Keresés

Részletes keresés

hörpölin Creative Commons License 2011.08.20 0 0 33487

"Jelenleg csak az lehetne hír ezeken a csatornákon, ha valaki meghalt, eltűnt, vagy földönkívüliekkel találkozott túra közben."

 

Na, akkor itt egy saját példa:

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly augusztus 27.-én egy német csapat érte el Hűvösvölgyet, miután végigjárták a több mint 2600 km-es Barátság Nemzetközi Hegyi Túrát (emléktáblája Hűvösvölgyben van a Gyermekvasút állomásának falán a kéktúra márványtábla mellett) Eisenachtól Budapestig. Illetve ők még messzebbről indultak, Heidelbergből, és tizenkét év alatt évente két hetet töltöttek az úton.

 

 

Már évek óta kapcsolatban álltam a társasággal, még 2006-ben kerestek meg, mivel a túraútvonal Sátoraljaújhelyen lép be kis hazánkba és a kék jelzésen jön Budapestig. Segítettem megszervezni az útjukat a magyar szakaszon, és egy nagy kérésük volt: szerették volna, ha a média is megjelenik Hűvösvölgyben, az érkezésükkor. Már hónapokkal korábban ímélben megkerestem a napilapokat, magazinokat, tévé csatornákat a csapat históriájával. Több tucat levelet írtam. Két kört futottam: az egyiket a túra vége előtt durván két hónappal, a második, "emlékeztető" forduló az érkezés előtt egy héttel volt. Megadtam midenféle elérhetőségemet: e-mail címet, vonalas és mobil telefonszámot, de senki sem keresett. Ja, egy kivétel volt: a Turista magazintól kerestek csak meg, nyomdász el is kísérte a csapatot Dobogókőtől Budapestig velem együtt. De a cikk a Turista magazinban sem jelent meg helyhiány miatt. Végül kvte kért meg, hogy írjak egy néhány soros hírt: http://termeszetbarat.hu/cikk/eisenachtol_budapestig_-_2678_km_12_nyaron_at

 

Én akkor elkönyveltem magamban egy életre, hogy ezt a jelenkori médiát nem érdekli, ha puszta természetszeretetből végigjárja egy ötfős csapat ezt a távot. Ennek nincs számukra hírértéke. Valószínüleg, ha a túrát azért tették volna meg, hogy felhívják a figyelmet az elnyomott tibetiekre, vagy az örvös pandák kihalásának veszélyére, esetleg női fehérneműben tette volna meg a távot az öt nálamnál idősebb úriember, az már elérte volna az ingerküszöbüket. De így esély nem volt rá.

 

Előzmény: Tavaszi Széll (33482)
_ZE Creative Commons License 2011.08.20 0 0 33486

Akkor nagyjából azonos korosztály vagyunk - anno én is szivesen, néha sóvárogva néztem a sorozatot - országjárni ilyen módon akkoriban nem volt lehetőségem. Az az éra elmúlt, az akkori dolgok közül jónéhány manapság minimum furcsának hat.

 

Amit a kertévékről írtál, az teljesen igaz, én ezért próbálom máshonnan megcélozni a következő generációt - tudom, messze nem lesz akkora hatása, mint szeretném, de ha a blogomat olvasva, vagy egy-egy kirakott qr-kód alapján "brahiból" elnavigálva oda egy-két gondolat megmarad valakiben, ha netán ezek alapján kedvet kap egyik-másik túra teljesítéséhez, akkor már volt értelme koptatni a billenytyűket.

Persze, személyesen is "túrafertőz" az ember, de azért jó érzés azt hallani egy tt. rajtjában, hogy "Ugye te vagy ZE? Olvastuk a blogodat, és kedvet kaptunk kipróbálni a teljesítménytúrázást" Akiktől ezt a két mondatot megkaptam, azokat már több túrán láttam.
Ha egy plusz csatornán el tudjuk juttatni az információt, ha egy plusz lehetőséget adunk arra, hogy mások is ezt tegyék (netes, on-line túranapló), akkor talán leszenek újabbak, akik ezektől az inputoktól kapnak kedvet ahhoz, hogy belevágjanak.

 

A túrázás, mint minden hobby/szenvedély pénzbe, nem kevés anyagi áldozatba kerül. De abban úgy gondolom itt midnenki egyetért, hogy megéri - ha nem így lenne, nem csinálná - én sem számoltam össze, hogy a nevezési díjakon felül mennyit költök erre... Bár szerintem kevesebbet, mint a dohányos kollégáim a saját szenvedélyükre.

