Az elemtartó fedélből letört egy darab, így néha nem érintkezett
Az érzékelőre meg az objektívre annyi por ragadt, hogy tiszta kék égnél is felhősnek látszott a képen :-)
Az aksit úgy ette (már amikor érintkezett), mintha tonnákat kellett volna mozgatnia vele
Meg az a fránya dinamika. Amikor vettem jónak számított, de ma már.... Az alacsony képzaja viszont máig királyság.
Nagyon szép majd 8 évet töltöttünk együtt (2002-2010), de amikor az elemtartó megadta magát, beruháztam egy DSLR -be. Amikor két év után kezembe került, olyan kicsi kis gyerekjátéknak tűnt.... :-)
Beletettem az elemeket, hogy megnézzem mit tud, aztán úgy döntöttem, hogy a 10 éves fiamat sem kínozom vele, így nem volt miért megtartani. Elvittem az MM -be és a CF kártyával, tubussal, szűrőkkel együtt repült az elektronikai hulladékok közé. Sajnáltam kicsit, de sírhelyet azért nem vettem neki. Pedig anno 2002 novemberében igen komoly összegbe került. Viszont a hozzá vett Sunpak 383 vakut máig megelégedéssel használom
Nekem nincs, de pár éve én is így jártam. Van egy szervíz a Nagy Lajos király útján, ott pár perc alatt kicserélték. Ráadásul a javított verzióra, ami nem zárja rövidre az elemeket és így nem merül le magától kikapcsolt állapotban.
Büszke S602Z tulaj lennék én is, azonban van egy olyan problémám, hogy az elemfedél kis pöckei amik rögzítik a házhoz, letörtek. Eléggé megnehezíti a használatot, és a celluxos rögzítés sem túl esztétikus. :) Nincs véletlenül valakinek egy kallódó, már nem működő gépe esetleg egy elemfedele, ami csak a helyet foglalja és gyűjti a port? Szívesen megszabadítanám tőle, akár egy kisebb összeg ellenében is! Túlságosan jól működik ez a gép még ahhoz h egy ilyen kis hiba útját állja a jövőjének. Köszi előre is!
Szintén! Persze néha gondolok rá, hogy kellene valami újabb, de amíg működik, addig nem veszek mást. Szomszédnak van újabb Fuji-ja, de az valahogy gagyibbnak tűnik. :D
CF kártyámat nem akarja olvasni S602. Számítógép pedig rögtön felajánlja a formázást. Valami jó kis recovery programot hol találhatok ehhez a kártyához? Amit eddig kipróbáltam, az csak megmutatta a képeket, de nem lehet vele visszaállítani.
Ha ennek nem itt lenne a helye akkor sorry mindenkitöl. Szóval volna egy eladó Fuji Finepix S602 Zoom-om meg pár tartozékom.
Nevezetesen:
Kingston Compactflash 2gb Kenko 2x tele előtét (LD-20T) Raynox polárszürő Raynox közgyürű és a hozzá való 52mm lencse védő. Egy Samsonite batyu amibe hordozható a masina
Ha valakinek megteccene eme pompás masina ugy egyben az egészet eladnám. Árat sajna nem tudok mert lövésem sincs mi mibe kerülhet. Ajánlatokat emailben várok. pemey5950kukacgmailpontcom
Nekem teljesen letörtek a fülek, ezért vettem egy teljesen ujjat, amin már szigetelt a fül. Sajna nem sokáig élvezhettem az előnyét. Vaku is megadta magát egyszer. Így apránként több, mint 20 EFt költöttem szervizre. Többet már nem akarok, ezért mertem magam szétszedni, s összerakni.
Békéscsaba mellett lakunk, s ígértem már a gyerekemnek hogy elviszem egy csúszdával is felszerelt uszodába. Épp Debrecen jött számításba, mert mást nem ismerek 100 km-es körzetben Kellemeset a hasznossal összekötve a személyes átvétel mellet teszem le a voksomat. Sokat nem tudok rá szánni, de nem kívánom ingyen.