Sok szempont van, melyeket már többször is kitárgyaltunk a másik fórumon. Ha gondolod átjöhetsz oda, hogy ne ezt csapassuk szét ezekkel a magasröptű gondolatokkal. (sokan nem szeretik itt, ha okoskodom)
A kínai helyzettel kapcsolatban van szerencsém első kézből megkapni az információkat, mert ha másra nem is, de erre mindenképp jó minden évben Nürnbergben majszolni a sajtóuzsonnát.:-)
A bérek növelése csak a jéghegy csúcsa. Arról kevésbé eszik szó, hogy pl. éppen a nürnbergi seregszemlét követően mennek szabadságra a kínaiak, megünnepelni az újévjüket. Tehát az üzlet megköttetik Nürnbergben, majd a nyugati megrendelő malmozik, míg a kínai méltóztatik egyáltalán újra felvenni a munkát.
De van ennél pikánsabb sztori is: nem egyszer kapta a levelet a gyár vezérképviselete, hogy "ismeretlen elkövetők ellopták az új produkció szerszámbetéteit". De természetesen, megfelelő dollárkötegek ellenében ezek az öntőformák visszavásárolhatók a biztonságos gyártás reményében.
No kivonatosan inkább erre gondoltam a kínai beszállítót illetően...
A gyártások szép komótosan visszaszivárognak az öreg kontinensre és lassan megtelepszenek nálunk, a románoknál, a szlovákoknál és így tovább.
A német gyűjtői hozzáállást kicsit másként látom. Átlagosan a 60+-osok hobbija ez. És ők értelemszerűen max. 4-5. korszakban gondolkodnak, már nem nagyon tudják és akarják befogadni az új, páneurópai sokszínűséget, illetve uniformizálást. Az asztalaik mérete lenyűgöző tud lenni. Sokunk itthon akkora lakásban lakik ötöd magával, mint amekkora alapterületen kint asztalt épít egy nyugdíjas. nem itt van a gond. Mondom, számukra sokkal nosztalgikusabb egy jó kis DR téma, mint a sok közlekedési vörös egyenjármű.:-)
majd a piac, vagy a kínai beszállító úgyis keresztül húzza a számításokat.
Nem bi ztos, hogy csak a beszállító. Kínában kétszeresére kell növelni a béreket, ezért is egyre drágább ott gyártatni. Úgy volt, hogy Ukrajnában majd lehet Kína helyett, de jelenleg másként alakulnak a dolgok.
Például tavalyra az A.C.M.E. is belengette, hogy kijön FS sátortetős kocsikkal. Egy ilyen infó remek táptalaj egy olyan gyártónak, akinek akad olyan mozdonyalapja, amiből lehet olasz gépet építeni. Vagy csak simán van olyan német modellje, aminek az eredetijét Olaszország felé is szállító magáncég használja.
Már rég néztem meg, de nem nagyon van. Freelance modellt persze lehetne építeni, de igazából az sem kell. A magánvasútaknál voltak német mozdonyok, gőzmozdonyok és V36 pedig az államinál is, ennek ellenére nincs még egy festésváltozat sem.
A sátortetős kocsik sok helyen jártak, Németországban is, ezért lehetett volna eladni azt a modellt.
És meglepő, hogy a VI. korszak vasútja annyira nem hozza lázba még a tehetősebb vásárlói réteget sem, ezért vonják vissza a megjelenést ezeknél a modelleknél.
Hát igen, pedig lehetne VI. korszakot is modellezni, csak sajnos a németek még mindig a több évtizedes hegy tv toronnyal - völgy tóval mellette állomás fűtőházzal az egész mögött legalább 4 vágány 20 centi szélességben stílusú, nagyon zsúfolt terepasztalokat építik sokszor és ezeken egy ICE szerelvény egyszerűen nem fér el.
Eladó PIKO TT BR 118-as DR IV-es korszakbeli dízelmozdony. Teljesen új, karcolásmentes állapotban, csak a boltban lett próbálva. Eredeti dobozában, papírjaival, és bontatlan kiegészítőivel. Cikkszáma 47280. Irányváltó világítással, előre fehér, hátra piros LED-del.
Ára: 25.000 Ft.
A kép az internetről származik!
Személyes átvétel Budapesten lehetséges, vagy előre utalás után postázom.
Na igen. Ennyi erővel észak-koreai vasútmodell is gyártható lenne. Meg kell nézni,hogy mekkora az adott országban a TT méret jelenléte és máris megvan a válasz.
