Sokszor próbálkoztam, néha sikertelenül, de azt a segítséget, amelyre szükségem volt, megkaptam.
Hamarosan megosztom Veletek is azt, hogy meddig jutottam.
Köszönöm azoknak, akik türelemmel "oktatgattak".
Kaptam tanácsokat is (GPS, MapSource), ezek bizonyára hasznosak, de nem ezen az úton indultam.
Ezzel a hozzászólással szeretném összefoglalni, azt, hogy meddig jutottam, és azt hiszem, ezzel részemről vége.
Remélem, sokan örülnek ennek:-)))
Tegnap rászántam a napot, és összegyűjtöttem az információkat.
Remélem, sikerül rávilágítani a problémára.
Meggyőződésem, hogy ha valakinek van készüléke (GPS), és a szükséges programokat, térképeket, stb. letölti az internetről, akkor annak nincs problémája.
Én abból indultam ki, hogy ezek nincsenek, de szeretném hasznosítani az elérhető információkat.
Maradok a hagyományos térképnél.
Ez nem jelenti azt, hogy ez a döntés végleges, de most nem alternatíva a műszerrel közlekedés.
A kérdés az volt, kaphatok-e információt egy hosszabb szakaszról (ha jól emlékszem az induló a Nógrádsipek - Hollókő szakasz volt), pl. jól azonosítható pontokig távolság és szint adatokat.
Akkor megoldottam a konkrét problémát.
Többen "rávilágítottak", hogy nem így kell, hanem MapSource és "punktum", de megköszöntem a tanácsot, és folytattam.
Sajnos, bizonyos szakaszoknál ez a megoldás nem volt lehetséges.
Makacsul kitartottam, hogy a MapSource csak lehetőség, kell lennie megoldásnak!
A megoldás a "route=" után felsorolt, általam szakaszocskáknak nevezett "részek" azonosítója.
A szakaszocskákból a konkrét példánál maradva 44 van.
Mindegyiknek van hossza, és adatlapja.
Vettem a "fáradtságot", és mind a 44-et "kiírtam".
Az a meglátásom, hogy a problémát az okozza, hogy a TUHU WEB-es tervezőjének eredménye, az ITINER, a részeket más szempont alapján "rakja össze".
Most már tudom, hogy mikor "vált", hisz jó néhány szakaszocska módosítását követően elemeztem a működés logikáját.
A konkrét példánál maradva, az ITINER hagyományos térkép esetében használhatatlan.
Ez nem jó, de ez az igazság.
Ha a szakaszocskák alapján másképp "rakjuk össze" az útvonalat, akkor megkapjuk, amit kerestem.
Végső soron két fontos pont van, az első a déli töréspont, itt indul É-ÉK irányba az út, a másik az északi, itt "fordul" déli irányba.
Fontos lehet még az a pont, ahol az út "kilép" az erdőből.
Mivel ez már részletkérdés, nem folytatom.
Ami a lényeg.
A probléma szerintem nem az, hogy a felmérést pontosítani kell, hanem az, hogy a 44 szakaszocska paramétereit helyesen kell "bevinni".
Igen ám, de ehhez tudni kell, hogy az egyes szakaszocskák kezdő és végpontja hol van a terepen.
Műszer nélkül.
Kinyomtattam a térkép részletet, bejelöltem a szakaszocskákat, és amint lehet, indulok.
Ha sikerül azonosítani a szakaszocskákat, és azok tulajdonságait rögzíteni, akkor már csak át kell vezetni az adatbázison, és látjuk majd, hogy egy egész más ITINER lesz az eredmény.
Ezt mindenki láthatja, hisz az MTSZ hivatalos honlapjáról is elérhető.
Amit most lát a hozzám hasonló "laikus" felhasználó, azzal sokra nem megy!
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem annak következtében fog változni, hogy egy új tracklog kerül az adatbázisba.
