Ez talán csak azért van, mert ma ezt a műfajt leginkább fiatalok képviselik úgy, hogy meg is mutatják a világnak. Sajnos ez nem olyan zene, mint a Lord. Egy Lord koncerten egész családokat lehet látni Nagypapától az unokáig. Egyébként meg én lepődtem már meg egy-két iskolatársamon, hogy így jármű fan, meg úgy jármű fan zenei érdeklődéstől függetlenül. No, ez egy jó alap a modellezéshez... előbb, vagy utóbb be fog szerezni magának egy számára kedves jármű modelljét, az meg már húzza maga után a többit. No, meg aztán az is igaz, hogy itthon nincs akkora kultúrája a vasútmodellezésnek, főleg nem a TT-nek mint Németországban. Akik abba születnek bele, annak természetes, mit fog hobbiként űzni, aki viszont valamikor elkezdi, nem biztos, hogy úgy megfogja, hogy az egész életét végig kísérje. Én speciel beleszülettem, mert gyerekkoromban körbe-körbe rohangált a szőnyegen a vonat.
Na ezt tényleg nem gondoltam volna :) Nem tudom, rajtam látszik-e pl., hogy hasonló elfajzásokkal rendelkezem. Pedig de :) Még a rockzene iránti érdeklődésem kibontakozásának hajnalán találkoztam egy illetővel, akiről kiderült, hogy igen kemény metalfan, pedig teljesen átlagosnak tekinthető kinézettel rendelkezett. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem talpig feketében, seggig érő hajjal, akkor azt a frappáns választ adta, hogy a zene belülről jön, a kinézetnek nem kell passzolnia. Na kb. a vasútmodellezés is ilyesmi lesz :)
Tudod Árpi, 18 évig zenei hangstúdió tulajdonos voltam és hangmérnökként a létező összes irányzattal találkoztam mind zenében, mind pedig életstílusban.:-)
Sosem felejtem, amikor egy hajdan volt március 15-én az egész skinhead mozgalom ott tolongott a kicsiny stúdiómban, Budapest belvárosában. És nagyon békések voltak. Akik zenélnek, azok nem a B-közép...
De ha már gótok, akkor mesélhetek Cure koncertről is, akik zenéjét magam is játszottam - ki nem néznéd belőlem...:-D
De ha itthon rákérdeznél a gót barátaink között, hogy milyen vasútmodellel játszottak, akkor nem jönne ilyen frappáns válasz, mint ebben a kisfilmben. No ezért váltak érdekessé... :-)
A goth csapat itthon sem olyan ritka látvány. MGC azaz Magyar Gothic Club a neve, és évente egy-két alkalommal gyűlnek össze nagyobb városokban Debrecenben, Egerben, Székesfehérváron... Budapesten a margit-szigeti kolostor romjainál láthatók. Nem kell félni tőlük, nem olyan elvetemültek, mint amilyen horrorisztikus megjelenésük van.
Eladó PIKO TT BR 118-as DR IV-es korszakbeli dízelmozdony. Teljesen új, karcolásmentes állapotban, csak a boltban lett próbálva. Eredeti dobozában, papírjaival, és bontatlan kiegészítőivel. Cikkszáma 47280. Irányváltó világítással, előre fehér, hátra piros LED-del.
Ára: 24.000 Ft.
Továbbá eladó Tillig ÖBB önürítős vagon (ep VI). Teljesen új. Eredeti dobozában, papírjaival. Cikkszáma 14575.
Ára: 7000 Ft.
A képek az internetről származnak!
Személyes átvétel Budapesten lehetséges, vagy előre utalás után postázom.
Elnézést, ha kicsit sok lennék, de most némi javakat szeretnék eladásra kínálni.
Az alábbi modellek keresik újdonsült gazdájukat. Ezek mind tesztpéldányok, vagy duplikátok.
Tillig 15582 MÁV Rgs csőszállító. Most két hétig árcsökkenés: 7500 ft. (bontatlan, új modell)
Tillig 15051 DBAG DDm Autotransportwagen az Autozug szerelvényhez: 10000 ft (bontatlan, teljesen új, 2014-es modell)
Piko 47220 MaK G1206 tolatós: 21990 ft. A bal oldali korlát kicsit meghajlott, de semmi törés nincs. Új, csak próbakört futott modell. Kiváló konstrukció!!!
Piko 47280 BR118 DR 4. korszakos mozdony: 24000 ft. Az igazi klasszikus újratöltve. Új konstrukció, igényes kidolgozás, erős motor, irányváltó világítás, szóval tuti a holmi. Teljesen új, csupán próbakört futott.
Kinematikát lehet választani a PeHo kínálatból, vagy van gyári, Tillig alkatrész is, melyek bizonyos esetekben még a régebbi, Bttb alvázakra is felszerelhetők.
A gyári kinematika már húzósabb árban van, de mindenképp szép és korszerű a végeredmény.
