látom, hogy egy kicsit meg van állva a topic de hátha sikerül fellendíteni régi érintettekkel, esetleg újakkal, mint én is vagyok.
Nekem édesanyám szenved alzheimer-kórban bár neki inkább kevert típusú a demenciája, mert agyérelmeszesedést is kimutattak nála a vizsgálatok során.
Úgy kezdődött minden, hogy először feledékeny lett, nem tudta a dolgok neveit, mindig csak körülírta, amit szeretett volna mondani és egyre inkább nem tudott megnevezni semmit. Ezzel egy időben elkezdődött az is, hogy szinte már nem lehetett vele kommunikációt folytatni, mert nem értette meg amit az ember mondott neki és csak nézett, mint akihez kínaiul szóltak volna.
Amikor diagnosztizálták nála a kórt, (ennek már 4 éve) kapott gyógyszert (Palixidet, Valdoxant és Ergotopot). Az orvos azt mondta ez megállíthatatlan folyamat, csak lassítani lehet.
Anyukám egyébként elég fiatalon kapta meg ezt a betegséget, mert még csak 58 éves volt. Most volt idén 62 de már ott tartunk, hogy önállóan nem képes ellátni magát köszönhetően egy idén tavasszal kapott stroke-nak, ami a kezeletlen magas vérnyomásából fakadt.
A leírások alapján úgy gondolom, hogy az utolsó előtti stádiumában van ennek a betegségnek, és ezután már "csak" az van hátra, hogy nem tud elmenni wc-re sem. Itt még nem tartunk.
Egyébként mióta súlyosbodott az állapota kb. 2 éve, a Palixidot lecserélte egy másik neurológus Mirvedolra. Most ezt szedi.
Nagyon nehezen viselem, hogy ez történt vele és először nem is akartam elhinni, hogy ez a baja és mi vár rá a jövőben, folyton csak sírtam és kerestem a lehetőségeket meg módszereket, hogy megállítsuk nála a betegséget, teljesen hasztalanul de egy ideje 360 fokot fordult velem minden, (amitől magam is megrémülök néha, hogy ilyen gonosz ember vagyok) mert már inkább azt várom, hogy legyen vége és essen át abba az utolsó stádiumba, amikor már minden mindegy neki és be lehessen adni egy otthonba, ahol kezelik.
Tudom, hogy ez nagyon csúnya dolog de egyszerűen nem tehetek róla, hogy ezt érzem.
Ti voltatok hasonlóképpen? Szeretnék beszélgetni valakivel erről a betegségről, hátha úgy könnyebb és talán változnak az érzéseim vele kapcsolatban.
A sok egyformának látszó otthon kiválasztásánál a fő szempont az volt, hogy tudjuk viszonylag könnyen látogatni (pest megyeit kerestünk). Ezért esett a választásunk a sülysápi Estikék otthonra.
Jó első benyomásom alakult ki a gödi, és a biatorbágyi otthonokról is. Ismerőstől a Dunakeszin nem régen nyílt otthonról is jókat hallottam.
Valaki jókat írt itt a fórumon egy Budapesttől távoli otthonról.
A keresés menete a következő volt: 1. Internetes tájékozódás 2. elsődleges kérdések feltétele telefonon keresztül (pl. mikor tudják fogadni, milyen elhelyezés, mennyibe kerül, milyen járulékos költségek vannak?), 3. személyes megnézése a szóba jöhetőknek (akár többször is). Írj össze minden kérdésedet (amit fontosnak tartasz), és nyugodtan tedd fel, a tapasztalataim szerint szívesen válaszolnak. Amit a mai eszemmel alaposabban körüljárnék az az, hogy 1 ápolóra/segéd ápolóra hány beteg jut. Ebből lehet arra következtetni, hogy vajon a közvetlen fizikai szükségleten túl, jut-e idő a beteg lelkére (az is fontos).
Szia Zsuzsa! Szeretném megkérdezni ,hogy hol volt az Anyukád magán otthonban? Sajnos a sógornőmnek keresnek otthont. Ő fizikailag rendben van még ,de állandó felügyeletre van szüksége,67 éves és agysorvadása van, ami egy baleset után keletkezett. Válaszodat előre is köszönöm!
