Nem jófej vagyok (pedig de:), hanem a kisfőnök, akinek többek között tudnia kell, hogy kire milyen feladatot bízott, mi határidős, mi van itt régebb óta és én kapnám a letolást, ha nem intézkednék.
Néhány napos távollét esetén nálunk is csak a határidős feladatok kerülnek átadásra és az ember próbál minél kevesebbet ráhagyni a helyettesítő kollégára.
Az ajtót elvileg zárni kellene, ha mindenki kimegy a szobából, de a gyakorlatban természetesen nem egészen így van. Viszont anyagot senki sem "csempész", ha hoz valamit, a székre, esetleg az asztal közepére teszi, ha visz (ez csak extrasürgős esetben lehet), akkor cetlit hagy.
Azért nálunk sem idilliek az állapotok, mind a szignálás, mind a referálás gyakran elhúzódik, főként a fontosabb anyagoknál, mivel az egész főnöki láncnak látnia kell.
Uramisten, mekkora kiábrándulás! Ezt talán fel kéne írni az "1001 dolog, amiről nem akartál tudni, mielőtt meghalsz" gyűjteménybe.
Zárható iratszekrény, kulcs a portán?
Én is dolgoztam életveszélyes iratkupaccal (kiskacsa a root passworddel), de az el volt zárva, ha pár percnél hosszabb időre otthagytam. Inkább tartsanak a kollégák bogarasnak meg aggódósnak meg kekeckedőnek, de én tudjam, mi van a kupacban, amíg az én felelősségem.
Hát igen, mert Te jó fej vagy, de másoknál ez nem az alapfelszereltség része.
Ügyviteli téren amúgy egész szép fejlődést tapasztaltam, amikor visszamentem gyes után. Végre sikerült elérni, hogy minden új érkezést lásson a főnök, és szignálja. Eddig csak úgy behordták a szobába az érkezett cuccokat, mindenféle szignálás nélkül, azon az alapon, hogy valaha láttam az aktát, életveszély volt. A főnököm azt se tudta, mit csinálok egész nap. Átszignálás csak akkor volt, ha valaki pl. több hétre távol volt (aki csak egy hétre ment, azt megvárta az akta). Ebből az következett, hogy aki kis részletekben vette ki a szabiját, arra a többiek cuccát rendre rászignálták, aki meg kivette egyben, annak elfogytak az aktái. Teljesen követhetetlen volt, hogy ki mit csinál, ki mennyit dolgozik, és mi kinek a felelőssége.
A szignált akták sutyiban behordása még mindig veszélyes, én pl. próbálom "lefényképezni" magamban a szobámban lévő kupacokat, hogy feltűnjön, ha valamelyik másképp néz ki. De az még nagyobb gáz, hogy visznek is el -- pl. kapok valamit 3 napos határidővel, beleteszem abba a kupacba, amit 3 napon belül el kell intézni, közben érkezik benne valami más, erre bejönnek, kiveszik a kupacból (valahogy mindig akkor, amikor nem vagyok a szobában), hogy hozzátegyék az újonnan érkezett (esetleg hosszabb határidejű) cuccot, és szignáltassák. Mire visszakapom, lejár a 3 nap, nekem meg nem tűnik fel, hogy nem csináltam meg, mert nem volt ott a megfelelő stócban... És még csak be se tudom bizonyítani, hogy amikor kivitték tőlem, az még belül volt azon a határidőn, amikor elintézhettem volna.
Van, aki egy füzetbe felír mindent, amit behoznak az ajtón és mindent, amit kivisznek, ügyszámmal, elvégzendő feladattal, határidővel, minden nap végén "zárást" csinál, aztán összeveti az eredményt a fizikailag ott lévő cuccal. Saját elmondása szerint annyi ideje megy el rá, hogy azalatt akár meg is csinálhatná a hátralékát. :)
Ja, a szignálást egyébként beviszik egy elég pritkó dos-os programba, és hetente kapunk egy printoutot, hogy elvileg mi van nálunk, és mióta. Ez nagy áttörés, mert valamennyire követhetővé teszi a rendszert, csak általában elég nehéz feladat utánajárni, hogy ha a programban rögzített helyzet nem egyezik a valóssal, annak mi az oka. (Pl. állítólag 36 napja nálam van valami, a valóságban sose láttam, a szobában nincs, akkor most hol keressem?)
(Egyelőre nem csipkedi szegény. Már törjük a fejünket az apjával, hogy kinek lehetne az orrból vödörszám kiporszívózott takonyot eladni -- talán kozmetikai cégeknek, az arckrémbe úgyis annyi undorítóságot tettek már...)
Csirkepörkölt tésztával (három hónap után végre rendes kaja hétköznap is!!! :)
Utána lehet, hogy nézek valami nyárbúcsúztató fagyit a mélyhűtőben.
(Ez a "nyárbúcsúztató fagyi" a lányom szava járása, idén legalább tizenötször búcsúztattuk el a nyarat, mert volt egy-két közös búcsúfagyizás, mielőtt dolgozni mentem, aztán a sokáig húzódó nyárias idő miatt még jó párszor megállapítottuk, hogy biztos ez lesz idén az utolsó fagyi. Rájött, hogy ezzel lehet hatni rám fagyivásárlás-ügyben, úgyis egyfolytában azon nyinyilek, hogy mi mindent nem csinálhatunk már együtt. "Anyu, egy nyárbúcsúztató fagyit..."
Aztán azt hittem, hogy már rég elfelejtettük a dolgot, az idő is csípősre fordult, egyszer csak megjelent egy transzparens a cukrászda teraszán, "nyárbúcsúztató akció, egy gombóc 100 Ft". :) (Lehet, hogy meghallották a lányomat? ;) Na, persze muszáj volt... :D
De a múlt héten meglátta a Spárban a dobozos csokis márkaterméket, és közölte, hogy már nagyon régen nem búcsúztattuk el a nyarat... ;))
