Keresés

így szembetűnőbb az eltérés a két bozontér közt.

    set_view_polarKR(70,40,0.05,vec3(0,-250,0));
    
    

    float c=1;
//    float v=0.999973*c;//gamma~137
    float v=0.9*c;
    float gamma=1/sqrt(1-v*v/(c*c));
    float x1,t1,x2,t2;
    
    for(int ii=0;ii<32*10;ii++)    
    {
        float fi3=ii*M_PI*2/32.0;
        
        float ti=(float)ii*60.0;
        vec3 p0=vec3(0,ti,0);
        vec3 p1=vec3(700.0*cos(fi3),700+ti, 700.0*sin(fi3));
        vec3 p2,p02;

        
        x1=p1.x;
        t1=p1.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p2.x=x2;
        p2.y=t2;//ido
        p2.z=p1.z;
        
        x1=p0.x;
        t1=p0.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p02.x=x2;
        p02.y=t2;//ido
        p02.z=p0.z;
        
        vonal3d(p0,p1,  255,0,ii);
        p2=p02+normalize(p2-p02)*1700.0;
        vonal3d(p02,p2,  255,255,0);
    }

A legegyszerubb, es az emberi elme szamara legelfogadhatobb hasonlat az lehet, ha a vakuumban mozgo elektront a felvezeto kristalyokban mozgo lyukhoz hasonloan kepzeljuk el. Ekkor a hullamok, es egyben az alternativ utvonalak visszavezethetoek a kotott, nem lathato elektronokra. A hullamokat egy olyan sokasag kozvetiti, ami szamunkra merhetetlen, igy a modern fizika szamara nem letezik.

Érdekes a húrelmélet, de nekem továbbra is ez a magyarázat tetszik.

Hogy miért?

Mert emberi.

A kepen jol kiveheto, hogy valamilyen valoszinusege van annak is, hogy az elektron egy kisse gyorsabban megy, mint lehetne,

Közben megtudtam, hogy Feynman ugyan ezt hozta ki a vírtuális fotonokra. Kicsit átléphetik a fénysebességet.

Ugye lehetne kötözködni, hogy a két pozitív frekvenciájú elektron nem tér el egymástól lényegesen.

DE ELTÉR.

A Wu által már a következõ évben elvégzett kísérlet azonban ezzel a képpel ellenkezõ eredményt adott, vagyis igazolta Lee és Yang hipotézisét, az elektronok mindig ugyanabban az irányban repültek ki, vagyis a gyenge kölcsönhatásban csak az egyik - a spin irányához viszonyítottan - úgynevezett balkezes részecskék vesznek részt.

http://elmfiz.elte.hu/Kutcsop/tvcikk.htm

A fotonok, kvarkok, rezonanciák csak illúziók.

Torzulások, szimmetria-sértések és egyéb kórságok következményei.

De hát a húrelmélet sem állít mást. Csak más nyelvet használ.

Szóval, miért írtam ide mindezt?

Nos, iszugyinak igaza volt. Csak az elektron létezik.

Mivel a Dirac egyenlet szerint 4-féle elektron van, akár nevezhetnénk az egyiket eltonnak is.

Mivel a mindenirányú SU(1) elektromágneses tér egyetlen irányba hat, ezért további térbeli szabadsági fokok jelennek meg.

Ezek lehetnek a szintöltések.

    set_view_polarKR(0,89,0.05,vec3(0,-250,0));

és felülnézetből. Az ember nem is gondolná, hogy ilyen bonyolult formájú "elektromágneses tér" jön létre a Lorentz-trafó által.

Valójában ez már gluon-tér.

És oldalnézetből ugyan az. A két első szám a nézet polárkoordinátáihoz tartozó két szög, fokban megadva.

    set_view_polarKR(90,0,0.05,vec3(0,-250,0));

Azért használok kisebb sebességet, mert a gamma=137-es boostolás akkora mértékű, hogy ábrázolhatatlan.

Nem látszana a lényeg.

Egy rejtély megoldva.

