Mégis 4,4 Ec (13,809 Ft/perc) a hívás percdíja - úgy látszik csak tévedés volt az egyszeri alacsonyabb levonás.
LAN a Local Access Number betűszava, és egy olyan helyi telefonszámot takar, amelyet fölhívva lehet a hívott számot tárcsázni és onnantól az Interneten halad tovább a beszélgetés. (Általánosan elterjedt lehetőség ezeknél az internetes telefonszolgáltatásoknál.) A jelentősége, hogy nem kell hozzá Internet sem, így bármilyen készülékről működik (normál esetben, mert ennél nemigen akar), az előnye pedig az ingyenes (belföldi) hívási lehetőség esetén domborodik ki legjobban, mert akkor a mobilt is a legkedvezőbb, egyébként csak Interneten keresztül elérhető árakon lehet hívni.
Voipyonál tapasztaltam azt, hogy 30-as számra nem mennek el az ékezetes betűk (GSM ékezetes sem), de ami a nagyobb baj, nem az én telefonszámomról érkezik az SMS, hanem egy külföldi idegen számról. Írtam nekik, de azt írják, hogy valahol közben változik meg a Caller ID, sajnos nem tudnak rajta változtatni. Furcsa viszont, hogy ha a 30-as számot hívok, akkor az én számomat írja ki a hívottnál. Vodás, telenoros számra jól működik a számkiírás és az ékezet is. Egyébként a támogatás nagyon gyors, max. néhány órán belül válaszoltak, és 1 sms árát bónuszban jóvá is írták.
Igen, arról, de az az árlista, mint a teteje is hirdeti " 2010. augusztus 24-i állapot" régicske... A friss az regisztráció után a belső menüből generálható. Ott ma 13,8 Ft szerepel magyar mobilra és ennyit is számlázott pontosan, mindezt másodperc alapon.
Én 13,8 Ft-nak látom azt most a frissen legeneráltatott árlistában. És ez előbb csináltam is egy 1:01 perces mobil hívást és 14,04 Ft volt az ára. De ez így is nagyon korrrekt, másodperc alapon ilyen mobilpercdíj igencsak verhetetlen. Nekem leginkább 10-20 másodperces hívásaim vannak, hogy értesítsem a vevőim a munka elkészültéről, ezek 3-6 forintban vannak, ami olcsóbb a legolcsóbb SMS-nél is.
És még egy jó: tegnap este utalással kértem egy feltöltést, ma 10:55-kor már rajta is volt a számlámon a pénz.
Kb. 3,4 Eurocentet (10,75 Ft/perc) számolt magyar mobilhívásra a Hungarofon (ami szinte egyedüli módon az itteniek közül másodperces elszámolású). (Belül a tarifalistájában (még) 4,4 Ec/perc szerepel (Ft/percben kiírva).)
Milyen kár, hogy nem lehet rendesen használni! (Legalábbis LAN behívószámmal.)
- Biztos azért viszik lefelé a magyar percdíjakat, mert nem használják elegen, ahelyett, hogy megjavítanák pl. ezt a funkcióját. (Na jó, azért vihetik lefelé is! :-)
Elkelne a segítség...T home tól kaptam voip telóhoz modem-routert. A már meglévő Fritz! Box 7170 net kábelmodemként kötöttem utána. A voip telók közül a voipshop nem akar működni. Nem fogadja a bejövő hívást....visszaállítottam próbára az eredeti állapotot...úgy működik. Mit kell beállítani, hogy ezt a számot is tudjam használni?
A voipshopnál azt mondták, hogy az 5060 portot állítsam be...
Konkrétan a Rynga.comBetamax (http://backsla.sh/betamax) szolgáltatóval van problémám: eddig tökéletesen működött, hogy hozzárendeltem a mobilszámom és kijelezte a default windows-os klinessel a hívott fél telefonján, de újabban ez nem megy. Ti is tapasztaltatok ilyet? Tippek? Ügyfélszolgálat?
"Aggodalomra azonban semmi ok, mert már dolgozunk egy olyan alternatív megoldáson, ami nemhogy áremelkedést nem fog jelenteni július 1-én, de a mostani percdíjainknál is kedvezőbb hívásdíjak várhatók. A részletekről hamarosan tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket."
Letelt az egy hónap, és elfelejtettek tájézkoztatni. Nem aggódok, csak akkor átkonfigolom a telefonom, hogy külföldről kezdeményezze a hívásokat, mert innentől már a pár másodperces vezetékes hívás ára sem versenyképes, és mobilra is kis eséllyel hívok olyan rövidet, hogy megérje.
Eddig a Voipshop szogáltatást használtam barátaimmal együtt, így ezek a beszélgetések ingyenesek voltak. Júli 1 től ezt is terheli a telefonadó.
Milyen szogáltatót választhatok-godolom külföldit, ami a Voipshophoz hasonlóan ad egy telszámot és hívhatjuk egymást a megszokott módon 0 Ft percdíjért, hiszen azonos lesz a szolgáltató. Az itthoni szogáltatók mind ránk terhelik az adót...
Profile name: ActionVoip Service profile: IETF Default access point: MyWlanAccessPoint Public username: MyActionVoipId@actionvoip.com Use compression: no Registration: Always on Use security: no Proxy server Proxy server address : sip.actionvoip.com Realm : actionvoip.com Username : MyActionVoipId Password : MyActionVoipPassword Allow loose routing : yes Transport type : UDP
Port : 5060 Registrar server Registrar server address: sip.actionvoip.com Realm: actionvoip.com Username:MyActionVoipId Password:MyActionVoipPassword Transport type: auto Port: 5060
Tehát most a SIP beállítások actionvoipra, Nokia E52-re: Profilnév: actionvoip.com Szolgáltatásprofil: IETF Alapértelmezett célállomás: Internet Nyilvános felhasználónév: sip:loginnev@actionvoip.com Tömörítés használata: Nem Regisztráció: Ha szükséges Biztonság használata: Nem
Ha esetleg itt valaki rajtam kívül Németországban él, annak szólok, hogy az o2 akciózik. 2 évig havi 0,49 centért ingyen lehet hívni az összes Német vezetékes számot+ az összes o2 mobilt. Mondanom sem kell, hogy Callingcredit+ androidos telefon+ Betamax dialer= filléres kiváló hangminőségű telefonálás. A Betamax dialer azért fontos, mert ezzel úgy lehet Dial acces-t hívni, hogy nincs a telefonon mobilinternet(sajnos a 150Ft-os havidíj nem tartalmaz internetet).
Akcióban ad a T-HOME most telefonvonalat, gondolom már voip alapon. Ezt hogyan kell a FRITZ! Boxban regisztrálni? Mert hogy ez ugye nam analóg...biztosan van itt valaki, akinek van ilyen megoldása.
Egyrészt voip hívással, ha külföldi a cég, akkor nincs különadó, másrászt elég hülye lehetett az a T-s, mert adott hónap első 10 perce után megy az adó, és nem minden 10 perces hvíás után.