Agárdy Gábor kiváló színművészünk halálával ismét eggyel kevesebben vannak a Nemzet Színészei. Ismét tippelésre kérlek benneteket: vajon kit választanak Agárdy Gábor utódjaként a Nemzet Színészei közé? Szeretném azonban a szabályokat egyértelműen rögzíteni, ezért arra kérlek benneteket , hogy maximum 3 nevet jelöljetek meg az általatok vélt valószínűségi sorrendben. Első körben azok között fogok sorsolni, akik a "nyertest" első helyen eltalálják. Ha ilyen nincs, akkor értelemszerűen a második és a harmadik helyen megjelölt személy számít. A nyertesnek küldeni fogok egy Agárdy Gáborról szóló könyvet. Legyen szerencsétek! :)
El kéne törölni az egészet. 630 ezer bruttó, 12 színész, 12 sportoló, és ez egy plusz pénz nekik, mellette van a rendes jövedelmük, ez egy kivételezés.
Én csak azt mondom, hogy megkaphatta. Tkp nem érdemtelenül kapta. Csak én nem tartom olyan nagy színésznek. A jelenlegi tagok közül 9-el nem említeném egy szinten. A maradék kettő megválasztásával anno sem értettem egyet. Hát csak ennyi.:)
Az én várakozási listámon Sztankay István a 3. helyen szerepelt, Bárdy György és Bitskey Tibor mögött. Bárdy György 1921.-ben, Bitskey Tibor 1929.-ben, Sztankay István pedig 1936.-ban született, az előbbieknek úgy látszik végleg le kell mondaniuk arról a reményükről, hogy valaha is a Nemzet Színészévé váljanak.
Furcsa gratuláció, hogy kapásból kétségbe vonod, hogy megérdemelte -e. :-)
Szerintem abszolút megérdemelte, sőt már korábban meg kellett volna kapnia. Fel tudnék sorolni legalább 2-3 férfi tagot (neveket nem fogok írni), akiknél nagyobb színésznek tartom.
De ez persze ízlés dolga, s meddő vita, úgyhogy itt abba is hagyom.
Oké, hogy sokan így gondolkodnak, de ne legyen már kötelező előfeltétel ahhoz, hogy valaki a Nemzet Színésze legyen. (Ilyen alapon Raksányi, Sinkovits etc. sem lehetett volna tag - hogy ne érje szó a ház elejét, hogy csak Bodrogit említem. :) )
Valószínűleg a nyílt szerepvállalással nem ért egyet, mint pl. kiállni egy színpadra és ott okosakat mondani a szimpatizánsoknak. Ahogy pl. szegény Raksányi Gellért tette anno (isten nyugosztalja). Vagy interjúban nyíltan véleményt formálni bizonyos eseményekről. Szerintem ezek távol állnak tőle és ezért az ilyesmit nem helyesli. Én ezt megértem.
Egyébként ugyan így gondolkodik Máté Gábor is. Amikor egyszer Veiszer Alindánál volt vendég, ott elmondta, hogy a barátai (Szarvas Józsi, Rudolf Peti) mindig bíztatták, hogy vállalja fel mit gondol. De ő azt mondta, sosem érezte, hogy ezt neki nyíltan demonstrálni kellene, igen vannak nézetei, van véleménye, de ezt a szűk baráti körén, családján kívül nem akarja megosztani mással. Neki erre nincs igénye. És ez nekem nagyon szimpatikus volt.
A festő fessen, a költők írjanak szép, szerelmes verseket...
Nagyon nem értek egyet ezzel a szerepfelfogással, de szíve joga így gondolni.
Ahogy természetesen Törőcsik Marinak is.
Azért kifogásom így is akad:
1. Oké, ez a szerepfelfogása, de - amennyiben így van - miért nem fogadja el, hogy más színészkollégái másként gondolkodnak erről? Oké, hogy zavarja, de annyira, hogy a politikai szerepvállalás (most tekintsünk el attól az esettől, ha valaki irtó szélsőséges dolgokat hangoztat) kizárja, hogy az illető megkapja a címet?
