Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a topikra. Én 13 éve klarinétozom, azonban szeretett klarinétom elfáradt, én viszont még nem, így új hangszer után nézelődök. Mivel anyagi helyzetem eléggé korlátozott, ezért profi hangszerre nem igazán futja, azonban megakadt a szemem a Yamaha YCL 450 klarinéton. Viszont tudjátok, hogy van ez; többféle gitárt fogtam már a kezemben, mint klarinétot ezért hiába játszok klarinéton, a gitárokhoz jobban értek, klarinétban nem nagyon van viszonyítási alapom. Szeretnélek titeket megkérdezni, hogy szerintetek mennyire érdemes megvenni, mire számíthatok, vagy esetleg ebben a 300-350e ft-os kategóriában van-e jobb választás?
Én eddig egy Amati ACL 312 klarinéton játszottam és nagyon megszerettem, azonban szeretnék egy fokkal komolyabb hangszert választani, ami lehetőleg fa testű.
Ha jól értem, akkor a Conn-Selmer (ami a Steinway Musical Instruments egyik divíziója) 2004-ben megvette a Leblanc-ot, ami azóta nem létezik mint önálló cég, de megmaradt a neve, mint a Conn-Selmer (vagyis a Steinway konglomerátum) klarinét márkája.
Régóta keresek erről a "befújás" témáról valami tudományos magyarázatot, de még nem találtam.
Tapasztalt zenészek kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy a jelenség létezik. Nem csak fúvós hangszereknél, hanem vonósoknál is, vagyis a hegedű, cselló is akkor szól jól, ha már be van játszva.
Én rézfúvósokon játszottam, és magam is tapasztaltam olyat, hogy valamelyik hangszeren valamelyik hang nehezen szólal meg, inkább átbicsaklik a legközelebbi azonos fogású hangba, de ha sokat erőltetem és csakazértis azt a hangot vasalom ki belőle rendszeresen, akkor lassanként engedelmességre szokik, és könnyebben kezelhető lesz.
Azzal szokták magyarázni, hogy ha egy anyagot rendszeresen kitesznek egy adott frekvenciájú rezgésnek, akkor olyan változások következnek be az anyagban, amitől könnyebben fog azon a frekvencián rezegni. Hogy ebben van-e igazság, azt nem tudom, ha van, akkor nem értem az okát.
Sziasztok! Nem pörög a topik, látom, de hátha valaki tud tanácsot adni: gyerekemnek venném az első klarinétját, és abban vagyok tanácstalan, hogy egy zenetanár ismerős azt mondta, hónapokig tart az új hangszert "befújni" és hamis lesz, ha rosszul csináljuk, a saját zenetanár meg erről egy árva szót sem szólt, nem is hallottam még azelőtt ilyenről, hogy be kell fújni a hangszert (nem játszom sajnos hangszeren.) Ő végül azt mondta, hogy majd játszik rajta pár órát, ha elviszem neki, meg elviszi hangszerészhez beállítani, és az elég. Most akkor hol az igazság? Köszönöm előre is, ha valami hozzáértő válaszol!
Az ebonit v.más műanyag testű klarinétok jók. Én nemrég cseréltem fel egy grenadil fa hangszerre az enyémet és ezzel több a gond. A fa amúgy is repedésre hajlamos....
Anno réges-régen klarinétoztam fúvószenekarban, most nagy unszolásra beálltam egy népzenei bandába. A problémám az, hogy amióta nekifogtam fújni, totál le van zsibbadva a jobb hüvelykujjam, nem érzek vele, és nem is múlik el. A hangszert nem az első ujjperc hajlatában tartom, hanem inkább a második ujjperc végénél, még a bütyök előtt. A saját tippem a rossz ujjtartás, de erősítsetek meg. (És akkor hogy is kéne tartani?) :D
Sziasztok! van egy Amati B klarinétom 1 éve lett felújítva, gyönyörű állapotban! 75e-ret ér 55e-ért árulom. Fúvóka nincs hozzá. Akit érdekel írjon nyugodtan a repas.mark97@gmail.com vagy a repas.mark@gmail.hu email címre.
