Tudom, az egyszerű magyarázat számodra értéktelen, de ha akarod bonyolítsd a következőket.
Sok kicsi sokra megy.
A gravitáció csak vonzóerőt fejt ki.
Sok kicsi tömegnek ezért nagy a gravitációja.
Az ellenkező előjelű töltések vonzzák, az azonos előjelű töltések taszítják egymást.
A különböző előjelű töltések egyenlő számban vannak, és a vonzásuk miatt kiegyenlítik egymást.
Sok kiegyenlített töltés nem hat egymásra. A tárgyakon kívül távolról kizárólag a kiegyenlítetlen töltések tere észlelhető. A kiegyenlítetlen töltések a tárgyak külső felületére törekszenek vándorolni.
Sok anyag együttlétét a gravitáció tartja fenn. Az égitestek ezért gömb alakúak.
A különböző előjelű töltések atomi szintű kiegyenlítődését a gyenge kölcsönhatás megakadályozza, amely csak kis hatótávolságon fejt ki taszító erőt.
Az anyagok emiatt nem esnek össze egy pontba, hanem térfogattartókká válnak.
Nagyon sok tömeg ezt a taszító erőt is legyőzheti, és neutroncsillaggá sajtolhatja a tömegeket.
"mivel a gravitáció nyomóereje NEM ilyen kicsi, hanem 1.2x1044 Newton, ezért aztán megfelelően nagy tömegű csillag esetén ez a nyomóerő mindent elsöprően létrehozza a neutroncsillagot"
Többre haladnánk, ha elárulnád mire alapozod a 1.2x1044 Newton erőt?
Mivel nálad ezt egy külső részecske zápor okozza, ezért ugyan akkora nyomás nehezedik minden égitestre.
Ugyanúgy ahogy a habszivacs golyóra, s az acél golyóra is ugyan akkora légnyomás hat.
Ugyan akkora nyomás hat a Jupiterre mint a Földre.
Szerintem félreérted bignumot, nekem nem úgy tűnik, hogy az elektron + protoncsillagok lététkérdőjelezi, hanem azt a képzelgő őrültséget, hogy az elektromos kölcsönhatás erejének 1/1040 részével össze lehet roppantani egy csillagot.
Nem is lehet, de mivel a gravitáció nyomóereje NEM ilyen kicsi, hanem 1.2x1044 Newton, ezért aztán megfelelően nagy tömegű csillag esetén ez a nyomóerő mindent elsöprően létrehozza a neutroncsillagot. A fekete lyukban is neutroncsillag van, csak tömörebb "kristályban".
Nem értem, hogy mi az értelme annak, ahogy a tények ellen küzdesz.
Az elektroncsillagok és a fekete lyukak léteznek, meg vannak figyelve, be vannak mérve, s nem is kevésszer. Itt korántsem olyan bizonytalan és kétséges mérésekről, gondolatkísérletekről van szó, mint amivel pl. a specrelt igazolni akarják (fényközeli sebességű vonatokkal, ikerpárokkal, müonok rejtélyes életével), hanem konkrét, csillagászatilag, fizikailag bemért objektumokról.
Hiába tartod hihetetlennek, hogy a gyenge gravitációs kölcsönhatás nem képes összeroppantani az atomokat, mikor a tények arra utalnak, hogy mégis képes.
Korábban írtam (egy figyelmen kívül hagyott hozzászólásban), hogy az eseményhorizont elérése nélkül is növekedhet a FL.
Abban az esetben, ha a gravitáció le tudja győzni az elektromos taszító erőt.
Ezen a ponton a hitegylet leszavazott.
Mert bár az elektron és proton töltése kiegyenlíti egymást, ez nem bizonyítja, hogy a gravitáció (ami 1/10^40 erővel rendelkezik) képes lenne egymásba préselni ezeket a részecskéket, mert kívül az elektronok erősen "tiltakoznak".
Erre nem tudtak semmi elfogadható bizonyítékot felhozni.
A minap játszadoztam a Flamm parapoloid metrikájával és láttam egy levezetést, ahól egy z(r) függvényt számolnak ki, úgy hogy a poláris és henger koordínátákkal kifejezett ívelemnégyzetet egyenlévő teszik.
Az origó az egyenlitőn van pont a paraboloid szimetriatengelyén, a z meg a szimetriatengelyben (r dfi kiesik)
Az intefralas után z(r)- re a következő összefüggés adódik:
z= 2 gyök (rs (r-rs))
ahol rs a Schwarzschild sugár.
Amikor r< rs , akkor a z komplex.
Most mi van? Már az eseményhozont elérésenél és értelmetlen a Schwarzschild metrika?
Hogy lehet akkor az eseményhorizonton belűl akkármiről is beszélni?
Talán inkább neked kellene bemutatni, hogy az ellenkező előjelű töltések nem semlegesítik egymást. Ez ugyanis egy hétköznapi tapasztalat. Ha szétválasztod is időlegesen a töltéseket, akkor hatalmas késztetést éreznek, hogy újra kiegyenlítsék, semlegesítsék egymást.