Kapott gyogyszert.Palixid a neve.Esetleg valaki tapasztalat? Ha leszazalekoljak anyukamat,vajon mennyit kaphat?Elegendo lehet arra hogy ha nagyon szukseges Egy Otthonba beadjuk?Elegge ketsegbe vagyok esve hogy mi lesz vele.
Leszázalékolásban nem tudok segíteni. De biztosan csak a teljes kivizsgálást követően, a diagnózis pontos ismeretében indítható meg. Addig Interneten (pl. keress rá: "leszázalékolás"), házi orvosnál tájékozódhatsz. Zsuzsa
Koszi a valaszokat.Anyukam is nyugodt egyebkent.Igen feltetlen viszem orvoshoz.Nemsokara megyunk ct.re.Le szeretnem szazalekolni,ennek mi a menete?Szegeny meg csak iden lesz 60 eves.
Láttam, hogy 2 kérdésed is van, egyben válaszolok.
Mikor édesanyámnál felmerült az alzheimer kór gyanúja, akkor elvittem egy neurológiai szakrendelésre (mintha nem kellett volna beutaló, de az időpont jegyzésnél úgyis megmondják).
Ott megvizsgálják (tesztet töltenek ki), reflex vizsgálat-szerűség, tud-e egyenesen menni, beszélgetnek vele. Mi kaptunk beutalót UH vizsgálatra (azt hiszem a nyaki verőerek állapotát vizsgálták) és CT-re. Az eredmények alapján állapította meg a neurológus az alzheimer kórt. Gyógyszert írt fel, de az orvos elmondta, hogy ez a gyógyszer nem javít az állapotán, csak lassítja a betegség kifejlődését. Azt nem tudom megmondani, hogy gyógyszer nélkül mennyi idő alatt fejlődött volna ki a betegség, de édesanyám a gyógyszer szedéstől számítva még 2 évig - kisebb, nagyobb segítséggel - önellátó volt. De az előbbi bejegyzésemből láthatod, hogy édesanyámnál az alzheimer tünetek nem klasszikusan jelentkeztek, külső szemlélő számára abban az időben, amikor elmentünk az orvoshoz, csak az látszott, hogy időskori elbutulás, felejtés jelentkezett. (Később ez jelentősen leromlott, de a fő problémát a mozgásképesség rohamos csökkenése, majd megszűnése jelentette.)
Menjetek szakorvoshoz, még 1-2 év haladék is nagyon sokat jelenthet a családnak is és a betegnek is!
Elnézést, hogy csak most válaszolok, de talán még aktuális a kérdésed. Édesanyám alzheimer beteg volt, több éve tudtuk. A folyamatos hanyatlás során eljutott abba az állapotba, hogy nagyon nehezen mozgott, járt, bár az alzheimer betegekre jellemző pszichiátriai tünetei nem jelentkeztek markánsan (pl. nem volt agresszív, engem haláláig megismert). A mozgás problémák miatt elesett, és így került kórházba. A kórházból már nem tudtuk hazavinni, mert önállóan nem tudott mozogni. Ekkor kerestem neki egy alzheimer betegekre szakosodott magán otthont. Azt mondtuk neki, hogy csak addig kell ott maradnia, amíg a mozgása nem javul. Ez akkor nem hazugság volt részünkről, én is hittem benne, hogy lehet még rajta segíteni. Nem lehetett. A kezdeti heteket abban a hitben vészeltük át, hogy talán hazamehet még (otthoni segítséggel, ápolással), aztán pedig bele törődött az állapotába, mint az otthonban lakó többi beteg.
Az otthonban elkülönítve kezelték a komoly pszichiátriai tüneteket produkáló betegeket és azokat, akikről első ránézésre nem is feltétlenül lehetett megmondani, hogy alzheimer betegek, vagy valami más problémájuk van. Fizikailag rendesen ellátták őket (ápolói felügyelet, fürdetés, mozgatás), ami nekünk (neki is!) nagyon hiányzott, hogy a lelki törődésre nem maradt az ápolóknak idejük (kevesen voltak). Hiába látogattuk heti több alkalommal, az idő jelentős részében mégsem voltunk ott.