Ez azért - ha valóban csak erről van szó - nekem erős. (Szerintem - de ez bevallottan csak sejtés a részemről - komplexebb, emberi tényezők lehetnek emögött. De az meg rossz, ha az emberi kapcsolatok, viták felülírják a szakmai kvalitások fontosságát.)
2. És akkor mi lesz Bodrogi Gyulával, vagy a többi, politikailag szintén elkötelezett színésszel?
Ő mégiscsak a Nemzet Színésze lett... Szerintem nagyon is megérdemelten! Csak nem kettős mércéről van szó?..
Molnár Piroska használta vhogy így, nem állítom, hogy szóról, szóra ez hangzott el. Úgy értette szerintem, hogy a közönség (szerintem elég sokan) nem tud elvonatkoztatni attól az információtól, hogy xy ide vagy oda húz. Szerinte ennek az egésznek ki kellene maradni a színművészetből.
Ez nálam is így van. Pl. Avar István MSZMP-s képviselő volt, még is nagyon kedvelem a játékát, és jó hallgatni, ahogy beszél (filmben, darabban). Aki ilyen téren ilnteligensnek vallja magát, az akkor sem fordul el az adott színésztől, ha az más politikai nézeteket vall.
(Az meg mellékszál, hogy alapvetően mást gondolok a kérdésről, mint Törőcsik Mari vagy Molnár Piroska.
Sok színész van, akiről tudom, hogy máshogy gondolkodik politikai-vallási etc kérdésekben, mint én, ettől még - ha csak nem nagyon durván véresszájú, de ez egy értelmes művészember esetében ritka - ugyanúgy kedvelem.
Ezt a "közönséget valahol választásra kényszeríti" fordulatot nem tudom, alkalmazta -e bármelyikük, vagy csak te foglaltad össze így, de számomra értelmezhetetlen.)
Egyébként egyetértek ezzel a gondolattal. Anno Vágó István is ezt vallotta, aztán mióta nincs munkája már ő is nyíltan besorolt valahova :) Egyébként lehet, hogy köztudott Sztankay nézete, de én pl. sosem hallottam erről. Szerencsére mindig csak a munkájival, filmjeivel, darabjaival találkoztam. Mindenesetre sejtem, akkor hogy miért szúrja a bent lévők szemét.
Nem akarok napi politikába belemenni, de annyit azért megjegyeznék, hogy pl. Bodrogi Gyuláról (nem ő az egyetlen a mostaniak közül sem, csak ő ugrott be elsőre) is "köztudott, hogy hova húz", az ő esetében ez valamiért mégsem zavarta Törőcsik Marit...
Már meg nem mondom, hogy hol olvastam Törőcsik Maritól egy olyan véleményt, miszerint ő nem helyesli ha egy ismert színművész nyíltan felvállalja a politikai nézeteit és ezzel a közönséget valahol választásra kényszeríti. És úgy tudom Molnár Piroska is ugyanezt vallja, hogy az nem jó szerinte amikor egy művész felmegy a színpadra és a közönség fejében ott van az a gondolat, hogy na ez xy párt szimpatizánsa. Mert ez elvonja a figyelmet, összezavarja a nézőt. Szerinte mindenkinek joga van hinni akiben és amiben akar, de ezzel nem jó terhelni a közönséget.
És ugye Sztankay Istvánról köztudott hova húz. Talán ezért nyilatkozta, hogy van vki aki nagyon nem akarja őt.
Igen, én sem sajnáltam Komlós Jucitól a címet, bár én annak idején, 2002-ben Tábori Nórát választottam volna, de ez szubjektív vélemény.
Egyébként tudja valaki, hogy a 12 főből miért nem 6-6 a megoszlás? Miért 5 a nők száma?
Valahol olvastam, hogy Sztankay István nem hisz benne, hogy megkaphatja a címet, mert hogy van a mostaniak között valaki, aki nagyon nem akarja, hogy ő ott legyen. Név nem hangzott el, még is mindenki rögtön Törőcsik Mari nevét emlegette. Érdekes.
