Ez a harmadik zenés filmecském, melyben kedvenc Lorca versek szerepelnek, nevezetesen a Három arckép árnyékkal két darabja a Dalok kötetből.
A diaporáma első felében Verlaine: Holdfény és Nietzsche: Elhagyatva c. költeményei vannak felírva.
Beethoven Holdfény-szonátájának első tétele ihlette a versösszeállítást, s bizonyára ennek a népszerű zenének köszönhető a film meglepően jó nézettsége.
Az utolsó részt idemásolom, mert olyan szép. (Ebből idéztem a nyitó hozzászólásban.)
Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött
4.
A lélek távol
Bikák és fügefák már nem ismernek, sem házad lovai s a pici hangyák. A délután s a gyermek nem ismernek, mert meghaltál, mert elmentél örökre.
A sírkő vállai már nem ismernek, sem a fekete selymek, ahol bomlasz. Elnémult emlékeid nem ismernek, mert meghaltál, mert elmentél örökre.
Majd jön az ősz csigákkal és homállyal, a köd fürtjeit préselő hegyekkel, de szemed fényét nem keresi senki, mert meghaltál, mert elmentél örökre.
Mert meghaltál, mert elmentél örökre, mint minden halandó, ki földbe tér meg, mint minden halott, akit elfelednek, akár a kutyát, ha dögkertbe dobták!
Nem ismer téged senki. Nem. De én dalollak.
Derítem glóriába arcéled gráciáját. Tudásod érettségét dalommal dicsőítem, mert ábrándod halál volt, a halál szájaíze, s vitézlő vígságodra köddel vonult a bánat.
Soká születik párja – tán sose jön világra ily andalúz, ily tiszta, kalandokban ily gazdag. Elcsukló szavaimmal siratlak délceg fenség, s a gyászos szél örökké reszket az olajfák közt.
Lorca 1934-ben (36 éves korában) írta a siratót barátja nem sokkal azelőtt bekövetkezett tragikus halála okán. (Megjegyzem, hogy az ünnepelt torreádor nem volt a szeretője, mint ahogy azt tévesen egy magyar weboldalon írta valaki, csak barátok voltak.)
A Federiconál hét évvel idősebb Ignacio Sánchez Mejías, aki szenvedélyesen érdeklődött az irodalom és a színház iránt is, 28-31 éves kora között érte el karrierje csúcspontját, majd több év kihagyás után, 42 évesen ismét visszatért az arénába, mert hiányzott neki a veszély és az izgalom. Hat bikaviadalt vállalt el különböző városokban 1934. nyarán, és az utolsón sebesült meg halálosan. Sok véletlen esemény szerencsétlen összjátéka következtében nagyon kimerülten érkezett erre a végzetes viadalra (9-10 ilyen eseményt lehet összeszámolni, köztük pl. két autóbaleset), s miután súlyosan megsebesült, több mint fél nappal később tudták csak megoperálni a madridi klinikán, de ekkor már késő volt. A torreádor a combján sebesült meg, a lába üszkösödni kezdett, később önkívületbe esett és iszonyú haláltusa után hunyt el.
Federico is Madridban tartózkodott akkor, de annyira rettegett a haláltól, hogy nem volt bátorsága meglátogatni a haldokló Ignaciót. Viszont barátait megkérte, hogy folyamatosan tájékoztassák őt a teorreádor állapotáról, s a haldoklás utolsó óráját szinte percről percre követte.
Lorca meg volt arról győződve, hogy Mejíaz sorsszerűen halt meg, hogy semmiképp sem tudta volna elkerülni a halálát, s hogy ő ezt előre megérezte, mikor a torreádor visszatért az arénába. Azért ismétlődik folyton a „délután öt órakor” sor, mely a bikaviadalok hagyományos kezdési időpontja Spanyolországban, mert a költő szerint már minden elrendeltetett a kezdetnél.
És ha már sírás, akkor nem lehet elfelejtkezni a nagyszabású, négy részes torreádorsiratóról Nagy László bravúros fordításában.
Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött
1.
Ökleltetése és halála
Délután öt órakor.
Pontosan délután öt óra volt. A fehér gyolcslepedőt gyermek hozta délután öt órakor. Gyékénykosárban már ott állt a mész is délután öt órakor. Aztán halál – a halál létezett csak délután öt órakor.
És szél támadt, a vattát elsodorta délután öt órakor. A nikkelt, kristályt kiverte a rozsda délután öt órakor. Galamb és leopárd, ím összecsapnak délután öt órakor. Egy comb tusakszik báva bikaszarvval délután öt órakor. A mélység húrjai már bongva-bongnak délután öt órakor. Arzénhangok rengenek a füstben délután öt órakor. Az utcasarkon csendcsoportok állnak délután öt órakor. És áll a bika győztes szívvel, árván délután öt órakor. Mikor a hó-verejték kiütötte délután öt órakor. Mikor a jód az arénát bevette délután öt órakor. Halál rakott tojásokat a sebbe, délután öt órakor. Délután öt órakor. Pontosan délután öt órakor.
Keréken járó koporsó az ágya délután öt órakor. Sikoltanak fülébe csontok, sípok délután öt órakor. Már fújt a bika, ott bömbölt előtte délután öt órakor. A fal haláltusától szivárványos délután öt órakor. És útban már az üszkösödés, bomlás délután öt órakor. Lágyéka zöldjén kinyílt liliom-fej délután öt órakor. Sebei izzó, vérző égitestek délután öt órakor. A tumultus az ablakot benyomta délután öt órakor. Délután öt órakor. Ó, délutáni iszonyú öt óra! És minden órán: délután öt óra! És árnyékban is: délután öt óra.
Lorca szürrealista prózákat is írt (mint pl. a Szent Luca és Szent Lázár), melyek nagy mértékben tükrözték Dalí hatását stílusukban és témájukban. Az alábbi kis részletek szerintem szenzációsak.
Csend, utolsó ének
Közelget az éj-árny.
Az este érc-üllőjén
a holdsugár kalapál már.
Közelget az éj-árny.
Dalfoszlány ring, takaróként,
egy hajladozó sudár fán.
Közelget az éj-árny.
A lég ösvényein által
ha hozzám most ideszállnál!
Közelget az éj-árny.
Tudom, hogy sírva találnál
szálas jegenyék hegyes árnyán
- ó, fekete lány! -
szálas jegenyék hegyes árnyán.
/Weöres Sándor/
Kaszida a sírásról
Hogy a sírást ne halljam,
balkonom bezártam halkan,
s a szürke fal mögül most csak a sírás,
a sírás árad szakadatlan.
Oly nagyon kevés angyal dalolgat,
oly kevés eb ugatja a holdat,
ezer hegedű fér el nyitott tenyeremben.
De eb a sírás, mérhetetlen,
angyal a sírás, mérhetetlen,
és hegedű is, mérhetetlen,
s a könnyek béklyójától szél se rebben,
csak a sírás árad szakadatlan.
/Eörsi István/
Az Edem-tó kettős poémája (részlet)
Sírni akarok, sírni van kedvem,
ahogy az utolsó padban sír a gyermek,
mert nem vagyok felnőtt, se költő, se falevél,
vagyok sebzett pulzus, hogy a túloldalra is átlüktessek.
Sírni akarok nevemet mondogatva
e tónál, mint rózsa, mint nyárfa remegve,
kimondani vér-ember-igazságom,
megölni bennem a tréfát, a szó sejtetését örökre.
Nem, én nem kérdezek, én sóvárgok,
szabadult hangom, immár szolgálj kezemnek.
Spanyolfal-tumultusban a büntetés holdja
s a behamuzott órák aktomnak árnyába vesznek.
/Nagy László/
Szent Luca és Szent Lázár (részletek)
Az udvaron a fogadós meg a felesége énekelték a tövis és az ibolya kettősét. Sötét hangjuk, akár két menekülő vakond, beleütközött a falakba, és nem lelte az ég négyszögű kijáratát.