Előzmény: Tavaszi Széll (33482)
_ZE Creative Commons License 2011.08.20 0 0 33485

Csók'lom Hörpölin bácsi :-))

 

Azt remélem, hogy az átlagos kékezőkhöz képes öregnek tetszik lenni - és ez nem sértés, hanem érdem, bár sokan egyszerűen csak állapotnak tekintik a kort. AKi sokat tett, az "öreg", még akkor is, ha egyébként nem túl régóta van születési anyakönyvi kivonata :-)

Én próbálok máshol, máshogy tenni a közösségért - munkám, hivatásom, szakmai hátterem okán a netes dolgokban.

 

Ha ez kerek perec nem kell errefelé, akkor nem kell, de van rá egy huszasom, hogy pár éven belül ismét lesz valaki, aki a naftalinszagú dolgokat szeretné picit korszerűbb kiegészítéssel ellátni. Nem lecserélni - kiegészíteni.

Előzmény: hörpölin (33479)
_ZE Creative Commons License 2011.08.20 0 0 33484

A "nulladik" lépés az, ami elindíthat egy folyamatot. Nem az első, hanem az azt megelőző. Az első lépés az lesz, ha tényleg kijön az app, tényleg lehet tesztelni, visszacsatolni a fejlesztőnek, hogy hol bugos, hol kellene plusz funkció, etc. Itt párhuzamosan gondolkodás esete történt: Egy e-péró növelő vacakra készült, "nem tudjuk, mit fog tudni, mert itt senkit sem kérdeztek meg róla" appot összerak valaki, ez dicséretes dolog, de zárt, szűk kör részére.

Amit mi kitaláltunk, az ennél jóval tágabb kör számára elérhető megoldás, szolgáltatásait, tudását nem tudom összehasonlítani, hiszen a szifonos valamiről csak annyi infó van, hogy "lesz valamikor".

 

Előzmény: Törölt nick (33478)
_ZE Creative Commons License 2011.08.20 0 0 33483

Honlap..? Nem azt mondtátok, hogy a digitális világot nem akarjátok??? Tessék szépen könyvesboltból, újságokból, személyes elmondások alapján csinálni! Még hogy honlap, meg internet, meg webes dolgok... Pfuj... Az utóbbi bő negyven év kivételével elvolt a világ IP-alapú hálózatoknak még az ötlete nélkül is... :-P

Előzmény: Törölt nick (33477)
Tavaszi Széll Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33482

Én 6-7 évvel idősebb vagyok nálad, de ha felcsendültek a Muzsikás együttes „Indulj el egy úton”-jának első hangjai, én is a TV előtt ragadtam, és én is azt terveztem akkor, hogy egyszer nekem is el kell indulni ezen az úton.

 

Nem azt tagadtam, hogy a televíziónak nincs hatalma, sőt, óriási hatalma van. De a jelenlegi hazai kereskedelmi csatornáknak nem érdeke egy többrészes, Másfél millió lépés kaliberű film bármely műsoridőben való vetítése. Ennek megerősítésére hadd idézzek néhány mondatot Kántor Endre: Lőrincz György – a szelíd szőlész c. könyvéből.

 

 „A kereskedelmi médiának is ez a filozófiája: meg kell nézni, hogy a nagy tömeg mit csinál, mit néz a tévében, milyen újságot olvas, mit eszik, és akkor már nincs is több kérdés. Egyszer készítettem egy interjút a TV2 egykori vezetőjével, Kereszty Gáborral, és megkérdeztem tőle, hogyan teszi helyre magában, hogy ott az erő, a lehetőség a mérce emelésére, és csak tizenötödször is lenyomják a Gagyi mamit. Azt válaszolta, hogy a mérce emelése elsősorban a közszolgálati televízió dolga. Majd ha a közszolgálati olyan lesz, hogy elviszi a TV2 nézőit, akkor ők is koncepciót váltanak.”

 

Hát így. Jelenleg csak az lehetne hír ezeken a csatornákon, ha valaki meghalt, eltűnt, vagy földönkívüliekkel találkozott túra közben. A királyi TV-n egyébként többször is vetítették a Másfél milliót, a Még egy milliót, a Kerekek és lépéseket, valamint a Peták-féle Szent István vándorlást. Csak bizakodhatunk, hogy most is odavonzott néhány 5, vagy 12 évest a képernyő elé.

