FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
Helló! Bocs hogy ilyen későn tudok írni vissza! F 3310 a kód! Látom te kicsit ebben otthon vagy! Nem tudom elérni az orvost akinél voltam,hogy konkrétan mondja már el nekem hogy most mire számithatok! De neki elmondtam hogy vezetek,és ez az életem szinte,nem mondta egy szóval se hogy nem vezethetek! Hát nagyon remélem hogy a jogsim marad,mert akkor meg kattanok tényleg!
És mit írt a papírra az a pszichiáter, akinél egy hete voltál, mi a diagnózisod? (sok esetben egy F-fel kezdődő kódszámot szoktak a kezelőlapra ráírni)
Voltam 1-hete,adott egy papírt amin le van írva hogy mit szedek,meg hogy mi a diagnózis! De azt nem írta le a Bizottságnak,hogy nem vezethetek,ők meg azt mondták majd be kell mennem valami vizsgálatra,és lehet hogy be is vonják a jogsim! Készülök egy magán orvoshoz,hogy mérje fel állapotom,és azt viszem magammal,mert szerintem enyhe depresszióm van,vagy inkább agorafóbiám! Kétségbe vagyok esve,és félek hogy így az állapotom egyre rosszabb lesz! :(
Nekem is volt olyan ismerősöm, aki zárt osztályon volt négy hétig, és még most is gyógyszereket szed, mégis vezethet.
Ezért írtam, hogy el kellene menjél pszichiáterhez, legalább szakvéleményt kérni. Azt csak egy másik pszichiáter bírálhatja felül, de az meg miért tenne ilyet? (mikor voltál utoljára pszichiáternél? Vagy voltál már egyáltalán?)
Ezt nem értem,mert egy ismerősöm zárt osztályon volt 3-hétig,8-hónapig táppénzen volt,és még több hónapokig gyogyszereket szedett,még a munkahelyen is! A jogsi még is maradt! :(
Sajnálom, hogy ennyiféle betegséged van. A közepes vagy súlyos depresszióval - és az azokra szedett gyógyszerekkel - elméletileg tényleg meggondolandó a vezetés, de még olyat nem hallottam, hogy valakinek enyhe depresszió miatt elvennék a jogosítványát. Ráadásul ahogyan írod, csak Xanax-ot szedsz, azt is alkalmanként. Ehhez meg kellene kérdezned esetleg pszichiátert is, nem csupán ilyen jellegű orvosokat.
Célszerű volna, ha elmennél egy pszichiáterhez - akár államihoz is - és vele tudnál ezekről beszélni. Ráadásul ő fel is mérné a jelenlegi állapotodat, mennyire vagy depressziós vagy mennyire vagy agorafóbiás. Ráadásul jogosítvány-ügyben is biztos tudna tanácsot adni.
Sziasztok! Először írok ide,és a segítségeteket kérem! 44-éves vagyok,agorafóbiával,enyhe depresszióval küszködök,immár kb.20-éve! Volt mikor teljesen jól voltam,dolgoztam,nem is foglalkoztam vele! Aztán több műtéten estem át a térdemmel,dolgozni nem tudok 1-éve már,és így orvos bizottság elé mentem! Kb.7-hónapja járok Orvoshoz a depresszióval,tőle is vittem papírokat a bizottságra! Kérdezték van e jogsim,26-éve vezetek,azt mondta a doki hogy nem vezethetek,valószínű! :( majd be fognak híni valami alkalmasságira,de több mint valószínű hogy bevonják! Kérdésem a következő! : Depresszióval nem lehet vezetni???? Csak xanaxot szedek,azt se rendszeresen! De ha elveszik a jogsim,akkor tuti nagyon bele betegszem! Várom a válaszokat! Köszönöm előre is!
Sajnos, nagyon sok mindent leépítettek az elmúlt években, főleg az egészségügy a politika "mostohagyereke". Nem tudni, mi lesz még, a gyógyszerekkel is állandóan variálni kell, hogy olyat írjanak fel, ami még ki is fizethető és még hat is. Sajnálom, hogy az élettársad így járt, bízom benne, hogy a gyógyszere visszakerül a jobban támogatottak listájába.
Szerintem ebben az országban "odafent" senki semmiért nem fogja a felelősséget vállalni. Miért is tenné?
