Mindig keresem a kéktúra régebbi útvonalait, és egyéb emlékeit, így aztán két évvel ezelőtt Isztiméren is kutakodtam egy picit a Bakonykúti-Tés túránk előtt.
Meg is találtam amit kerestem, a régi, kb 15 éve megszüntetett bélyegzőt, és annak szelencéjét a Köztársaság u. 157. szám alatti ház kerítésén!
Próbanyomatokat is készítettem ezzel a minimum 15 éves bélyegzővel, majd a füzetembe is beütöttem, nem mondom hogy olvasható, de kisilabizálhatók voltak a betűk.
Isztimér
Kék-túra
MTSz
Bő két évvel ezelőtt is írtam róla (fotók ugyanazok)
Porva-Csesznek v.á. büfében eddig is volt az Ösvénytaposóknak pecsét, ide viszont került most már KDP-s is. Vinye továbbra is a Pokol csárdában van egy Ösvénytaposós pecsét, valamint a Vinye.hu büfében a saját pecsét. Kőris-hegy OKT-s pecsét. Gerence-völgynél is van saját pecsét az Odvaskő hotelnél, itt készül a ládika a kerítéshez. Pápavár alja (OKT, KDP elágazás) a képen is látható, már van saját ládikás pecsét. Augusztin-tanya a háziaknál saját KDP-s pecsét. Hárskút maradt a faluban bolt, kocsma pecsételés. Eplény szintén a faluban kocsma, bolt, de ami megbeszélt, és a füzetben is van az az Enikő-panziósok pecsételése. Alsópere a harangláb melletti fán szintén saját ládikás KDP-s pecsét. Öreg-Futóné a képen láthatóan szintén saját ládikás pecsét. Várpalotán a vár pénztárában van gyönyörű várat ábrázoló pecsét. Baglyas-hegynél nincs semmi, de lesz kihelyezve ládikában saját KDP-s. Iszkaszentgyörgyön a Fejér-megye turistája pecsét van a Patkó presszóban. Fehérvárcsurgói-víztározó OKT pecsét a Becsali kocsma falán. Isztimér faluban kocsma, bolt, hasonlóan Tarján és Héreg esetében is. Pusztamarót OKT-s pecsét, a büfében is van egy, a fán lévő ládikában lévőről hiányzik a gumilenyomat. Én eddig ezeket jártam be a vándorlás során, mivel közben munka miatt ki kellett hagynom az Isztimér-Tarján szakaszt, de heteken belül az is meglesz, így ha kell a többit is le tudom majd írni.
A 2. és 3. kép egyforma és az Öreg-Futóné pecsételőhely. Még egy ki lesz rakva dobozkával a Baglyas-hegynél, így a Veszprém megyei végig pecsételhetős lesz a KDP-n (saját, vagy OKT). Alsóperénél a harangláb melletti fára került ki a pecsételős ládika.
Hamarabb tartalmazta, így lassan érdemes mindkettő rendszert figyelni.
A TTR még nem mérvadó, de kíváncsian várom mikor kerül bele, ill esetleg visszacsináltatják a helyszínen az eredeti állapotra, ha kiderül, hogy a terelés mondjuk illegális?
Mnden túramozgalomnak van gazdája, jelen esetben nem az MTSZ az illetékes. Semmi köze hozzá, érdemes megnézni Gyula 04.26.-i nagyon udvarias kérdésére érkezett válaszokat az MTSZ fórumon! :-)
A KDP-nek Ők a gazdái, elérhetőségek a bal szélen.
1. (Valószínűleg) a Pápavár alja (a képek között a Pilóta-emlékmű és Augusztintanya előtt van):
2. (Valószínűleg) Alsópere (a képek között az ámos-hegyi sípálya és az alsóperei vadászati kiállítás között van):
3. (Valószínűleg) az Öreg-Futóné alatt, a Futóné-nyereg közelében (a képek között Alsópere és a Baglyas-hegy között van; ilyen jellegű erdei szakasz csak az Öreg-Futóné és Várpalota között van. Várpalota és a Baglyas-hegy között kopár a térszín - kivéve a Baglyas oldalát, de ott más jellegű karsztbokorerdő van):
A képek forrása a vándorlás képet tartalmazó album.
(Én nem vettem részt a rendezvényen, azért szerepel mindenhol a "Valószínűleg" kifejezés).
A szóban forgó jogszabályok csak további kérdéseket vetnek fel, és egyáltalán nem győznek meg arról, hogy a Kék-kör útvonala az MTSZ tulajdona lenne/lehetne.
Korán(7 előtt) értem D.kőre, egyedül voltam a buszon Szentkereszt után...
Fent érik a szeder, szedtem is pár marékkal, finom.
Jó idő volt, mint valami esőerdő - meleg-párás.
Áldottam a gore-texet, nélküle legkésőbb Sikároson ronggyá ázott volna a zoknim.
A csapadékos nyár ellenére a foglalt források minimális vagy nulla vízhozammal üzemelnek.
