Panni! Akkor eszerint azért nem reménytelen a helyzet, már ami Angie és a kutyaszitter összebarátkozását illeti. Bízom benne, hogy idővel, de elfogadja majd, és minden rendben lesz
Szerencséje volt a kis snacinak! De ez a chipolvasós mizéria nem tudom, mikor szűnik majd meg. Úgy sejtem, úgy 5-10 év még kell, mire a régi chipek már nem okoznak meglepetést. Ami engem jobban zavar, az mikor az újabb chipet sem találják meg a kutyában. Nem tudom, hogy válik köddé, de már több ilyenről hallottam, hogy bár korábban chippelték, mégsem jelzett a műszer, így újat kapott.
A másik meg, hogy még mindig sokan nem kérnek segítséget, mikor találnak egy kutyát, és mivel el sem viszik chipolvasásra, így vagy csak sokára, vagy soha nem kerül haza. A mi kis falunkból is elveszett 5 kutya szilveszterkor. Eddig kettőről tudok, aki hazakerült. Egyikük a chipnek köszönhetően 5 nap után hazatért, míg másikuk csak a tegnapi napon jutott haza, és nála nem is olvastattak chipet, csak a fb-s posztoknak köszönhette, hogy már otthon van.
Zsazska a szombat délutánt együtt töltöttük a nagylánnyal. Hétfő, kedd, szerda volt meglepi mikor hazaértem, csütörtök- péntek nem, úgyhogy elkezdtem reménykedni.
Az ajtót azt még mindig nem tudom hogyan nyitja ki, valamint ma kipakolta a zoknis fiókot:-) Gondolom abba Roy is besegitett:-) De ez legyen a legnagyobb problémám:-)
A golyótalanitás projektet február első napjaira tervezem.
Üdv az újaknak:-)
Képzeljétek a minap találtunk egy törpesnacit. Jól végződött, mert meglett a gazdi, de a második chipolvasás hozott eredményt. Van a kisebb, meg a nagyobb chipolvasó. Most világositott fel a doki, hogy az új chipolvasók nem mindig tudják olvasni a régen behelyezett chipet.Na ez nekem meglepetés volt.
Én nem ismerem ezt a kennelt, de biztosan lesznek, akik igen. Elsősorban Shai-ra gondolok, mert ahogy megnéztem a családfákat, több Shaolin Rangers felmenővel, és még több Qi Ming Xing felmenővel büszkélkedhetnek a kutyáik.
Egy shar-pei kiskutya vásárlásán törjük a fejünket. 6-8 hetes kis kant szeretnénk, a szín annyira nem fontos, de elsősorban világosbarnát (nem biztos, hogy ez a jó megnevezés). Lakásban tartanánk.
Azt szeretném kérdezni, hogy az alábbi kennellel van valamilyen tapasztalatok?
