Az egész ügyben egyre több a találgatás, az egymással gyakran ellentétes és ellenőrizetlen információ. Kezd az egész "Portikolás" tendenciózus és kiszámítható lenni. Ezeknél a (legtöbbször kormányközeli média által közölt) kiszivárogtatásoknál, tényként közölt gyanúsításoknál is sok kétely merül fel. Bűzlik az egész ügy a politikától. ha tényleg borulna az egész bili - beleértve a politikai - rendőri síkot is - hamarjában titkosítják az egészet 200 évre. Nem P. Tamást védem de ez az egész már nem róla és V.Lászlóról szól. Lassan ő felel a hegyi gorillák kihalásáért és a klímváltozásért is.
"Akkor most mivel is gyanúsítják Portikot? Mindennel!
Boros Tamás „vállalkozó” és az utca felrobbantásával. Valamint Prisztás József másik „vállalkozó” likvidálásával. Valamint Fenyő János médiabirodalom tulajdonos kivégzése is szóba jött, mondván Portik bízta meg Rohácot. Sőt már azt is tudjuk, Portik kapcsolatban volt Gyárfással is egy kis házikó erejéig, így a felbújtó is elvileg meglenne. Azután mi merülhet még fel, a móri mészárlás, Seres és Döhrer kivégzése, a dunaszerdahelyi maffia lemészárolása, vagy netán a Kennedy-gyilkosság? Egyszerű, szerintünk ez mind Portik volt! Legalábbis ez lenne a legegyszerűbb. Minek nyomozgatni, Ő volt és kész! Minden ügy megoldva, egy ember viszi el a balhét, mint minden nagy horderejű hazai gazdasági ügyben."
De miért most és miért pont Portik? „Azok a boldog szép napok, ég veled, Te nem tudod milyen jó nélküled!”
“A TEK-re igenis szükség van! Csak meg kell nézni kik vesznek körül minket!” Engem például ez az ember itt mögöttem folyamatosan figyel. Azt hiszi nem tudom, hogy most is azt nézi, azt mondom e amit leírt nekem. Persze, hogy szórol-szóra és tagoltam olvasom.”
Ez egy nagyon összetett kérdés. Talán a csillagok állásához lehetne hasonlítani, amikor olyan konstelláció áll be, mint mikor egyvonalban helyezkednek el a naprendszer bolygói. Ritkán fordul elő, és komoly hatásokkal jár. Portik elszámolta magát! Nem nézte a naptárat, vagy nem olvasta megfelelő precizitással a híreket, pedig az Őt ismerők szerint az óvatosságot és rejtőzködést „Kaméleon” módjára elsajátította. (Talán nem véletlenül szponzorálta a filmet.) De van egy sokkal egyszerűbb magyarázat: lehet,hogy nem is Portik a potenciális megbízója az elmúlt 22 év összes gyilkosságának! Hiszen ha Ő lenne, már régen messze repült volna, úgy a választások másnapján, még 2010 májusában. De nem, Ő maradt, és ezt benézte, ahogy a csibészek mondják, de nagyon! De miért nem tett semmit és várta meg – üzlettársa, Vizoviczki és a korrupt zsaruk letartóztatása után – alsónadrágban a TEK-et?
„Tomi, lehet téged megetet-TEK?”
Mit ajánlottak, hogy nem vetted észre a csapdát? Nem is tudjuk hol kezdjük, a jelennél vagy a múltnál?Nagyon gyanús mindenesetre a sok prejudikáció és a vádak tényként közlése az ügyben. Bár a magyar médiában ez természetes és megszokott jelenség. Már a rendőrségi kommunikácó és az egész felépítettnek tűnő eseménysor is előre eldöntetett és precízen, időarányosan megkomponált háttérszervezést sejtet. Kiknek állhatott érdekében Portik jelenlegi félreállítása, és miért éppen most? Ezeket a kérdéseket teszi fel a hazai felülről irányított média. Portikból most egy szép és sikeres bűnbakot kreáltak. De miért is?Ha most valaki azt gondolja Portik Tamást szeretnénk védeni, téved. Csak és kizárólag azt szeretnénk egy rendesen összeszedett sorozatban tálalni, milyen érdekes és hátborzongató események végkifejlete a mostani látványos letartóztatási sorozat.