(496)

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=115623018&t=9179288

Ha ezek a vírtuális fotonok egy erőt közvetítenek egy másik elektron fele, akkor nem mindegy, hogy annak a másik elektronnak milyen irányú a spinje. Ugyanis a fázisugrás miatt a nem megfelelő spinállás esetén az erő kihagy egy kis időre, ami miatt a kötési energia kisebb lesz.

Sőt a legjobban talán ezekkel az értékekkel látszik, miről is van szó.

    set_view_polarKR(0,0,0.05,vec3(0,-250,0));
    float v=0.98*c;

A fázisugrás, amiről már írtam, az úgy látszik a legjobban, ha a vírtuális fotonok egy adott hosszúságú világvonalának a végeit rajzolom csak fel.

#include <stdio.h>
#include <stdlib.h>
#include <math.h>


#define xh 700
#define yh 500
unsigned char bitmap[xh*yh*4];


void pont(int x,int y,int r,int g,int b)
{
    if(x<0) return;
    if(x>=xh) return;
    if(y<0) return;
    if(y>=yh) return;
    
    int address=(y*xh+x)*3;
    bitmap[address+2]=r;
    bitmap[address+1]=g;
    bitmap[address]=b;
}
struct vec3
{
    float x,y,z;
    
    vec3() {x=y=z=0.0;}
    vec3(float x3,float y3,float z3) {x=x3;y=y3;z=z3;}
    vec3 operator +(float s3) {vec3 v3;v3.x=x+s3;v3.y=y+s3;v3.z=z+s3;return v3;}
    vec3 operator -(float s3) {vec3 v3;v3.x=x-s3;v3.y=y-s3;v3.z=z-s3;return v3;}
    vec3 operator *(float s3) {vec3 v3;v3.x=x*s3;v3.y=y*s3;v3.z=z*s3;return v3;}
    vec3 operator /(float s3) {vec3 v3;v3.x=x/s3;v3.y=y/s3;v3.z=z/s3;return v3;}

    vec3 operator +(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x+v4.x;v3.y=y+v4.y;v3.z=z+v4.z;return v3;}
    vec3 operator -(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x-v4.x;v3.y=y-v4.y;v3.z=z-v4.z;return v3;}
    vec3 operator *(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x*v4.x;v3.y=y*v4.y;v3.z=z*v4.z;return v3;}
    vec3 operator /(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x/v4.x;v3.y=y/v4.y;v3.z=z/v4.z;return v3;}
};

float dot(vec3 v1,vec3 v2) {return v1.x*v2.x + v1.y*v2.y + v1.z*v2.z;}

vec3 cross(vec3 v1,vec3 v2)
{
    vec3 v3;
    v3.x=v1.y*v2.z - v1.z*v2.y;
    v3.y=v1.z*v2.x - v1.x*v2.z;
    v3.z=v1.x*v2.y - v1.y*v2.x;
    
    return v3;
}
vec3 normalize(vec3 v3)
{
    return v3/sqrt(dot(v3,v3));
}

struct mat3
{
    vec3 mx,my,mz,mw;
};



float radian=M_PI/180.0;
mat3 view;


void vonal3d(vec3 v1,vec3 v2,int r,int g,int b)
{
   for(int i=0;i<1000;i++)
    {
        vec3 v4,v3=v1+(v2-v1)*(float)i/1000.0;

        v4.x=dot(v3,view.mx);
        v4.y=dot(v3,view.my);
        v4.z=dot(v3,view.mz);
        v4=v4+view.mw;

        pont(xh/2+(int)v4.x,yh/2+(int)v4.y, r,g,b);
    }
}
void pont3d(vec3 v1,int r,int g,int b)
{
        vec3 v4;

        v4.x=dot(v1,view.mx);
        v4.y=dot(v1,view.my);
        v4.z=dot(v1,view.mz);
        v4=v4+view.mw;

        pont(xh/2+(int)v4.x,yh/2+(int)v4.y, r,g,b);
    