 

A városlődi és cserhátsurányi történetek valóban gyönyörűek. Szerintem ezek az események formálják az embert az OKT bejárása során és talán ő is formálja kicsit a környezetét eközben. Mátraverebélyen én egyszerűen szégyelltem volna arról beszélni a mélyszegénységben élő embereknek, hogy mecsoda jó dolog természetjárni, amikor is nekik napi megélhetési gondjaik vannak. Azért az OKT bejárása nem kis összeget emészt fel még visszafogott igények mellett is, emlékeim szerint született egy-két kimutatás erről itt a fórumon is. Én nem mertem elkészíteni, mert féltem, hogy feleségem kezébe kerül ez a papír, mielőtt darabokra tépem és megeszem.

 

A korosztályos problematikával csak arra akartam rámutatni, hogy egy tizenévesnek még az élet számos területén utat kell mutatni. Ez nagyobb eséllyel elvárható egy tapasztalt, vagy bölcs embertől, mint egy kortárstól. Nekem volt egy időszakom ebben az életkorban, amikor nem sok iránymutatás állt a rendelkezésemre. Túl sok mindenre nem is emlékszem ebből az időszakból. Értsd: Aki emlékszik Woodstock-ra, az nem is járt ott.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (33480)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33480

1979-80ban, amikor RP filmsorozata ment én 4-5 éves voltam. Ha meghallottam a főcímet már spuriztam is, hogy megnézhessem a sorozatot. Minden ismétlését tátott szájjal bámultam. HOgy egy 4-5 évest mi fogott meg abban a sorozatban ma nehéz elképzelni, én csak azt tudom, hogy imádtam a képeken felsorakozó tájakat, a várromokat, a templombelsőket, a régi falusi házakon végigfutó lemenő nap fényét és az aláfestő zenéket és az erdei képeket.

 

Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer elindulok és végigjárom.

 

Aztán eltelt több, mint 30 év és tessék, végigjárom.

 

Tehát a TV-ben bemutatott filmeknek igenis van hatalma. Ha a kereskedelmi csatornákon jó időben menne a sorozat - illetve ha lenne egy frissített verziója (de nem a végigkocsikázott, megálltam egy kis helyi színes riportra féle) hasonlóan humánus beállítással, mint RP filmje, akkor biztos vagyok benne, hogy ma is lenne egy 4 vagy akárhány éves kölök, akiben megfogalmazódna, hogy na én elindulok egyszer. És tíz, húsz, harminc-akárhány évre el is fog indulni.

 

Más.

 

Városlőd-Kislődön sétáltam át az idei év legforróbb napján Úrkút felé pont délben. Mire a település egyetlen árnyékot adó fájához értem azt hittem kiszárad belőlem az élet. Ez a fa épp egy nevezhetjük putrisornak szélén állt. Egy öreg cigány és egy fiatal, nagyon elhanyagolt félcigány pasas támasztották a korlátot. Nekiálltunk beszélgetni. A fiatal meglepően értelmesnek bizonyult, megmutattam neki a pecsételőfüzetet és utána elszorult torokkal figyeltem az arcát, mert ahogy lapozgatta, ahogy felsóhajtott egy-egy ismertebb hely láttán éreztem, hogy ő is elindulna. Amikor visszaadta csak annyit mondtam - a legdrágább dolog a vonat egyik helyről a másikra, a többi már filléres vadkemping. Ezután vizet kértem tőlük és a fiatal beinvitált magához. Ti olyan házban - házban??? - nem laknátok. Mégis mikor elváltunk éreztem, hogy amit mondtam fogott rajta. Megkérdezte, hogy kaphat füzetet. Ezzel váltunk el.

 

Snitt - Cserhátsurány: cigány kiskölkök kísérnek be a faluba, megy a kivagymivagymiértsétálsz? Háromból kettő idétlenkedik, a harmadik egyre hallgatagabb, lehajtja a fejét és figyeli, amit mesélek a túráról. Másnap amikor ismét megpakolva haladok tovább látom, hogy a házuk előtt járva kijön a kertbe, odaáll a kerítéshez és addig nézi, hogy merre megyek, ameddig lát-om. Szerintem benne is talajt fogott a mag. Az már más kérdés, lesz-e ereje felnevelni.

