Minden amit a RÁBA gyártott!!!Illetve RÁBÁnak hívják!!!Kistraktortól az autóbuszig!!!Sajnos mostanság feledésbe merült ez a patináns gyár!Ezért gondoltam,foglalkozzunk vele!!!
a Rába első sorozata a döntött, D2156HMN6 döntött szívó motorral jött ki. Ugyanezt a licencet vették meg a románok, akik
a Roman teherautókba szerelték ezeket. Ők meg is maradtak ennél sokáig, (viszont licencdíjat nem fizettek-de ez már másik történet) a Rába azonban hamarost kihozta feltöltött, 256Le-s döntött motort, D2356MTN6 néven. A Rába járművekbe sokkal később, már a DAF fülkés korszakban kerültek álló Rába motorok, a
D2156MT6 280Le, a D2156MTKLL6 töltőlevegő-visszahűtővel 320Le teljesítménnyel. Az álló, 180 Le-s D2156HM6 motor jóval előbb, a Csepel D740-750-754, stb járművekbe illetve hajókba épült (ez utóbbiakban 150Le-re visszafogva, a propulzió teljesítményhatárai miatt), valamint ez ketyegett a Claas Dominator kombájn egyes típusaiban, valamint álló motor van a Rába 180-Rába 250 nehéz mezőgazdasági traktorokban is.
Az eredeti kérdésre tehát a válasz: előbb a döntött, később az álló motort építették be.
Mikrofilm a nyugatiakhoz volt, tehát nem lehet Rába, mert ahhoz még a kilencvenes években is nyomtatott alkatrészkatalógus járt.
Ez a V10-es meg a LP1620-as itt off Mercedes Benzben volt, ezek szerint:
..."1969-ben jelentek meg a nagyobb 8 és 10 hengeres, OM400 sorozatú V-motorok, az új nagyobb összsúlyú változatokban. Szintén ekkor vezették be a dönthető vezetőfülkét is, megkönnyítve ezzel a szervizelést és a karbantartást."
Helló. Előre is köszönöm. Rába traktorra szeretnénk rakni. Ez ami a képen ezt bontoból mentettük ki, de bontóba jelenleg nem találtunk. Még egyszer előre is köszönöm.
Sziasztok! Segítségetek szeretném kérni. A képen a pirossal bekerekezett betúeket szeretnék vásárolni. Valaki tudna segíteni ? Előre is köszönöm segítséget!
Rába témában is utána néztem. 1975 -ös és 1980 -as dokumentációk is ugyanazt ismertetik.Nem teherautó témában ,hanem traktor és kombájn motor témában. Ugyanazt a KKK 3 HF-452/23-ast említik amit te cserébe ajánlasz. Miért akarod lecserélni ezt a tipust.?( Ezt a túrbót szerelték a D 2156 MT-6-os motorokra).
1987-ben egy 6 hengeres Csepzon motoron (nem tudom a FÓKA mibe használta,de nekik csináltam) HOLSET Talán 4 LEV tipusú volt.Öreg már a papír nem látom rendesen! 54079/1 ez volt ráírva.
Én egy 1970 -ben kiadott dokumentációban azt olvastam,hogy a Cs-613.18-as tipusú motorra CAV 12 A tipusú turbót szereltek.Ez gépkocsi motor volt.Azt nem tudom,hogy az ezredesen,hogy miként muzsikálna?
A gk-ba (2300-at pörgöt a moci)
Leírom ennek a paramétereit: radiális áramlási rendszerű.
A rotor üzemi ford.száma 65000 f/p
a rotor fordulatszáma 1 órai üzemelés esetén 70 000 f/p
A levegő áramlása 16,8 M3/p
A turbina hőmérséklete 630 C fok (üzemi)
Kenőolajnyomás:1,5...2,3 atm
Megengedett szívótéri túlnyomás teljes terhelésnél: 700 Hgmm
Azt írja a gyáros bácsi,hogy ettől nagyobb túlnyomással a motor nem üzemeltethető.
Mindezeket csak azért írom le,hogy legyen valamiféle összehasonlítási alapod.
Holnap majd keresgélek majd mert valamikor javítottam egy ilyen motort és megnézem azon milyen tipusú turbó volt. Valahova felírtam!
Szia Jumbo, sajna a tudás kopik, de azért még hellyel-közzel megvan:-) Igaz, mostanában Dutráslacival egy típuson gyakorlatozunk: amit én beszerzek, ő beépíti:-D
Csak nem tud róla, hogy én voltam:-)
Ami Laci konkrét kérdését illeti: megnézem majd a korai típuskönyvben, hogy pontosan milyen típusú turbók voltak a hetvenes évek eleji szériákon, de úgy rémlik, a Rába a KKK K28-as, vagy K36-os turbóját szerelte.
Laci! A Csepel turbója ügyében keresd meg Belák Sanyit. Ő a farosára szerelt turbót.Ha kell kontakt, rabaorultkukacindekszponthu.:-)))
A gépeidet sokan ismerjük,és csodáljuk. :-)) Legutóbb Bokorban a gyönyörű bordó ezresedet volt szerencsém látni, egy kissrác vezette éppen a felügyeleted mellett. :-))))) A Dutra traktorokat személy szerint nagyon kedvelem.(minden magyar gyártmánnyal együtt) Korbuly család a legnagyobb zsenialitással alkotta meg ezeket a gépeket. Néha benézek a DUTRA fórumra is ,mindig van valami érdekesség...,vagy picit ízzik a levegő..... :-)))
Köztünk Mwin a legnagyobb tudója a típusoknak,alkatrészeknek..... Mostanában nem túl sűrűn járt erre. De egyszer csak erre néz. Vagy email-ben gyorsabb lesz......
Még nem írtam ide,ezért röviden bemutatkozom:Fördős László vagyok,Győr környéki Dutrás,de érdekel minden,ami magyar.
Jelenleg 8 Dutra traktorom van,ebből 4 felújítva.Lehet,hogy már láttátok valamilyeket,mert gyakran előfordulok velük a találkozókon.
Az Ezres Dutrámra szeretnék egy szépen "fütyülő"turbót,és ebben kérnék segítséget.
Azt hallottam,hogy az első Rába teherautóknak volt ilyen turbója (KKK 3HF-452/23),és egy ilyent szeretnék venni,vagy cserébe tudok adni Rába Steiger használt turbót. Ha valaki tudna segíteni,kérem tegye meg!