A múlt időből kitalálhatod, hogy édesanyám már nem él. Utólag visszagondolva, az elesés után legfeljebb 1-2 hónapig tudtuk volna otthon ápolni, mert dolgozni kell, és mert egyre nagyobb fizikai erőnlétet igényelt volna az ápolása.
Szegeny mar szinte nem csinal semmit csak ul es nez,jarkal.En nem lakom vele,de hetente eljarok.Apukam lakik vele a testverem es a papam.De a papam is gondozasra szorul,pelenkazni kell.Nagyon rossz ahelyzet.Akinek van tapasztalata a gyogyszerek javithattak volna az allapotan ha idoben adjuk?
Sziasztok anyukamat most vittem orvoshoz,de sajnos mar eleg keson,mert eleg elorehaladott az allapota.Milyen vizsgalatokat fognak csinalni es milyen gyogyszert kaphat?
Elnézést, hogy csak most írok. De nem jártam erre régen. Nagyon nehéz ezzel a feladattal megbirkózni egyedül. Én a Papám mellé felvettem 24 órás asszonyokat. Elején ő sem akarta, de az állapota úgy romlott, hogy belement. Ez is csak rövid időre volt megoldás. Egy asszony már kevés volt. Én nem laktam a Papámmal, de minden nap mentem. Intéztem a dolgokat, bevásárlás, stb. Ez alatt a 2-3 óra alatt , tudott az asszony pihenni. Papa éjjel fent volt és nem hagyta az ápolót aludni. Nappal aludt, de akkor is , ha felébredt indult a wc-re, vagy a fürdőbe, menni egyedül nem tudott, csak segítséggel. Az asszonynak minden el kellett dobni ilyenkor és rohanni, hogy el ne essen. Ember feletti küzdelem volt ez. Majd az asszony felmondott. Nem csodálkoztam.
Találtam egy nagyon jó otthont, oda levittük. Szépen és jól bántak a Papával, ha kellett naponta többször is átöltöztették.Megetették, ha éppen nem tudott enni. Minden nap gyógytorna,és foglalkozások.24 órás nővéri felügyelet volt. Nem használtak nyugtatót.
De, ezzel együtt, Papa nem tudott beilleszkedni, pedig már azt sem tudta, hogy hol van.Még a saját lakásában sem.
3 hét után feladta a küzdelmet és meghalt!!!
Ezért, csak azt tudom Neked mondani, amit én tapasztaltam. Tanácsot nem tudok adni. Volt olyan ismerősöm akiknél bevált.
Az orvosok azt mondták, hogy én már a betegség legvégén vittem otthonba.Lehet !!!Nem tudom Anyukád melyik stádiumban van. De, mindenki akivel beszéltem azt mondta, hogy otthonba kell adni, mert az egész család rámegy.
Remélem mire ezt olvasod, megoldódott a problémád !!
utoljára kérem a segítségeteket, főleg akinek van demenciában szenvedő hozzátartozója, már csak pár kitöltőre lenne szükségem, így akinek van egy kis ideje, az kérem segítsen: http://www.surveygizmo.com/s3/1973374/Demens-betegek-hozz-tartoz-inak-vizsg-lata A szakdolgozatomban demens betegek hozzátartozóit vizsgálom, ami egy nagyon nehezen elérhető csoport, ezért is próbálkozom itt.
Előre is nagyon köszönöm és minden hálám annak, aki kitölti! :)
A segítségeteket szeretném kérni. Édesanyám Alzheimr-kórban szenved. Most már ott tartunk, hogy állandó felügyeletre szorul. Sajnos nem fogad el semmilyen külső segítséget. Nincs betegségtudata. Az orvos, a családom és a szomszédok szerint nem hagyható egyedül. Ő nem szeretne otthonba költözni.
Van tapasztalatok arról, hogy megszokják-e sorstársai az otthonokat? Hogyan tudják gondozni az ilyen betegeket? Hiszen ők nagyon nagy figyelmet igényelnek.