Jók a budival kiegészített pihenők, az egyiknél még gyújtos-papír is volt a tető alatt az asztalon kikészítve. (Azt viszont nem tudom megérteni milyen ötlet vezérelte azt a félkegyelműt, akinek a szétdobált tejesdobozait meg virslis zacskóit nekem kellett a 2 méterre lévő szemetesbe tenni)
Sok a gomba, főleg a Sikárosi-rét (valami pici pöfeteg) környékén, meg Pilisszentlászló után (rókagomba, itt gombászó csoportokkal is találkoztam).
Borjúfő kimaradt, mert elbeszélgettük magunkat a letérés mellett alkalmi túratársammal (elfelejtettem elérhetőséget kérni, ha ezt olvassa és a Börzsönyben is szeretne társaságot írjon rám ;) )
Bobpályánál rengeteg kiránduló, a kilátó belépési díjat kicsit sokallottam (400HUF), de legalább van egy pici kiállítás is az alsó szinten.
A komp pont az orrunk előtt ment el, jól esett egy sör várakozás közben.
Nagymaroson finom a kézműves fagyi.
Jelzések teljesen rendben, egyedül a Sikárosi-rétnél kellett figyelni a balosra (itt nincs mire festeni).
Pecsétek szintén, Szentlászlón a Jánosik kocsmába került át (kis kápolnával szembeni utca kb. 4. ház), Sikárosi gumis kicsit maszatol, fémet nem próbáltam.
Top kommentek a Fellegvár lejtőjén szembejövőktől:
"Messze még a vége?" (A kéknek, jah, eléggé :) )
"Boldogok, már lefelé jönnek" (Jah, Dobogókő óta jövök lefelé:D )
„37. § (4) Az erdőben a jelzett turistautak és kerékpározás célját szolgáló utak, valamint a bejelentett lovaglás célját szolgáló utak nyomvonalát, jellemző adatait a közjóléti létesítményekről vezetett nyilvántartásban kell nyilvántartani és az erdészeti hatóság honlapján közzé kell tenni.”
A turistaút pedig azé, aki a fent említett (és még nem létező) nyilvántartásban a turistaút tulajdonosaként szerepel. :) Léteznek ehhez hasonló szolgalmi jogok, például a vezetékjog.
Lehet ezen sokat gondolkozni, én sem vagyok jogász.
Végül is az M5-ös autópályát sem szokták keresztben felszántani... mondjuk annak a területeit már úgy vásárolták fel a tulajdonosoktól, ez nem jó példa...
Viszont a régebbi útvonalakat nem, pláne a ma is létező rengeteg földutat amelyeken biztosítani kell az áthaladást általában 4 méter szélességben, egyik ismerősöm ezért kapott büntit, mert 20 centivel beljebb szántott mint kellett volna... szolgalmi jog. Jobbról, balról övé a föld, de az út marad!
"Sokat segítene az ügyön ha végre sikerülne az MTSz-nek levédenie a Kéktúra útvonalát,"
Ezen a dolgon sokat gondolkodtam. De felmerül bennem, akár az ördög ügyvédjeként, hogy milyen jogon is tudná ezt az MTSZ, mint civil szervezet megtenni. Milyen jogalapja lenne hozzá, azon kívül, hogy néha az ő koordinálásával lesz egy-egy szakasz gondozva (festve, tisztítva). De biztosít ez egyéb jogot? Tulajdonjogot például?! Akkor meg mi alapján védetné le? És milyen jogokat, kötelezettségeket róna ez a szervezetre?
Ha én tulajdonos lennék, és - valamilyen megfontolás alapján - éppen az én területemen vezetnék át a Kéket, esetleg éppen arra, amerre én nem szeretném, lehet, hogy nekem is meglenne a véleményem.
Arról nem beszélve, hogy más szervezetek, mint pl. a Lokomotív TE, miért is nem formálhatna jogot a Kékre, miért csak és éppen az MTSZ.
De akár Te is festhetnél egy "Bobó-Kéket", amit aztán le akarnál védetni. Rendben lenne ez így?
"évtizedekig jól megfértünk erdészek, vadászok, turisták ezeken az utakon, most miért nem?"
Azóta volt egy gengszterváltás, az erdőben a tulajdonjogok megváltoztak. Az államiban szabad volt kószálni, most viszont a kapitalizmusban némelyik új tulajdonos fogja, és megtiltja, hogy a birtokán mindenféle elnyűtt bakancsos turista ténferegjen.
Nyilván nem mindenütt igaz ez, de sok helyen sajnos igen.
Nem meglepő módon tökéletesen egyetértek a gondolataiddal! :-)
Valójában mindegy is hogy melyik volt az eredeti útvonal, van-e egyáltalán ilyen, a lényeg az hogy csak a legvégső, legindokoltabb esetben kellene a módosítás eszközével élni, ha valóban nem lehet mást tenni.
