Használatban van mind a 12 csatorna, de valóban vannak olyan csatornák amelyek nem kaptak vonalat. Ennek több oka is lehet, egyrészt az, hogy nem lett olyan sok egymáshoz közeli vonal rádiósítva, hogy ki kelljen mindegyiket osztani. A csatornák kiosztásánál figyelembe lett véve az, hogy lehetőleg egymáshoz közeli csatornák legyenek (ez nem mindenhol jött össze), és az is, hogy lehetőleg ugyan az a két csatorna váltakozzon, ha már erre szükség van. Aztán lehetnek még olyan szempontok is, hogy a Hatóság mit engedélyezett. Halasi Nándi oldalán láthatod: a Hatóság munkája nem csak abból áll, hogy itt egy szabad frekvencia, fizess, vidd. Sokan azt gondolják, hogy a nem használt frekvencián szabadon forgalmazhat bárki, ahogyan Valaki le is írta már itt a Fórumon, ez korántsem ilyen egyszerű. A felharmonikusai zavarhatnak éppen egy lokátorállomást, vagy bármi egyéb fontos dolgot, amiért nem jár vállveregetés. Ezek mellett a szomszédos országokkal is egyeztetni kell, a rádióhullámoknak nem állja útját a határ. Biztos vagyok abban, hogy ilyen szempontok is döntöttek abban, hogy mely csatorna hol lett kiosztva és meddig, de erről a részéről konkrétan csak olyan Valaki tudna nyilatkozni, aki ott dolgozott/dolgozik.
Furcsa, mert pl. a 11-es megy Ceglédtől Szegedig, és a Keletiben is. De van még jópár csatorna, ami nem csak egy területen használatos. Időnként - ha olyan a terjedés - történnek érdekességek. :)
Ja, én meg a nagy kűzdelmek során kinyírtam a pll-t vezérlő procit. Remélem, a pll nem szállt el, mert abból nincs tartalék (szerencsére még kapható, de most ezért nem akarok külön a Nagyfaluba menni). Ma kiderül. (Röviden: szabadon lógó, 12V-on lévő vezeték hozzáért az 5V-os stabkocka kimenetéhez... Csak azért, hogy Murphy-nek megint igaza legyen, HI!)
Még mindig nem tetszett válaszolni az agc-re vonatkozó kérdésemre...
Ha össze tudsz hozni vele, vagy közreműködsz valahogy a bonyolításban, akkor köszönném ... érdekelene a dolog, mert már vagy 8 éve ott áll a rádió. (engedelmeddel ... írnék egy bejelentkező emailt a cím miatt, aztán lesz ahogy lesz ...)
Egy kérdésem lenne,Mországon kik/hol használták(vagy esetleg még használják) 70-88 mhz-et? Sok régi rádió tudja ezt a frekit. Az ELMŰT azt tudom,ezen kívűl?
Na most aztán sokan nagyot néznek, amikor itt az Index HUSZ-on elkezdik keresni hogy melyik tolatási körzet milyen frekit használ! :D
Bizony, a 70-es, 80-as években nagy lendülettel nekiálltak a vonali rádiórendszer megépítésének, ami a múlt nagy rádiórendszerei közül talán az utolsó működő, a többieket a TETRA elsöpörte. Aztán a 90-es évek elején elkezdett kiépülni a 450-es rendszer, ott, ahová addig nem jutott el a 2m-es, de volt ahol mellé is. Aztán megállt minden, és azóta várunk a GSM-R-re. Az fog véget vetni véglegesen a hőskorból származó, múzeumi rendszerünknek, addig is kellemesen lehet nap mint nap a BRG feliratok között nosztalgiázni. Néha örülök épp ezért ennek a pénztelenségnek... Ami a legérdekesebb, hogy a mai napig kijelenthető, hogy megbízhatóan működnek ezek a berendezések, főként a Storno-k, a modernebbekkel több probléma akad, illetve a BRG-kel is előfordulnak már hibák, de hála a rádiósok áldozatos munkájának, ezek is orvoslásra kerülnek. Mondjuk a járnűállományunk is múzeumi darab, sok 50, 40, és 30 évnél idősebb járművel... A sípjel a 450-en a csatorna szabad állapotát jelzi a rádiónak, és a vételkörzetet az automatikus frekvenciaváltáshoz. Egyébként prüttyögjük a tolatót is, sajnos csak a 450-en, és ott is csak a nagyobb állomásokon, mert csak ott van. Közvetlenül el tudjuk mondani a nyűgjeinket, és még hangrögzítésre is megy a mobillal ellentétben, tehát véd - és bizonyít. Fradiban volt 2 vagy 3 gép, Gigant, Szergej, ahol LCD kijelzős rádió - ha jól tudom valami kései, utolsó BRG?- ami tudta a 2m-es tolatókat (vagy egy részét) is.
Pontosan - az előlapba dugandó tápdugó (ha jól tudom kívülről krómozott és recézett hollandere van) ... a kábel többi része érdektelen ... Van egy újszerű R104-em, és nincs hozzá tápdugóm, az aljzatot pedig reménytelen vállalkozás kicserélni másfélére amihez lenne dugó ... már bontottam R104-et, szinte egybenőtt az előlappal:-))
Persze legrosszabb esetben az lesz, hogy gyártok hozzá valami izét, bakelitből és bontott érintkezőkből, de azé' mégis egy gyári lenne jó (és főleg szebb) hozzá. Az ilyesmit már úgyse rádiózni használja az obsitos katona, hanem csak simogatni, nézegetni, néha megjáratni, hallgatózni ... 160 méter - király :-)