Budapest - Kiváltságosnak érzem magam, hogy olyan formában tárhatom a közönség elé a történetem, ahogy megálmodtam nyilatkozta Roger Waters (69), amikor bejelentette: visszatér Európába minden idők legnagyobb szabású rockshow-ja, A fal, méghozzá monumentálisabb változatban.
A Pink Floyd alapítója öt hónapos volt, amikor apja hősi halált halt a világháborúban. Az angolnémet szembenállás miatt nem ismerhették meg egymást, és Waters e politikai-lelki viszályra alapozta a legendás rockoperát, amely mellesleg minden idők legkelendőbb dupla albuma. Eddig 23 millió példány fogyott belőle.
34 éve, amikor A falat írtam, még félelmek munkáltak bennem. Ma már magabiztosan adom elő tette hozzá Waters, aki eredetileg építészmérnök, és ahogy a színpadtechnika fejlődött, úgy gondolta újra a The Wall koncertváltozatát. Az idei turné már a gigantománia csúcsa, de nálunk is óriási az érdeklődés iránta. Ekkora színpad még nem volt Budapesten. Hatvan kamionnal hozzák, hét napig építik, és két napig bontják, ami egy átlagos stadionprodukciónak a duplája érzékeltette Márkus Éva, a szervező Live Nation szóvivője, és büszkén újságolta, az Another Brick In The Wall című slágerben hallható gyermekkórust nálunk az SOS Gyermekfalu adja.
Az augusztus 25-i megashow építkezéséhez 165 fős magyar technikai személyzetet, továbbá szakképzett daru- és targoncasofőröket igényelt a hét busszal érkező stáb, akik a show közben is építenek. Ők húzzák fel a 12 méter magas falat a hatalmas könnyű téglákból 150 méteres szélességben. Erre vetít majd 41 projektor.
A faldíszlet közepén áll az 54 méter széles színpad, de a körkörös hangzást biztosító hat hangfalkomplexum is különlegesnek mondható, akárcsak a 1164 négyzetméteres színpadfödém, amelyet három AC80-as daruval raknak fel 32 méteres magasságba, hogy ne árnyékolja a vetítést. A tető mind a 14 tartóeleme héttonnás, a falhoz pedig 38 ezer liter víz is kell ellensúly gyanánt. Tűzből, azaz pirotechnikából sem lesz hiány, mert Waters ilyennek álmodta, de nemcsak ő érezheti magát kiváltságosnak, hanem minden magyar Pink Floyd-rajongó, hiszen Budapest is belefért a 18 állomásos európai gigaturnéba.
(a böffentést [érvelés, értelmes magyaráézat nélküli ítélkezést, lehúzást] nem menti vagy minősíti, hogy ki milyen régi arc, sőt... ;-) )
Minden egyes Fal előadásnak (a 81-82-eseknek is) volt egy "most utoljára" hangulata, mert egy ekkora produkciót nagyon nehéz mozgatni, sok munka, sok szervezés, sok rizikó. Ezért öröm hogy a dolog újra látható, hogy eg ykiváló produkciónak ismét részesei lehetünk (ott voltunk 2 éve is, nem is volt kérdés hogy újra megyünk). De tényleg nem értem hogy hogy gondolod, mikor lett volta 'méltányos' abbahagyni... :-)
Érdekesnek (viccesnek, szánalmasnak, stb.) tartom hogy egy produkció kapcsán calakinek csak a pénzszerzés az első gondolata, ezt és csak ezt vetíti ki a szerzőre előadóra. Hidd el hogy sokkal kisebb kockázattal tudná megsokszorozni a pénzét egy ekkora zenész bármi mással (komolyan azt gondolod hogy egy ilyen pályafutással, lemezsikerekkel a háta mögött a hetvenéves Waters most akar meggazdagodni?...) - és bocsánat: hadd legyen már szabad előhozni a produkciót magát: azért itt nem arról van szó hogy 2-3 elhízott nótaénekes álldogáll mahd a színpad szélén másfél óráig... Korábban is így gondoltam de a múltkori elúőadás győzött meg igazán arról hogy micsoda léptékű mű ez, hogy micsoda zenei, érzelmi és értelmi húrokat tud megpengetni, hogy mit jelent mikor egy ekkora produkció ilyen hihetetlenül precíz és emellett ilyen hihetelen személyes tud lenni...