Mielőtt az utcára léptem volna, hogy megtegyem első sétámat, odamentem hozzájuk, hogy üdvözöljem őket.
- Miért mondta az este, hogy egy lány lehet barna, lehet szőke, de ne legyen vak?
A fogadós meg a felesége furcsán egymásra néztek.
Egymásra néztek… és eltévesztették egymást. Mint a gyerek, aki szeméhez emeli a leveskével teli kanalat. Aztán sírva fakadtak.
Nem tudtam, mit mondjak, és sietve távoztam.
A kapun ezt a felírást olvastam: Szent Luca* vendégfogadó.
(* Szent Luca a vakok védőszentje.)
A város vidámsága éppen elillant, és így olyan volt, mint egy gyerek, aki most frissiben bukott meg a vizsgán. Alig néhány órája is vidám volt még, füttyökkel koronázott, sással szegélyezett, mígcsak a villanykábeleket meglazító, a kapuboltívek csempéit felszedő bánat el nem árasztotta utcáit a maga észrevétlenül finom, tükörmélyi morajával. Elsírtam magam. Mert nincs meghatóbb az örvendező tárgyak fölött lebegő újdonsült bánatnál, amikor a tárgyak még nem elég sűrűek ahhoz, hogy lyukas pénzekkel teleszórt mélyükről fel ne csillanjon a vidámság.
Lorca költeményeiben, drámáiban és prózai írásaiban gyakran megjelenik a sírás témája. Az eddigiekben bemásolt versek között is akadtak erre példák: Gitár,Góngorista szonett, melyben a költő galambot küld szerelmesének.
A sötét szerelem szonettjei ciklus tizenegy darabja közül ötben is találkozhatunk a sírás motívummal.
Ezeket a szonetteket Federico élete utolsó évében írta, és csak 45 évvel később jelentek meg először nyomtatásban.
Az álmatlan szerelem éjszakája
Éjnek fel, ketten, telihold világolt, én sírni kezdtem, te meg kinevettél. Isten volt gőgöd, s míg a percre perc ért, gerlebúgás-sor volt siránkozásom.
Éjnek le, ketten. Mélység lett a távol, üvegkín-hangon sírni most te kezdtél, és gyönge homok-szíved fölött elfért minden csokorba gyűjtött haldoklásom.
Pirkadat szögezett minket az ágyra, és két mohó száj tapadt lázban égve a folyton csorgó fagyos vérsugárra.
A nap hozzánk a zárt erkélyről tért be, és korállként hajlott az élet ága felravatalozott szívem fölébe.
A költő az igazat mondja
A bánatom sírnám el – csak tenéked, hogy te szeress, hogy te is sírj miattam egy fülemülefüttyös alkonyatban tőrrel, csókokkal – csak hogy veled éljek.
Egyetlen tanúm vagy, de megölnélek, legyilkolt rózsáim, ki néked adtam, hogy kemény rozs-szemekké változtassam nem szűnő könnyeim és verítékem.
Hogy a szeretlek-szeretsz örökégő motringja soha már le ne peregjen, süsse nap, sikoly, só s a hold, a vén kő,
hogy amit adsz, s amiért nem is esdem, tartson halálig, s az se hagyja végső árnyát a vágytól megremegő testen.
Szerelemsebzetten
A fény, a tűz, mely marcangolja testem, e szürke táj, mely körbebugyolálja, konok rögeszmém, mely porig aláz ma, ez a szorongás égen, földön, percen.
A véres sírás, amely pendítetlen lantom, e buja fáklyát gyújtja lángra, e tengersúly, amelynek dönget árja, e skorpió, mely itt hál a szívemben,
egy-vágy füzére mind, e betegágyon, hol álmatlanul álmodom, s hogy itt vagy beomlott mellem romjai közt látom –
s a józanság csúcsáról letaszítva is bürök-epe tudásodra vágyom, s térek szívedhez, völgyes lankáidra.
