Húsz éve volt a mexikói vb és a szovjetektől elszenvedett 0-6-os vereség. Mégis a legtöbben a mai napig emlékeznek nemcsak a meccsre, de arra is, miként, milyen körülmények között élték meg. Az Index munkatársai közül volt, aki sírt, mások nem értették a felnőtteket, míg akadt, aki egyből a vereség után már azt számolta, miként juthatunk tovább. Ő később megbukott matekból.
így viszont a 0:6 elveszíti a relevanciáját a folyamatban
mi attól függetlenül szarok vagyunk, ők attól függetlenül nem. teljesen nyilvánvaló, hogy egy-egy nem várt lebőgés maximum mondjuk egy generációt vethet vissza
ez egy ilyen költői kép akart lenni, most megpróbálom egyszerűbben megfogalmazni: mi azóta is a szarban dagonyázunk jobbára, míg az uruk tényezők a világ futballjában, eredményeket érnek el, sztárokat nevelnek ki, stb.
erre a szovjet meccsre visszagondolva nekem egyre többször egy másik mexikói meccs jut az eszembe: Dánia-Uruguay. Ez majdnem ugyanazt az eredményt hozta, mint a miénk (6-1 lett), gyakorlatilag tönkrezúzták az urukat, akiktől a mai bírói felfogás szerint kb 3-4 embert le kellett volna küldeni a pályáról (így csak egy piros lett), játékban és morálisan is romokban hevertek.
Ehhez képest eltelt 27 év, és mi még mindig Irapuato terhét nyögjük, míg Uruguay lapozott, és megmaradt az a vereség egy szar emléknek.
Vagy meglehet, hogy egész máshogy történik. De mindegy, mert a nyilvánvalóan irreális 0-6 ezért vagy azért, de megtörtént, nem jutottunk tovább, és néhány év alatt pedig el is jutottunk arra szintre, hogy egy élcsapattal szembeni 4-6 gólos vereség reális legyen, és a hegyiivánokon nevelkedett szurkolók pedig mindezt és - visszanézve nagy okosan - már a szovjetek ellenit is normálisnak tartsák.
"Ettől függetlenül tartom, több volt abban a vb-ben..."
Ha kettővel jobb a gólarányunk, tovább is jutottunk volna :)
Akkor meglehet a 16 között kaptunk volna egy katasztrofális verést (talán Argentína lett volna az ellenfelünk?), és azt a három sima vereséget itthon ugyanolyan csalódással és döbbenettel fogadták volna, mint ezt a 0:6-ot azonnali kiseéssel. Végh Antal is ugyanúgy megírta volna azt a fröcsögéssel teli könyvet, csak a címe lett volna más...
Jaja, biztosan ez is az egyik ok volt. Mezey írt egy önéletrajzi könyvet (Gyöngyvirágtól lemondásig) abban elég részletesen leírja az edzőtáborkeresés mizériáját. Most nem szaporítom a szót, de a lényeg, akkor európában nem találtak más helyet, amely megfelelően magaslati volt, rendelkeztek labdarúgópályával, és nem volt 2 méteres hó.
Nemcsak 3-0 volt, 85-ben pl. Hamburgban nyertünk NSZK ellen, a probléma ott kezdődött, hogy a 'tésztát' (ami egy teljesítmény fokozó volt) korán kapták meg, rossz volt az időzítés, Mexikóra akarták kihegyezni a hatást, de elszámolták maguk. Ettől függetlenül tartom, több volt abban a vb-ben...
Emlékeztek Rocheteau góljára ellenünk,talán az volt a 3. ?
Bats kirúgta lehet,hogy pattant vagy kettőt Platini ? becenterezte a nagyhajú meg bevágta,valami 3-4 labdaérintéből született,azóta se láttam hasonlót,keresem is a videót róla.
Szintén 9 éves voltam és ott sírtam a tv előtt, Döme volt a nagy kedvencem,csapat poszter a falon :)
6-0-nál mikor kihagytak egy tizit a szovjetek,örültem,majd apám lehűtött fiam már 6 van közte.
Én is olvastam,hogy a VB előtt Ausztriában edzett a csapat a hóban és erről sokáig nem beszélt senki.
Nagy Anti az utazás előtt a repülőtéren azt mondta, éremmel térünk haza,ezt sose felejtem el.
A brazil verés szerintem is jó kis szemfényvesztő hármas volt,Renato itt volt a szélsők közül,de több sztárjuk nem jött,emlékszem pokrócban ültek a kispadon a cseréik.
Ott nekünk minden összejött,de kb olyan mit mikor az olaszokat ütöttük pár éve itthon.
Igaz, hogy az csak egy barátságos meccs volt, de egyetlen alkalomra emlékszem, amikor négy perc után, két gólos hátrányból megfordítottuk a meccset. Ráadásul idegenben, Írországban.
Persze akkor bizonyos Puskás volt a kapitány, nem hiába büszkék rá Kisp Felcsúton.