Kezdjük mindjárt a legutolsó hírrel, a maffia-perben 12 évre ítélt Radnai hirtelen szabadulása kapcsán kibuggyant vádalku történettel, melynek dokumentumai kiszivárogtak, de lehet kamu az egész. Mindenesetre a Magyar Hírlapos, PestiSrácok.hu megígérte, közreadja a további vallomásrészleteket, de ez valamiért már nem lett nekik aktuális. (http://pestisracok.hu/radnai-a-bunbano-maffiozo/ ) Hasonló esetre nem volt még példa eddig, hogy egy pár hónapja indított weboldal ilyen iratokhoz jusson, felettébb gyanús, főleg, hogy nem is valódi a rendőrök szerint.
"Hasonló újdonság az is, hogy Portikot egy napon belül, hétvégén gyorsan előzetesbe is helyezték. Látványos letartóztatására és „narancs-jelmezes”Hollywood-i filmeket idéző elfogására sokan sokáig fognak emlékezni. Természetesen ez is volt a cél, egy klassz TEK-es erődemonstráció, videóra véve. Egyesek szerint a sminkesek és a büfékocsik is a háttérben voltak, és a forgatáson Bruce Willis szakértett, Andy Vajna rendezésében. Valaki meg is jegyezte, „mi történik, háború van megint?” Mások azon elmélkedtek ezzel a csapattal a Fehér Házból is simán kihozzuk Obama elnököt, és adunk neki egy akkora sallert mi „félázsiai” vagányok, hogy „bele-piros-fehér-zöldül”.
A lényeg, sok új és érdekes dolgot tanulhattunk az utóbbi időben, a diktatúra rendőrségének köszönhetően. Azóta a pesti aszfalton új szlogen jelent meg a nyári divat kapcsán: „Öltöztessen téged a TEK!”
1998 őszén az említett Boros-kazetta nyomán szárnyra kapott információk szerint a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni 1996-os merénylet helyszínén Pintér kicserélte (más források szerint elvitte) az ott talált fegyvert. Pintér erre úgy reagált: az ominózus este Lusztig Péterrel, az Országgyűlés rendészeti bizottságának akkori, MSZP-s elnökével vacsorázott, s a termet csak egyszer hagyta el - telefonálni. T. Gábor alhadnagy, a helyszíni szemlét végző bizottság vezetője jelentésében azonban a merénylet helyszínelésén megjelentek között nevezte meg Pintért.
Egy volt rendőrtiszt így elevenítette fel a 15 évvel ezelőtti eseményeket: „A Salgótarjáni utcában a járőr feltartóztatta a Tanyi-ikreket, mert az alapos gyanú szerint meglőtték Lakatos Csaba fogathajtót a lovi közelében.
Ebben a kis miniatűrben benne van a rencerváltás diszkrét bája...
Az ember egyszerű gyermeke csak kapkodja a fejét. Rendőrségi átszervezések, elbocsátások, készenléti állományba helyezések és (belső információk szerint): iratmegsemmisítések.
Mások „csak” azt találgatják: kinek állt érdekében feladni azokat a hálózatokat, „operatív bázisokat”, információs csatornákat, amelyeket az SZBO munkatársai építettek ki és működtettek. „Pintér Sándor a rendőröknek parancsba adhatja, hogy mától villával kell enniük a levest, és stampedlis pohárból inniuk a kávét, akinek hitele van, családja, gyerekei, és nincs más szakmája, nem akar kivándorolni, az azt fogja tenni, akár van értelme a parancsnak, akár nincs. Azonban az ügynökök, segítők – vagy besúgók, ha így jobban tetszik –, akik nélkül a titkos nyomozások elképzelhetetlenek, nem fognak parancsszóra igazodni az új szervezeti rendhez” – mondta egy a testülettől a közelmúltban, mint fogalmazott, „hasonlóan logikus” átszervezéskor távozott rendőr, aki egykor maga is több hálózatot tartott fenn, és számos „ügynökkel” dolgozott.