Szerelmese a költő mellén alszik
Megérteni, hogy mennyire szeretlek, sosem fogod, mert alszol, bennem alszol. Én sírva rejtelek, mert egyre hajszol egy tőrhegyű acélhang: fenyegetnek.
Mellembe döf a törvény – húsnak, testnek és csillagnak is egyformán parancsol; mocskos szavait belédmarva sarcol, s tépi szárnyát szigorú szellemednek.
Lovasok ugratnak a kertsövényen – testedre vágynak és agóniámra – zöld sörényű fényméneken merészen.
De te, életem, szunnyadozz tovább csak. Hallgasd a hegedűkből csurgó vérem! Ránk, nézd, még mindig acsarkodva várnak!
/Fordítások: András László/
/A verseket egy fórumról mentettem le, ezért nem garantálom, hogy nincs bennük hiba./
Nem írtam le az előző versek fordítóinak nevét, hogy ne legyek mindig annyira precíz.:-)
De érdekességként megjegyzem, hogy néhány vers többféle magyar fordítással is megjelent. 1967-ben adták ki Lorca összes műveit, 1975-ben pedig kijött egy válogatott versek kötet, melyben a költemények egy kis részéhez újabb fordítás készült. Pl. az alábbi Lucía Martínez és a Szerenád az 1967-es kiadásban András László fordításában szerepelt, míg az 1975-ös könyvben Kálnoky Lászlóéban, és az újabb változatok szerintem egyértelműen jobbak lettek.
Viszont pl. az egyik szép versecske esetében – Madrigál Santiago városához – nem olyan künnyű eldönteni, hogy melyik fordítása a tetszetősebb.
Santiagoban esik, Eső hull Santiagóra
édes angyalom. édes szivem.
A szél fehér kaméliája Fehér virágként lebeg
fakón csillog a napon. a lég a nap-íveken.
Santiagóban esik Eső hull Santiagóra
sötét éjszakán. sötét az éjjel,
Ezüst álomfű a hetyke és álom-füvek borítják
holdat benőtte buján. a holdat a völgyi mélyben.
Nézd csak: kő- és kristály-réteg - Nézd: eső ver szerte-széjjel,
az utcán eső fut át. csurom víz a kő, üveg.
Gyönge szélben nézd a tenger Nézd, az oszló-foszló szélben
homályát és hamuját. sűrű, hamus tengered.
Naptalan hamvát, homályát, Sűrű, hamus tengered
Santiagóm, angyalom, Santiago, most fénytelen -
régi reggel vize reszket a hajnal hűs harmat-árja
szívemben e hajnalon. itt remeg a szívemen.
/Eörsi István/ /Végh György/
E vers különlegessége, hogy nem spanyol, hanem gallego (vagyis galíciai) nyelven íródott, a Hat gallego költemény egyike. Lorcának egy galíciai barátja segített az írásban.
Két combod, mint a délután, fényből tart a félhomályba. Elrejtett agátköveknek éje hull magnóliádra.
Jövök, Lucía Martínez, elemésztem a te szád ma, és hajadnál fogva húzlak gyöngyházkagylók hajnalába.
Mert kívánom, mert tehetem. Vörös selyem hűvös árnya.
Szerenád
A folyó partján az éji
árnyékok esőben áznak.
Lolita kebléhez érve,
vágytól halnak meg az ágak.
Vágytól halnak meg az ágak.
Márciusi hidak fölött
meztelen éj dudorászgat.
Sósvízből, nárdusolajból
készül fürdő Lolitának.
Vágytól halnak meg az ágak.
Ánizsillatú ezüstfény
önt el minden éji házat.
Vizek s tükrök fénye. Ánizs-
szaga combjaid havának.
Vágytól halnak meg az ágak.
Góngorista szonett, melyben a költő galambot küld szerelmesének
Egy galambot küldök a Turíától, fehér a tolla és a szeme édes, görög babéron visz hírt, hogy megértsed: szerelmem lassú tüze itt is lángol.
