Köszönöm a kiegészítést. Érdekes, hogy mennyire hasonló a Corvin-negyed elnevezésének a története: ez a kereszteződés is majdnem kapott egy hivatalos nevet (Angyal István '56-os forradalmárról), de végül itt is egy közeli kereskedelmi létesítmény bizonyult erősebbnek.
A Márkus-park bizony érdekes. A Rákóczi út mindkét (kis- és nagy-) körúti kereszteződését színésznőkről nevezték el, igaz, kezdetben csak "nemhivatalosan": a Nagykörútit Blaha Lujzáról, a Kiskörútit pedig Márkus Emíliáról, aki 1949. december 24-én hunyt el. S míg az előbbi átment a köztudatba, és tartósnak bizonyult, utóbbi a feledés homályába veszett. Hozzá kell tenni, hogy a Márkus Emília park tulajdonképpen az a foghíj volt, ahova a 90-es évek elején az irodaház felépült az Astoriával szemben, tehát itt eltűnt egy teresedés, egy tényleges park, míg a Nagykörútnál éppenhogy kialakult egy nagyobb tér a régi Nemzeti Színház lebontásakor. Itt a Blaha Lujza tér eredetileg a színház és a Rókus Kórház közötti, a Corvin Nagyáruház előtti tér volt csak, mára már az egész kereszteződést ezzel a névvel illetjük.
A 2-es metró eredetileg tervezett állomásairól már több helyen több variációt olvastam, de az 5. percnél látható térképvázlat mégis tudott újat mutatni nekem:
- tervezett Kerepesi út állomás a Stadion és a Keleti között
- tervezett Rákóczi út állomás a Keleti és a Blaha között
- Márkus-park nevű állomás az Astoria helyén - ez utóbbi nemcsak a neve miatt lepett meg, hanem azért is, mert ezek szerint 1953-ban már tervezték a megépítését, amit később elvetettek, aztán mégis megépítették.
Ezekszerint te elhiszed, hogy egy fémdarab ami villamos ívet húzott, és el is füstölt, szinte a nullával egyenlő odakerülési esélyel, de megtörént, majd utána ez olyan füstölést okozott, ami miatt a teljes metróállomást ki kellett üríteni?
Mekkora fémdarab volt basszus, egy koplett vasúti síndarab esett oda, és zárta az áramkört?
Szokták mondani, hogy van az a pénz, amiért korpásodik egyes emberek haja, lásd az IK412-es okfejtést a hozzászólásomban.
Sokba került, de megoldották, és ott és akkor buszok égtek szinte porrá.
Aba Botond idejében még volt karbantartás, mert ő még értett valamicskét ahhoz, amit csinált elvégre közlekedésmérnöki diplomája volt. Akkor volt pénz karbantartásra, ham sára nem is arra volt, mert tudta, hogy kell. Zsebre vágta évente a 20 millióját, de ennyi, nem voltak olyan pofátlan talicskázások (vagyl egalábbis nem tudunk róla), mint utána. Akkor már majdnem azt a pénzt is talicskázták ki a BKV-ból, ami ott se volt. Mert igen is van forrás karbantartásra, csak pl. 100 milliós végkielégítésekre költik meg Nokiás dobozokat tömnek tele vele, meg milliárdokért mérik fel a fénymásolókat, meg kókányolt HÉv kijelzőket vesznek milliókért, amik egy közönséges LCD tévéből és hogy télen ne fagyjon le a szobai használatra szánt LCD egy hajszárítóból áll, ami fűti télen.
Ott voltál, megvizsgáltad, láttad, tudod? Mit tussoltak el a tűzvizsgálók elől? Hogyan lehetséges, hogy eltussolnak valamit olyanok elől, akik a rafináltan gyújtott tűznél is megállapítják, hog gyújtogatás volt a szénnéégett falak között? Meséld már el...
Jó de azon a szinten már nem lehet számonkérni :) Meg szerintem van neki egy 10 szeletes tortája 20 emberre, hát persze, hogy félszelet jár.
Nem tudom (viszonylag fiatal vagyok) mióta szünt meg a minőségi karbantartás, de valahogy elő kéne hozni újból, de ahhoz nagy forrásokat kellene mozgósítani, a jelenlegi formájában kár új buszokat hozni. Szerintem az egyik oka az, hogy mivel nem volt az ágazatban beszerzés ezért évről-évre nagyobb feladat hárult a személyzetre, forrást meg nem kaptak (hacsak hütővíz forrást nem :) hozzá. Ameddig ekkora összeg hiányzik a cégtől, addig ez nem is fog javulni. Ehhez majd még jön a még csodálatosabb munkakedv a kollektív felmondása miatt, nem tudom hány busszal számol a jövő évi paraméterkönyv? :(
Nem értelek. Természetesen azok. Én a busz ágazatnál anyagbeszerzésbe nem láthattam bele, a Te ágazatodnál igen (keveset, felületesen). Ott van x összeg és ki kell gazdálkodja az illetékes mi kell, mennyi kell. 3x meg kell gondolni, hogy szakaszszigetelőt vagy munkavezetéket "veszek", viszont nagyon pozitív volt, hogy egyes alkatrészeket megmentenek felújítanak, nem peig rögötn a kukába teszik. Gondolom hasonlóképp működik ott is. Én feljebb keresném a hibást.