49 esztendős élettársam már évek óta szkizofréniával küszködik. Évekig az OPNI-ban kezelték és sikerült egy jó időre stabilizálni az állapotát. 2007-es gyógyszer beállításoknál előjött a 150 mg-os Wellbutrin is, amit 170 Ft körüli áron lehetett beszerezni. 2014 környékén történt, hogy a gyógyszerészek jelezték, hogy egy törvény hatására levették a támogatásokat erről a társamnak fontos antidepresszánsról és tízszeresére nőtt az ára. Egészen év elejéig, míg nem még egyszer hasonló érv mellett 4038 Ft lett az ára. Nem értjük, hogy a már támogatását vesztett gyógyszert miért emelték meg újból több mint a duplájára? Nem értjük miért kellett az OPNI-t bezárni és több ezer szkizofrén beteget az utcára küldeni. Még szerencse, hogy a társam a kerületi pszichiátrián találta meg az orvosait, akik tovább tudták őt kezelni. Nem értjük továbbá azt sem, hogy Magyarországon miért bánnak olyan mostohán a szkizofréniásokkal? Megjegyzem, hogy a hivatalos statisztika mintegy 100.000 fő beteget ismer el, de mindennapos sejtésem szerint ennél jóval többen lehetnek e kór áldozatai. De nem értjük azt sem, hogy ezt a gyógyszert az év elején miért vonták ki a forgalomból úgy, hogy napokig nem lehetett még külső raktárakból sem megrendelni? Szerintünk felelőtlenség, hogy ezt a fontos helyettesítő nélküli gyógyszert hosszú napokra nem lehet beszerezni a betegeknek. Akár még tragédiák bekövetkezhetnek egyes családokban, és ezért ki vállalja a felelősséget?
Nem szoktam errefelé járni. Szerencsére nem vagyok érintett, pedig egyedül élek én is már közel 2o éve. Megértem azokat, akik totál magányosan élnek, de nem értem azokat, akiknek normális családjuk van, társ, gyerekek stb.
Anyám annak idején mindig arra tanított, hogy minden lelki bajra gyógyír a MUNKA.
Aki már nem dolgozik, annak a háztartás /főzés, mosás, vasalás, takarítás, szezonban befőzés/, kézimunkázás, férfiaknak barkácsolás. Elképesztően sok idősvagy beteg ember vár segítséget apróbb vagy nagyobb javításokra. Nem feltétlenül kell pénzt kérni, mert hiszen ez a munka gyógyszerként funkcionál. És közben boldogan beszélgethetnek. Mindenkinek van a környezetében segítségre szoruló idős ember. Fel kell keresni őket!
Aztán persze mindkét nem részére ott van a boldogító kerti munka. Elképesztő örömet ad.
U.i.: Be kell vallanom, hogy életemben nem találkoztam még ügyesen és szorgalmasan barkácsoló depresszióssal.
Elég ótvarul érzem magam, és az a helyzet, hogy nincs kedvem semmihez. Viszont egyedül vagyok. Őszintén szólva még írni sincs kedvem. Legszívesebben világgá mennék. Van valakinek kedve beszélgetni? Bármiről. Csak szeretnék valakivel beszélgetni egy kicsit.
A budapesti székhelyű Campfilm Kft.(www.campfilm.eu) most készülő Harm munkacímű dokumentumfilmjébe további szereplőket keres. Olyan, elsősorban Pest megyei felnőtt (18 év feletti)jelentkezőket várunk, akik korábban vagy most is vagdossák magukat, és erről hajlandóak lennének arcukat vállalva kamera előtt is mesélni. Célunk, hogy a szereplők őszinte vallomásainak segítségével filmünk megtörje a csendet ekörül a sokak életét érintő téma körül. Eddig is sok mindenkivel találkoztunk, de sajnos a téma érzékenysége miatt az arcukat nem sokan vállalták. Szeretnénk, ha a filmben még több olyan szereplő megjelenne, akik arcukat vállalva mesélik el múltjukat és engednek bepillantást jelenükbe. Ha szereplőként szívesen részt vennétek a filmben, a lilio.horvath@gmail.com emailcímen tudtok jelentkezni és feltenni a kérdéseiteket.
Szeretném megosztani veletek, volt depressziós betegként a blogomat, ahol tapasztalati tanácsokkal, és módszerekkel próbálok segítséget mutatni bárkinek. Kérlek olvasd rendszeresen, amennyiben úgy érzed segítek. Köszönöm.