Éppen a köztük levő hatalmas vonzó erő az, ami erre a semlegesítésre készteti őket. Tehát az a tény, hogy az atomokban mégsem egyesülnek egyetlen semleges tömegpontban, az nem következhet a hatalmas vonzóerejükből, sőt éppen hogy olyan erőket kell feltételezni, amelyek képesek megakadályozni, hogy ezen nagy vonzóerő ellenére sem engedik őket egy pontba. Ha külső erőkkel, vagy az atommagokat összetartó erőkkel egyesítünk is időlegesen egy protont, és egy elektront neutronná, az szabaddá válva átlagban 15 perc után spontán visszaalakul protonná és elektronná, miközben szétsugároz egy antineutrínót. Ki tudja miért, ezt az erőt gyenge kölcsönhatásnak nevezik, pedig mint látjuk, széthasítja a semleges töltést pozitív, és negatív töltésre. És persze a gravitáció ezt az 'gyenge' erőt is legyőzi, például a neutroncsillagokban. Ugyancsak legyőzi ezt az erőt a magokat összetartó erős kölcsönhatás.
Igen. Ez azt jelenti, hogy a 10^40-szeres erő, mint amire a gravitáció képes.
Ez az elegendően nagy, s éppen ennek létrejöttében kételkedek.
Ugyanis ez azt jelenti, hogy 10^40 atom gravitációja egyenértékű 2db elektron (vagy proton) taszításával és ezeknek az atomoknak egy pontba kell préselni a részecskéket, de ha (véletlenül) ezek az atomok között is van töltött részecske, akkor már kevesen vannak. :-)
"Tudom, hogy komoly kihívás neked ilyesmit elképzelni, de a tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy a protonok és az elektronok azonos számban vannak."
Ez elfogadható feltételezés.
"Ezért az anyagok atomjai kifelé semlegesek"
Tehát a feltételezésed szerint az atomok, (mivel semlegesek) semmiféle ellenállást nem fejtenek ki, a gravitációval szemben.
Akkor a Föld gravitációja miért nem préseli össze az atomokat a feltételezett neutroncsillag sűrűségűre?
Ha (esetleg) mégis kifejtenek bizonyos ellenállást, akkor viszont az érvelésed nem elfogadható, mert a Földön, s a neutroncsillag kezdeményben is semlegesek az atomok.
Legalábbis kifelé, de az nem jelenti, hogy az elektron és a proton egy pontban lenne. Kívül meg az elektronok nagyon utálják egymást (belül meg a protonok).
A neutronok is elkezdenek "ugrándozni", ha sokan vannak szűk helyen. :-)
Tehát kijelenteni könnyű, hogy "egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő", de a gyakorlatban ez nehezen elképzelhető.
Tudom, hogy komoly kihívás neked ilyesmit elképzelni, de a tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy a protonok és az elektronok azonos számban vannak. Ezért az anyagok atomjai kifelé semlegesek, vagy ha ionok vannak jelen, akkor mind a kétféle töltésből azonos számban.Ha valamely testen az elektronok felhalmozódnak, akkor igen komoly erők lének fel amelyek ez ellen hatnak. A gravitációs összeomlás pedig nem ionizálja az anyagot, egyszerűen csak összepréseli.
Dehogynem kell, azt kell csak igazán legyőzni. Amikor a gravitáció belepréseli a protonokat az elektronokba, akkor nyeri a versenyt a gravitációs nyomóerő. Nem erőlteti meg magát, mert a gravitonok nyomóereje 1044 Newton.
Ez az erő persze csak akkor látszik, amikor az egyik oldalról leárnyékolódik a gravitonsugárzás, nevezetesen egy nagytömegű (és nagysűrűségű) csillag az "alulról" keresztülhaladó gravitonokat leárnyékolja és így szabadon érvényesülhet a befelé ható nyomóerő.
Ha te csak a "hazug" minősítést ismered, akkor te hazudsz.
A kérdés is eredetileg neked szólt és te valahogy elakadtál egy üres sornál.
Mert az igaz, hogy mmormota reagált a hozzászólásomra, de a válasza nem magyarázat, amit ott le is írtam.
"Pl. úgy, hogy a töltés van pozitív és negatív is, egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő."
Mint ahogy a vizsgán is válaszol valamit a hallgató, de azért mert válaszolt, még nem jelenti, hogy válasza tökéletes lenne.
S könnyítés végett előkeresem:
"Ez azt jelenti, hogy kb. 2tonna hidrogén fejtene ki azonos gravitációs erőt, mint amekkora taszító erő van két elektron (vagy proton) között, ha ezt az erőt egy pontba lehetne fókuszálni, s a 2 tonna hidrogénbe nem lenne elektron és proton."
Tehát kijelenteni könnyű, hogy "egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő",
de a gyakorlatban ez nehezen elképzelhető.
De részemről rendületlenül várom a te verziódat, s ha esetleg hihetetlen is lenne számomra, én akkor se foglak hazugnak nevezni, hiszen tudom, hogy nem félre akarsz vezetni, csak úgy tudod.
Felejtsd el az elektrosztatikus erőt. Már említettem, hogy ennek nincs szerepe az atomok mérettartásában. A különböző töltések pedig semlegesítik egymást, ahogyan az a neutronban, vagy a neutroncsillagban is történik. Nem kell ilyen erőt legyőznie a gravitációnak.