Sajnos még magyar vontatójárműből is elég gyatra a gyártói kínálat,nemhogy olaszból. Ahogy én látom,minél délebbre megyünk,annál kevesebb a vasútmodellező. Bár bolgár barátaink elég jól nyomják mostanában.
Máltán meg van összesen 12 érintett. Igaz,hogy nem TT méretben.:-)
Azt nem hiszem, hogy egy használt Lima, vagy Rivarossi, Jouef modell drágább lenne. Én is olvastam még régebben már nem tudom hol egy cikket, hogy voltak Nürnbergben és a TT az igazi, de szerintem ez csak fellángolás. "Nahát milyen érdekes", aztán elfelejtik, megint eszükbe jut és így tovább.
Különben lehetne TT - ben olasz vasutat modellezni, ha olasz festésben is kihoznának mozdonyokat/kocsikat. Csak az a baj, hogy_minden_érdekes jármű hiányozna.
Ez egy összetett folyamat része. A gyártók azért árgus szemekkel figyelik egymást. Erre legjobb fórum a nürnbergi seregszemle, ahol mindenki ígér fűt-fát, majd a piac, vagy a kínai beszállító úgyis keresztül húzza a számításokat.
Például tavalyra az A.C.M.E. is belengette, hogy kijön FS sátortetős kocsikkal. Egy ilyen infó remek táptalaj egy olyan gyártónak, akinek akad olyan mozdonyalapja, amiből lehet olasz gépet építeni. Vagy csak simán van olyan német modellje, aminek az eredetijét Olaszország felé is szállító magáncég használja.
De itt ugye nem stimmelnek a korszakok, ezért inkább arra gyanakszom, hogy az A.C.M.E. nagyobb ívű elképzelések előfutárának szánta ezeket a kocsikat, majd amikor az Arnold a TT-s mozdonyterveiknek is alávágott, akkor hagyták a fenébe az egész 1:120-as törekvést.
Amúgy a Zeuke régen gyártott nagyon szép SJ svéd szerelvényt, a máig kakukktojásnak számító V200 alapjára és a fura szoknyás kocsijaival, ún. export készletként. Ez mára elég szép árat ért el az ebay-en, de inkább csak gyűjtői érdekesség, mintsem egzakt modell.
Pár, nemzetközi személyvonatban és vegyes teherekben használatos kocsi szinte minden európai ország nemzeti vasútjától képviselteti magát a szortimentben, de úgy hogy konkrétan csak olasz, vagy francia, vagy svéd szerelvényt szeretnél, hozzá való géppel, már kizárt. Ez a jelentősen eltérő mozdonyállománnyal is magyarázható. Ezért van, hogy csak olyan mozdonyok jelennek meg, amik csak festési variációk, nem pedig teljes formaújdonságok. És meglepő, hogy a VI. korszak vasútja annyira nem hozza lázba még a tehetősebb vásárlói réteget sem, ezért vonják vissza a megjelenést ezeknél a modelleknél.
A Tillig másként gondolkodik a vonatösszeállítások terén. Problémamentesen összerakhatók a tíz évvel ezelőtti kiadású szettek a maiakkal, csak a kapcsolókat kell egységesíteni. A kinti gyűjtő is tudja ezt, hogy a gyártó időről időre meglepi őt valamilyen, a korábbi állományába illeszkedő újabb járművel. Tehát egy szép, hosszú vonat összeállítása több évig is eltarthat. Most már nem az a piaci igény érvényesül, hogy egy karácsonyra egyszerre meg lehessen venni a szokásos mozdony+3 kocsi összeállítást, ezzel letudva a vonatot.
Az olaszok is kacsintgatnak a TT felé, bár ahogy néztem, inkább az eBay-ről fillérekért beszerezhető BTTB-alapokból indulnak ki. Ők is kifogytak a pénzből.
Emlékezz csak arra, hogy az év elején meghirdetett, egyszeri kiadású modellekből is mennyit visszavontak az érdektelenségre hivatkozva.
Az megérne egy hosszabb hozzászólést, hogy miért azokat a modelleket hírdették meg. Én például nem értem, volt benne svéd és olasz is. Két olyan vasút, aminek a jelenleg gyártott modellekhez kb. semmi közük. Az olasz kiadás pedig nem is a népszerű mozdonyt modellezte. Látszik, hogy próbáltak új piacokat találni, de hogy miért pont azokat, azt nem értem.
Amúgy pedig kár logikát keresni a gyártók szortimentjében, főleg ha egyszerre beszerezhető vonatösszeállításban gondolkodik az ember...