Újonnan vásárladó panel-lakás. 1) Bonyolult, zavaros adásvételi szerződés, már 2 ügyvéd is "problémákat" lát. 2) A 10emelees panelház lépcsőházában felhívás a egyedévete esedékes csótányirtás költségeiről, meg hogy ha em minden lakó engedi, nem ér semmit. 3) HA elállnék a vételtől, akkor akinek venném és beköltözne - nincs lakása, nincs vagyona, ideiglenes próbaidős kevésfizetés - rettenetes élethelyzete romlana, - a csótányoson kívül lakásvétel esélye kevés pénz maitt nagyon kicsi, szeptember óta keressük. Bízik bennem. 15 éve, szinte vakon. Lehet, h rosszul tette, szabadulni kellett volna tőlem. Ha most elengedném a levegőben a kezét, 1 vagy 2 (kettős?)suicidum veszélye. Cserbenhagyásos gázolás, majd ezzel szembenézni.
A fenti 3 pont miatti hetek óta tartó erős szorongás mármost "generalizált szorongás"? (A csótány-fóbia idegbetegség volna?)
Xanax SR mellé "nem benzo" de gyengébb hatású szorongásgátó: Anxiron.
A 3) pont talán az állandó és alapprobléma: ehhez nyilván pszichiterápia kellene, hosszan, kitartóan.
Nem biztos, hogy hosszan és kitartóan életküzdő vagyok. (A tegnapi doktor-bejelentkezésre tehetetlenségből nem mentem el, idén már nem lesz.)
azért történt már olyan, h vkinek volt gyereke, mégis öngyilkos lett.
az egyedül élés nem egyenlő a folyamatos egyedülléttel, pláne nem a magánnyal. vsz nem véletlen, ha vki egyedül marad, még ha nem is tudatosan választotta. vsz több előnye van a számára, mint hátránya. vagy nem?
Még az éjszaka előtt: a gyerek (már egy is, nemhogy több!) erős, komoly, megbízható védelem az öngyilkosság ellen. A magány és folyamatos egyedüllét felerősíti a hajlamot. (de ezt biztos mindenki tudja.)
Üdv. 70 éves vagyok, családom nincs, depresszióm van. Apám is depressziós volt, és az ő apja is. Én gyerek- és kamaszkorom óta "élek" vele, a depresszióval. Folyamatosan és változtathatatlanul. Most már nagyon únjuk egymást. Kivánjatok jóéjszakát, köszönöm.
Szia!Én sem sűrűn ülök gép elé,heti 1x!Most olvastam a nem rövid írásodat!Hát nem irigyellek téged sem!Én szociális+agora fóbiával küzdök másfél éve,úgyhogy nem hasonló a problémánk.De nekem is van egy ilyen kényszeres pakolás,rendrakás,takarítás kényszerem.Lehet,hogy csak azért ,mert úgy érzem másra nem vagyok jó,legalább az otthon legyen rendben!?Nem tudom...Önbizalmam egyenlő 0.Vagy inkább 00.Nekem négy fiam van,őket próbálom terelgetni az élet rögös útjain.Még kicsik,úgyhogy úgy érzem nekik azért szükségük van rám!Ha nem így lenne ,már lehet öngyilkos lettem volna!Nincs olyan nap,hogy ne fordulna meg a fejemben a gondolat!Csak ők "tartanak engem életben"!Ha suliban vannak én is magányosnak érzem magam,hiába van a családom többi tagja esetleg körülöttem,nekik nincs úgy szükségük rám!Szóval nehéz az élet,de kitartás!Lesz még jobb is!Talán...
Van itt valaki egyáltalán aki olvasta a kis lelki szennyesem?Vagy csak én járok így mindenhol?...Kicsit magányos vagyok,mostanában bárhova megyek,bármit csinálok üresség fogad.
Eljött az ideje ezért úgy gondoltam én is "lepakolom" ide, ha már nincs kinek...Van egy kis problémám,kényszeres vagyok,a képeimet pakolgatom a szobámban,mert mindegyik valamilyen jelentést hordoz,és egyik sem elég jó.A legmegfelelőbbet keresem,ami elég nehéz ha az ember tökéletesmániás.Szelektálok,stilizálok,mindenhez gondolatokat érzelmeket füzök,szétszerkesztek,kiborulok,asztalt borítok,sírok,hogy azután teljesen újra kezdjem az egészet...Szóval egy ideje elkezdtem figyelni magam,egyrészt mert rákényszerültem,másrészt mert nem hiszek semmilyen külső segítségben,elnyomásban harmadrészt pedig olyan ember vagyok aki minden körülmények közt a mögöttes okokat keresi.Mindent megérteni,feltárni megoldani igyekszik.Egyszóval irányításkényszerem van,azt próbálom irányítani és visszaszorítani,helyes mederbe terelni,amit nem lehet.
