Egy szurkolótársunk gyermeke hatalmas harcot vív az egyik szegedi klinikán és B Rh negatív vérre lenne szüksége!
Ezúton kérünk minden B Rh negatív vércsoportú ultrát, szurkolót, sportolót, sportbarátot, hogy adjon vért Higyisán Róbert barátunknak az ország bármelyik véradó állomásán, illetve ossza meg ezt az üzenetet ismerőseivel!
Fontos! Az orvosok csak és kizárólag csoport azonos, azaz B Rh negatív felajánlásokat várnak! (a nullás vércsoportúak sajnos nem tudnak Robinak vért adni)
A véradáshoz szükséges adatokat (Robi TAJ száma, kórház, osztály) a család kérésére csak privátban tudjuk elküldeni, keressetek az fk1899szeged@gmail.com címen!
Kisdorogon léptek pályára ma a Tamási 2009 FC játékosai
A mérkőzést Márkus Krisztián, játékos edző értékelte: „Az előre megbeszélt taktikánkban az szerepelt, hogy rögtön az első 15-20 percben rúgjunk egy gólt az ellenfélnek, majd utána álljunk vissza, és kontrákkal játsszunk tovább. Gyönyörűen játszott a csapat, és Tóth Zoltán révén meg is szereztük a vezetést. Ezt követően az ellenfél kapott egy 11-est, amit jogtalannak éreztem, egy teljesen vétlen kezezésről volt szó a tizenhatoson belül. Szerencsére a kapusunk ezt hárítani tudta, ám mégis kaptunk egy gólt még a szünet előtt. A második félidőben sajnos nem tudtunk kidolgozni olyan helyzeteket, amelyekből gólszerzési lehetőségünk lett volna. Az ellenfél ismét kapott egy 11-est, ezúttal viszont egy teljesen jogos lerántásért, amelyet értékesítettek, így alakult ki a végleges eredmény. Bár nem tettünk meg maximálisan mindent a győzelemért, fontos elmondanom, hogy ismét egy borzasztóan rossz minőségű pályán kellett teljesítenünk, amely egyértelműen kihatott ránk és a játékunkra. Három főt emelnék ki: Balogh Bálint, Kovács Róbert és Pruck Máté nyújtottak ma átlagon felüli teljesítményt.”
Kisdorog–Tamási 2009 FC 2–1 (1–1). Kisdorog, 100 néző. V: Nyakas B.
Kisdorog: Preiszig – Miszler V., Brunner, Miklós K., Pálinkás G. (Németh Sz.) – Palkó Máté, Bordi R., Nagy L., Bognár F. (Bognár I.) – Schiller A., Horváth G. Technikai igazgató: Bőhm János.
Tamási: Balogh B. – Hegedűs D., Pintér A., Csomor (Márkus K.), Bernáth D. (Vlocskó M.) – Pruck, Herr, Tóth Z. (Horváth K.), Kovács R. – Baranyai D., Kovács P. Edző: Márkus Krisztián.
Gól: Horváth G., Miklós K., illetve Tóth Z. Kiállítva: Vlocskó M. a 80. percben.
Jók: az egész hazai csapat dicsérhető, illetve Kovács P., Pruck, Herr. Ifi: 0–1.
UNIQA megyei I. osztály, 18. forduló. Fadd–Tamási 2009 FC 0–0.
Fadd, V: Farkas F.
Fadd: Kollár E. – Pesti D., Csányi, Horváth G., Tóth A. (Szabó K.) – Mizsr, Pesti V., Pál M. (Berta), Nagy Zs. – Gerendai G., Asztalos (Fazekas R.). Játékos-edző: Nagy Zsolt.
Tamási: Balogh B. – Pekoli, Pintér A. (Csomor), Schmidt D., Kovács R., Hegedűs D. – Tóth Z. (Horváth D.), Herr, Pruck (Juhász A.), Baranyai D. (Tóth R.) – Kovács P. (Horváth R.). Edző: Márkus Krisztián. Kiállítva: Schmidt D. a 78. percben.
Cikó–Tamási 2009 FC 2–3 (2–2). Cikó, 100 néző. V: Farkas R.
Cikó: Zsilinszky – Máté P., Berényi Sz., Halák (Dudás Z.), Ignácz – Acsádi G. (Szabó Z.), Kertész J., Löfli D., Sárközi F. – Zalai, Dudás G. Edző: Pozsár István.
Tamási: Balogh B. – Bernáth, Szabó Z. (Vlocskó M.), Schmidt D., Hegedűs D. – Tóth Z. (Horváth R.), Juhász A. (Pruck), Ortner (Csomor), Baranyai D. – Herr N., Kovács P. Edző: Márkus Krisztián.
Gól: Zalai J. 2, illetve Baranyai D. 2, Kovács P. Kiállítva: Kertész J. a 35. percben. Jók: Zalai J., Dudás G., illetve Schmidt D., Herr, Kovács P., Baranyai D. Ifi: későbbre halasztották.
Röviden: Aradig stop, onnan Valceaig vonat (volt, hogy jegy nélkül, még le is "dobtak", vagy a kallert lefizetve) és stop. Mikor meguntam, hogy uralom Valceat, akkor vonattal Sebsiszentgyörgy, ott találkoztam az egyik buszunkkal és a Székely Légióval, kosár meccs és utána buli. Két napi csövezés után végre aludhattam ágyban. Majd két busszal irány Valcea. Ahol meccsre be sem mentem:). Busszal hazahoztak, onnan Pécs vonat és csak utána jöttem haza. Fasza 5 napos túra volt.
Ki volt az a tag, akivel pálinkáztunk tegnap Tamásiban a benzinkúton? Taxival volt, fekete dzsekién arannyal volt valami írva? Az ő kezében is pálinka volt. Búcsúzáskor derült ki, hogy mi Fradi meccsről jövünk Siófokról, ő meg lila:D
Rajta leszek a dolgon , bár sajnos az én ismeretségi körömben kevés az az ember, akinek ,ha aztmondanám ,hogy jöjjön szurkolni megtenné! Mikor lesz az első tavaszi hazai meccs??
Addigra igyekszem minnél több embert összeszedni ,ha esetleg a dob még megvan, akkor az jó, ha nincs akkor majd szerzek!! A TAMÁSI csapat mindig megérdemli a szurkolást, a SUT halhatatlan!!