}
void set_view_polarKR(float fi1,float fi2,float skala,vec3 offset)
{
    fi1*=radian;
    fi2*=radian;
    
    view.my=vec3(0,1,0);
    view.mz=vec3(cos(fi1)*cos(fi2), sin(fi2), sin(fi1)*cos(fi2));
    view.mx=cross(view.mz,view.my);
    view.my=cross(view.mx,view.mz);

    view.mx=normalize(view.mx);
    view.my=normalize(view.my);
    view.mz=normalize(view.mz);
    
    view.mx=view.mx*skala;
    view.my=view.my*skala;
    view.mz=view.mz*skala;
    view.mw=offset;
    
}
int main()
{
    set_view_polarKR(30,20,0.05,vec3(0,-250,0));
    
    

    float c=1;
//    float v=0.999973*c;//gamma~137
    float v=0.9*c;
    float gamma=1/sqrt(1-v*v/(c*c));
    float x1,t1,x2,t2;
    
    for(int ii=0;ii<137*10;ii++)    
    {
        float fi3=ii*M_PI*2/137.0;
        
        float ti=(float)ii*4.0;
        vec3 p0=vec3(0,ti,0);
        vec3 p1=vec3(500.0*cos(fi3),500+ti, 500.0*sin(fi3));
        vec3 p2,p02;

        
        x1=p1.x;
        t1=p1.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p2.x=x2;
        p2.y=t2;//ido
        p2.z=p1.z;
        
        x1=p0.x;
        t1=p0.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p02.x=x2;
        p02.y=t2;//ido
        p02.z=p0.z;
        
        pont3d(p1,  255,0,ii);
        p2=p02+normalize(p2-p02)*500.0;
        pont3d(p2,  255,255,0);
    }


    
    short fejlec[]={0,2,0,0,0,0,xh,yh,3*8,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0};
    FILE *file=fopen("save.tga","wb");
    fwrite(fejlec,1,18,file);
    fwrite(bitmap,1,xh*yh*3,file);
    fclose(file);

    return 0;
}

A müon, és általában a kvarkokból felépülő szerkentyűk, boostolt elektronokból állnak. Ezért asszimterikus a bomlásuk,

http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2003/tv0311/solt.html

Néhány módosítás kell még, de ez már egész jó lett.

#include <stdio.h>
#include <stdlib.h>
#include <math.h>


#define xh 700
#define yh 500
unsigned char bitmap[xh*yh*4];


void pont(int x,int y,int r,int g,int b)
{
    if(x<0) return;
    if(x>=xh) return;
    if(y<0) return;
    if(y>=yh) return;
    
    int address=(y*xh+x)*3;
    bitmap[address+2]=r;
    bitmap[address+1]=g;
    bitmap[address]=b;
}
struct vec3
{
    float x,y,z;
    
    vec3() {x=y=z=0.0;}
    vec3(float x3,float y3,float z3) {x=x3;y=y3;z=z3;}
    vec3 operator +(float s3) {vec3 v3;v3.x=x+s3;v3.y=y+s3;v3.z=z+s3;return v3;}
    vec3 operator -(float s3) {vec3 v3;v3.x=x-s3;v3.y=y-s3;v3.z=z-s3;return v3;}
    vec3 operator *(float s3) {vec3 v3;v3.x=x*s3;v3.y=y*s3;v3.z=z*s3;return v3;}
    vec3 operator /(float s3) {vec3 v3;v3.x=x/s3;v3.y=y/s3;v3.z=z/s3;return v3;}

    vec3 operator +(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x+v4.x;v3.y=y+v4.y;v3.z=z+v4.z;return v3;}
    vec3 operator -(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x-v4.x;v3.y=y-v4.y;v3.z=z-v4.z;return v3;}
    vec3 operator *(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x*v4.x;v3.y=y*v4.y;v3.z=z*v4.z;return v3;}
    vec3 operator /(vec3 v4) {vec3 v3;v3.x=x/v4.x;v3.y=y/v4.y;v3.z=z/v4.z;return v3;}
};

float dot(vec3 v1,vec3 v2) {return v1.x*v2.x + v1.y*v2.y + v1.z*v2.z;}

vec3 cross(vec3 v1,vec3 v2)
{
    vec3 v3;
    v3.x=v1.y*v2.z - v1.z*v2.y;
    v3.y=v1.z*v2.x - v1.x*v2.z;
    v3.z=v1.x*v2.y - v1.y*v2.x;
    