Szerencsen van egy nagyon jó otthon. Kevés a férőhely, nem állami de érdemes érdeklődni előre, ha tudjátok, hogy kell majd egy otthon valamikor. Nem drága szerintem (havi 90ezer körül van). Nem akarom agyondicsérni de odafigyelnek az idősekre, törődnek velük. Van külön demens részlegük. Demens idősnek külön szobát adnak és mindig van külön mellettük egy ápoló. A vezetője is nagyon kedves, segítőkész. Ők nem ebből élnek, ezt csak meggyőződésből csinálják. Egy rokonunk alzheimeres anyósa itt van bent és elvannak ájulva a helytől. Azt mondják ég és föld az államihoz képest. Emberhez méltóan bánnak a betegekkel és ez szerintem nagyon fontos.
Nálunk is van valami probléma édesanyámmal. Valaki írta, hogy az egyedüllét váltja ki és lehet benne valami. Nálunk akkor kezdett feledékennyé vállni, mikor édesapám és édesanyám édesanyja is meghalt. De még munkába jár, de sajnos rengeteg tünet látszódik rajta. Az össze-vissza pakolni mindent, értelmetlen helyekre. A hangos motyogás. Néha nem tudja, hogy mit is kell aznap csinálni. 3 nap alatt 10x felteszi ugyanazt a kérdést. Szóval valami nem ok. Május 12-én elmegyünk neurológushoz. A legfőbb probléma az, hogy a pénzt nem tudja kezelni. Most derült ki, hogy 3millió forinttal tartozik, mert össze-vissza felvett minden hitelt, amit ajánlottak neki. Nem tudjuk hova tűnhetett a pénz, mert a fizetéséből ki kellene, hogy jöjjön. Meg persze ő vidéken van én meg Budapesten kisgyerekkel. A testvérem ott van a közelében, segít is, amit tud, de nem értem, hogy ez hogy történhet meg és ezzel lehet-e bármit csinálni. Ezeket el kezdjük helyette fizetni meg eladjuk, amit lehet, de mindennap attól félünk, hogy újra felvesz valami hitelt. Meg lehet ezt akadályozni? Persze olyan módszerrel, hogy az állását ne veszítse el. Van valakinek ebben tapasztalata? Még csak az ötvenes éveiben jár :(
Nálunk apósom lett beteg, de szerencsére még nem olyan súlyos az állapota, így napi pár órára egyedül lehet még hagyni. Egyelőre nem akartuk kiszakítani a megszokott környezetéből, és mivel az idegeneket kicsit nehezen viseli így az otthoni ápoló ötletét is elvetettük. Gyakran vagyunk nála, viszont mikor egyedül marad kicsit féltünk nehogy baja essen. Az interneten keresgetve találtunk rá a BGH otthoni segélyhívó rendszerére. Olyan mintha egy óra lenne a csuklóján és ha bármi bajt észlel akkor csak megnyomja a gombot és jön is hozzá a segítség. Fél éve használja és sajnos egyszer már szükség is volt rá, de szerencsére nagyon jól működött. Apósom megbotlott a konyhában és nem tudott fölkelni. Mivel ott volt rajta a segélyhívó, így gyorsan kiért a segítség. Minket már csak a kórházból értesítettek, hogy mi történt. Nagyon hasznosnak bizonyult, mert mi csak pár óra múlva mentünk volna hozzá. Így kicsit nyugodtabbak vagyunk amikor egyedül kell őt hagynunk.
nálunk apukámnál diagnosztizáltak alzheimert, az a problémám, hogy egyedül van én viszont nem tudok mellette lenni egész nap a munka miatt, viszont azt se szeretném, hogy otthonba kelljen adni, mert abba teljesen belerokkanna. Keresgettem dolgokat, hogy mi lehetne a megoldás, szeretnék mellé ápolót fogadni de azt hosszú távon nem tudnám fizetni és félek hogy a változások nem tennének jót neki. Nektek esetleg valami ötlet, megoldás hogy hogyan lehetne "megkönnyíteni" az életünket, anélkül hogy intézetbe kelljen mennie?