A káoszt,azaz az érzelmeket,a feltörő becsvágyat,a helytelen viselkedési formákat,az érzelem kitöréseket,az összes "mocskos" kis vágyamat,emlékeket,mindent amiről azt tanultam hogy helytelen...
Az ember akkor csinál ilyet amikor bekerül egy olyan környezetbe ahol találkozik valami jobbal,tisztábbal vagy szebbel,(egyszóval a renddel),vagy amiről azt hiszi,hogy az...Elrejti még maga elől is a rumlit és minden tökéletlenségét, senki ne is lássa!
Ez lehet egy olyan iskola munkahely,ahol értelmileg és egzisztenciálisan fejlettebb egyének vannak... csakhogy ez egy olyan esetében mint amilyen én is vagyok,elég káros lehet... Én ugyanis pocsék környezetből jöttem,főleg érzelmileg volt lehúzó.
Az otthoni klíma hideg,képmutató és elutasító volt,az érzelemkinyílvánítás halálos méreg volt,egyfajta súlyos vétek,még akkor is ha csak egy -Ügyes vagy-ot szerettem volna...
A saját kézzel készített kis karácsonyi ajándékaim pedig egy kínos somoly kíséretében elmormolt "fogathúzokköszönöm" volt...Persze 2 héten belül nálam landolt mind...nem gáz,gondoltam ezzel nem vagyok egyedül,minek nyavalygok?!...csak az érzelmizsarolásoktól buktam ki...Egyke vagyok és a legjobb barátom a kutya lett,tőle tanultam szeretet...Asszem ez már elég gáz...De ami a nagyobb baj,hogy bármit csináltam sosem volt elég jó...Mindig nagyon szerettem rajzolni festeni,kollázsokat-montázsokat készíteni és mint minden gyerek én is csak egy kis elismerést szerettem volna cserébe,ami persze sosem jött el...Ezért gondoltam,ha legközelebb valami jobbat,szebbet,vagy valamit mégtutibban csinálok,akkor majd jön az ölelés,a deügyesvagy,a deszép,és a csakígytovább... Szóval így kezdődött minden,és a mai napig is tart,mert halmozódik,amíg azt nem hagyom hogy kitörjön...Akkor borítok,ordítok és kifordulok önmagamból is,mert rá kell jönnöm,hogy az érzelmeket nem lehet visszafojtani,vagy gátat szabni neki,és mivel semmi sem tökéletes még én is úgy vagyok jó ahogy vagyok...Ezt a legnehezebb megértenem,ami másoknak egyértelmű...Ilyenkor keresem egyszerűbb,nagylelkű emberek társaságát mert csak az gyógyít... Ők tudják,ők tanítanak arra,hogy önmagamban keressem az elismerést,elsősorban magamtól...
Az emberek megszokták,hogy simulékony vagyok,alkalmazkodó és segítőkész minden helyzetben elfogadok,megalkuszom,ráhagyok,mosolygok,folytonos önfeladásban,de amikor tele a bili és menekülnék a saját kis világomba,lehet hogy nagyon nehéz heveny remegéssel és izzadással jár,de néha kiállok magamért,mert muszáj...olyankor nem tudnak hova tenni..Igazuk van...
Néhány éve elváltam és a fiammal együtt visszaköltöztem a családi fészekbe...
Akkor kezdtem pakolgatni... Sajnos elég mély a seb,mert ahogy megoldom az egyiket jön vele a többi emlék is amik nem mindig kellemesek...Apám végigverte anyámat a fél utcán-gyerekkori emlék1 kipipálva-tanulság? szerettem volna megvédeni,de még túl kicsi voltam,nem az én hibám...Anyám 2-8.os koromig azt mondogatta,hogy túl hülye vagyok és soha nem lesz belőlem semmi-gyerekkori emlék2 kipipálva-tanulság?-csak sajnálni tudom érte...És így tovább....
