély, viccet nem ismerő, igazi házőrzők hallatnak ilyeneket, akikkel nem érdemes és nem is lehet fincsiskedni, kutyuli-mutyulizni, ismerkedni...maximum jó gyorsan menekülni amíg lehet!
Na éppen egy ilyen, igen közelinek tűnő, és egyre közelebb hangzó ugatás, és a meredek hegyoldal pánikreakciót váltott ki belőlem, és a legszélesebb, legjárhatóbbnak tűnő erdészeti úton azonnal sprintelni kezdtem... a Bélkő-hegy dereka táján, az egykori bányaépületek irányába, szintben, dél felé. Mikor megálltam és kifújtam magam, körülnéztem, majd felnéztem egy öreg bükk törzsére, és egy tökéletes, de az eddigieknél jóval régebbinek tűnő kék jelzés nézett velem farkasszemet...majd még egy, és még egy!! Mivel készültem a hegyből, ezért hamar rájöttem hogy ez bizony az a '60-as, '70-es évekbeli útvonal amelyre a gerincről a bánya terjeszkedése miatt leterelték a kéket anno, és így nyugatról kerülte a hegyet, deréktájon, a bányaépületek felé. Bingó! Ezen akartam visszafelé jönni, de mint tudjuk az igazi férfi ismérve hogy mindig van legalább "B" és ha lehet akkor "C" terve is így aztán újratervezés! :-) Innen fel a hegyre, és a többit majd utána! A bányaépületeket elérve hamarosan rátértem a Bélkő-tanösvény kék átlós jelzésére, amelyen egészen a Simon-várához vezető, a hegycsúcsig tartó régi aszfaltig haladtam.
1. kék jel a Szilvás-völgyi forrásnál
2. kb 40-50 éves kék jel a Bél-kő alatti földúton, fent láthatóak a hegycsúcs sziklái
3. a távolban a Mátra
Talán ez a pár száz méteres út, a csúcsig volt a túra legszebb része, olykor a horvát hegyek közt véltem érezni magam, a mészkőbe vájt keskeny aszfaltút és a csodás kilátás hatására. Egy sziklaáttörésnél pedig megpillantottam végre azt amire már számítottam is, az ezeréves Magyarország határhegyeit, a Magas-Tátra csúcsait!
1.-2. valahol Horvátországban...
3. kilátás észak felé
Vagy negyedórát fotózgattam, aztán továbbindultam, éppen azon morfondíroztam hogy miért is nem errefelé vezetik a tanösvényt, amire nagyon gyorsan választ is kaptam: Hatalmas sziklaomlás tüntette el az utat több tíz méter hosszan, a hegyoldal meredeksége felvette az eredeti állapotot, amelyen vastagon volt a hó is, és az átkelés lehetetlennek tűnt rajta, legalább is a hegyről való lezuhanás nagyon reális veszélye nélkül biztosan! Váááá!! Ismét negyedóra, de ez most tétova téblábolással telt. Volt egy nyom, valakinek már sikerült az átjutás, meg pár muflonnak is bejött a dolog, ez biztató...de ha csúszok akkor nincs megállás, vazzz, lenéztem, hát nem jött meg a kedvem az biztos, de a visszaforduláshoz sem volt túl sok... Újabb negyedóra és fent voltam. Lábaim remegtek, a kezeimmel egy nagyobbacska tehéncsordát is meg lehetett volna fejni, de fent voltam. Ezek azok a helyzetek amikre érvényes az anekdota: - Ember, minek jött maga ide, hogy meghaljon? - Nem uram, hanem hogy ezt átéljem!
Miután adrenalin és vérnyomás-szintem visszaesett nagyjából a szokásos szint másfélszeresére már elmondhattam hogy minden O.K., mehetünk fotózni...
A Bélkő-hegyen eltöltött másfél órát észre sem vettem, elrepült. Kavarogtak az érzelmeim, a csodás tájat nézve, amelyhez mi tagadás nagyon szép körítést adott a csupasz, hófehér kristályokkal tarkított mészkőszirtes bányaudvar, de mégis, de mégis, valahogyan nincs ez így rendben. Mikor elnéztem a 815 méter magas, árván meghagyott, megcsonkított csúcsot, és elképzeltem hogy hogyan is folytatódhatott akár csak még 70 évvel ezelőtt is akkor inkább csak az jutott eszembe hogy ISZONYÚ NAGY PUSZTÍTÁS TÖRTÉNT ITT, AMELYET JÓVÁTENNI MÁR SOHASEM LEHET!! Évmilliókat pusztítottak el pár évtized alatt...őrület.
1. a pusztítás mérhetetlen...
2. a kilátás páratlan...
3. holdbéli táj, határ a végtelen...
Persze minden nézőpont kérdése, ez is, tenni már nem tudunk ellene, így hát felkapaszkodtam a megmaradt csúcsra, amely alatt lehet hogy egy '58 körüli kék, majd kék plusz jelzés nyomait fotózhattam le egy öreg bükkfa törzsén? Ugyanis akkoriban jött itt fent, az akkor még tökéletesen meglévő hegygerincen az akkori kéktúra. A kopottas, nagyon hiányos, de azért felismerhető kék szín pedig egyértelmű volt.
Miután mindent megnéztem elindultam lefelé, a Bélkő-nyak felé, ezen a szakaszon még jó 20 cm-es hó volt, nem is nagyon olvadozott, hiába a 700-800 méteres magasság azért csak teszi a dolgát.
1. A Bél-kő a 815 méteres csúcsról
2. Irány Bélapátfalva
3. pihenőhely...