 

Tehát nem kizárt a putriban sem terjeszteni az igét, persze nem erőszakosan, de a kínálkozó lehetőséget megragadva mindenképp. Ki tudja? Lehet, hogy végre a büdös életben lesz egy célja, ami nem is megvalósíthatatlan. Vagy rálátást nyerhet, hogy másként is lehet élni, csak akarni és tenni kell.

 

Ami a facebook-ot illeti, ott nincs tapasztalatom, hogy a feltöltött képek alapján valaki kedvet kapott-e kéktúrázni.

 

Ami a korosztályos dolgokat illeti: öregszünk. Ezt tudomásul kell venni.  Jó ha az ember úgy tud élni, hogy ez ne fájjon. Ne hagyj maradékokat és nem akarsz fiatalabb lenni, mint ami vagy.

 

És az is igaz, hogy az öregek is voltak fiatalok, megcsinálták a maguk forradalmát. Aztán most jönnek a mai fiatalok és ők is megcsinálják a magukét.

 

Tempora mutantur - vagy mi a nyavalya.

hörpölin Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33479

"Azért leöregezni Hörpölint a kéktúrás topikon..."

 

Most elgondolkodtam egy kicsit az abszolut és relatív öregségen, és a következőre jutottam:

 

- 15 éves kis surmóként az akkor 30 éves oszt.főnököm már egy vén fószernek tűnt a szememben

- 25 évesen, kezdő mérnökként az akkor 50 éves főnököm tűnt már csak annak

- 40 évesen pedig már csak a 80 feletti kriptaszökevények tűntek öregnek a szememben

- most 52 évesen.... már nincs kihez mérnem a magam "fiatalságát", mert nagyítóval sem lehet már hozzám képest dupla korú embereket találni!

 

És tudjátok ez mit jelent: hát azt, hogy abszolut értelemben már én is tényleg egy vén fószer vagyok! :-DD

Előzmény: Törölt nick (33478)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33478

Azért leöregezni Hörpölint a kéktúrás topikon...minimum nagyfokú kulturálatlanság.Még smile-val sem vicces egyáltalán.

 

Inkább tanulni kéne tőle!Igen sokan itt is az ő hatására és honlapja leírásai alapján kezdtek el kéktúrázni.

Most őszinte leszek:egyáltalán nincs semmi bajom az elméleteddel ,a kódjaiddal...bár engem nem vonzanak.Konzervatív vagyok,nekem úgy jó ahogy van.

A stílussal volt bajom ahogyan lereagáltad,"lenulladikoztad" majd überelni akartad kvte ötletét amelyet lelkesen közölt.És megvalósít! Nem csak okoskodik...okoskodni könnyű,de úgy látom ezt a stílust levetkőzni igen nehéz.

 

 

Fiamékkal készülünk az utolsó két túránkra.Most már egy barátjuk is el szeretne jönni,mert sokat hallott a túráinkról,és érdekli.Számomra ez az elismerés,és így képzelem el a természetjárás megismertetését a fiatalokkal,hátha egyszer valamikor felnőttként újra eszükbe jut a saját gyerekeikkel ez a kéktúrás dolog.

Előzmény: turablog (33475)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33477

Teljesen igazad van!Mi is az ő honlapjára rálelve kezdtünk el kéktúrázni,sőt a szakaszolás ötleteket stb is tőle másoltuk.(mint tudod:-) )

És tegyük hozzá hogy az MTSz-ben is sokat segít,pl a honlap ismeretanyagainak bővítésében.

 

 

 

Előzmény: Garofano (33476)
Garofano Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33476

Nem kötekedésből mondom, de ezt biztos Hörpölinnek szántad? Mert szerintem ő az, aki nem csak beszél arról, hogy mit kéne tennni az OKT-ért, hanem csinálja is. Önszántából, saját szabadidejét nem kímélve működtet egy honlapot, amely nem egy lelkes rajongót szerzett a kéktúrának. Lehet, hogy ez nem egy új dolog, de a kéktúra szekerét eddig előbbre vitte.

Előzmény: turablog (33475)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33475

Nem baj. Kellenek öregek is :-) csak illik tudni,hogy az új dolgok vitték előre a világot, nem a múlthoz való csökönyös ragaszkodás...

