Keresés

Részletes keresés

boy69 Creative Commons License 2012.03.28 0 0 14526

Üdvözöllek ismét közöttünk. Remélem, nem tűnsz el megint hosszabb időre!

 

Előzmény: kklau5 (14524)
CSV93 Creative Commons License 2012.03.28 0 0 14525

Természetesen én is jobban örülök, ha nem privátban beszélgetünk, hiszen a többség azért látogatja ezt a fórumot, mert érdekli és érdekelt is a témában.

Mind a két bepisilési módot szoktam csinálni. A pisilés utánit gyakrabban, kisebb-nagyobb mértékben. Az elejét akkor szoktam beengedni, ha nagyon kell pisilnem, és ezzel is csökkenthetem a vizelési ingert. Ha túl sok megy be, akkor egy idő után már kellemetlen tud lenni, meg a folt is nagyon látványos. Ám ha egyszerre csak kevés csorog be, akkor viszonylag hamar meg is tud száradni, anélkül, hogy mások észrevennék.

Tavaly nyáron az unokatesóm egyszer észrevette, hogy pisilés után foltos lett a rövidnadrágom. Tett egy gúnyos megjegyzést, mire annyit mondtam, hogy "mit foglalkozik vele, pár perc alatt megszárad". Többet szóba sem került a téma közöttünk. Nem sokkal később az ő nadrágja is így járt, és én kibírtam anélkül, hogyí szóvá tettem volna neki.

Most ebben a pillanatban úgy érzem, be fogok pisilni egy kicsit.

 

Előzmény: pee she (14521)
kklau5 Creative Commons License 2012.03.28 0 0 14524

Hát én nem vagyok sem hangember,sem fiú. Van aki már látott bepisilni.

Klau



pee she Creative Commons License 2012.03.28 0 0 14523

Mi látható ezen az oldalon??.. hol pisil be valaki?

Előzmény: ötletel (14522)
ötletel Creative Commons License 2012.03.28 0 0 14522

www.inkofazon.sokoldal.hu nézzétek meg

 

pee she Creative Commons License 2012.03.27 0 0 14521

Privátban miért???... :$$

Itt a pisis fórum és mások is kíváncsiak lehetnek, hogy csináljátok.

 

Én nem az utolsó cseppeket szoktam beengedni, hanem inkább az elejét. Most is nagyon kell és be fogok csurgatni kicsiket, ameddig el tudom állítani újra és újra. Aztán lehet, hogy bemegy az egész.

Előzmény: CSV93 (14520)
CSV93 Creative Commons License 2012.03.26 0 0 14520

Az utolsó cseppeket én is szívesen beengedem. És amikor így csinálod, mennyire szokott átütni a nedvesség a nadrágodon? Hogyan tudod eltakarni a keletkező foltot? Volt-e már ebből valamilyen kellemetlenséged?

Akár privátban is beszélgethetünk a témáról!

Előzmény: hoalian (14519)
hoalian Creative Commons License 2012.03.26 0 0 14519

Nagyon jó ötlet már régóta így csinálom nyilvános wc-ben, még csurog az utolja amikor gyorsan visszateszem a nadrágba. Húúú nincs is jobb,mikor érzem hogy még utána is folyik egy kicsit

 

Előzmény: CSV93 (9521)
buzigumibugyis Creative Commons License 2012.03.26 0 0 14518

Helló, Kálmán vagyok , nagyon izgat a téma , jomagan is beszoktam pisilni, én is szivesen beszélgetek a témárol ,

Előzmény: CSV93 (14493)
pee she Creative Commons License 2012.03.25 0 0 14517

Sokan keresünk pisis lányt már évek (évtizedek) óta, de a lányok többsége vagy csak hangember, vagy pedig fiú...

Előzmény: Törölt nick (14506)
tetkósat Creative Commons License 2012.03.24 0 0 14516

Megnéztem ezt a videót amit feltöltöttetek erről a "" táncoló takaritó nőrőrl ""  ,    ha azt mondom , hogy naggggggyon gyenge   !!!!!!!  jobbat vártam  , kár volt az időért  !!!!!!