Gyönyörű, havas bükkerdőben kényelmesen haladva jutalomjátéknak éreztem a túra ezen részét az átélt izgalmak után, majd a mai kékre becsatlakozva egy szűk óra alatt lent is voltam a Szomjas Csukánál, ahol a plusz 10 fokban pólóban sétálgató autós turisták értetlenkedve nézték ezt a fura, vastag kabátos emberkét, aki éppen a piros sapkáját veszi le a fejéről, hogy honnan szalajtották, tán a jégkorszakból? A legyalult hegytető mészkőrétegeinek korát, a fenti hőmérsékletet és vastag hótakarót figyelembe véve ez nem is áll olyan messze a valóságtól, de ez az én titkom maradt...:-)
Gyors áttekintés egy '82-es térképre rajzolva:
a lilán indultam, a sárga kör meredek volt, narancssárga nyíl a '60-as évek útja, lila úton fel a Bélkőre, és a kéken lefelé. 15.7 km, 770m. szint
Ennél sokkal szomorúbbnak tartom, hogy az esőházak legalább felét állandóan vécének használják a jónépek. Igaz, leginkább az autóval megközelíthető helyeken.
Én ilyen szemétdombot találtam Cserepeskőn a barlangban, menedéknek jó lehet ideig óráig ha vihar lenne vagy valami hasonló rondaság de aludni benne .... gyomor kell és persze hálózsák.
Ha valaki kint marad éjszaka mínuszokban akarata ellenére az erdőben akkor valamit iszonyúan benézett. Ilyen nagyon-nagyon ritkán fordul elő, akkor sem hinném hogy pont a Cserepes-kőnél esik meg.
Ha viszont kint akart maradni akkor magára vessen, de ne játsszon mártírt utólag.
Egyik körbe sem tartozom, így aztán valóban nem tudom értékelni ezt a helyet.
Ez nekem akkor is hajléktalan-feeling, ki-ki döntse el maga:
Mikor először itt jártunk át voltunk fázva, de akkor sem mentünk be, még átöltözni sem.
Lemaradt: Cserepeskőnél még nem. Voltam már ott, de nem ott aludtunk akkor, csak megnéztük. Páran fanyalognak, hogy "hajléktalanszálló", de ezek a jóemberek nyilván nem maradtak még kint éjszakára szálláshely nélkül a mínuszokban. Akkor azért értékelnék az ilyet is :)
A Kisgyónban ma voltam tekerni, sajnos az alsó sorompónál feljebb nem lehetett bringával menni, egy merő jégpáncél az út. Úgy alítom, hogy Csurgó felé a hófoltok és a sár fog váltakozni mostanában. Mikor akarsz menni egyébként? :) Megcsinálhatjuk együtt is, szeretem azt a szakaszt nagyon, és a kihívásokat is :D
Az Alacsony-Tátra falként húzódik Garamfő és Besztercebánya között, a majd 100 km hosszú gerincen (közúti) átjárás csak az Ördöglakodalma-hágóban lehetséges a Garam és a Vág völgye között. A gerinc csúcsmagassága a Királyhegyi-Tátrában 1948, míg a Gyömbéri-Tátrában 2043 méter. Az átlagos gerincmagasság a Királyhegyi-Tátrában kb. 1400-1500 méter, míg a Gyömbéri-Tátrában 1600-1800 méter. Álljon itt még 3 adat:
- Gyömbér (2043 m; Dumbier): Alacsony-Tátra / Gyömbéri-Tátra - Nyugati-Alacsony-Tátra (Nízke-Tatry / Dumbierské Tatry) - Légvonaltáv: 113 km
- Nagy-Kriván (1709 m; Velky Kriván): Kis-Fátra / Kriváni-Fátra (Malá Fatra / Krivánske Fatra) - Légvonaltáv: 161 km (Ezt az Alacsony-Tátra 1600-1700 m-es gerincszakasza takarja)
- Ostredok (1592 m; Osztredok): Nagy-Fátra (Velká Fatra) - Légvonaltáv: 135 km (Ezt a Selmeci-körhegységhez tartozó, Zólyom feletti, vulkáni eredetű Polyána (1458 m; Polana) takarja)
Nem semmi, hogy mire vállalkoztok, nem sokan alszanak házon kívül télen.
Kisgyón-Fehérvárcsurgó szakasz szerinted mennyire járható most? A Gaja völgye gondolom nem egyszerűen mostanság, ezèrt is gondoltam egy egynapos útra a leírt helyek között.
Nem az Esztramos, valóban a Bél-kő, ahogyan Hörpölin és Homerx is helyesen fejtette meg.
Csodálatos látvány maga a hegy is és ilyen mínuszos, tiszta téli napon a környékre is nagyszerű a kilátás.
Kicsit eltoltam az időt a régi kék jelek keresésével, így csak 10 óra körül értem fel, ilyen időben jobb minél korábban ér fel az ember a csúcsra, dél körül már általában nem olyan tiszta a levegő.
Írtam hogy csodálatos látvány a hegy maga is, de valahol iszonyúan tragikus az is hogy egy évmilliók óta itt álló, csodaszép hegyet kb 60-70 év emberi pusztítás milyen mértékben képes tönkretenni.
Mindegy minek nevezzük (cementgyártás) , és tudom hogy sok embernek adott munkát de az a 7 millió köbméter mészkő nagyon hiányzik a letarolt, megskalpolt Bélkőből.
Mindig elképzelem hogy a meghagyott 815 méter magas kiszögellés hogyan folytatódhatott tovább, ahogyan még 1938-ban is láthatták a Vándorlás résztvevői.
1. A Simon-vára alatti régi szállítóútról fotózva a Tátra felé jól látszik az Apátság és a Bélkő sziluettje is.
2. a bányaudvar
3. kilátás a Bélkő másik, részben meghagyott csúcsáról, a Simon-vára nevű kiszögellésről észak felé
június 21-én így nézett ki