Apósom tiapridalt szedett, reggel és este egy szemet, de sokat nem használt. Orvos közölte hogy emelhető az adag napi 6 szemre, de nem mertük csak délben adtunk be neki egy újabb szem gyógyszert, de hatása nem volt, csak mintha mégjobban zavart lett volna. Kapott altatót is, az éjszakára használt de csak egyszer volt hajlandó bevenni, utána állandóan kiköpte. Szegény nem tudta kik vagyunk, már nem ismert meg minket és lehet azt gondolta megakarjuk ölni, ezért úgy csinált mint aki lenyelte de reggel mindig a szőnyegen találtuk meg a bogyót, így sosem tudta kipihenni magát, pedig akkor egyszer amikor bevette akkor aludt 9 órát és másnap sokkal nyugodtabb pihentebb volt.
Ebixát én apósom is szedte, ez elvileg állapotmegőrzésre van, hogy ne épüljön le olyan hamar az agya de neki mellette is rohamosan romlott az állapota, azt mondta mindenki sokat nem ért.
Nekünk még Sermion nevű tablettát írtak ki, de tényleg nem tudom van e ezeknek a gyógyszereknek hatása, mert mi szedettük vele a gyógyszereket folyamatosan és mégse volt semmi pozitív hatásuk. Bíztunk benne, hogy talán lelassítja a romlás folyamatát de apósom nagyon hamar eljutott a feledékenység kezdetétől a már nem-ismert-meg-minket-sem végpontba, ez kb. cirka 2 év alatt zajlott le és nem tudom volt e akkor értelme szednie a gyógyszereket. Oké tudom hogy minden beteg más és van akit 3 év alatt tönkretesz a betegség van akit csak 10-15 év alatt de ez nekünk nagyon gyorsnak tűnt. Ha ezt tudjuk akkor inkább hagytuk volna hogy járjon a kocsmába (nem volt masszív alkoholista de napi 2 üveg sört megivott) a haverokhoz, pár éve ez volt már az egyetlen öröme, de mi azt akartuk hogy ne legyen baja és sokáig élhessen. Sokszor mondta is szegény hogy egyszer úgy is megkell halnia, inkább inna mert addig jól érzi magát, minthogy a gyógyszereket szedje.
Sajna ebben nem tudok segíteni, az én apósomnak hálaistennek soha nem volt dühkitörése. Gondolom van akikből ezt hozza ki a betegség. Nehéz mit tanácsolni, ez egy ilyen rohadt betegség, segíteni még gyógyszerekkel sem tudnak, sajnos folyamatosan romlani fog az állapota. Lehet hogy fognak kiírni nyugtatókat, más kérdés fog e használni vagy sem de próbálkozni mindenképpen érdemes. Nagyon vigyázzatok, mert azt mondják van amelyik beteg agresszív lesz egy idő után és akár még a szeretteire is rátámad. Nem direkt csak épül le az agya, nem tehet róla. Tudom hogy nem akarjátok az otthont, de most kezdjetek el keresgélni, ne akkor amikor már nincs idő. Ez nem jelenti azt hogy rögtön be is kell mennie, de eljön az az idő majd amikor már nem fogtok tudni vigyázni rá és tönkremegy a ti életetek is majd az övé mellett.
Nem tudom hogyan tudok szerkeszteni, de lehet túlzásokba estem, szóval érdemes az intézmény vezetőjét megkeresni. Nem biztos hogy minden esetben tud segíteni de ő legalább megpróbálja. Csak azért írtam ezt ide nehogy csalódjon valaki ha mégsem tud. A gondokság alá helyezéssel senki ne foglalkozzon, mert amikor egy alzheimeres nem tud magáról gondoskodni akkor a legközelebbi hozzátartozója dönthet róla hivatalos papír nélkül is. Oké ha az idős tud magáról akkor nem vihető otthonba ha nem akar menni, de szerintem akkor gondnokság alá sem helyezhető.
Mégegy tanács. Olyan otthonoknál ahol a férőhelyek 200 környékén kezdődnek, az olyanoktól sok jót ne várjatok. Horrortörténeketeket hallottam, olvastam, olyan helyekre inkább ne csak ha már tényleg nem bírjátok a gondozást.