Előzmény: hörpölin (33474)
hörpölin Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33474

"Örülök, hogy néhányan többé-kevésbé egyetértetek a véleményemmel, köszönöm."

 

Vagyunk itt néhányan még rídonlik, akik egyetértünk a véleményeddel, de ezt nem verjük nagydobra! :-)

Előzmény: Tavaszi Széll (33472)
Tavaszi Széll Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33472

Örülök, hogy néhányan többé-kevésbé egyetértetek a véleményemmel, köszönöm.

Egyébként pedig fájlalom, hogy nem a 4710. jelvény megszerzése (ismeretlenül is gratulálok hozzá), vagy az igen jóhangulatú Balatonfelvidéki Kéktúra leírás miatt (nagyon tetszett, sajnálom, G(Dzsí), hogy nem mehettem veled, torok nem maradt volna szárazon) miatt törtem meg a csendet.

Tavaszi Széll Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33471

A természetjárás populáris információforrásokon (közösségi oldalak, kereskedelmi csatornák) való népszerűsítését reménytelennek tartom. Igazad van, ez egy szubjektív vélemény, de nem szeretném kipróbálni az ellenkezőjét. A Csóványos geodéziai tornyából való leugrásnak a túlélését is reménytelennek tartom, de ennek sem szeretném kipróbálni az ellenkezőjét.

 

Jó, egy kevésbé hülye példa. Szűk egy hónapja jártam be a Mátraverebély – Hollókő szakaszt. A verebélyi cigánysoron többekkel beszélgettem, vásároltam a hihetetlenül szegényes kisboltban is. Szóba kerültek a problémáik, miért nincs zebra a 21. úton, stb. Eszembe sem jutott, hogy a természetjárás szépségeiről számoljak be nekik, vagy az OKT bejárására buzdítsam őket. Azon a helyen, abban az időben, a népesség ezen körében semmi értelme nem lett volna. Ha valaki ki szeretné próbálni ennek az ellenkezőjét, rajta.

 

Nem hiszem, hogy pl. Szolzsenyicin: Gulág szigetcsoport c. kötetének az elolvasására, annak menő voltára biztatnának a közösségi oldalak, vagy a kereskedelmi csatornák. (Nem, nem szeretnék meggyőződni az ellenkezőjéről.) Kell egy tapasztalt, ha úgy tetszik bölcs ember (szülő, nagyszülő, tanár, Mester – így, nagybetűvel), aki a megfelelő pillanatban a megfelelő kézbe csúsztatja ezt a kötetet (is). A természetjárás iránti szenvedély elplántálására is így nagyobb az esély, ha úgy tetszik apáról-fiúra, mesterről-tanítványra.

 

„Az ismerethiányra büszkének lenni - szerintem messze nem dicső dolog.”

Vigyázz, a probléma nem ennyire egyszerű. Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy az elmúlt évtized valóságshow-inak fel tudom-e sorolni a szereplőit abc- és kronológiai sorrendben, akkor büszkén válaszolom azt, hogy nem, ezen ismereteim hiányosak – ezt nem tartom „nem dicső dolognak”. Nos, attól függően, hogy mennyire vagyok szigorú önmagammal, a környezetemmel, vagy a társadalommal szemben, elég széles lehet azon ismeretek köre, amelynek nem ismerése legalábbis nem szégyen, sőt!

Előzmény: turablog (33468)
pozo Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33470

Gratulálok, remek írás:)

Előzmény: Tavaszi Széll (33465)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33469

:-DDD

Már ezért a beírásodért megérte ez a két nap!!:-) 

Én sem vagyok a facebookon fent,de egyetértek az előttem szólóval,LIKE!!

Előzmény: Tavaszi Széll (33465)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33468

Pontosítsunk: azokat tekintem maradinak,akik teljes mértékben elutasítják a kornak megfelelő alternatív megoldást. Mondom, nem helyette, mellette. Nagyon nem mindegy.

Ha valaki azzal érvel, hogy jó volt ötven évig - az nem érv, az legfeljebb kifogás. Nem sértésként, de ha jó volt az őseinek a fákon igencsak sokáig, akkor miért másztak le onnan? :-))

Azt írod, hogy esélye nincs a kereskedelmi adókon a természetjárás népszerűsítséének. Miért, próbálta már valaki? Honnan tudod, ha nem tetted? Vagy épp a közösségi odlalakon... Szeritned honnan szerzi be a mai ifjúság a napi "mi a menő dolog ma" adagját? Onnan.