 

boy69 Creative Commons License 2012.03.21 0 0 14515

Kösz a kimerítő beszámolót!

Hogy te milyen szerencsés fickó vagy!

Előzmény: CSV93 (14514)
CSV93 Creative Commons License 2012.03.21 0 0 14514

Kérdésedre megpróbálok kimerítő választ adni.

Három-négy évvel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy élvezni fogom a bepisilést.

Egyik legjobb barátom, osztálytársam volt az a személy, akinek mindezt köszönhetem. Testnevelés óra előtt az öltözőben felfigyeltem arra, hogy pisifoltos az alsónadrágja. Utána már az is feltűnt, hogy minden pisilés után a nadrágján kisebb-nagyobb folt jelent meg. Ekkor még azt gondoltam, hogy ez abból adódik, hogy nem rázza le elég alaposan.

Kíváncsiságból én is kipróbáltam, de nem jelentett különösebb élvezetet.

Később volt valamilyen iskolai rendezvény, amelyre ki kellett öltözni fehér ingbe meg fekete nadrágba. A suli udvarán álltunk órákig, és egyre jobban kellett pisilnem. Attila látta rajtam, hogy egyre jobban mocorgok, szenvedek, próbálom visszatartani. A következő kérdésén nagyon meglepődtem. Valószínűleg nem tudom szó szerint idézni, de nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:

Attila: Ahelyett hogy szenvedsz, miért nem engedsz be egy kicsit?

Én: Ne hülyülj már!

Attila: Fekete nadrágon nem lesz látható.

Én: Jó, de rajtam fehér alsó van.

Attila: És ez mit számít?

Én: Azon meg fog látszani.

Attila: És ki fogja meglátni?

Én: Gondolom anyám, amikor a mosógépbe teszi.

Attila: Egyébként rajtam is fehér alsó van.

Én: Te beeresztenél valamennyit a helyemben?

Attila: Én már megtettem.

Felém fordult, de semmi nem látszott.

Én: Nem hiszem.

Attila. Akkor figyelj ide!

Állítólag megint bepisilt egy kicsit, de nem látszott semmi.

Mivel már nagyon kellett pisilnem, hát vettem a bátorságot. Nagyon sok bement, mert nem tudtam azonnal visszatartani. És tényleg semmi nem látszott. Az ünnepség után rohantunk a WC-re pisilni. Amikor csak mi ketten maradtunk a WC-ben, szemügyre vettük egymás alsóját. Tényleg fehér alsó volt rajta is, eredetileg fehér. Ezek után beszereztem néhány színes alsót is, és egyre gyakrabban pisiltünk be együtt.

 

A baráti társaság harmadik tagjáról egy téli többnapos kirándulás alkalmával derült ki a dolog. Este a szobában vettem észre, hogy a két lába között egy nagyobb folt van a nadrágján. Amikor levette a nadrágját, az alsóján még jobban látszott a folt. Azt mondta, ez így egyszerűbb volt, mint a hidegben elővenni a farkát. Aztán később elmondta, hogy nem először csinált ilyet. De nagyon ügyesen csinálta, mert nem vette észre eddig még senki. Nem árultam el neki, hogy én is szoktam bepisilgetni, hanem egyszer úgy csináltam, hogy ő vegye észre rajtam. Persze ez nem a suliban történt, hanem egy tóparton.

 

A negyedik fiú meg első alkalommal igazából nem szándékosan pisilt be. A sikeres írásbeli érettségi után úgy berúgott, hogy hazafelé menetben összehugyozta magát. Nagyon zavarban volt, nagyon szégyellte a dolgot.

Néhány nappal később a közeli tóhoz mentünk fürdeni. Amikor odaértünk, levetkőztünk fürdőgatyára, és kiültünk a napra. Előkerült a kártya. Közben először Attila pisilt be egy keveset, aztán szép sorban a többiek is. Utána bementünk a tóba fürdeni. Kb. így kezdődtek a közös bepisiléseink, amiből mások soha nem vettek észre semmit.

Azóta van egy komoly barátnőm, akinél próbálkoztam ilyesmivel, de nem jártam sikerrel. Lassan két éve járunk együtt, de még mindig nem tudja, hogy néha be szoktam pisilgetni.