Nem kell tehát műszer, csak a terepen azonosítani kell a szakaszocskákat, és fel kell jegyezni a tulajdonságait (szekérút, ösvény, homokos út, műút, stb.).
Nem biztos, hogy tökéletesen látom, de azt hiszem, a sok-sok segítség alapján jól foglaltam össze.
Ha mégse, akkor korrigálok.
Tisztában vagyok azzal, hogy mindez műszerrel hatékonyabb.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy történik az adatlapok bevitele, de engem most az eredmény érdekelt.
Még egyszer köszönöm azoknak, akik segítettek, én eddig jutottam.
Mivel időközben kitavaszodott, és ébredezik a természet, nem töltöm az időt itthon, holnap már indulok is!
Állítólag cigarettázni próbáltak, de csak a füvet sikerült meggyújtaniuk.
Biztos még nem tudták, hogy a füves cigi nem itt kezdődik
A híradások szerint szerencsére a beszakadt tetőt a födém megtartotta, úgyhogy nem esett kár a műtárgyakban. Legalábbis nagyon szeretném elhinni, hogy ez a hír igaz .
Szombat, Keresztek a Börzsönyben, 4. forduló, egyben Börzsönyi kéktúra és Emlékhelyek a Börzsönyben II, továbbá lebeszéltük a május 28-i teljesítménytúra rajtját a nagybörzsönyi műemlék vízimalomban, ami ontopic téma, hiszen a Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalomról szól. A rajtban kemencében sült lepény indítja majd a mezőnyt :-)
Diósjenőn igazi kihívás volt pecsétet szerezni: a BKT-bélyegzőt tartalmazó Békástó-panzió zárva, a Vén Diófában a céges pecsét rétsági, a Coopban érsekvadkerti, így vissza a vasútállomásra lenyomatért. Kb. 700 métertől az északi oldalakon mindenhol masszív hó, olykor 15-20 centi. A Foltánnál az EB II-kód rendben, Bányapusztán kellő számú matrica, Nagybörzsönyben a pecsét rendben a kocsmában.
A házi disznótoros (a vízimalom közelében) szekcióból csípős kolbász, fokhagymás abárolt szalonna, fokhagymás házisajt, mennyei. Mindezt a Farkas-völgyben lévő keresztnél leülve piknik formájában fogyasztottuk, igazi tavaszi túraélmény.
Haladunk a BKT második teljesítésével, az Emlékhelyek II is célközelben, s a 40 felkeresendő keresztből sincs már sok hátra, kb. harmincnál járunk. A feszületek mindenhol a helyükön, rövidesen írok egy listát, mert 1-2 pontnál kell keresgélni egy picit, de nem vészes.
Az előző hét végén szombaton Kemence-BTK-Bernecebaráti-Csitári-kereszt-Major-kereszt-Nagy-völgy-kanász-kereszt-Varjas-kunyhó-Kemence-patak-völgye-Csarnapuszta-Kemence kört mentünk, majd vasárnap Tésa, Vámosmikola, Ipolytölgyes, Ipolydamásd volt műsoron.
Most olvasom el a saját soraim...azt hittem a Zempléni hg-ben nem változott jelentősen az útvonal sosem, de lám mégis! Az írás tanúsága szerint az eredeti útvonal a Huták Völgyén át vezetett Makkoshotykától Regécig, Tolvajhegytől Sátoraljaújhelyig pedig útba ejtette Széphalom települést is.
Feltöltöttem egy albumba a Szent-István Vándorlás programját, útvonalát, és az akkori kék út leírását, ezeket a már lentebb említett Turisták Lapja 1938-as jubileumi számának lapjairól fotóztam, (nagyképűen mondva:digitalizáltam!:-) )
A minőség lehetne jobb is, de remélem olvasható.Aki rászánja magát hogy végigolvasgatja az ezzel a lendülettel egy fél délelőttöt is szánjon rá! Viszont ha van idő akkor megéri, mert érdekes olvasmány.