    return v3;
}
vec3 normalize(vec3 v3)
{
    return v3/sqrt(dot(v3,v3));
}

struct mat3
{
    vec3 mx,my,mz,mw;
};



float radian=M_PI/180.0;
mat3 view;


void vonal3d(vec3 v1,vec3 v2,int r,int g,int b)
{
   for(int i=0;i<1000;i++)
    {
        vec3 v4,v3=v1+(v2-v1)*(float)i/1000.0;

        v4.x=dot(v3,view.mx);
        v4.y=dot(v3,view.my);
        v4.z=dot(v3,view.mz);
        v4=v4+view.mw;

        pont(xh/2+(int)v4.x,yh/2+(int)v4.y, r,g,b);
    }
}
void set_view_polarKR(float fi1,float fi2,float skala,vec3 offset)
{
    fi1*=radian;
    fi2*=radian;
    
    view.my=vec3(0,1,0);
    view.mz=vec3(cos(fi1)*cos(fi2), sin(fi2), sin(fi1)*cos(fi2));
    view.mx=cross(view.mz,view.my);
    view.my=cross(view.mx,view.mz);

    view.mx=normalize(view.mx);
    view.my=normalize(view.my);
    view.mz=normalize(view.mz);
    
    view.mx=view.mx*skala;
    view.my=view.my*skala;
    view.mz=view.mz*skala;
    view.mw=offset;
    
}
int main()
{
    set_view_polarKR(40,30,0.025,vec3(0,-250,0));
    
    

    float c=1;
//    float v=0.999973*c;//gamma~137
    float v=0.8*c;
    float gamma=1/sqrt(1-v*v/(c*c));
    float x1,t1,x2,t2;
    
    for(int ii=0;ii<137*8;ii++)    
    {
        float fi3=ii*M_PI*2/137.0;
        
        float ti=(float)ii*8.0;
        vec3 p0=vec3(0,ti,0);
        vec3 p1=vec3(500.0*cos(fi3),500+ti, 500.0*sin(fi3));
        vec3 p2,p02;

        
        x1=p1.x;
        t1=p1.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p2.x=x2;
        p2.y=t2;//ido
        p2.z=p1.z;
        
        x1=p0.x;
        t1=p0.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p02.x=x2;
        p02.y=t2;//ido
        p02.z=p0.z;
        
        vonal3d(p0,p1,  255-ii,0,ii);
        vonal3d(p02,p2,  255,255-ii,0);
    }


    
    short fejlec[]={0,2,0,0,0,0,xh,yh,3*8,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0};
    FILE *file=fopen("save.tga","wb");
    fwrite(fejlec,1,18,file);
    fwrite(bitmap,1,xh*yh*3,file);
    fclose(file);

    return 0;
}

        p1.y+=ii*10;

A fenti sorral időben megcsavarható a világvonal. Az elektron nem egyszerre sugározza ki a vírtuális fotonokat, hanem egymásután. A asszimetria jelentős, de marad a másik irányba is egy kevés foton, Ezeket a gyenge kölcsönhatással lehet összefüggésbe hozni, míg a besűrűsödött fotontömeg nem más, mint Feynman partonjai, vagyis a kvarkokat összetartó gluonok.

http://en.wikipedia.org/wiki/Parton_(particle_physics)

A húrelmélet annyit változtat ezen, hogy a gluonok húrok, és a kvarkok a húrok végei.

Ha a vírtuális részecskéket egy nagy sebességű KR-ből szemléljük, összesűrűsödnek.

Ez nem más, mint a magerő. A kettő közt a csatolási arány megközelítőleg 1 a 137-hez.