Maradjunk annyiban, hogy az, hogy nem talált járműhibát, egyrészt vagy ok, vagy eltusolás van.
Ez kb. olyan, mint az IK412-es buszok, amelyek csak a BKV-nál gyulladnak ki, máshol sehol nem volt/van velük baj, a BKV mégis elérte, hogy típushibásnak nyílvánítsák az említett típus, holott egyszerűen a BKV dolgozók hanyagságára vezethető vissza az összes busztűz a típussal kapcsolatban, csak ezt nem nagyon reklámozzák.
Ez kb. olyan magyarázat, mint Liptai Klaudia, hogyan esett a nepelenző mögül a szélvédőre pont úgy a halott rokon rokikártyája pont úgy, mintha szándékosan tette volna oda. :)
Igen LOL. LOL, hogy egy ilyen nyilvánvalóan idióta panaszra is megfogalmaznak eg értelmes és normális választ és azt elküldik neked. Te arra élvezel, hogy a hülyeségeiddel rabolod az emberek munkaidejét?
Amikor régen a KÖKI kihúzóban akart valami idióta főbiztit cserélni (kiékelés nélkül) akkor is volt nagy bumm meg sokszor ha a k.sz.-ben a kokszos végű függőkábelt fesz alatt hozzácsapták a kasznihoz de mindig leverte a nagyfeszt, füst nem volt.
Van olyan jó ez a sztori is mint mikor a börtönből szökott rab a hivatalos jelentés szerint "menekülés közben tarkónlőtte magát".
Vagy az öreg tata esete, aki részegen berágott az ivócimborájára és agyonszurkálta vasvillával. Aztán a rendőröknek már azt próbálta bemagyarázni ,hog nagoyn részeg volt és belesett a vasvillába, mert meg akart benne támaszkodni és hát beleesett. Rögtön jön a krédés, hogy 34-szer egymás után? Hát igen nagyon dülöngélt.
Az állomáson, ha jól emlékszem, pont a peronoldalon van a harmadik sín, egy műanyag "tetővel", amire a beeső utas akár rá is állhat, ha ki akar mászni. Ezek után pont úgy hullik be egy fémtárgy, hogy ez a műanyag takaróelem alá esik, továbbá talált egy másik vezetőt, amin keresztül átfolyhat rajta a feszültség és így füstöt és mindenféle jelenséget generálhat ... kell egy fantázia. :)
Jobb történetük nem volt? Az azért legalább a gépház levágott a szakaszon? Mi a gyík lehetett az a fémes tárgy (esetleg a kamerákon látszik, hogy beesett, bedobták) ?
Gondolj bele: Leesik egy összecsukható esernyő, aminek a közepe fém és elég jól vezet, viszont a hőterheléstől megolvad. Ettől az ernyő többi, műanyag része elfüstöl, elég nagy és büdös füstöt generálva.
- Nem műszaki meghibásodás, hanem a pályatestre esett vasdarab keltette elektromos ív okozta a füstöt, amely miatt ma reggel ki kellett üríteni a Deák Ferenc téri metróállomást - közölte a BKV az MTI-vel péntek délután.
A fővárosi tűzoltóság szóvivője reggel az MTI-nek azt mondta: a BKV jelzése alapján azért vonultak hármas, kiemelt fokozattal a helyszínre, mert a bejelentés szerint az egyik szerelvényben tűz ütött ki, és a közlekedési társaság kérésére segédkeztek a metró Deák téri állomásának kiürítésében. Kisdi Máté közlése szerint hőkamerákkal is átvizsgálták a metrószerelvényét, de nem találták meg a tűz okát, ezért azt valószínűsítették, hogy a füst a fékrendszerből származott. A BKV az MTI-nek küldött délutáni közleményében tudatta: a zavart az okozta, hogy "egy idegen, fémtartalmú tárgy" a pályatestre került, és elektromos ívet húzott a tápfeszültséget adó harmadik sín és az állomásra beérkező jármű forgóváza között. A tizedmásodpercekig tartó elektromos ív hatására a fémtárgy elolvadt, a járműben kár nem keletkezett - tette hozzá a BKV. A helyszínelés ideje alatt a 3-as metró vonalán a Nagyvárad tér és a Lehel tér között pótló autóbuszokkal lehetett utazni.