Nem kötelező ott lenni, naná - de megérdemelné a dolog, talán, (vagy: az itteni diskurzus), hogy ne vetíts rá kizárólagosan egy (a saját?) pénzéhséget hanem tudd egy picit komplexebben látni a dolgot. De ezt sem muszáj. :-) Mindenkinek adott a lehetőség hogy íteleteiben egyszerű maradjon mint a faék egy böffentés. Hajrá!
Annyira kíváncsi lennék egyszer egy ilyen "kaszálós" ideböffentés okos, értelmes kifejtésére. Mert roppantul nem értem: miért is "indolkolhatatlan" (?...) újból előadni egy darabot? Mintha legalábbis bármivel is indokolni kéne bármilyen koncertet, előadást, színdarabot, akármit...
Szerencsére ez a darab sem egyszerhasználatos, aminek - mint a dobozos tejnek - lejárna a szavatossági ideje, és aztán már kínos lenne előadni, neadjisten (jéézusmária! botrány! botrány!) pénzt kérni az előadásért (Játszanák ingyen? Vagy mi ez a "kaszálás" dolog?...). Márpedig - mesélik, akik színházba járnak - hogy bizony vannak darabok, amik akár harminc-negyen éve mennek folyamatosan, sőt: újra elővéve és felelevenítve hosszabb szünet után is előkerülnek néha, és most direkt nem említek klasszikus, évszázadok óta műsoron levő munkákat.
A magam részéről nagyon rendben levő, normális és ünneplendő dolognak tartom, ha egy darab (koncertműsor, előadó, zenész, zenemő, film, stb.) folyamatosan része tud lenni a közgondolkodásnak, folyamatos - sőt: egyre gazdagodó - élményt tud nyújtani több generációnak is egymás után.
A zenészek nevében is elnézést kérek Tőled hogy aznap este álmatlan éjszakád lesz hogy egy ilyen haszontalan "kaszáláson" van ott az országból pár tízezer ember. Sajnálkozásom áradjon feléd. :-)
Eszembe jut Jean-Michel Jarre, kb húsz éve egy koncertjén 7ezer Ft fölött volt a jobb jegyek ára, középre (az azóta már leégett csarnokba), a többi helyre ha jól emlékszem, 4ezer volt. Így aztán középen nagy üresség volt, de csak eleinte :)
A koncert elején szép lassan elkezdtek csorogni az emberek az üres helyekre, nagyjából el is lett mind foglalva.
Most meg válság van, hát mit lehet várni? Örülni kell, ha egyáltalán 4 meg 5 ezerért elmennek az emberek koncertre. Waters megér 40ezret is amúgy, csak nincs negyvenezrünk, valljuk be.
(ha meg az akciók előtt tárgyatak volna, hát még irreálisabb: ha egy ilyen tárgyalás UTÁN hirdetnek az eredeti helyszínre 2 akciót is, az csak azt jelentheti hogy az esetlegesen megtartott tárgyalások nem vezettek eredményre, és minden marad a régiben. Könyörgöm, legyünk logikusak, ne terjesszünk (odavetett, félmondatos) rémhíreket!...)
(szerintem érdemes lenne utánakérdezni, mint itt sokadszor ismételgetni [bocs], mert ez így csak hangulatrombolásra, ijesztegetésre, rémhírkeltésre jó... de tényleg. Ja és a BS rég nem BS, hanem Aréna...)
lehet, hogy még az akciók előtt tárgyaltak a bs vezetőivel, én annyit hallottam, hogy felmerült a koncert átszervezése.
hogy miként akarták ezt megoldani, azt nem tudom.
...de ugyancsak irreális a mostani két (!) jegyakció után: elképzelhető lenne bárki szerint is hogy pár héttel a koncert előtt 1.) megnyitnak egy új szektort, 2.) nem sokkal később olcsóbban adják az állójegyet és ezek UTÁN jönne elő a szervező azzal, hogy "bocs, megváltoztatjuk a helyszínt"?... Elképzelhetetlennek tartom, a korábbi technikai izék mellett.