#include <stdio.h>
#include <stdlib.h>
#include <math.h>


#define xh 700
#define yh 500
unsigned char bitmap[xh*yh*4];


void pont(int x,int y,int r,int g,int b)
{
    if(x<0) return;
    if(x>=xh) return;
    if(y<0) return;
    if(y>=yh) return;
    
    int address=(y*xh+x)*3;
    bitmap[address+2]=r;
    bitmap[address+1]=g;
    bitmap[address]=b;
}
struct vec3
{
    float x,y,z;
    
    vec3() {x=y=z=0.0;}
    vec3(float x3,float y3,float z3) {x=x3;y=y3;z=z3;}
    vec3 operator +(float s3) {x+=s3;y+=s3;z+=s3;return *this;}
    vec3 operator -(float s3) {x-=s3;y-=s3;z-=s3;return *this;}
    vec3 operator *(float s3) {x*=s3;y*=s3;z*=s3;return *this;}
    vec3 operator /(float s3) {x/=s3;y/=s3;z/=s3;return *this;}

    vec3 operator +(vec3 v3) {x+=v3.x;y+=v3.y;z+=v3.z;return *this;}
    vec3 operator -(vec3 v3) {x-=v3.x;y-=v3.y;z-=v3.z;return *this;}
    vec3 operator *(vec3 v3) {x*=v3.x;y*=v3.y;z*=v3.z;return *this;}
    vec3 operator /(vec3 v3) {x/=v3.x;y/=v3.y;z/=v3.z;return *this;}
};

float dot(vec3 v1,vec3 v2) {return v1.x*v2.x + v1.y*v2.y + v1.z*v2.z;}

vec3 cross(vec3 v1,vec3 v2)
{
    vec3 v3;
    v3.x=v1.y*v2.z - v1.z*v2.y;
    v3.y=v1.z*v2.x - v1.x*v2.z;
    v3.z=v1.x*v2.y - v1.y*v2.x;
    
    return v3;
}
vec3 normalize(vec3 v3)
{
    return v3/sqrt(dot(v3,v3));
}

struct mat3
{
    vec3 mx,my,mz;
};



float radian=M_PI/180.0;
mat3 view;


void vonal3d(vec3 v1,vec3 v2,int r,int g,int b)
{
    for(int i=0;i<1000;i++)
    {
        vec3 v4,v3=v1+(v2-v1)*i/1000.0;

        v4.x=dot(v3,view.mx);
        v4.y=dot(v3,view.my);
        v4.z=dot(v3,view.mz);
#if 0        
        float sk=0.3;
        pont(  xh/4+(int)(v3.x*sk),  yh/4+(int)(v3.y*sk), 155,50,0);
        pont(3*xh/4+(int)(v3.x*sk),  yh/4+(int)(v3.z*sk), 155,50,0);
        pont(  xh/4+(int)(v3.z*sk),3*yh/4+(int)(v3.y*sk), 155,50,0);
#endif
        pont(xh/2+(int)v4.x,yh/2+(int)v4.y, r,g,b);
    }
}
void set_view_polarKR(float fi1,float fi2,float skala)
{
    fi1*=radian;
    fi2*=radian;
    
    view.my=vec3(0,1,0);
    view.mz=vec3(cos(fi1)*cos(fi2), sin(fi2), sin(fi1)*cos(fi2));
    view.mx=cross(view.mz,view.my);
    view.my=cross(view.mx,view.mz);
    
    view.mx=view.mx*skala;
    view.my=view.my*skala;
    view.mz=view.mz*skala;
}
int main()
{
    set_view_polarKR(50,25,0.9);
    
    

    float c=1;
    float v=0.999973*c;//gamma~137
    float gamma=1/sqrt(1-v*v/(c*c));
    float x1,t1,x2,t2;
    
    for(int ii=0;ii<137;ii++)    
    {
        float fi3=ii*M_PI*2/137.0;
        
        vec3 p1=vec3(500.0*cos(fi3),500, 500.0*sin(fi3));
        vec3 p2;
        
        x1=p1.x;
        t1=p1.y;//ido
        x2=(x1-v*t1)*gamma;
        t2=(t1-v*x1/(c*c))*gamma;
        p2.x=x2;
        p2.y=t2;//ido
        p2.z=p1.z;
        
        vonal3d(vec3(0,0,0),p1,  255-ii,0,ii);
        p2=normalize(p2)*800.0;
        vonal3d(vec3(0,0,0),p2,  255,255-ii,0);
    }


    
    short fejlec[]={0,2,0,0,0,0,xh,yh,3*8,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0,0};
    FILE *file=fopen("save.tga","wb");
    fwrite(fejlec,1,18,file);
    fwrite(bitmap,1,xh*yh*3,file);
    fclose(file);

    return 0;
}

A hullam az igazi letezo, a reszecske inkabb semmi.