Előzmény: boy69 (14494)
CSV93 Creative Commons License 2012.03.21 0 0 14513

Alig vártam már, hogy vége legyen a délelőtti óráimnak, és hazafelé bepisilhessek. Mivel bringával mentem ma az egyetemre, ahogy felszálltam a bicajra, már engedtem is be egy nagyobb adagot. Mire hazaértem, a menetszél teljsen meg is szárította. Délután lesz még két előadás, amire be kellene mennem, utána kiülök a Tiszapartra, és ott megint be fogok pisilni.

tetkósat Creative Commons License 2012.03.21 0 0 14512

Sziasztok !

.. én még nem pisiltem be , de szeretem a pisit és szeretem a pisis játékokat .  a nehezebb dolog partnert találni mind ehhez , akivel együtt lehetne csinálni !

.. de nem adom fel , keresem a partneremet .   ha valaki szeretne csatlakozni hozzám, szivesen venném !  ebből a szempontból tejesen mindegy , hogy fiu vagy lány az illető .

szeretem a pisi videokat is , mind a két nemtől , izgat a dolog nagyon .   .... valaki   vagy  ...        valakik ???

David's Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14511

nekem is ment be egy kicsi

Előzmény: zsanettka07 (274)
kklau5 Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14510

Klau már talált partnert, akivel elfoglaljamagát.

Ne írjatoke-mailt, postafiók törölve.

Klau

David's Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14509

szia kklau!

 

     látom te nagyon szeretsz bepisilni. jó is

 

                                                     szeretnék beszélgetni és megismerkedni veled kérlek irj a dr.nagyy8@gmail.com-ra

 

 

                                                                                                                                  várom szia.

Előzmény: kklau5 (14486)
David's Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14508

dr.nagyy8@gmail.com-ra

Előzmény: David's (14507)
David's Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14507

Olyan lányal szeretnék beszélgetni aki szeret bepisilni

 

vagy szereti a pisis játékokat

 

e-mail:dr.nagyy8@gmail.hu  

                                                   irjatok!

 

Törölt nick Creative Commons License 2012.03.20 0 0 14506

Sziasztok. Olyan lánnyal beszélgetnék, ismerkednék akinek nem tabu ha be pisil és szereti is, és szivesen beszél rola, meg mutatja, nem szégyenli.

email: balaton1254@citromail.hu

msn: zozoka1963@hotmail.com

 

David's Creative Commons License 2012.03.19 0 0 14505

bocs a nyolcast kihagytam E-mail dr.nagyy8@gmail.com

Előzmény: pee she (14485)
David's Creative Commons License 2012.03.19 0 0 14504

bocs az e-mailom:dr.nagyy8@gmail.com

a nyolcast véletlen kihagytam

Előzmény: David's (14503)
David's Creative Commons License 2012.03.19 0 0 14503

Én szivesen játszanék ilyet veled

irj:dr.nagyy@gmail.com

Előzmény: pee she (14485)
kklau5 Creative Commons License 2012.03.19 0 0 14502

jó délelőttöt

kklau5 Creative Commons License 2012.03.18 0 0 14501

Igen,nekem is van családom.

KLau

Előzmény: Kanis (14500)
Kanis Creative Commons License 2012.03.18 0 0 14500

Minden topiknak ez a sorsa. Nekilendül, aztán elcsöndesedik, hogy valamikor - lehet, hogy egy hét, lehet, hogy egy év - újra nekilendüljön. Várj türelemmel. Ráadásul a hosszú 7vége, a családi ebédnél + ugyebár, mégse pisilünk.

Előzmény: kklau5 (14499)
kklau5 Creative Commons License 2012.03.18 0 0 14499

Lassan nincs kinek válaszolni.

Klau

Előzmény: Kanis (14498)
Kanis Creative Commons License 2012.03.18 0 0 14498

Ezer köszönetem.

Előzmény: kklau5 (14497)
kklau5 Creative Commons License 2012.03.18 0 0 14497

Most például arról, hogy ki van fenn. Ez mindenkire vonatkozik.

Klau

Előzmény: Kanis (14496)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!