Csak játsszunk el a gondolattal: van egy stadionturné, NAGY díszletekkel, amit körbe-körbe visznak Európában. Jegyelőadások ide vagy oda: elképzelhető-e hogy megérné a szervezőknek egy épp SEHOL máshol nem haszált tavalyi, kisebb díszletet, kisebb vetítőket, az ehhez tartozó beállításokat elővenni és CSAK ITT felépíteni, majd visszaszálítani oda ahol eddig volt, s mindez alatt a nagy díszleteket addig valahol az út szélén pihentetni? Semmi de semmi realitás nincs a dologban. Vagy hogy tartanátok ezt elképzelhetőnek?
Max az MTK sation jöhet szóba mint kisebb hely........ de az még jól is jönnne mert közelebb lennénk a szinpadhoz.
Mondjuk ha a stadion turné a sportcsarnok turnéra épül, akkor esetleg lehet tömöríteni....... de én is inkább a stadion verzióra esküdnék, jó lenne ha nem kerülne el kisebb helyszinre.
nem a szavahihetőségedet kérdőjelezem meg :-), csak nem tudom a dolgot elképzelni... ha egy EKKORA díszletet hoznak, ha EKKORA helyeken játszanak (Berlin, Amsterdam, Lonodn...: csak stadionok), ha ERRE készülnek, ha ILYEN típusú jegyeket adtak el, akkor nem tudom elképzelni hogy ez hogy lenne átmozgatható egy kisebb mint fele-méretű (!) helyre.
Illetve Waters honlapja is ezt írja: "The Wall Tour New Format The new show is on a much larger scale with the wall having to stretch further across the stadium." - illetve: "Roger Waters The Wall Live Tour 2013 stadium edition"
Ha most kisebbe költözne a műsor, sokan - joggal - háborodnának fel, és váltanák akár vissza a jegyet. Ha valami hát ez lenne - szerintem - üzletileg rizikós.
ezt nehezen tartanám elképzelhetőnek - azért vélelmezem hogy annál azárt több jegy ment el, illetve ez most kimondottan nem arána-, hanem stadionturné.
szerintem ez az egész azért van hogy én is tudjak jegyet venni - most vettem... ;-)
november óta náluk a pénzünk és most ilyen akciókat csinálnak.
A 2013. augusztus 25-i, Puskás Ferenc Stadionban megrendezésre kerülő Roger Waters The Wall előadásra jegyek még kaphatók. Július 29. és augusztus 23. között különleges akció a Ticketpro hálózatában! Most 2 állójegyet lehet vásárolni 1 áráért, amíg a készlet tart.
Ha valaki anyagi okokból még nem tudott jegyet venni rá....
Az augusztus 25-i Roger Waters The Wall budapesti előadására a produkcióval történt technikai egyeztetések után két újabb szektor került megnyitásra a jegyvásárlók számára.
Az U jobb és a X jobb elnevezésű szektorokba ráadásul rendkívül kedvező áron, 4.900,- forintért lehet a belépőket megvásárolni az előadásra! Miután a szektorok kapacitása korlátozott, így aki szeretne lecsapni erre a különleges lehetőségre, érdemes sietnie!
Ha valak nekem 20 évvel ezelőtt az mondja, hogy lesz egy ilyen koncertsorozat, és Waters eljön Budapestre A Fallal azt biztos nem hittem volna el. Azt meg, hogy MÁSODSZOR is, az meg végképp hihetetlen.
Ma kezdődik a SHOW 07.18 Gelredome ARNHEM, NL
Mi kettőt vállaltunk be. Budapestet és Londont. Remélem nem fog esni az eső. :)
Valami megrendelt cikk lehetett, több ilyet is olvastam. Aki egy kicsit is ismeri Waters-t, meg a Pink Floydot, a két kezét összeteszi, hogy láthat még ilyet egyáltalán a 2010-es években. A teljes Fal... nekem még most is hihetetlen.