Először én is a bolhára gondoltam, de azt már kizártuk át néztük a kis bundáját. Féreghajtót az első oltása óta 2 hetente kap, minden doktorbácsi látogatás alkalmával. Most amikor mutattam az állatorvosnak ( bár nem a mi doktorbácsink volt most) ő is emlegette a bűzmirigyet. Annyit mondott rá, hogy kicit fel van telve, de egyelőre nem nyúl hozzá próbáljuk meg a kenőcsöt. Két hét elteltével úgyis megyünk vissza a veszettség oltásra és a chipre, addig kiderül használt vagy sem. Úgyhogy még egy hetünk van. Icuri picuri korában csirkés tápot kapott, amit mi leváltottunk rögtön amint hozzánk került select goldra, ami bárány húsos. Persze nem nagyon ízlik neki :) Vagy csak a tál az oka. Pár hete kapott egy tálat mohóság ellen, mert szinte fél perc alatt rágás nélkül elpusztította az adagját. A tál bevált :) :)
Szegény cicának még az a szerencséje, hogy Bombi nem tud felugrani az ágyra:) Még az az egyik menekülési lehetősége. Nem tudom mi lesz vele pár hét múlva, ha már azt is megtanulja, hogy jut fel a számára eddig elérhetetlen helyekre. Érdekes mód este lefekvéskor nagyon jól megvannak, a cica nem alszik a kutya nélkül és fordítva. Mindig egy helyiségben kell lenniük, különben hiszti van. Nem mondom a cica sem hagyja magát, volt már fülharapás :)
Nálunk az az alapvető probléma amit már az első két kutyusnál is megfigyeltem, hogy a család nem következetes velük. A két puli néha elég agresszív tud lenni, főleg idegenekkel, vagy ha csontot kapnak, van hogy nem engedik át a szomszéd nénit ha épp át jönne látogatóba. Nálunk Bombi eredetileg a tesvérem kutyája, aki nem vihette magával az albérletbe. Így került hozzánk :) Sokszor úgy látom nem csak Bombit, de a családot is nevelni kell :) Gondolok itt olyan apróságokra, hogy ne maradjon ott az étel előtte, ha nem eszik amikor elé teszem, akkor nem eszik, majd meg kapja ebédre. Vagy a másik példa amikor haza jön valaki. Bombi fut rohan, ugrál nyüszít, és mozdulni sem lehet tőle. Én ilyenkor hagyom, és nem veszek tudomást róla, szépen bejövök leveszem a cipőt kabátot, beszélgetek az anyukámmal és amikor már látom, hogy lecsillapodott akkor jön ő.
Az anyukámmal érdekes a viszonya... Általában vagy vele, vagy velem van itthon. Ha valamiért rászól, hogy nem szabad, rögtön ugat és csipkedi. Pedig aztán szereti imádja, de az a kis ördög már most teljesen a fejére nőtt. Persze ha ott vagyok és rá szólok lecsillapodik és befejezi a "támadást".
Zsazska! A galamb tetemekkel mi is küzdünk. Van kint két cicánk. És sajnos van amikor naponta hoznak újabb és újabb prédát bemutatni, hogy ők mennyire ügyesek voltak. Van a kis táljukba enni való, inni való, kapnak főtt husit is, de mégis vannak alkalmak amikor madárkákkal térnek haza. Ilyenkor télen mindig eszembe jut milyen jó lenne a kerte egy kis madár etető, de aztán végig gondolom, hogy a két "vadásznak" terített asztal lenne :)
Molera! Laci épp eleget helyszínelt annak idején, a kutya sem vágyik rá, hogy itthon is ezt tegye, de valóban kivitelezhető volna :)
Néha van egy kis nosztalgia bennünk, pláne, amikor egy-két közeli házban besurranók járnak, ilyenkor gyakran eszembe jut, hogy milyen jó is volna, ha a mai kutyáinkkal is lehetne nyomkövetni. Pillanatok alatt megfoghatnánk az elkövetőket.
Angyalka! Én is láttam már, és tovább is osztottam a posztot fb-kon. Nagyon remélem, hogy végül hazakerül! Sajnos hiába a chip, mert sok helyen még most sem hívnak orvost, vagy nem veszik a fáradságot, hogy elvigyék a talált kutyát a rendelőbe. Épp tegnap került vissza a falunkba az egyik szilveszter éjjelén elveszett kutyus. Nála sem a chip vezetett eredményre, hanem a megosztások. Valaki látta a róla készült posztot, így végül hazakerült. Ne adjátok fel!
Tünde! Nekem is "meglepő" módon ugyan azok a dolgok jutottak eszembe, ami Molerának is a farokrágással kapcsolatban. Sokszor egyetlen bolha is okozhat bolhaekcémát. Érdemes lenne, főként a farok fölötti részen széthúzni a kutya szőrét, és alaposan átvizsgálni. Ha bolhát nem is, de bolhaürüléket találhatsz. Valamilyen komplex készítményt nem ártana kutyusra cseppenten (advantix, advocate spot-on...stb) Biztos, ami biztos alapon az nem árthat. Ezen kívül valóban okozhatja bűzmirigy gyulladás, allergia, de még bélféreg is! Az advocate azért is lenne jó választás, mert az egyszerre írtja ki a belső, és külső élősködőket.