Szűz erénye, puha nyakán a páros csík csupa meleg habzás, szürke, kényes zúzmaragyöngy, ködpára rebbenése csak azt jelzi: messze vagyok a szádtól.
Simítsd kezed a fehér tollazatra, s meglásd, milyen hópelyhes dallam hull a pihéi közül szépségedre halkan.
Mint szívemből, mely éjjel-nappal gúzsban, sötét szerelme börtönének rabja, sír, mert nem láthat, sír csak mélabúsan.
A költő telefonon beszél szerelmesével
Szívem kétségeit locsolta hangod a fából ácsolt édes fülkemélyben. Tavasz virult a lábaimtól délre, s arcomtól északra páfrány magaslott.
Nem hajnalt, termést igérve dalolt ott a szűkös térben sarjadt fenyő fénye, s a tetőn, könnyeimtől megidézve, a remény ága először kihajtott.
Édes és messzi hangom a vonalban, édes és messzi hangod, oly igéző, messzi és édes hang, lefojtva, halkan.
Távoli, mint egy megsebzett sötét őz, édes, mint zokogás a hóviharban. Messzi és édes hang, velőmben égő.
A rózsafüzér szonettje
Azt a füzért! hamar! Mert itt halok meg! Fond már! Dalolj! Nyüszíts és énekelj még! Mert homály duzzasztja a torkom mélyét, s a január-fény százszor újra reszket.
Aközt, hogy szeretsz és hogy én szeretlek, csillagszél fúj, megrezdülnek növénykék, s egy sötét nyögésekkel teli szép év tömött kökörcsinjei meredeznek.
Élvezd sebem hűs tájait, és törj át sások és gyöngéd csermelyek közt újra, comb mézén szürcsöld csorgó vérem árját.
Jöjj már! hogy ölelésünk egybegyúrja csóktépte szánkat, szétmart lelkünk vágyát! S az idő itt leljen ránk szertezúzva.
Csak azt akartam mondani, hogy nem tudom, te milyen könyvet említettél. Gondoltam, talán a hármójuk kapcsolatáról írt valaki. Tudom, hogy Buňuelről vannak könyvek, sőt az önéletrajzi írása is megjelent magyarul.
De Buňuel mint ember nem érdekel, mert baromi ellenszenves, lásd alább. A filmjeit ismerem.
Nem ismerem az általad említett könyvet vagy könyveket, a neten sem találok egyelőre ilyesmit.
Viszont nagyon sokat tudok Lorca, Dalí és Buňuel kapcsolatáról, mert nem csak a Lorca életrajzot olvastam el, hanem ugyanezen szerző Dalíról írt még vastagabb könyvét is, melynek van magyar fordítása (Ian Gibson: Salvador Dalí botrányos élete). És ugye az én szerelmetes, édes filmecském (Little Ashes) is e három barát kapcsolatáról szól.
Az Ian Gibson könyvek úgy mutatják be Buňuelt (s ezt a Buňuel által írt levelek is igazolják) mint végtelenül irigy, rosszindulatú és homofób embert, aki mindent elkövetett egy időben (Az andalúziai kutya időszakában), hogy Dalít eltávolítsa Lorcától, Federico műveiről pedig nem egyszer olyan véleményt formált, hogy „ez egy rakás szemét”. Később a Dalí-val való barátsága is megszakadt.
Ami Lorca és Dalí viszonyát illeti, magyar nyelvű oldalakon gyakran olvastam olyasmit, hogy Lorca reménytelenül volt szerelmes belé, meg hogy nem is volt köztük semmilyen szexuális kapcsolat. Ez nem igaz! Dalí nagyon szerette Lorcát és még a testéhez is meglepően közel engedte pláne ahhoz képest, hogy senkivel nem tudott igazán szexelni (még a feleségével sem), és minden áron el akarta fojtani a homoszexuális késztetéseit.
Az 1920-30-as években számos olyan festményt alkotott, melyeken Lorca feje szerepel. Ilyen pl. a Cenicitas vagyis angolul Little Ashes is, melyről az én kedvenc filmem a címét kapta.