És még csak a felénél járok a majd' 800 oldalnak...
Köszönöm Mindenkinek a segítséget a kérdőívben. Utólag én is látom, hogy volt hiba a kérdőívben, de elsőre talán annyira nem is rossz. Mindenestre tanultam a hibákból. Mégegyszer Köszönöm Mindenkinek.
Olyan büszke, olyan árva Krasznahorka büszke vára!
Krasznahorka büszke vára, ráborult az éj homálya. Tornyok ormán az őszi szél, rég múlt dicsőségről mesél. Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha.
Harcosai mind pihennek bujdosó fejedelemnek. A toronyból késő este tárogató nem szól messze. /:Olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára.:/
Jaj ez borzasztó! Épp most írtam be tőletek függetlenül ezt a hírt egy másik fórumba!
Nagyon kiakadtam!
Én voltam ebben a várban és állítom nektek, hogy olyan volt kívül-belül, amilyennek a mesebeli várkastélyt mindannyian elképzeljük!
A berendezések, a festmények... aztán az, hogy a várkápolnában lévő Andrássy grófnő múmiája fölött egy emelettel egy szobában láthattad ugyanerről az Andrássy grófnőről a festményt, amint fiatal édesanyaként karolja át a gyerekeit több, mint 300 évvel ezelőtt- nagyon megrázó élmény volt látni!
És ezt a tüzet is nagyon megrázó látni, sőt kiakasztó!
Nem hiszem, hogy nem volt szándékos!
Most lesznek a választások arrafelé, a Ficó féle kormány 40%os többségre tarthat számot, közben két felvidéki település most tart népszavazást, hogy hivatalosan is a magyar nevük éljen, ne pedig a szlovák.... csúnya dolgok lesznek még itt, tartok tőle!
Azon a szakaszon van kitűzve egy lap, amin a megyei szövetség kéri azt az illetőt, aki állandóan megrongálja a jelzéseket, hogy ha valami problémája van, akkor inkább hívja fel őket.
Néhány éve Valkonyán szálltunk meg a turistaházban. Én csak a többiek után, estére tudtam odautazni, és úgy terveztem hogy Borsfán szállok le a buszról és onnan gyalogolok át. Szerencsére leszállás előtt pár perccel felhívtak, hogy eszembe ne jusson ez a megoldás, mert ők is majdnem két órát tekeregtek ezen a szakaszon, és akkor még nem is volt teljesen besötétedve...
Így hát a valkonyai bekötőút elágazójáig utaztam tovább, és onnan gyalogoltam be a faluba.
Felteszek egy képet, mert ezzel kapcsolatban lesz majd megjegyzés.
"Borsfáról Valkonyára jutni a térkép alapján triviális feladat. Átvágtunk a szántókon, megtaláltuk a jeleket, mígnem a Borsfai hegyhátnak arra a pontjára értünk, ahol a térkép szerint a pincék és az erdők találkozásánál balra kell fordulni és a jel tesz egy felesleges kitérőt. Ezt a kitérőt a TÉRKÉP (Déldunántúli kéktúraatlasz 2oo5-ből) szerint az igazolja, hogy nincs egyenes út. És itt jött a csapda: mi követtük a térképet és találtunk kopott és kevésbé kopott jeleket, két feketével átfestett jelet (de nem az összes lett átfestve! Ez zavaró). Mentünk, büszkén, hogy mi most már egy-két kilométer múlva Valkonyán leszünk és lám, a terveknél gyorsabban. Azután egy jel sem lett, viszont bozótos a jobb oldalon, ahol valahol az egyik ösvényen be kellett volna fordulni. Mi nem fordultunk be és jutalmunk egy kb órányi kevergés lett, aminek a végén furcsa módon megtaláltuk mégis Valkonyát. Valkonyán azonnal útbaigazítottak, a feltűnően zöld házban, ami valóban kirí a többi közül ott volt a turistaház gondnoka. Ő mondta, hogy a kitérő helyett a térkép és a jelek ellenére egyenesen kellett volna jönni a földúton (azt láttuk, de mi nem akartunk rövidíteni)."
