Azt kérdem, felhasználhatják-e a zent a festőművészek, ahogyan Sesshu, a nagy mester tehette, hogy elérje a komoly művészi alkotáshoz szükséges tudatállapotot. A mester azt felelte:
- A zen nem olyasmi, ami "felhasználható"; a zen művészet nem más, mint a zen szellem kifejeződése.
Amikor elménket minden körülmények között tisztán tartjuk mindenféle szennytől, azt nevezik "eszmenélküliségnek".
Elménknek távol kell állnia minden külső körülménytől, és semmiképp sem engedhetjük, hogy azok befolyásolják elménk működését. Ám nagy hiba elfojtani elménkben mindenfajta gondolkodást, mert még ha meg tudnánk is szabadulni minden gondolattól, és közvetlenül ezután meghalnánk, akkor is újraszületnénk másutt.
“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” (Buddha
Létünk olyan, mint a vonuló őszi felhők, A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa, Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen, Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon.
Történet egy öregemberről és két buddhista szerzetesről
Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel egy folyónál, amelyen útjuk során át kellett kelniük. Az öreg egy mantrát mormolt magában és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel. Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, hogy vajon jól gyakorolja-e a hitét, és hogy helyesen mondja-e a mantrákat. Amikor elmesélte, hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek, ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta. Az öreg elbeszélte, hogy ő szinte nem is használt más mantrákat csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással töltötte és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért, mert nem a szent szótagokat ismételgette. Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Most már a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt. Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot, amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszínére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra.
Az egész univerzumot behálózza az ok-okozat törvénye. Nincs egyetlen dolog, egyetlen esemény - sem a belső, sem a külső világban -, amelynek ne lenne oka, és minden oknak szükségszerűen ki kell váltania valamilyen hatást.
Dobosy Antal: Tükörben látjuk a világot ükörben látjuk a világot. De vajon mennyire látjuk tisztán, és egyáltalán mit is látunk? Látjuk-e a valóságot, látjuk-e a tükröt, látjuk-e magunkat? Látjuk-e a világ igazi természetét? Látjuk-e a magunk igazi természetét? Millió a kérdés, amire megoldást keresünk. De egyetlen a válasz, ami meglátásra vár.
A tükör akkor látja el tökéletesen a funkcióját, ha azt, ami benne látszik, torzítás nélkül mutatja meg. A tükör nem a valóságot adja vissza, a tükörben egy látszatvilág mutatkozik meg, az a világ, amit látunk. De a jó tükör a világ látszat voltát is megjeleníti. Azaz nem torzít. Nem mondja a benne megjelenő dolgokról, hogy ez a valóság; nem mondja, hogy ez fontosabb annál; nem mondja, hogy ez jó, az rossz; nem mondja, hogy ez kék, az piros; nem mondja, hogy ez ilyen, az olyan. Nem mond semmit arról, ami benne megjelenik, sem arról, amit tükröz. Egyáltalán nem mond semmit. Nem beszél a tükörről, csak tükröz.
A buddhizmus célja azt az életet, azt a tudatállapotot megvalósítani, amit a tiszta tükör szimbolizál. Mi a tiszta tükör? Mi a tiszta tudat? - Ez nem két kérdés, csak egy. Ki vagyok én? - Erre a kérdésre ugyanaz a felelet. Csak tedd, csak csináld azt, amit tenned kell! Amit tenni akarsz. Ami lenni szeretnél. Aki lenni szeretnél. Ne tegyél hozzá semmit! Csak tedd, de tedd!
A buddhizmus embere ilyen egyszerű. Nem bonyolítja a világot, a sorsát, a gondolatait. Nem gondol arra, amikor cselekszik, hogy ez a valóság; sem arra, hogy ez fontosabb amannál; sem arra, hogy ez jó, amaz rossz; sem arra, hogy ez ilyen, az olyan. Nem akar jó lenni, nem akar előnyösen tenni, nem akar mást, csak tevékenynek lenni. Csak azzá akar lenni, amit éppen csinál.
Mi, amikor gyakorlunk, nem azért meditálunk, nem azért ülünk, énekelünk, borulunk le, hogy okosabbak legyünk, hogy különleges képességeket sajátítsunk el, vagy netán egészségünket megőrizzük. Nem különböző okokból végezzük a buddhista gyakorlatokat. Mégis elsajátítunk különleges képességeket, mégis egészségesebbek leszünk, mégis sokat tanulunk. Ezt tudjuk, de ha a gyakorlás tiszta, akkor mindezek nem befolyásolnak. A gyakorlás a tiszta, előítélet mentes tudatért folyik, azért a tudatért, melyet évezredek óta keres az emberiség.