Ohh, még bármi lehet:-) Szerintem még simán összeszokhat a cicával, bár tapasztalatom nincs:-)
Addig si remélem jó gyors a macska:-)
A farokrágás gyakori tünete a bűzmirigy telítődésnek, szerintem ezt mindenképp meg kéne nézetni, főleg miután a kenőcs nem használ. Aztán nyílván még viszonylag sok mindennek lehet a tünete, de ha nem bűzmirigy, akkor én második körben allergiára (bolha,étel,stb) gondolnék, de ne szaladjunk ennyire előre:-) Remélem sikerül kideríteni az okát és hamar elmúlik:-)
Örülök, hogy ilyen jól haladsz a kis apróság nevelésében és hogy veled már ilyen tisztelettel viselkedik:-) Hogy mással nem?? Nos az az ő "hibájuk", ha ők is úgy odafigyelnének és betartanának dolgokat, akkor velük sem tenné meg. Nem tudsz minden pillanatban ott lenni és helyettük is intézkedni:-)
Az hogy rád már hallgat, az tök jó! Hátha a te sikereid láttán a család is kedvet kap egy kis neveléshez:-) Ha nem állnak a sarkukra, a fejükre fog nőni:-) És még most kéne, most még elég fogékony korszakában van:-)
Köszi a dícséretet a lányok nevében is:-) azt látom,hogy Bombi feladja a leckét, de szerintem nálatok is ilyen harmónia lesz.:-) Tisztában vagyok vele, hogy mindig vannak kivételek, de számomra valahogy az a természetes, ha harmónia van, egyebet el sem tudnék képzelni magam körül:-)
Szívesen nézegetnénk friss képeket a kis "dömperről" :-)
Nálunk Bombi cicával él együtt. Vagyis próbálkozik. Sajnos nem sok szerencsével, nagyon úgy néz ki nem lesz macska kompatibilis :( Szegény cicó egy lépést sem tud tenni a lakásba mert Bombi már fülel és levadássza, de nem ám csak úgy finoman, tépi ahol éri.
Megkaptuk a harmadig oltást, és felhízott már majdnem 8 kg-re, kezd olyan lenni mint egy kis dömber. Szembesültünk egy kis problémával, elkezdte rágni a farkincáját. Kaptunk rá kenőcsöt, hátha segít, de egyelőre nincs javulás. Harapdálásról nálam teljesen leszokott, néha csipked mikor haza érek, és nagyon nagy az öröm. A család többi tagjánál viszont fenn áll a probléma, nem hallgat senki másra.
Molera, nagyon édes ez a kép! Titkon reménykedem benne, az én kis ördögeim is ennyire szeretni fogják egymást mint a tieid:)
Lányom súlyos betegségében segítő társ, és családtag a csatolt képen látható lány yorkshire terrier kutyus. Ha látta ezt a kutyát, kérem keressen meg mielőbb. A lányom egészsége múlik rajta. A kutyus eltűnt 2013. december 22-én (tisztázatlan körülmények között a kutya szállítását végző személytől). A kutyus bármely megyében lehet. A képen látható piros Hurtta ruhát viselte, és a fotóalbumban látható rogz (barna-rózsaszín) kutyahámot, illetve egy piros pórázt. (Kor: 2 éves, orrtőnél enyhe barna elszíneződés, Chip: 93900001044xxxx)
zsazska simán lehetne nálatok Helyszínelőset játszani:-) ennyi hulla és maradványai:-)
nem is gondoltem bele, hogy a finnyogás újkeletű lehet, akkor valszeg saját gyártmány...van egy pár:-) de igen, a fintorgás szinonímájaként van használatban:-)
panni tapasztalat nincs, de biztos vagyok benne,hogy a űzésmániás Kekszit is össze tudnám szoktatni macskával..de a saját macska sokszor más kategória,mint az idegen. Beuka 5-6 macskával él békében...na de ha egy idegen jön a kertbe..:-)
Tényleg élmény volt, de szerencsére mára nem tartogatott ilyen meglepetést.