Az előző hozzászóló által inspiráltam Borsfa után a hegy tetején az erdő előtt nem fordultam balra, hanem mentem egyenesen. Az út egy idő után ketté válik, a bal oldali ágán haladva hamarosan "belebotlottam" a Kékbe ami keresztben tartott lefelé a falu felé."
Március 15-én nem dolgozom és tüntetni sem megyek, így marad a túrázás :-) Szentbékkálláig autó, onnan tömegközlekedünk Nemesgulácsig, és a zöld jelzésen megyünk a kékig, onnan vissza Szentbékkállára OKT-n. Ha valaki szívesen csatlakozna, hajrá!
Olvastam Hörpölin beszámolóját, és úgy döntöttem, a rendházat és környékét nem lehet "túra közben" "felfedezni", meg aztán a Valkonya felőli megérkezés után az ember fiának nem sok kedve van nézelődni.
Azt is olvastam, hogy van vendéglátóipari egység (panzió) is a "közelben (Fűzvölgy).
Egy leendő "bázis" felfedezése" is szerepelt a tervek között, meg aztán kettesben más a nézelődés és az unalmas homokos-sóderes úton bandukolás.
Az elgondolást tett követte, tegnap reggel jó korán elindultunk, irány a panzió.
Odafelé lemértük a Nemesvid és Zalakomár közötti szakaszt, mára maradt a folytatás.
Szépen sütött a nap, a busz is időben érkezett (12:41).
Homokkomáromban csak 10:00-ig van nyitva a bolt, kajánk volt, vizünk nem, de sebaj, irány a templom.
Mindent megnéztünk, még a kis kápolnát is.
Nyugalom és csönd honol arrafelé, és nem mellékes, hogy a fáradt, sátorozó vándor itt megpihenhet.
Csoportok számára van szállás is.
Kaptunk bélyegzést, majd irány a település, sok-sok aszfalt.
Kényelmes tempóban haladtunk, élveztük a csöndet és a kellemes napsütést.
A homokos 1 kilométer feledhető, utána részben sóderes út, de van földút is.
Megpihentünk az erdészháznál, megnéztük az emlékkövet.
Erzsébet királyné emlékére állították, jó rég.
Megtudtuk, hogy az egykori kulcsosházat eladták, az új tulaj épp csinosítgatta.
Nagy mák.
Átkeltünk a csatornán, a forgalmas 74-es - elkerülő - úton, majd a nyílegyenes síneken.
Láttuk a motorvonatot is:-)
Kapaszkodás a régi 74-es útra, majd jó 500 méter aszfalt, balra a rég várt kocsma, a sör, na és a pecsét.
Átellenben indul a kék felfelé a szőlőhegyen és ott volt a buszmegálló is.
Mákunk volt, a zalaegerszegi busz megállt (az internet szerint nincs megállója) és elvitt bennünket a panzióig.
Kellemes környezet, némi unszolásra bekapcsolták a fűtést is.
Finom reggeli, korai indulás, hisz mára volt más programunk is.
Lemértük a távot Zalakarosig, felfedeztük a Tourinform irodát, majd irány Zamárdi.
Mindent sikerült elintézni, egy gyors bevásárlás, és ebédre már itthon is voltunk.
Sikeresen "elfeleztem" a túrát, a Nagykanizsától keletre lévő útvonl elérhető a Balatontól, ha a zalai út is belefér, akkor kell szállás, és sok-sok nap, ha nem akarok / akarunk rohanni.
Jelenleg csak annyi a terv, hogy Halogy - Ivánc, de még nagyon fiatal a tavasz.
Remélem, a 4 napos ünnep után folytathatjuk a túrát.