Egyébként sosem nyafogok,de mióta feladtam a saját életem az alkalmazkodási kényszer még erősebb, így elkeztem rokonok stílusjegyeit felvenni,a problémamegoldó képességem is hasonló lett.Mire észrevettem elkezdtem leépíteni magam körül a barátokat,haverokat,bejelentett állást,mindent ami az életem kiteljesedéséhez vezetett volna... Most jelenpill nyugdíjas tempóban élek,alkalmi munkából finanszírozok valami betevőt,és segélyekért rohangálok,(brazil sorozatokat még nem nézek,de gondolom ami késik nem múlik)kész röhej...
Magyar mártírszellem... Idézet a kedvenc könyvemből talán tanulságnak jó lesz:
A mártír vagy energiavámpír...Aktív szenvedő,hamis önfeláldozó:
"A mártír feladja a jólétéért történő felelősségvállalást,és másoktól is ugyanezt várja el.Ereje és hatalma a másokat önmagához hasonlatossá tévő manipulálásában rejlik.Ily módon irányít másokat,és ez számára teljesen helyénvalónak tűnik.A mártír mögöttes mintája az,hogy nem érzi magát méltónak a szeretet elfogadására.
A mártírnak meg van a képessége a másokban való bűntudatkeltéshez,mikor azok kifejezik érzéseiket az általuk vágyott dolgokat illetően..."
"Kultúránk támogatja az önmegtagadó áldozathozatalt,és arra biztatja az embereket,adják fel álmaikat mások kedvéért.Pedig semmi sem teszi gyorsabban erőtlenné az embert,mint az érzés,miszerint fel kell adnia álmait másvalaki boldogságáért...Akár a helybenhagyás megszerzése,akár szeretet és a gondoskodás kicsikarása miatt teszi valaki,ha nem a saját életét éli személyisége megsemmisül.
Önmaga következetes megtagadásával az áldozaton keresztül rejti el élete kibontakoztatására irányuló képességei vagy akarata hiányát.Más emberek életének megmentésébe és megjavításába menekül,gyakran feladva ehhez saját kreativitását,nemiségét és egészségét..Elvárja az önfeláldozást,sőt csak ezt tűri el,miközben ez a fajta áldozathozatal szétzúzza az emberek gazdag és és beteljesült életre való és képességét..."
Engem mindennap elhagy a valóság, és ezt részben az agykontrollnak köszönhetem.
Lassan kezdem megtanulni, hogy ne beszéljek róla a környezetemnek. Itt egy kicsit jobban megtudok nyilni, mivel érzem, hogy nem vagyok egyedül, és te sem vagy.
Hosszú évek óta szenvedek az agórafóbiától. Régebben csak izzadás, szédülések, enyhe látászavar volt a tünet, majd évekig enyhültek ezek a dolgok. Mindig csodálkozva olvastam, hogy vannak, akiknél olyan súlyossá válik a betegség, hogy a lakást sem nagyon hagyják el.
Pár hónapja viszont nálam is ez a helyzet. Párommal sétáltunk, mikor átkeltünk egy hídon (ki nem állhatom őket, mindig szédelgek rajtuk). Egész jól ment, de az utolsó pár méteren olyan rohamom volt, amilyet még nem éltem át soha. Elvesztettem a valóságérzetem, a kezeim zsibbadtak és mintha mélyen a koponyám hátsó részéről figyeltem volna az eseményeket. Kb. 10 percig tartott kisebb megszakításokkal. Azóta van, hogy már zárt helyen (szobában, autóban) is elkap pár pillanatra.
Igazság szerint elég stresszes időszakon megyek keresztül. Munkát keresek, ami nem könnyű, de alapjában véve elég optimistán látom a világot. A kérdésem az lenne, hogy ha kiteszem magam olyan helyzeteknek, amikről tudom, hogy rámtör ez az érzés az mennyiben segít? Elkezdtem agykontrollt is hallgatni, hátha jót tesz. Gyógyszereken nem szándékozom élni, egyszer már legyűrtem valamelyest, most is le akarom.
Mellesleg másnál is előfordult a valóságérzet elvesztése? Komolyan mondom a többi tünet annyira nem is zavar, de ez hogy bármikor rámtörhet ez a furcsa tudatállapot, hát attól rettegek. Valószínű pont ez miatt az egyetlen tünet miatt stresszelek azon, ha ki kell tennem a lában a lakásból (ahol már szintén elkap).