Szerintem, ha nem tervezel macskát tartani, akkor ne aggódj, hogy Roy nem csípi őket, de igen, biztos vagyok benne, hogy hozzá lehetne szoktatni.
Angie eszerint tényleg nincs kibékülve a lánnyal. Javaslom, hogy szánjatok rá egy kis időt, és menjetek el együtt a lánnyal és a kutyákkal sétálni, hadd szokja. A lakásba is áthívhatnád párszor. Eddig is tudtuk, hogy Angie érzékenyebbe lelkületű, de ezen lehet javítani.
Elmentünk meglátogattuk Szaffi stafit, aki egy macskával él együtt. Na Roy nem macskakompatibilis.... NAgyon nem. Égnek állt a szőre...Szerencsére a macska gyorsabb volt, de nem sokon múlt. Nem tudom lehet még belőle macskakompatibils ebet varázsolni? Nem akarok macskát hazahozni azért...
Angiet pedig nem birom hova tenni... Rendre bexarik, és már nem tudom mihez kötni... Kutyaszitterben van változás, a kisnagylány viszi mostanában.Ha nem szokja meg hamarosan gondban leszek. Az pedig, hogy a dolgozószoba ajtaját hogy nyitja ki az rejtély számomra...
Még mindig Roy ivartalanitása van napirenden:-) már csak napok kérdése.Remélem jót teszek
Ne is mondd Molera! Ma is ugyan az a látvány tárult elém, mikor elhúztama függönyt. Megint egy galamb került terítékre, pedig a tálja most is félig van. Hiába, a vadászösztön mindennél jobban munkál benne.
A takarítás amúgy nem akkora kunszt, mert csak tollakat hagyott belőle most is, persze az sem szívderítő. Az elfogás helyét is megtaláltam, mert a medence körül is sok volt a kihulott toll, és a falatozás egy részét ott végezhette, mert ott néhány véres cafrangot is taáltunk, amit Gizmo és Szamba igyekeztek eltüntetni, de pár darabot előbb értem el, mint ők.
Micsoda szavakat ismersz? :) Finnyogtunk??? Gondolom, ez a fintorogtunk szinonímája :)
shai köszi:-) amúgy meg "agyon is csapnám" őket, ha nem így lennének, nyílván tudják ezt és "rettegnek" tőlem:-)
zsazska nagyon jó vagy paparazzi fotózásban:-) amíg nem zavarja meg semmi,addig egészen úgy tűnik ez a macsek, mint aki otthon érzi magát.-) Jól van, megnyugodtam,hogy Fiona azért nem hazudtolja meg magát és egyszer azért csak megmutatta, hogy ki a főnök ott:-)
Az ilyen kis zsákmányoktól én tuti kifordulnék magamból:-) Nem is tudom, hogy hogy tűntetném el úgy, hogy ne lássam,ne érjek hozzá,stb:-)
tegnap valóban szép idő volt, de ma már megint ez az eső...vegyes érzésekkel történt a reggeli séta, Dalma és én finnyogtunk, Kekszi meg boldog volt:-) A séta utáni türcsizést imádják:-)
Szeva Shai! :) Igen, ma is szélesre tártam az ablakom, de egyből elém tárult egy nem túl kellemes látvány.... egy szétkapott gerle maradványai, melyért Fiona a felelős, de hát egy macska az mégiscsak macska. Hiába kap rendszeresen enni, ő azért egy ragadozó, és naponta megörvendeztet hasonló csemegékkel.
Újabban bejár hozzánk egy vad idegen macsek. Sosem tudjuk megközelíteni, mert amint kimegyünk, vagy csak megneszeli a mozgást, máris elillan, de amint elcsöndesül a ház, ő jön, és lakomát rendez Fiona tányérjából. Lehet, hogy az én macskám ezért szorul zsákmányolásra? Persze nyilván nem, mert mindig is vadászott, de azért mégis érdekes, mint ahogy az is, hogy a macskák is territoriális állatok, és nem szeretnek idegent a területükön, de többször láttam, hogy az idegen csemegézett, és Fiona fel sem nézett a fekhelyéről. Egy alkalommal viszont szembeszállt vele, és lezaravta a teraszról.
