"az viszont tényleg furcsa, hogy épp viselő mért nem előzte meg ezt a dolgot azzal, hogy ő maga beszámol erről még annak idején?"
Úgy tűnik általánossá vált az a képviselői magatartás, hogy megvárjuk, amig az ellenség észre nem veszi a disznóságot. Például a fideszes Lázár és Papcsák is csak akkor fizette vissza a duplán felvett költségtérítés felét, amikor kiderült a szabályos, ám tisztességtelen pénzfelvétel. Gondolom, ÉppViselőnk is erre játszott. Nála, mint tudjuk, két magatartásforma van: egy képviselői és egy magánemberi.
az viszont tényleg furcsa, hogy épp viselő mért nem előzte meg ezt a dolgot azzal, hogy ő maga beszámol erről még annak idején? már csak azért is, mert józan ésszel nem várhatta, hogy ez sosem fog kiderülni, és a másik oldal sosem fogja majd elővenni ezt a karaktergyilkosságra alkalmas az ügyet.
Engem sokkal jobban zavar, hogy egy országos ügyre csak ilyen helyi történetet tudnak előásni.
Feri papi pedig azt elfelejti, hogy míg Várnai úr önként jelezte és felfüggesztette párttagságát, addig a fütyeszes dalia a mai napig tag és pofánhazudta az országot a vak komondorral. Tehát egy nyilvános hazugságon ért nőverő "politikus"-ról van szó.
Azt pedig végképp nem értem, hogy feri papi miért csak most szedi elő a történetet?
Ez is azon ügyek közé tartozik, amelyről valszeg sohasem fogjuk megtudni az igazat. Nem mellesleg, elég sokat elárul Papcsákról és a Fideszről, hogy - jobb indok hiányában - mások magánéletében turkálnak.
Az esetnek azért van tanulsága is.
1. A kereszténykedő Fidesz országában az ellenzéki politikusoknak erősen ajánlott, hogy legalább látszat szintjén éljenek példás családi életet!
2. Egy politikus saját elvbarátai között keressen és válasszon házas- vagy élettársat!
Sziasztok! Bosi ügyben kérdezném tőletek, hogy van-e valami infó arról, hogy a tér remíz melletti részével mik a tervek? Arról már hallottam, hogy a templomtorony és a belsőbb parkrész átadása után kipofozzák a "Csömöri úti" házak homlokzatát, de arról semmi hír, hogy a "Nagy Lajosos" térrészzel mi lesz. Pedig ez utóbbi az igazán ramaty.
Egy "mindegy kinek a színében idulok, csak bejussak valahová egy listán" képviselővel nem érdemes vitatkozni. Már csak azért sem, mert az egyirányú kommunikáció (mindegy mit írsz vagy mondasz, ő csak a magáét hajtogatja, a választók kérdéseit, problémáit meg sem hallja, vagy ha igen, akkor sem tesz semmit), ezt lehetetlenné teszi.
Gondolj arra, hogy már egy éve sincs hátra a zuglói közéletben! :-)
"Látom, most hogy konkrét anyagot kéne összeszedni önmagáról, a haverokról, akkor visszakozik. Kínos, értem én. "????????????????
Ezt mi jóféle szer okozza magánál?
Miért kellene ide bemásolnom a nyugdíjj cetlimet, vagy a barátaimét?
Ha akarja megteszem, de mi köze van ennek Zuglóhoz?
Szedjem már össze, vagy le magát aranyom!
Esetleg másszon be a BVSC kerítésén is, és kémlelje ki Markó úr fizuját!
Vagy fotózza le, ha már az a szakmája.
Egyébként a lakókörnyezetében ennyire rendben van minden, hogy más dolga nem lévén, a saját kollegáit b.....tatja? Mert akkor még is csak jól teljesít Dr.Papcsák.
Szerintem mindenhol jelölöm, ha az nettó. És a többieknél, mivel nem tudom a nettót, illetve az egyéb jövedelmeiket ott a megszavazott határozatokban látható nyilvános bruttót írom - és ezt jelzem is.
Látom, most hogy konkrét anyagot kéne összeszedni önmagáról, a haverokról, akkor visszakozik. Kínos, értem én. Ön pl. tudja, hogy jelenleg van-e élő szerződése Rátonyi Gábornak a Sport Kft-nkkel, és havi mennyiért ad tanácsot?
Ön megint nagyon fáradt lehet, tehát vigyázzon, ha autóba ül!
Nem készítek semmilyen listát, mert elégnek gondoltam az ön írásait idézni.
Amikor mások pénzéről beszél, akkor a képviselői illetmény 104 ezer, amikor a sajátjáról, akkor 64 ezer.
Azt konkrétan tudom egy ismerősömtől, hogy a médiabizottság FEB elnökének 53 ezer a jövedelme, míg maga szerint 80ezer. A közbiztonságiaknál dettó.
Valószínű, hogy ezt már felteheti a blogjára, habár teljesen mindegy.
Talán csak Ön hiszi, hogy ez nekünk, Zuglóiaknak kardinális kérdés.
