"A Bakonyon át haladó Veszprém-Győr, és a bükki Eger-Szilvásváradvonal pedig leginkább a turizmus kiszolgálására áll fenn, mely számára napi néhány viszonylatpár elég, hiszen a kirándulók nem sietnek."
Persze, hogy nem sietünk, sőt, kifejezetten szeretjük, ha a túrázásra szánt napjaink egy részét nem a gyaloglással, bámészkodással töltjük, hanem átszállásokra, csatlakozásokra várakozással. Hiszen mi ráérünk, ha nem érnénk rá, mert fontos dolgunk lenne, akkor nem az erdőt járnánk
Garofano, az alábbi hsz-ben már mindent megírtam a Veszprém Megyei Kéktúrával kapcsolatos jelvénykékről! (34275) Postán is könnyedén intézhető, utólag is el lehet utalni a jelvények árát, maximális a bizalom! Ez itt ebben az esetben csak egy becsületbeli ügy...:-)
Szombaton a Mátrabérc túrán legyalogoltuk a kéktúra Sirok-Kékestető szakaszát, egyúttal már bejárt, de pecséthiányos szakaszokon is bélyegeztünk. Bár terveztem, hogy a Mátrabércet teljesítem majd valamikor, de most afféle gombhoz a kabátot-elven, eleve az OKT apropóján neveztünk. Hasznos volt e koncepció, mert:
- Sirok: a teljesítménytúra bélyegzőjével pecsételtünk a rajtban (vá.), ott nem találtuk a pecsétet, más sem nagyon tudott róla
- Hármashatár: rendben, oszlopon
- Kékestető: nem kellett kitérőt tenni a szanatóriumhoz (januárban már megvolt amúgy is az a pecsét, de szakaszmegszakítással), mert Kékestető lenyomatú bélyegzőt adtak az ellenőrzőponton
- Galyatető: sajnos a parkoló szélén a ládikában lévő fémpecsétről eltűnt a gumilenyomat, a kilátónál az ellenőrzőponton viszont Galyatetős bélyegzőt adtak
- Ágasvár: még fent a csúcson bélyegeztünk (egyébként teljesítménytúrákon, ahol az OKT mentén egy csúcson van az ep., és a csúcs nevét adja a lenyomat, a térképoldalra szoktunk kérni bélyegzést, ergo túl is biztosítjuk az igazolást), de lent a réten, a th. melletti fenyőfán, a ládikában Galyatető-szindróma: a gumilenyomat eltűnt a fémpecsétről
Igen, valóban, a Karancs-Medves 35 vagy 50 tt. kiváltja a Bányász körutat. Jó, hogy szóltál, én már rég teljesítettem a Nógrád megye természetjárója feltételeit, így jelzem is nekik, úgyis megyünk a karancs-Medvesre.
Egyúttal az Andezit 30 céljában tegnap díjazásarzenálom volt: a BTHE valamennyi börzsönyi túramozgalmának (Börzsönyi kék, Emlékhelyek I., II.) díjazását átvehettem. Így a 2012-ben teljesített mozgalmaimnak száma immár öt, ebből négy börzsönyi, egy pedig az OKT60, amiben sikerült duplázni.
Azt hiszem, jövő héten begyűjtöm a Nógrád megyei jelvényt is :-)
Ezután csöndbe maradok egy időre, mert nem akarok floodolni, de ezt még úgy érzem meg szeretném osztani a nagyközönséggel:
Pontosan két hét múlva lesz a Karancs-Medves 35-50 túra, amelyet ha teljesít egy olyan kéktúrázó akinek megvan már a Nógrád megyei szakasz az OKT-ból akkor akár a ttúra céljában is átveheti a "Nógrád Megye Természetjárója" címért járó szép jelvényt, amelyet a K-M 35 (esetleg 50) túra azaz a Bányász Körút és az OKT Nógrád megyei szakaszának bejárásával érdemelhet ki a lelkes turista.
Előzetes egyeztetés azért úgy gondolom nem árthat a szervezőkkel...én ma beszéltem velük, úgy tűnik rugalmasan kezelik a dolgot, éppen úgy mint két éve mikor én is megkaptam már a célban ezt az elismerést.
Szóval hajrá!
a bal felső volna az ominózus jelvény...(ez egy régebbi fotó, nem pont ehhez a hsz-hez készült.)
Valahol Tátika alatt van ez a jelzés, még az erdészeti aszfaltos út mentén, kevéssel az előtt hogy ráfordulnánk a vár felé vezető ösvényre.Ha jól emlékszem...
Sajnos egyenlőre ez a legutóbbi kéktúrám, bár tegnap jött volna a Mátra ideje, de elmosta az eső, így most úgy tűnik, hogy még két hét, mire folytatódhat a sorozat!
Nagy tapasztalatú túratársak segitségét kérem az alábbi képpel kapcsolatban. Én abban a hiszemben fényképeztem le, hogy a Tompaharaszt pontot igazolja számomra (Börzsöny turistája - arany fokozat). De lehet, hogy tévedtem.