Mindenkinek akinek ilyen problémája van és nem akarja hogy idő előtt elveszítse a szerettét, annak csak azt ajánlom, hogy soha de soha ne engedje, hogy a szerettét pszichiátriára beutalják. Apósomat a háziorvos sürgősségivel beutalta amikor látta, hogy milyen állapotban van és ez sajna bentfekvést jelent.
Mi amikor láttuk hogy milyen a pszichiátria már egy nap múlva kiakartuk hozni de nem engedték ki. Egy hétig küzdöttünk hogy adják ki nekünk és közben se nem etették se nem itatták csak infúzióval és nyugtatókkal tömték. Egy hét alatt gallyra vágták, úgy hogy testileg egészséges erős ember volt. Mi etettük volna még odabent is de nem volt kivitelezhető mert ülve aludt és mindig azon imádkoztam hogy nehogy a következő falatnál nyerjen félre és fulladjon meg. Köszönjük kedves miskolci pszichiátria... Rohadt ez az egészségügy.
Egy hét után nagy fenyegetőzések és kiabálások hatására sikerült kihoznunk és egy olyan otthonba vinni ahol gondoskodtak róla de már annyira legyengült, hogy nem tudtak rajta segíteni.
Most hogy más ne járhasson így, belinkelek egy nagyon jó otthont ami mi találtunk. Kb. 90 ezret kell fizetni de van alzheimeres részlegük és egyszerűen minőségi ugrás egy elfekvővel szemben. Külön egyágyas szobát kapnak a demens betegek és mindig van mellettük egy ápoló. A szobákhoz van saját fürdőszoba és a vezetője egy nagyon lelkiismeretes ember, aki ilyen helyzetben van az mindenképp keresse meg, mindig talál megoldást de ha nem akkor is tud segíteni. Sok férőhelyük nincs de érdemes mindig próbálkozni.
Sajnos most a honlapjukat nem találom pedig volt, és ott minden jól le volt írva de a facebookon megtalálhatóak.
Édesanyámat apámmal ápoljuk már egy pár éve. Anyám elég fiatal 54 éves, 7 éve állapították meg nála az Alzit. Családban van és marad is. Fizikailag nagyon jó állapotban van, nagyon aktív ,de agyilag már teljesen zokni:nem beszél érthetően, nem tudja tartani a koncentrációját, és ami a legnagyobb baj, hogy elég zaklatott is mostanában. Pár hete produkálja már a reggeltől estig tartó hisztiket és folyamatos magas hangon való motyogást. Szeretnék neki segíteni, mellesleg magamon is, mert én vagyok vele 24-ben.
Eddig az alprazolám hatóanyagú nyugtatókkal (frontin, xanax) vegyes a tapasztalatom. 0,25*3 –at szed most, ha növelem az adagot, mintha mániás tünetek jelennének meg nála, gyakorlatilag még zaklatottabbá válik.
De kénytelen vagyok vele kísérletezni, mert a jelenlegi állapot nem tartható sokáig, neki sem jó és nekünk sem.
A kérdésem az lenne, hogy kinek milyen tapasztalata van a nyugtatókkal kapcsolatban?
Sziasztok ! Mi is hasonló cipőben járunk. :( Édesapám Alzheimer-kórban szenved.8 éve diagnosztizálták nála ezt a betegséget.1 héttel ezelőttig nem is volt semmi különösebb probléma az ellátásával.Azonban ezután jöttek a problémák.1-2 percenként ment WC-re,de mire odaért már székletes volt az alsónadrágja és minden egyes alkalommal volt széklete is.Aztán egyik napról a másikra ez elmaradt,viszont utána egész nap nem ment WC-re hanem bepisilt és bekakilt.2 nappal ezelőtt éjjel elkezdte szétszedni az ágyat,hozzá vagdosta édesanyámhoz a párnákat,hogy csinálja meg ha már elrontotta.Másnap teljesen nyugodt volt,egész nap szinte meg sem szólalt.Viszont akármennyire is kérleltük nem akart leülni, vagy ha le is ült 5 mp múlva ismét felállt.Már remegett a lába és szinte állva aludt el mert már negyedik napja nem alszik sem éjjel sem nappal.Én minden nap reggeltől ott vagyok amíg tudok,mert közben nekem otthon van 5 gyerek.Sajnos az is nehezíti a dolgot,hogy Budapest két ellentétes végén lakunk.Ami viszont ma nagyon meglepett,hogy nem mindig lehet érteni amit mond. :( A két testvérem szerint be kellene adni valamilyen intézményben de sem én sem édesanyám ezt nem szeretnénk.Amiket itt olvastam tőletek,csak megerősít abban,hogy ezt ne tegyük meg.Most felváltva "ügyelünk" az öcsémmel.Ők az éjszakások ha lenne valami probléma,mert ők ott laknak közel, én pedig a nappalos.Így a reggelem így indul : gyerekeket suliba,onnan édesanyámékhoz,majd délután futás a gyerekekért majd haza.Holnap megyünk az ideg-gondozóba és megtudjuk mit javasol a doktor úr.Van valakinek tapasztalata az ilyen dühkitörések kezelésében ?