Részemről már be is fejezem a témát, mert Ön olyan, mint a rosszul nevelt gyermek. ha nem mond igazat és rájönnek, játssza az értetlent, és tovább füllent.
kérlek állíts össze egy táblázatot , jelölvén a tévedéseket és a valós adatokat az információ forráshelyével és én megkövetlek és menten kiteszem a blogomra.
kedves Oldóvszer, kérem konkrétumot írjon, ha valamit vitat. De nem probléma, kiadhat, kitehetne az önkrmányzat egy táblázatot, hogy a képviselők és családtagjaik mindösszesen bármilyen jogcímen mennyi pénzt visznek haza az önkormányzattól, annak égeitől és annak alégeitől. És akkor nem kéne az írásoknak ellentmondó mendemondákról beszélnünk. Kezdeményezze ezt a hivatalnál, ha önnek fontos a teljes igazság.
Én azt gondolom, ha valaki tényleg segíteni akar, akkor abból nem csinál sajtóhírt, hanem odajön vagy felhív és felajánlja a segítségét, megmondva azt is hogy miben tud segíteni.
Megfogadva kedves tanácsát, olvasgattam egy kicsit irományait, és ha nem haragszik, más forrásból is tájékozódtam.
Magára tényleg nagyon haragudhat a Polgármester, hiszen saját írásai szerint is jóval kevesebb a képviselői illetménye, mint a többieké.
Másik lehetőség, hogy hantázik, bogaram!
""alapbért" a busás havi nettó63 ezer forintostiszteletdíjat viszi haza."
"Balázs tavaly óta nem tag, a cég saját honlapján mindenesetre nem ez szerepel) 104 ezres képviselői tiszteletdíj,"
"Gyügyei úr lojális aprómunkával a 104e"
az FB helyeknél aztán teljes lett a költői szabadság! A hivatalos adatokhoz képest Ön lazán hozzátesz20-50-80 ezer forintot, míg ha egyáltalán megemlíti az önét, ott inkább lefelé kerekít.
Az a baj, ha hiteles akarna lenni, ilyen banánhájakat nem kellene a saját lába elé szórnia, mert így fontosabb ügyekben sem hisz magának senki.
Így az írásai, a Lúdas Matyi szintjén vannak.
Lehet, hogy ez is a cél?
Maga beleharap egy segítő kézbe. Mit kellett volna felajánljon a Polgármester?
Saját kocsit sofőrrel, felüljárókat minden kereszteződésbe amerre Ön hazahajt, törhetetlen autót, egy piros zászlós embert aki sípolva fut maga előtt, vagy mifenét?
A véleményén minek kérdezték volna? Egy egész délutánja volt a Bosnyák téren, hogy elmondja.
Bekerültem a Zuglói Lapokba! Nem, még mindig nem mondhatta el az ellenzék a korrupciós ügyről a véleményét, és nem kérdeztek az egész kerületet beterítő kerékpártároló hálózat előterjesztésemről sem. A bűnügyi hírekben közlik, hogy Papcsák Ferenc segítséget[...] Bővebben!Tovább »
Már megint "ez a fővárosé" szöveg. Ezt hallgattuk eddig is. És Zugló nem a fővárosban vvan ? Akkor hol ?
Mindenki lexarja "kié" a terület, ami közterület és mindenkié de főleg azoké, akik használják is.
Pl. mi akik járművekkel vagy galogosan járunk ott.
Szóval senkit se érdekel kié, csak legyen rendesen leaszfaltozva. Egyébként nem is pont a posta előtt van és jobban megnézve az egészet nemcsak ott kéne aszfaltozni, hanem hátrébb is a 3-as villamos megállója melett de még attól hátrébb az angol ruhaboltig egészen.
És kerületi adófizetőként - mivel a kerületben élek - én szeretném, ha kerület útjai újulnának meg.
Függetlenül, attól, hogy nem a "miénk", hanem a "fővárosé". Ez esetben a polgármesternek a főpolgármesternél kell kilincselni az ügy érdekében.
Nincs gond a templomtoronnyal jó ha megépül, de önmagában ezzel nem fog megváltozni a Bosnyák tér. Ha kihozták volna eddig a metrót, akkor lett volna esély erre de az se jött össze.
Nem fér az be oda, hiszen vinnie kellene a Tisza szobrot a Turult, és természetesen a másfél milliós WC-t is. Legalább is Épviselő szerint biztosan4
Lehet, hogy kétszer fordúl?
Egyszerrúbb lenne ha elkezdenénk örülni annak, hogy az elhanyagolt köztereink megújúltak.
Lehet, hogy csak a Márka boddza okozza, de így látom. Olyan ez a fórum lassan, mint Mexikó! Örömünkben, bánatunkban lövöldözunk, megoldási javaslat meg semmi.
A posta előtti terület nagy része a Fővárosé, és kerületi adófizetőként nem nagyon szeretném, ha a pénzecskénket nekik adnánk. Sajnos, találnánk neki helyet bőven a kerületi fenntartású területek között is.
A Regnum Marianum templom köszöni szépen, jól van a Zoborhegy téren!
Nekem tetszik, hogy a Bosnyák-téren végre templom formájú lesz kívülről is ez a léghajó-hangár kinézetű képződmény.
Miért festenék ki zuglóiak a BKK lerobbant kerítését? Nem telik a 400 forintos jegyekből?
Miért baj, hogy lesz a kerületünknek is egy szépen rendbe hozott tere, egy jó kiállású templomtoronnyal, szökőkúttal, nyilvános WC-vel?
Talán attól fél valaki, hogy a ciklus végén összegyűlik a testület, az egészet begyömöszölik egy fekete Mercibe, és elporolnak vele Baktalórántházára? Nekem nem tűnik életszerűnek. Az már inkább, hogy itt marad nekünk az egész. Akkor meg mi a gond?