Lehet, hogy nincs fent az oldalon, de annyira sok az alkatrész a szervizben, hogy nem győzném mindegyiket tételesen felvinni.
Az Y25-ös Tillig gyártmányú kocsikra való, tehát az ezeknél használatos forgócsap-megoldással rendelkezik. Azaz a kocsi aljába berakható fémöntvény súly furatába tud bepattanni a csap két kis karma.
Az ORE viszont Bttb alkatrész, ahol ez a csapmegoldás pont fordított. Természetesen ez is van.
Milyen kocsihoz kell? Mert elképzelhető, hogy szükséged lesz még kinematikára is.
Sok szempont van, melyeket már többször is kitárgyaltunk a másik fórumon. Ha gondolod átjöhetsz oda, hogy ne ezt csapassuk szét ezekkel a magasröptű gondolatokkal. (sokan nem szeretik itt, ha okoskodom)
A kínai helyzettel kapcsolatban van szerencsém első kézből megkapni az információkat, mert ha másra nem is, de erre mindenképp jó minden évben Nürnbergben majszolni a sajtóuzsonnát.:-)
A bérek növelése csak a jéghegy csúcsa. Arról kevésbé eszik szó, hogy pl. éppen a nürnbergi seregszemlét követően mennek szabadságra a kínaiak, megünnepelni az újévjüket. Tehát az üzlet megköttetik Nürnbergben, majd a nyugati megrendelő malmozik, míg a kínai méltóztatik egyáltalán újra felvenni a munkát.
De van ennél pikánsabb sztori is: nem egyszer kapta a levelet a gyár vezérképviselete, hogy "ismeretlen elkövetők ellopták az új produkció szerszámbetéteit". De természetesen, megfelelő dollárkötegek ellenében ezek az öntőformák visszavásárolhatók a biztonságos gyártás reményében.
No kivonatosan inkább erre gondoltam a kínai beszállítót illetően...
A gyártások szép komótosan visszaszivárognak az öreg kontinensre és lassan megtelepszenek nálunk, a románoknál, a szlovákoknál és így tovább.
A német gyűjtői hozzáállást kicsit másként látom. Átlagosan a 60+-osok hobbija ez. És ők értelemszerűen max. 4-5. korszakban gondolkodnak, már nem nagyon tudják és akarják befogadni az új, páneurópai sokszínűséget, illetve uniformizálást. Az asztalaik mérete lenyűgöző tud lenni. Sokunk itthon akkora lakásban lakik ötöd magával, mint amekkora alapterületen kint asztalt épít egy nyugdíjas. nem itt van a gond. Mondom, számukra sokkal nosztalgikusabb egy jó kis DR téma, mint a sok közlekedési vörös egyenjármű.:-)
majd a piac, vagy a kínai beszállító úgyis keresztül húzza a számításokat.
Nem bi ztos, hogy csak a beszállító. Kínában kétszeresére kell növelni a béreket, ezért is egyre drágább ott gyártatni. Úgy volt, hogy Ukrajnában majd lehet Kína helyett, de jelenleg másként alakulnak a dolgok.
Például tavalyra az A.C.M.E. is belengette, hogy kijön FS sátortetős kocsikkal. Egy ilyen infó remek táptalaj egy olyan gyártónak, akinek akad olyan mozdonyalapja, amiből lehet olasz gépet építeni. Vagy csak simán van olyan német modellje, aminek az eredetijét Olaszország felé is szállító magáncég használja.
Már rég néztem meg, de nem nagyon van. Freelance modellt persze lehetne építeni, de igazából az sem kell. A magánvasútaknál voltak német mozdonyok, gőzmozdonyok és V36 pedig az államinál is, ennek ellenére nincs még egy festésváltozat sem.
A sátortetős kocsik sok helyen jártak, Németországban is, ezért lehetett volna eladni azt a modellt.
És meglepő, hogy a VI. korszak vasútja annyira nem hozza lázba még a tehetősebb vásárlói réteget sem, ezért vonják vissza a megjelenést ezeknél a modelleknél.
Hát igen, pedig lehetne VI. korszakot is modellezni, csak sajnos a németek még mindig a több évtizedes hegy tv toronnyal - völgy tóval mellette állomás fűtőházzal az egész mögött legalább 4 vágány 20 centi szélességben stílusú, nagyon zsúfolt terepasztalokat építik sokszor és ezeken egy ICE szerelvény egyszerűen nem fér el.
Eladó PIKO TT BR 118-as DR IV-es korszakbeli dízelmozdony. Teljesen új, karcolásmentes állapotban, csak a boltban lett próbálva. Eredeti dobozában, papírjaival, és bontatlan kiegészítőivel. Cikkszáma 47280. Irányváltó világítással, előre fehér, hátra piros LED-del.
Ára: 25.000 Ft.
A kép az internetről származik!
Személyes átvétel Budapesten lehetséges, vagy előre utalás után postázom.