Apósomat bevittük pszichiáterhez mert már 2 napja nem aludt semmit, altatót nem vette be, vizsgálja meg az állapotát és adjon papírt ami az otthonokhoz kell hogy milyen az állapota.
Papír megvan, befekteti pszichiátriára és innen kezdődött a rémálom. Kisöregre senki rá se néz, se orvos se ápolónők, a kaját innivalót kib@sszák mellé, hogy megeszi e az senkit nem érdekel. Mi bemegyünk, kobórol a folyósón, senkot nem érdekel. Első nap után pelenka (ezt még talán talán elfogadom, hogy nem mutogathatják neki állandóan hol a wc), mi itatjuk etetjük amíg bent vagyunk de látogatás 2-6ig, istennek se akarnak beengedni minket hamarabb. 2 nap után teljesen kiszáradva, könyörgünk a dokinak hogy adja ki az öreget mert rohadt nagy szerencsével találtunk egy egyházi otthont ahol van egy hely és akármikor beveszik. Doki nem enged, ő egy hétnél hamarabb, amíg nincs szakértői vélemény, addig nem engedi el. Tegnap bemegyünk (3. nap), az öreg teljesen kiszáradva, kikötve (kóborol azért, tudjuk mondom, alzheimeres, mit vártak??), alig bírjuk kikötözni, felültetni, beleönteni egy kis folyadékot. Dokit megkeres, könyörgés, nem látják hogx ki van száradva teljesen, adjanak infuziót. Doki ránéz, igen látja, ő már intézi is. Infúzió beköt, újabb könyörgés hogy adják ide nekünk apósomat, töltse ki az otthon papírját és mi visszük innen. Nagy nehezen belemegy, ma már vihetjük át.
Bevittünk a kórházba egy olyan idős beteget aki járni (ha nem aludt egy napot akkor esett kelt, mindenét beverte de bíztunk benne odabent tudnak adni neki altatót)enni inni beszélni tudott csak aludni nem és 3 nap után lett belőle egy felülni nemtudó, kiszáradt, beszélni alig tudó ember, akinek az egész teste lila folt és seb mert odabent senki nem volt mellette hogy megfogja ha dől el. Rémálom ez az egész, aminek ma remélhetőleg vége és egy olyan otthonban fogja leélni az életét amilyet minden idős megérdemelne magának. Nem, nem is merek belegondolni hogy milyenek az önkormányzati otthonok, de hallottam róluk egysmást, gyönyörű ez az egész mondhatom :(
Sokat olvastam a fórumot, gondoltam írok, még akkor is ha senki nem jár ide mostanában, csak hogy kiírjam magamból ezt az egészet.
Párom apukája 77 éves és alzheimeres. Kb. 3 éve fedezték fel ezt nála, szed gyógyszereket (sokat nem segített), de nagyon gyorsan leromlott az állapota.
Most már ott tartunk hogy nem lehet egyedül hagyni, éjszaka kóborol, nappal nem csinál semmit, mert semmi nem köti le. Imádta a kertjét, állandóan tett-vett-ment, manapság meg már csak néz ki a fejéből szegény. A tv volt még ami lekötötte (már nem, mert úgy érzi megfigyelik) meg a haverok, de nem jár már el sehova (ha akarna se engednénk már el, de nem is akar).