Íme a film előzetese, hátha valaki kedvet kap hozzá. (Tudom, a hetero férfiak helyből kiesnek a film potenciális rajongóinak köréből. :-)
És itt az én videoklipem a filmről Lorca négy és fél szerelmes versével együtt:
Lorcát egész életén át rögeszmésen foglalkoztatta a halál. Salvador Dalí elmesélte, hogy Federico gyakran játszotta el halálát barátainak a madridi diákrezidencián: „Mint egy halott, végignyúlt az ágyán utánozva a saját lassú felbomlásának fokozatait. Elmondta, milyen a koporsója, milyen a testhelyzete a koporsóban, hogyan zárják le a koporsót és hogyan halad végig szülőföldjének, Granadának az utcáin. Azután egyszer csak vad nevetéssel felugrott, kitessékelt minket az ajtón, visszament az ágyába, és békésen, minden szorongástól megszabadulva elaludt.”
Megszámoltam, hogy Lorca tizenkét nagy színműve közül nyolc erőszakos halállal végződik, vagyis a darabok kétharmada.
Gyilkossággal zárulnak:
Mariana Pineda
Öt év múlva
A közönség
Vérnász
Yerma
Öngyilkossággal:
A halálthozó pillangó
Don Perlimplín és Belisa szerelme a kertben
Bernarda Alba háza
És még néhány az 1921-ben írt Andalúz dalok kötetből. Halál, gyilkosság, tőr:
További kedvencek az Andalúz dalok kötetből. A versek többségében megjelenik a halál témája, s több helyen felbukkan a Vérnász egyik fő motívuma, a gyilkos tőr is.
Köszi :-), de már megtaláltam ezt az oldalt korábban.
Viszont pár napja úgy döntöttem, kicsit elhalasztom a spanyol tanulást, s előbb az általam lefordított életrajzból készítek egy erősen rövidített változatot, amit fel lehetne rakni a netre. Mert jelenleg alig van valami magyarul Lorca életéről.
Egyébként a Vérnász eleve úgy íródott, hogy ének és tánc betétek szerepeljenek benne, s mikor először előadták Lorca rendezésében, akkor is ilyen volt. Részben azért is változtatta meg a valós történetet, mely a drámát ihlette (a szöktetés és a gyilkosság a valóságban az esküvő előtt történt és nem utána), hogy az esküvő kapcsán egy igazi zenés, táncos, színpompás jelenetet lehessen bemutatni. A darab összes verses részét elő lehetne adni énekelve. Amit én láttam a tévében, abban is volt zene, ének és valamennyi tánc is, ha jól emlékszem.
Az általad idézett bölcsődalos részről az jutott eszembe, hogy eredeti granadai bölcsődalok motívumait használta fel hozzá. Spanyolország sok tájáról gyűjtött bölcsődalokat, és erről a témáról előadást is tartott, melynek szövege fennmaradt nyomtatásban.
Néhány aranyos kis részlet ebből:
„…a gyermeket a természet legszebb teremtményének tartjuk, …hisszük, hogy nincs virág, sem szám, sem csend, amely hozzá hasonlatos volna…”
„A gyerek tőlünk nagyon messze él. Érintetlenül őrzi alkotó hitét és még nem munkál benne a romboló értelem. Ártatlan és ezért bölcs. Jobban megérti, mint mi, a költői lényeg megmagyarázhatatlan titkát.”
És még pár részlet a VÉRNÁSZ-ból. Micsoda szenvedélyek!
LEONARDO Rosszabb kárhozat nem sújthat bennünket, mint szótlanul égni ebben a tűzben. Mire mentem én a büszkeséggel? Küzdöttem, hogy ne akarjalak látni, éjszakát meg éjszakát töltöttem álmatlanul, miattad. Csak azt értem el, hogy még elevenebben égtem azon a tűzön. Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti.