Lehet, hogy fogok kékezni, vagy "csak" végigmegyek az útvonalon, GPS- és GSM-logokat gyűjtök (hogy kiderüljön, tényleg igaz-e az, hogy az útvonal jelentős részén nincs térerő), érdekesebb helyeken kirakok néhány QR-kódot, ami az adott hely leírását tartalmazó weboldalra visz...

 

Az ismerethiányra büszkének lenni - szerintem messze nem dicső dolog: http://lmgtfy.com/?q=kaywa+reader a többit rád bízom...

Előzmény: Tavaszi Széll (33465)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33467

Nem adott készülékhez/gyártóhoz kötött alkalmazásról van szó, tetszőleges, Java kisalkalmazást futtatni képes (az utóbbi években másfajtát venni se nagyon lehet...), a teljes funkcionalitáshoz geolokációs adatokat is tudó telefonra lesz szükség az alternatív megoldáshoz.

 

A kódok kihelyezése, karbantartása a jelenlegi módszerhez (ha megfelelő pedigrét tudsz igazolni, akkor elzarándokolhatsz a megfelelő helyre a szent stempliért :-)  amit kihelyezhetsz aez elkopott/lopott darab helyére, természetesen mindezt fejvesztés terhe mellett :-)) képest egyszerűsödik - az adott szakasz/terület/pont felelőse(i) az adatbázisból nyomtathatnak kódot, amit arra járva ki lehet ragasztani.

Ha megsérül/elvész/hiányzik a kód, hálózati probléma adódik, akkor például fotó alapján (hely és a résztvevő felismerhető,és időpont is kapcsolódik a képhez) mondjuk egy admin-felületen be lehet majd kézzel billenteni az adott pont teljesítését, mintha neten küldte volna be az adatokat.

 

Előzmény: annyi baj legyen (33464)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33466

Like :P

Előzmény: Tavaszi Széll (33465)
Tavaszi Széll Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33465

Jaj, nehéz az én szívem, tartani kéne a számat, mint azt már hónapok óta teszem, de nem tudom.

 

Az elmúlt két nap során a „hogyan igazoljam magam, ha mozgalmárkodom” kérdése tartotta lázban a topikot. Megkérdezném olahtamast, hogy ő melyik igazolási módot támogatná, a high tech, vagy a retró verziót? Mivel nagyjából tudom a választ (hótt mindegy, őt a túrázás érdekli, és nem a pecsételés), véleményem szerint ezt tartsuk észben, ezen legyen a hangsúly.

 

A kicsit csapongó gondolataimat a témáról azért én sem tartanám magamban. Elöljáróban leszögezném, eléggé konzervatív pali vagyok (ha úgy tetszik, szegecselt sapkás), de már kamaszként is az voltam. Jó példa erre, hogy az akkori – nyolcvanas évek – ikonjaim már rég halottak voltak (Joplin, Hendrix, vagy éppen Morrison a Doors-ból), vagy első ránézésre halottnak tűntek a felületes szemlélő számára (pl. Keith Richards a Stones-ból). :-)

 

Számomra a túrázás – többek között – egyfajta menekülés a XXI. század elöl. Nem vagyok naiv, vagy szemforgató idealista, tudom, hogy nem hagyhatom magam mögött, sőt, bizonyos kényelmi funkcióit (pecsételőhelyek fóruma, menetrendek, tuhu, stb.) ki is használom, de legalább az illúziót meghagyom magamnak. Hogy én okostelefonnal menjek ki a természetbe, az eléggé valószínűtlen. S hogy miért nem? Több oka van annak, ahogy az anekdota szerint a faluban elmaradt déli harangszónak is. Például nincs a faluban harang, és nekem sincs okostelefonom.  Hogy miért nincs? Mert nincs rá szükségem. Hogy miért nincs? Jó ideje már annak, hogy a vágyaim féken tartása érdekében felteszem magamnak a kérdést: Hamvas Bélának (behelyettesíthető ide bármely más lángelme is) szüksége lenne erre? Egy példa Hamvas Bélával: méregdrága olaszrizling Csopakról, juhfark Somlóról, vagy Cabernet Franc Villányból? Igen. Okostelefon? Nem. Ilyen egyszerű. Az más kérdés, hogy Hamvas valószínűleg napjainkban is egy partvonalon kívülre állított raktáros lenne Tiszapalkonyán.