Molera! Szerintem a te lányaid épp úgy jók, ahogy vannak. Ennél többre szeritem senki ne számítson! Kisebb gondok mindenütt felmerülnek, ahol több állat él együtt, de a tieid nagyon jól összeszokott kis banda.
Íme egy kép a betolakodóról.... rossz minőségű a kép, mert nem nyithattam ki az ajtót, sőt a függönyt sem húzhattam félre, nehogy elijesszem.
Köszi zsazska:-) Valóban mindegyik egy külön egyéniség, mint ahogy lennie is kell, de tény,hogy remek kis "egészt" alkotnak:-)
Ha már összhang...nem is hinnétek, hogy hányan csodálkoznak rá, ha arról van szó, hogy a 3 lány milyen békés egymással, plusz együtt esznek, sőt, ilyen értékes kis zsákmányokat is képesek egy rakáson enni egy rossz szó nélkül:-) Messze nem angyalok, de mint falka, remekül működnek:-)
Nagyon kedves képeket hoztál :) Öröm látni a lányaitok közti összhangot. Tudom, ahány, annyi féle természet, de épp ez a szép benne, hogy együtt mégis milyen tökéletes szinkronban vannak. Jól kiegészítik egymást.
Ugyan azt tudnám csak tanácsolni, amit Molera! Sem a gyerek érkezése, sem pedig a panelben való életmód nem olyan tényező, amik miatt meg kellene válni egy kutyától, különösen nem, ha egy Shar-pei az illető. Ők nagyon is jól alkalmazkodnak, és kimondottan szeretnek a gazdihoz közel lenni, tehát a lakás számukra ideális terep. Én mellesleg anno még a második fiam érkezésekor is 3 kutyával laktam egy lakásban, és sosem volt ebből gondunk. Sőt. Remekül össze tudtam hangolni a kutya mozgásigényét a gyerekek igényeivel, s ráadásul a sok sétának köszönhetőn akkoriban sosem voltak súlygondjaim. Szóval én is meggondolnám erősen ezt az elajándékozást! Ha azonban mindenképp emellett döntötök, én is kérlek, hogy figyeljetek arra, nehogy szaporítók karmaiba kerüljön.
Nem bántásból, de személyes tapasztalataim alapján se a helyváltozás, se a baba nem szokott gondot okozni a fajtának. Babás tapasztalatokat csak hallottam, de költözésben van bőszen, panelből kertes, majd vissza, sőt a legfiatalabb kutyám kertesből indult anno. Remekül alkalmazkodnak:-) Ha tényleg csak ennyi az indok, akkor remélem nem haragszol meg, de gondolkodjatok még rajta.:-) Azt elismerem, hogy a legideálisabb a kertes ház, de ők pont az a fajta, akik remekül tartahatók lakásban is.
Amúgy viszonylag nehéz felelőségteljes gazdit találni a fajtának, nem lehetetlen, de a szaporítókat próbáljátok meg kiszűrni, már amennyire lehet. Általában le szoktak csapni a fiatal, ivaros kutyákra.
Ha tudsz, akkor esetleg képet is tegyél fel róla a gazdikereséshez! :-)
Shar pei kan,bézs szinű 2 éves körüli,család barát kutyus,aki macika névre hallgat,ingyen elvihető,olyan helyre ahol ugyan ugy fogják szeretni mint mi.bérházba költöztünk,és kis babánk lesz, kertes házban nött fel,rossz lenne neki bérházba,ezért adjuk szerető gazdinak.
Sajnálom, hogy a labigazdi ilyen csökönyös :( Reménykedjünk, hogy később változik majd véleménye, és megszánja majd kis társát! Hiba lenne, ha esélyt sem kapna a helyes szocializációra.