Európában hétköznapi körülmények között nem jött volna ki ekkora különbség, Mexikóban sem volt törvényszerű a 0:6, de, hogy mind a szovjet (Dinamo Kijev) mind a francia válogatott klasszisokkal jobb volt a Mezey-féle válogatottnál, az szerintem tény. A mexikói speciális körülmények meg egyszerűen hatványozottan előhozták a magyar válogatott eleve meglévő gyengeségeit. Mezey valószínűleg pontosan tudta is ezt a VB előtt, mint ahogy gyanítom, hogy a legrutinosabb játékosnak számító Nyilasi sem bánta, hogy kimaradhatott a világbajnoki keretből. Mire kellett volna neki egy harmadik világbajnoki égés?
A már akkor is színvonaltalan magyar NB-I.-re világszínvonalú csapatot eleve nem lehetett felépíteni. Már akkor sem. Mezeyről sok jót és rosszat is össze lehet szedni, de az mindenképpen nagyrészt az ő érdeme volt, hogy abból a középszintű játékosállományból fel tudott építeni egy csapatot, amely ki tudta harcolni a világbajnoki részvételt, továbbá valóban jónak mondható eredményeket tudott produkálni egyik-másik mérkőzésén. Ez is csoda volt, ennek is örülni kellett volna. Ehelyett persze nagyon elszaladt itthon a ló a közvéleménnyel és az akkori médiával is, már legjobb négy közé jutásról meg világbajnoki döntőről ment a nagy álmodozás. Ez a pszichikai nyomás aztán megtette a magáét, a két gyors gól a szovjetektől kivégezte a magyar válogatottat. Négy perc alatt. Ennyi a titok.
Az a brazil meccs pedig alighanem csak ártott, annak következtében indult be a legirracionálisabb csodavárás az itthoni közvéleményben és talán a játékosok fejében is.
Brazíliát szép dolog legyőzni, de az akkor is egy barátságos meccsen fellépő, tartalékos brazil csapat volt, amelyet eleve nem is akartak bevállalni, le akarták mondani azt az egész európai túrát. Nem hagyták nekik, hát játszottak muszájból. Úgy, ahogy.
Azt hiszem, nem ártana neked is lehajtani egy pár hubit, mielőtt ezt elmagyarázom. Volt pár csavarós kiflim valahol, de hát nem tudom átküldeni. Na sebaj, akkor inkább kapaszkodj és ne gyújts rá: magyarázni fogok és nem akarom, hogy belobbanjon a szeszpára.
Na, szóval arról van szó, hogy azt állítottad, hogy a magyarok ugyan már hogyanis, hiszen bunda.
Erre lett mondva, hogy na de az olaszoknál még annál is nagyobb bunda, aztán valahogy csak becsúszott egy vébécske.
Namármost, hukk, ennek a lényege nem az, hogy de a másik még jobban, hanem a módusz tlo...tlo...tollensz. Vagyishogy ha te azt állítod, hogy azért nem X, mert Y-ból következik az, hogy nem X, és valaki mutat egy példát arra, amikor Y és mégis X, akkor a te érvelésed meg van cáfolva.
Nem önérzetlieg, hanem logikailag. Na, erre igyunk!
Nem érted. És itt megint generációs problémák vannak. Nem élted meg azt a korszakot, csak olvasol róluk, ezért nem jön át, hogy mi volt a különbség a mai klubcsapatok párosításai és az akkoriak között. Akkor ha egy topligás élcsapattal találkozott egy csapatunk, az nem csodaszámba ment, és nem az vpolt a kérdés, hogy kétszámjegyű lesz-e az összesített vereség. Hanem időnként még ki is ejtettük őket. Ma egy európai középcsapat legyőzése óriási bravúrnak számít, akkor ki-ki mérkőzés volt (nyilván nem soroltam fel minden sikert). EZ árazza be a bajnokságot. Ebből látszik, hogy akkor versenyképes volt a bajnokságunk.
Az olasz bajnokságot és a bundát illetően azt hiszem érdemes lenne egy kicsit jobban utánaolvasnod a dolgoknak (elég P. Rossitól napjainkig), ezt a tanfolyamot most engedelmeddel nem vállalom. Lényeg az, hogy még nekünk is van mit tanulnunk a taljánoktól ezen a téren.
De ezt tényleg nagyon nehéz lesz így megemésztened, mert élőben nem tapasztald meg azt, hogy mondjuk egy jugoszláv bajnokcsapattal szemben ilyen ki-ki meccset játszani, milyen az, mikor bosszankodsz azon, hogy a csapatod csak 5-2-re veri a Panathinaikoszt, és mikor ugyanennek a görög sztárcsapatnak egy vagyonába kerül, hogy a játékvezetők segítségével továbbjuttassa magát. És ez akkor nem papírforma volt, hanem bosszantó csalódás (Lásd a Larissza kiverését ugyanabban a korszakban). Nem arról van szó, hogy nosztalgia, meg ilyesmi, csak egyszerűen más volt a felállás. Egy magyar csapat akkoriban nem az albán vagy az örmény csapatok szintjéről kezdte az összecsapásokat.