Ez egy helyes képe a valóságnak.

A baj az, hogy teljesen megfordítható a definició, és akkor is helyes marad a kép.

Ez az igazi dualitás.

Szabad a választás, szabad az akarat. Mindenki olyannak látja a világot, amilyennek akarja.

A világ nem determinált, vagy ha igen, írd le, hogy szerinted miért.

Az, hogy felteszel két kérdést évente egyszer, az nem  kommunikáció.

Miért kell ettől félni? És miért ne lenne igaz?

Sokan féltek attól, hogy az Einstein-féle idődimenzió egyenlő a világ determináltságával, és előre meg van minden határozva.

Nos, a húrelmélet ezt a téridőt a maga dinamizmusában mutatja meg. Az égvilágon nincs itt semmi meghatázova.

A jövőt az határozza meg, amit most cselekedtek.

Lehet, hogy a világot tényleg egyetlen szuperhúr rezgése építi fel.

De hogy ezt a rezgés leírható, az már számomra elképzelhetetlen. Elég csak egyetlen fát megnézni, de talán elég egyetlen sejt.

Micsoda fantasztikusan összetett vibrációt kellene felírni. A világ összes gépe nem bírná kiszámolni.

És akkor hol van még az egész Földet alkotó sok milliárd apró részlet...

Igy visszaolvasva érdekes ez az egész, és sok részlet a helyére kerül. Talán ezért volt fontos leírnom. Vagy csak egyszerűen eltüntek volna az elképzelés részletei, ha nem írom le.

Ahogy a kvantum-hullám terjed a téridőben, nem nagyon írható le máshogy, csakis valamiféle imaginárius idővel. (írom ezt úgy, hogy igazából soha nem tetszett ez a fogalom.)

A szuperhúr miután felépítette az összes részecskét, újra kezdi a 1e102 Hz frekvenciájú útját a multidimenzióban. A mozgó részecske ferde hullámfrontja mutatja, hogyan lesz a szuperhúr amplitudója egyre nagyobb, ahogy telik az idő. Valójában az einsteini idő az amplitudó növekedése.

A másik univerzum kifejezés továbbra sem tetszik.

Az egyik lehetséges kép, hogy az univerzumot alkotó szuperhúr valójában egy D brane, ami egy fekete lyuk felülete, vagy esemény horizontja. A másik univerzum ennek a belseje lehet.

A probléma az, hogy nem egy ilyen belső térnek kell lennie, hanem legalább még egynek. Ez a fekete lyuk legalább 5 dimenziós. Erre a Dirac-spinor 4 komponense utal. A másik dolog, hogy ekkor még csak az elektront (fermionokat?) magyarázza meg az elképzelés.

Továbbra is azt gondolom, hogy amit írtam a diffrakcióról, az igaz.

Az univerzális szuperhúr pontosan úgy tölti ki a téridőt, mintha egy hullámot közvetítő közeg lenne ott.

Ilyen értelemben az elektromágneses kölcsönhatás tényleg olyasmi, mint ahogy Schröginger leírta a Compton-scatteringet.

De az a tény, hogy csak egyetlen húr szerepel ebben a szimdarabban, merőben megváltoztatja az összképet.

Tud valaki valamit iszugyiról?

Végzett újabb kísérletet?

Az ejtőkísérlete óta eltelt 8 év hozott valami eredményt számára?

Sok olyan dolgot állít, amit nem tudok ellenőrízni.

Igy nincs mit mondanom a témáról.

Még nem olvastam végig, de amiről ír, az egy ismert probléma

http://en.wikipedia.org/wiki/Standard_gravitational_parameter

http://www.magtudin.org/Gravitacio%201.htm

Erről az elméletről mia véleményed?