Sajnos ez így van. A Zeuke és a BTTB is figyelt rá, hogy értelmes vonatösszeállításokat lehessen alkotni a kínálatból. A Tillignél ep. II van csak így, utána egyre kevésbé.
Sok mindenről hiszünk ezt-azt, de mégis másként alakul. Pláne a modellpiacon és pláne TT méretben. Emlékezz csak arra, hogy az év elején meghirdetett, egyszeri kiadású modellekből is mennyit visszavontak az érdektelenségre hivatkozva.
A Metronom esetében nem hinném, hogy kudarc lenne, nem is arra ártettem a példát. Viszont az elgondolkodtató, hogy a németeknél elég jól ismert Arriva vonatok mozdonya, a Tillig Taurus most 80 eurós áron vihető, akárcsak a közlekedési vörös változata a Traxx-nak, ami talán arra enged következtetni, hogy túltermelés volt ezekből és ki kell söpörni a raktárat.
Sebnitz környékén meg sok a drótnélküli pálya, ezért kedvelhetik inkább a dízeleket. A 286-os meg amúgy is új kedvence a DB-nek és éppen a Tillig volt abban a helyzetben, hogy ezeket a Bombardier mozdonyokat gyárthassa. OFF méretben is most tarolnak ezek a gépek, sokan ki is jöttek vele.
Amúgy pedig kár logikát keresni a gyártók szortimentjében, főleg ha egyszerre beszerezhető vonatösszeállításban gondolkodik az ember...
Azt nem hiszem el, hogy egy Metronom szerelvényt nem tudnának eladni. Azt megértem, hogy a Piko Szapszan kockázatosabb lenne (bár szerintem nem), a Renfe Traxx meg pláne, de egy ismert német vonatot azért el lehet adni. Kicsit furcsa ez a dízel Traxx is. Nagyon sztárolják, de még nem láttam egyet sem. A Metronomosok északon járnak, ezt tudom, de villanyt láttam csak.
Mivel az idei újdonságkatalógusban 2014. III. negyedévére prognosztizálták, ami alig egy hónapja tart és ennyi csúszás belefér egy ekkora gyártónál, így megbocsájtható, hogy csak rendelhető státusban van. Sőt, az előrendelések alapján a gyártó egy kicsivel biztosabb képet kap a piaci igényekről, mintha csak úgy bedobná a kész modellt, ami adott esetben a kutyának se kellene.
A Metronom emeletesek így is csupán freelance modellek, tehát nem a valós kocsitípusra lesznek megfestve, hiszen azokat a Tillig nem gyártja.
A hozzá való mozdony, azaz a 04933-as dízel TRAXX már tavaly május óta kint van, sok üzletben (főleg kintiekben) elérhető.
Eladó Tillig Startos BR 203-as (ex V 100-as) V-ös korszakbeli dízelmozdony, DB-s festéssel. Teljesen új, karcolásmentes állapotban, csak a boltban lett próbálva (0 km-es). Eredeti dobozában, papírjaival.
Teljes értékű modell, csak külön felszerelhető alkatrészei nincsenek, ezért "start" modell. Hubert Feri-féle Csörgő donornak kiváló! Cikkszáma 04598. Eredetileg (gyárilag) kengyeles kuplunggal, igény szerint új típusú Tilligre cserélem. Irányváltó világítással, előre fehér, hátra piros fénnyel.
Ár: 22.000 Ft.
A kép az internetről származik!
Személyes átvétel Budapesten lehetséges, vagy előre utalás után postázom.
Egyébként nálam is félben van egy 661-es modell, de kb. 10%-os készültségben. Én is Nohab/Ludmilla alapra szándékozom építeni, polisztirol felépítménnyel.
Pista Barátom nagyon szerény ezért én rakom fel új alkotását.
Hát " nem igényes ,nem korszerű,nem modern", de szerintem egy nagyszerű ,szép,üzemelő hiány pótló mozdony,és főleg VAN!!!
Pistának a mozdonya fut ,nem a "projekt"
ÉLJEN asz SK modellezés!!!!! :-D
Wikipedia:
A modellezés (mint izgalmas hobbi és technikai sport) célja valamilyen jármű kicsinyített, de működőképes másának megépítése. Nem keverendő össze a makettezéssel, ahol szintén az eredeti jármű vagy épület kicsinyített mását építik meg, viszont ezek a nagyon pontos, élethű makettek nem mozognak.
"kicsinyített, de működőképes másának Megépítése!!!!"
Az igényes modell vásárlását ,gyűjtésnek nevezzük.
Ami önmagában is egy nemes dolog. (egy bizonyos darab szám felett,anyagi helyzetünk fitogtatása is lehet)