MENYASSZONY (reszket) Nem bírlak hallgatni. Nem bírom hallgatni a hangod. Mintha illatos, édes pálinkát innék, s álom kerülgetne rózsaszirommal töltött szalmazsákon. Húz a hangod; tudom, hogy örvénybe húz, mégis követem.
*
ANYA …De az én fiam már csak egy nyaláb száraz virág. Hegy mögül hangzó sötét hang már az én fiam most. (Vad kitöréssel) Elhallgatsz már? Nem akarok könnyet látni ebben a házban. A te könnyeid csak a szemedből fakadnak, de az enyéim, ha majd magamban leszek, a talpam aljából jönnek föl, a gyökereimből, forróbban, mint a vér…
*
MENYASSZONY …Nem akartam, érts meg, nem akartam, érts meg, nem akartam! A fiad volt az üdvösségem, nem csaltam meg, csak elkapott a másiknak a karja, ahogy a tenger hulláma elkap, ahogy az öszvér feje föltaszít valakit, és elkapott volna mindig, mindig, ha vénasszony lettem volna is, ha fiad valamennyi fia fogta volna is a hajam.
*
MENYASSZONY Egy kicsi késsel, oly kicsikével, épp csak elfér a marokban, mint egy hal, egy pikkelytelen és folyótlan, két és három óra közt, mint megíratott, egy éjjel egy ilyen kicsi késtől két derék férfi mostan szederjes szájjal fekszik holtan.
ANYA Épp csak elfér a marokban, mégis oly gyorsan besurran, szalad a meghökkent húsban s leli meg azt a helyet, ahol hallgat bozótjában és remeg sötét gyökere a jajnak.
Úgy látom, elég jártas vagy irodalom témában. Hivatásszerűen is foglalkoztál irodalommal? Vagy folytattál ilyen jellegű tanulmányokat?
Vas István költészetéről úgymond nem tudok semmit. Az ő nevéről az „Egy szerelem három éjszakája”ugrik be leginkább, benne a csodaszép kis „Apollinaire: Búcsú”-val. Ami pedig Apollinaire-t illeti, csak pár híres versét ismerem.
Nem olyan rég, talán 4-5 éve, láttam a Vérnászt egy újabb feldolgozásban. Egész más volt, és zenével, ének betétekkel. Felvidéki magyar színház, a komáromi Jókai színház vendégjátéka volt az esztergomi várban, nyári színházban. Nagyon tetszett.
Lorca: Vérnász (részlet) Illyés Gyula fordítása
Csicsíja-csi, baba, jön a nagy paripa, ki folyóból nem ihat. Folyó feketén szaladt fekete fák között. Megállítja a híd lába, fölharsan a ló nótája. Jaj, ki tudja, angyalom, mit visz az a jó futó, hosszufarku nagy folyó zöld palotájába.
Aludj, szegfüszál, fekete paripa hadd ihatna már.
Aludj, rózsaszál, fekete paripa hadd ne sírna már.
Négy lába vérhabos, sörénye jégcsapos. Szeme közt ezüst tőr, szeme közt ezüst tőr. Így mentek a vízre. Jaj, de visszatorpan. A vér, a csobogó, jobban fut, mint a folyó.
Aludj, szegfüszál, fekete paripa hadd ne sírna már.
Aludj, rózsaszál, fekete paripa hadd ne sírna már.
Ereszkedne partra, a lucskos part meredek, égő szája szélét csípik ezüstszín legyek. Rideg hegyek felé magát elnyeríti, a gyilkos folyóvíz már nyakát keríti. Fekete paripa, iszol valahára! Haj, havas hegy búja, hajnal paripája!
Nem törsz be. Hiába, minden ablak zárva, álmok falombjával, falombok álmával.
Az én kicsim aluszik.
Az én kicsim nem beszél.
Paripa - szép vánkoson alszik az én angyalom.
Ezüstvasbölcsőben.
Hollandi vászonon.
Csicsíja, virágom.
Csicsíja-csi, baba, jön a nagy paripa.