Tavaly ősz óta lett nagyon kriminális az állapota. Nem tudja hol van, állandóan menne haza (neki ez sokszor a temetőt jelenti meg egy kinézett lakatlan házat). Ha olvas egy hírt az újságban akkor azt hiszi az a valóság és pl. egy bűnügyi hír után napokig mondogatja nekünk, hogy vigyük a bíróságra mert neki tanuskodnia kell. Nem tudja hány óra, nem érti hogy este van és aludni kell (mindig hajnali 1kor jön rá hogy menni kell intézni a dolgokat), a pénzt sem érti már és felöltözni is egyre nehezebben tud. Két hete van az hogy egyre kevesebbszer ismeri meg a páromat (megkérdezi ki ez, letagadja hogy lennének gyerekei) és ha a nevén szólítjuk akkor nem tudja kiről beszélünk, ezért már csak tegezni szabad és azt mondani neki, hogy Te (nekem ez nagyon nehéz, sose tegeztem le a szüleimet se, így neveltek).
Rohadt nehéz ez. Van a páromnak még egy öccse, de tőle segítségre nem igazán számíthatunk (hajlandó néha vigyázni rá ha dolgunk van, de ennyivel kifújt. Van hogy hetekig rá se néz, ha jön akkor is csak azért mert valami dolga akad itt).
Eljutottunk oda, hogy elegünk van. Tegnap 2 órára egyedül maradt, nem sikerült olyan embert találni aki vigyázna rá és majdnem felgyújtotta a házat. A kazánházból felhordta a konyhába a fát, vitt gyújtost, rá dióhéj és belocsolta az egészet gázolajjal. Annyi volt a szerencse hogy nem talált gyufát mert azt már mind eldugtuk.
Eldöntöttük hogy nem bírjuk ezt tovább. Megy pszichiátriára, ott szakvélemény és remélhetőleg hamarosan megy otthonba, van ismerősünk ilyen helyen aki talán tud segíteni hogy legyen hamar helye.
Ami a rohadt nehéz, hogy szeretem a kisöreget és sajnálom hogy ilyen lett, nem tehet róla, de ha még sokáig velünk marad, akkor megkattanunk. Ez az érzés hogy félsz nehogy ne vegyék be majd sehova, közben meg a bűntudat, hogy hogyan fogja ott érezni magát, tudom hogy nem fogja jól érezni itt magát és tudom sosem akarna bemenni ha rajta múlna. Egyszer még 1,5éve megígértem neki, hogy ne aggódjon amíg engem lát, nem fogom engedni hogy otthonba tegyék.. nem hittem hogy valaha ilyen állapotban lesz, nem hittem hogy ilyen nehéz lesz :( Szóval emiatt is bűntudatom van, pedig tudom hogy neki mostanában mindegy hol van, mert olyan mint aki egy kis álomvilágban él, nagyon ritkán van már a miénkben, de olyankor még látom benne azt az embert aki volt és azzal az emberrel nekünk soha semmi bajunk nem volt :(
Ha valaki olvasná, bocsi a kisregényért, oldalakat tudnék megtölteni mostanában ezzel a problémával kapcsolatban.
Nem szabad ilyen félelmekkel élni! Élj teljes életet, gondolj arra, hogy Neked és a gyermekednek semmi baja nem lesz. Senki nem alapítana családot, ha visszanézne akár csak 1 generációt is.
Igen öröklődhető a hajlam!!!!!!!! De ez nem azt jelenti, hogy tényleg ki is alakul. Szerintem ez társadalmi betegség is. Felgyorsult a világ, sokat dolgozol. az idősek egyedül vannak. Anyukámnál is akkor kezdődött amikor a lányom oviba ment, én meg dolgozni. Egyedül maradt, barátai már elmentek. Nem volt kihez szólni.
Félő, hogy akár én is lehetek beteg. illetve a lányomat féltem nagyon.
Amit írtatok, hogy milyen "fiatalon" jött ki ez elgondolkodtató. Én folyamaosan figyelem magam. De...... na majd meglátjuk.......