Az elmúlt időszakban pedig nem ez történt, szinte sportot űztek a kéktúra terelgetéséből, és ebben bizony a Börzsöny és a Cserhát nyugati része élen jár. (sőt, szinte csak ide korlátozódik eme tevékenység, szerencsére máshol nem nagyon tapasztalható efféle logikátlan és értelmetlen útvonal-módosítgatás)
Errefelé tökéletesen idióta módon terelgették be az erdőbe a kék jelzést pár 10, esetleg pár száz méterre a jól kijárt és évtizedek óta kéktúra útvonalnak számító erdészeti földutakról, hogy utána pár száz méterrel később visszatérjen az ösvény újra a földútra...
Megmondom őszintén ezeknek a terelgetéseknek a mondvacsinált indokai sem érdekelnek. Számomra öncélúnak tűnnek, értelmetlennek, megtévesztőnek, pár ember szeszélyének, évtizedekig jól megfértünk erdészek, vadászok, turisták ezeken az utakon, most miért nem? És miért csak errefelé nem?
Ráadásul szerintem az MTSz-ben sem biztos hogy tudnak ezekről a csapongó útvonal-módosításokról. Sőt, valószínűsítem hogy nem, mert amiket ők terveztek azokat dokumentálták is, és ha megvalósítják akkor be szokták jelenteni.
Sokat segítene az ügyön ha végre sikerülne az MTSz-nek levédenie a Kéktúra útvonalát, akkor nem terelgethetné bárki bármikor kénye-kedve szerint ide-oda az ország turista-főútvonalát, vagy legalább is sokkal nehezebben tehetné meg.
Vagy ha éppen legelőnek megvesz egy területet akkor legalább biztosítania kéne az áthaladást (szolgalmi jog), ez pl jelen esetben a Békás-rétnél elég is volna.
Ebből a szempontból szurkolok a vezetésnek, vannak erre utaló jelek hogy megteszik ezt a szükséges lépést a Kéktúra érdekében.
A jelzésfonódások egy gyöngyszeme (Az iménti cikkemhez kiegészítésként szánom, a fonódások által előállt helyzet illusztrálására. Arról nem is beszélve, hogy felújítások alkalmaával "illik" a fonódó jelzésket is felújítani - az ilyen és hasonló útszakaszok azért nyelik bőven a pénzt, időt, munkát. Nemrég írtam Dobogókőről, ahol egy rövid szakaszon 10-11 jelzés halad együtt). A helyszín Szépjuhászné, de ez nem is érdekes:
Ráadásul a Magyar Zarándokút keresztes sárga nyila nincs is ide festve, pedig az is ugyanolyan "spirituális" vándorút, mint a Mária út!
Maximálisan egyetértek Veled, mert pontosan az a lényeg, amit a hivatkozott Hozzászólásodban találóan Megfogalmaztál. Téged idézlek:
"...Egyszerűen elkeserítő hogy a több évtizede meglévő kéktúra útvonalakat ilyen méltatlan módon terelgetik össze-vissza. Érdekes módon 30-40 évig jó volt úgy ahogyan volt..."
Valóban, az a módszer már szinte "bűn", ahogy ezt a kérdést az utóbbi időben kezelik. Nem csak azért, mert Rockenbauerék azon az útvonalon mentek 1979-ben, amelyiken - hiszen akkor épen az volt kijelölve, már ahol ki volt, mert pl. az északi-cserháti szakasz pont akkor alakult át - , hanem azért is, mert ez hazánk legkiemelkedőbb jelvényszerő túramozgalma és legjelentősebb jelzett turistaútja, az úthálózat "geince". Valamilyen szintig ragaszkodni kellene az "eredeti" útvonalhoz, persze az egy más kérdés, hogy mit tekintünk eredetinek.
Az pedig egészen kiábrándító, hogy az MTSZ a "vonatos szakasz" (Lesenceistván - Tapolca) bevezetése mellett olyan kiágazó jelzésduplikátumokat (fonódó mellékjelzéseket) tervez, melyekhez már régóta vezetnek - ugyan más színű -turistajelzések (Aki a Kevély-nyeregből fel akar menni a Nagy-Kevélyre, az a Piros sáv jelzésen eddig is megtehette, akit a Mackó barlang érdekel, eddig is felkereshette a Sárga sáv jelzésen. Teljesen felesleges ezekre a helyekre Kék háromszög, Kék barlang jelzésekkel terhelni a helyenkét amúgy is túlzsúfolt jelzéshálózatot!). Kérdés: ezeket a most felfestésre kerülő "kiágazó" jelzéseket ki fogja karbantartani mondjuk abban az esetben, ha a Kéktúra Projekt / TTR / Megújuló arculat stb. mögül megszűnik / kihátrál / elapad az "anyagi" forrás, az informatikai infrastruktúra?
Persze, nagyon szép gondolat a "tereljük el arra, fessünk oda jelzést" elve, de a hosszútávú járhatóság és a jövőbeni karbantartás átgondolása talán célszerűbb lenne. Nyilván, ha elkerülhetetlen (és indokolt!) a terelés, akkor a dolog rendben van, de az esetek túlnyomó részében - sajnos - nem így van.