Köszönöm a javaslatot, csak szerdán tudom majd összehasonlítani. Azóta a Vandoren oldalán találtam jó segítséget is. (hátha másnak is jól jön.) 15. oldalon, hogy egyes tulajdonságú fúvókákhoz (nyitottság - lehúzás) milyen erősségű nádak valók. Persze Vandoren-hez igazítva. 40. oldalon pedig, hogy hogy állapíthatom meg a fúvókám tulajdonságait. www.vandoren-en.com/file/146164/
Klarinétnál létezik olyan, hogy egy fúvóka csak bizonyos erősségű nádig jó? Van egy Yamaha márkájú klarinétom, rajta - tippre - Yamaha fúvókával (ráírva nincs semmi, csak beleütve az alsó részén egy 6-os). A gondom az, hogy 3-as Vandoren V12-es náddal nagyon szőrösen szól, és elég nehéz is megfújni. Tegnap kipróbáltam ugyanezt a hangszert ugyanezzel (V12-es 3-as erősségű) a náddal, csak Buffet fúvókával, és szólt mint az álom. Tisztán és könnyen.
Már majdnem beletörődtem, hogy szimplán rossza a fúvóka. Aztán most kipróbáltam, ugyanaz a hangszer, saját (Yamaha) fúvóka, és 2-es Vandoren nád. Szólt most is mint az álom, nagyon könnyen és szépen, csak csipogott ugye, gondolom mert gyenge nekem a nád. Aztán kipróbáltam 2,5-s Vandoren náddal is, ott már hallható volt némi szőrösödés (és ugye kicsit nehezebben is szólt).
Eladósorba kerültek régi hangszereim. Ha valakit érdekel írjon és részletesen leírom a hangszerek paramétereit, küldök képet, természetesen a hangszerek megtekinthetőek, kipróbálhatóak.
Buffet Evette Master Model Bb klarinét
Weltklang tenor szaxofon + egy remek Meyer múanyag fúvóka
B40-es és B45-ös líra fúvókám van. Arra a steurer nád jó? Eddig vandoren v12-es 2,5-es keménységű nádakkal fújtam, de nagyrésze egy-két hét után olyan gyenge lett, hogy alig bírtam őket használni. A steuer tovább bírja?
Eladók készletről visszamaradt Vandoren Classic 3-as nádak, 3000 forint/doboz áron (féláron, a boltokban 6400-tól indul) összesen 5 doboz. A dobozok bontatlanok. Ha egyben elkel az öt doboz, a postát állom!
Néhány hónapja kaptam egy új klarinétot. A márkája Ida Maria Grassi. Az interneten nem találtam semmit erről a márkáról, sőt a klarinéton gyártási szám sincs. Kezdetben a klarinét játszás közben furcsa, sziszegő hangot adott ki, olyat mintha már megtelt volna nyállal és tisztítani kellene. Azt hittem ez azért van mert új és még „bele kell jönnie”, de tévedtem. Továbbra is ugyanezt csinálja. A náddal minden rendben és a párnák is a helyükön vannak. Mi lehet a gond?
Sziasztok! Zeneelmélet- szolfézs oktatást vállalok, szívesen tanítok kreatív zenei gyakorlatokat, melyek hozzásegítenek, hogy közelebb kerülj a zene világához, rávezetlek a csodás összefüggéskre :) Tanítok még zongorát és orgonát is. Ha bármi érdekel, bátran érdeklődj az ukonilma@freemail.hu-n :) Házhoz megyek!
Klarinét tanárt keresek, tud valaki segíteni? Budapesten a VI. kerületben lenne ideális. Zenében nem-, de klarinétban teljesen kezdő vagyok, hangszert ma vettem. Előre is köszönöm a segítséget!
Köszönöm, de tegnap végre sikerült egy jó klarinétot szerezni! Remélem a tanárnő is így gondolja... Ha gond lenne a hangszerrel: jelentkezem! Üdv: Karesz