Szerinte egy ügynök „csak azért, mert azt mondják neki”, nem fog mással ugyanúgy dolgozni, mint azzal, aki beszervezte. A rendőri vezetés ezzel szemben nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az együttműködőket sikerül rábírni, új felelőseikkel tartsák a kapcsolatot. Ha nem sikerül, akkor még az is elképzelhető – állította egy forrásunk –, hogy a szervezett bűnözés elleni szolgálat valamelyik egykori munkatársát kéri fel, hogy új feladatai mellett (külön javadalmazásért) tartsa a kapcsolatot egykori hálózatával.
Saját magunk, az ügy szereplői és maga a vallomást tevő érdekében, továbbá a nyomozás sikerességére is tekintettel egyelőre nem folytatjuk a maffiabotrány pentitója, azaz a bűnbánó keresztapa Radnai László vallomásának ismertetését.
Mikor indul a pestisrácok.info weboldal, ahol cenzúrázatlanul jelennek meg az új Oknyomozó Riportok és az Első Kézből származó Elsőközlésű Dokumentumok?
Véletlen, hogy a Pesti Srácok monogramja egyezik a Belügyminiszterével?
Saját magunk, az ügy szereplői és maga a vallomást tevő érdekében, továbbá a nyomozás sikerességére is tekintettel egyelőre nem folytatjuk a maffiabotrány pentitója, azaz a bűnbánó keresztapa Radnai László vallomásának ismertetését. A Vizoviczki-Portik-Gyárfás-botrány részleteiről és több más izgalmas témában természetesen készülnek az újabb tényfeltáró írásaink. Kövesse blogunkat, jelöljön be minket a Facebookon, vagy állítsa be az RSS-csatornát!
Ezek egy év alatt el tudták fogni az adócsalókat, nálunk meg lassan húsz éve élnek munka nélkül szerzett luxusban azok, akik a gyilkolászáson, csaláson, lopáson, zsaroláson kívül semmi munkát nem végeznek...
Lassan már Romániába is érdemes lesz kivándorolni.
A Dominikai Köztársaságban letartóztattak egy volt romániai kormánytisztviselőt, akit többedmagával adócsalással vádolnak a hazájában. A helyi rendőrség keddi tájékoztatása szerint a 38 éves Codrut Alexandru Martát előző nap vették őrizetbe Sosua városában. Marta Litvániából érkezett a karibi országba hamis útlevéllel.
Codrut Alexandru Marta az adóhivatal egykori vezetőjének, Sorin Blejnarnak volt a kabinetfőnöke. Őt és volt főnökét, illetve más kormánytisztviselőket – a vámhatóság volt főnökét, továbbá a belföldi elhárítás illetékeseit – adócsalással vádolják. A romániai sajtó korábban arról írt, hogy az érintettek 2011 májusa és 2012 júliusa között nagy mennyiségű gázolajat csempésztek be az országba illeték- és adófizetés nélkül, az államot a számítások szerint 15 millió eurós kár érte.
A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatása után sem tudható, hogy Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányként közreműködött-e merényletkísérlet tárgyi bizonyítékainak eltüntetésében, mint azt a három hónapja meggyilkolt Boros Tamás állította. Az sem, hogy úgynevezett magánemberként találkozott-e a bombagyártással gyanúsított Dietmar Clodóval. Azt, hogy ezek az állítások igazak-e, senki sem bizonyította - igaz, azt sem, hogy nem igazak. Egyvalami tudható bizonyosan: a Magyar Köztársaság belügyminisztere hazudott, amikor azt állította, hogy az első információ kapcsán korábban különféle vizsgálatok folytak.