Nem törsz be, nem jössz be. Vágtass a hegyekbe fel, menj a szürke völgybe. Vár a kanca, vár a pej.
Az én kicsim aluszik.
Az én picim nyugoszik.
Aludj, szegfüszál, fekete paripa hadd ihatna már.
Aludj, rózsaszál, fekete paripa hadd ne sírna már.
Nekem ezen az oldalon nem nyílnak meg a hang file-ok.
De szerencsére itt van az a szépséges weblap, amit már említettem, s a leg-legkedvesebb versemhez, a Gitár–hoz is van szavalat Rafael Albertí előadásában, s közben lehet olvasni a spanyol szöveget is:
A vers az Andalúz dalok ciklushoz tartozik, 1921-ben, 23 éves korában írta Lorca. Ebben az időszakban kezdett elmélyülni a cante jondo, vagyis az ősi andalúz népdal tanulmányozásában, s a versekben ezeknek a daloknak a gyötrelmes hangulatát fejezte ki, mely természetesen közel állt az ő ifjúkori lelkiállapotához.
A magyar fordítás szerintem egészen kitűnő, Vas István munkája:
Az klassz lehetett. Magyar színházban is megnézted? Én csak tévében láttam a Csomós Mari, Tóth Ildikó, Marozsán Erika, Lázár Kati féle előadást.
A spanyoloknál biztos más a hangulata. Tudod, hogy a madridi ősbemutatót 1933-ban maga Lorca rendezte? Az lehetett ám az igazi!
„Lorca maga irányította a próbákat különösen ügyelve a prózai és verses részek finom váltásaira, megtiltva minden színészi túlzást, s úgy ügyelt a jelenetek ritmusára, mintha karmesterként egy szimfóniát vezényelne… Újra meg újra félbeszakította a színészeket, míg el nem érte a kívánt eredményt.”
Én még nem jártam Madridban. Ott is van egy Lorca múzeum, ugye?
Ó, hát mégis találok olyan embert, akit érdekel ez a regény, és aki ennyire szereti Lorcát?!:-)))
De értelemszerűen nem csak arra vágyom ám, hogy valaki elolvassa, és elmesélje, hogy kb. mi van benne (bár az is több a semminél), hanem hogy segítsen lefordítani mondatról mondatra a hatszáz oldalt. Azért ez elég durva, nem? :-) És valószíműleg eltartana 1-2-3 évig. Én mindenképp szeretnék megpróbálkozni a fordításával, és ezen keresztül szeretnék kicsit tanulni spanyolul, de valószínű, hogy segítség nélkül nem jutnék szinte semmire. Te hogy gondoltad ezt az olvasást? (Amúgy még nem szereztem be a könyvet.)
Angolul is tudsz valamelyest? Az Ian Gibson életrajz érdekelne, amit én olvastam? Ha igen, majd szívesen eljuttatom a fordítást, de még nincs begépelve belőle egy szó sem, és hát az is időigényes dolog lesz.
Milyen kár, hogy Lorca beszédhangja nem maradt fenn. De a zongorázása igen. Gramofonlemezt adott ki Encarnación López Julvez (La Argentinita) énekes- és táncosnővel, melyeken spanyol népdalok szerepelnek Lorca feldolgozásában.
Ez a kedvencem, az oldal alján van a többi dal linkje.
Ez mind igaz, s magam is megtapasztaltam az angol életrajz fordítása során, hogy bizony igen nehéz gördülékenyen, választékosan fogalmazni magyarul. Számomra legalábbis.
De most nem ez a probléma. Én szeretnék elolvasni és megérteni egy Lorcáról spanyol nyelven írt regényt. Nem fordítást szeretnék róla készíteni, hanem csak megérteni szeretném. Viszont sosem tanultam spanyolul.
És ezúton is keresem azt a magyar anyanyelvű embert, aki odavan Lorcáért, tud spanyolul, és minden vágya, hogy elolvassa a Los amores oscuros regényt! /Kissé reménytelen ügy, tudom. :-)/