Nos, én nem akarom bántani Komlós Jucit, pláne mert időközben sajnos elhunyt, és egyébként sem volt semmi kifogásom ellene, így persze azt sem mondom, hogy érdemtelenül birtokolta a címet, de úgy gondolom, voltak-vannak olyan színésznőink, akik anno nála is jobban megérdemelték volna, hogy bekerüljenek.
Például Schubert Éva, aki azóta sem tag. (Úgy érzem, ez afféle Bárdy-effektus, méltatlanul mellőzik.) Már Molnár Piroskát is beválasztották, aki jóval fiatalabb nála, szóval úgy tűnik, mellette is "elhaladtak".
Egyébként eddig (lekopogom) a női tagoknál (szerencsére) alacsonyabb a halálozási arány.
Egyfelől tök jó, hogy ilyen sokáig élnek, másrészt viszont aki anno az alapítók közé nem fért be, az később már igen nehezen kerülhet be, míg a férfiaknál az eddigi tendencia alapján sajnos évről-évre elmegy valaki.
Én is keresgéltem egy kicsit és Buss Gyulával kapcsolatban azt találtam, hogy a 60-as évek elején büntetőeljárás folyt ellene, amiért élete végéig kitüntetés nélkül maradt, művészi kvalitásai ellenére.
Bárdy Györgynél pedig azt írja a wiki, hogy a „szocialista erkölcs” megsértése miatt eltávolították a Nemzeti Színházból, ezért 3 évig (1959-1962) erdészként dolgozott. Mondjuk azért ő kapott pár díjat, pl. Érdemes művész lett 1983-ban, Kiváló Művész 2000-ben. Valamint 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal.
Ellenben Buss Gyula tényleg semmit sem kapott.
Akármit is követtek el, azért ennyi év után az már elévül, sőt még előbb is.
Egyrészt Bárdy György, de abban egyetértek, hogy ő nem valószínű, hogy megkapja, ha már eddig nem gondoltak rá... De ami súlyosabb: Bárdy-nak tudtommal Kossuth-díja sincs. Figyelembe véve, hogy korábban Sas Jóska szintű szórakoztatóknak kívántak ilyen díjat adományozni, és pl. egy ekkora színésznek nincs... ez szerintem egyenesen felháborító, és eléggé sokat elmond a mindenkori döntéshozókról.
Sztankay is megérdemelné már valóban. Szerintem ő lesz a befutó, de én még megemlíteném Bács Ferencet is, ő is remek színész.
Ahogy Huszti Péter is az, de neki talán még pár évet várnia kell, vannak még előtte a sorban az idősebb pályatársak közül. Bár nem biztos, hogy a kor lesz az elsődleges szempont, pl. Haumann is megkapta tavaly, pedig ő sem sokkal idősebb, mint Huszti.
Ha elfogadjuk, hogy nem kell feltétlenül 70-80 év közöttinek lenni a címhez: Kern Andráshoz mit szóltok? Meredek gondolat?
Azért, mert letettek annyit az asztalra, hogy megérdemeljék. Persze mások is megérdemelnék (és lehet, hogy sosem kapják meg, mert mielőtt sorra kerülnének, meghalnak), de nem kaphatják meg egyszerre 30-an, mert azzal kiüresítenék a díjat. Épp az az értékmérője (többek között), hogy kevesen birtokolhatják, és igen illusztris a társaság.
Nem visz el ez túl sok pénzt, és az illetők megdolgoztak, sokat adtak érte. Ők azok, akiktől nem irigylem. Ha egyébként is jómódúak (egyébként sokan közülük nem azok), akkor sem. (Az persze felvethető, hogyha akad két olyan jelölt, aki szakmai kvalitásai, pályafutása alapján ugyanúgy megkaphatná a címet, lehetőleg amellett döntsenek, aki jobban rászorul. De ez persze a tagokon múlik - és szerintem jól is van úgy, hogy ők döntenek.)
Ez az egész "pénzbe kerül, ezért szűnjön meg" típusú érvelés annyira demagóg egyébként, hogy az hihetetlen.