 

Leszögezném, hogy részemről bárki bármilyen eszközt használhat túra közben. Nincs egyetlen, és igaz út, csak az út van, és mindenki úgy és avval járja be, ahogy és amivel neki tetszik. De meg ne haragudj, ZE, te ugyan alternatív megoldásként propagálod a high tech igazolást, de azért lenézően levaskalaposozod a retró megoldás mellett érvelőket, és olyan izzó szemmel (bocsánat a képzavarért) hirdeted a digitális verziót, mint egy alabamai kisegyház lelkésze Jézus 2013 évi visszajövetelét.

 

Szóval, mindenki olyan kütyüvel megy ki a természetbe, amivel csak akar, csak menjen ki. Az egyik legemlékezetesebb túrám volt, amikor néhány éve három, GPS-sel rendelkező túra- (és topik-) társsal jártam be a KDP egy kelet-bakonyi, a tuhu számára akkor még feltérképezetlen szakaszát. Kicsit úgy éreztem magam, mint Livingstone Fekete-Afrikában. Csak annyi hiányzott, hogy elém álljon egy izgága amerikai pofa, és feltegye azt az ominózus kérdést „Dr. Livingstone, I presume?”

 

Azt is megtudtam, hogy 6 millió felhasználó bizonyítja a Foursquare program életképességét. Woody Allen óta tudjuk („Egyél tehénsz..t, 10 milliárd légy nem tévedhet.”) hogy a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget, mint ahogy a kommunista nagyiparban sem csapott át a mennyiség a remélt minőségbe. Kérdem én, melyik csatorna közvetít értéket: a Bartók Rádió a maga néhány tízezer hallgatójával (megjegyzem, kész csoda, hogy ez a csatorna még nem szűnt meg ebben az országban, ahol az igénytelenség üli a torát), vagy a milliós nagyságrendű hallgatót maga mögött tudó kereskedelmi rádiók? Mekkora a Duna TV nézettsége, és mekkora a kereskedelmi kanálisoké? Mekkora példányszámban adták el Fazekas Henrik (varázslóinas és parasztvakító) történeteit, és mekkora példányszámban mondjuk Hesse műveit?

 

„Fiatalokat nem érdekli a stepmlinyokodás, ők igenis Foursquare-t, Facebook-ot, Twittert, Blogoka, meg egyéb webkettes dolgokat akarnak, őket ezekkel lehet megnyerni … „

Néhány éve – talán Hagyó Miklós szépemlékű gyaloglata kapcsán – szóba került, mint alternatíva, a természetjárás népszerűsítése nagy nézettségű kereskedelmi csatornákon. Fenntartom az akkori véleményemet: az önmagát megszülő babócsai asszony és két playmate mellűrtartalom módosítása közé beszúrt kis, színes, népszerűsítő anyagnak annyi az esélye, mint katicabogárnak az erdőtűzben. Szerény véleményem szerint a túrázás közösségi oldalakon történő népszerűsítésének hatékonysága is hasonló az óceánba vizeléshez – csekély.

 

„… nem azzal, hogy vegyél egy füzetet, egy bélyegzőpárnát, és gyalogolj mellé, aztán vagy van mit nyomni, vagy nincs, vagy sikerül szépen, vagy nem - ellenben a többieknek nem tud eldicsekedni azzal, hogy a fsq-n látják, hogy épp most mondjuk Ágasváron csekkolt be, és ezzel megtettél összesen több, mint 300km-t, ahogy az az on-line nyilvántartásból látható.”

Hát, nem ismerem a fiatalok közösségi oldalakon történő kommunikációjának fő csapásirányait, igaz az öregekét sem, mert nem regisztráltam magam sehol sem. Szegecselt sapka. Bár azt is nehezen képzelem el, hogy lájkolom Hamvas Bélát a Facebookon. Szóval nem ismerem a fiatalok kommunikációját, de szerintem kevesen akarnak eldicsekedni azzal, hogy becsekkoltak Ágasváron. Abaújszolnokon talán már igen. Ott azért férfias dolog előrántani az eszes telefont.

 

„A jövendő évek, évtizedek leendő Kékezőit kéne most megnyerni, mert az idősebbek egyszer elfogynak, és tetszik, vagy sem, az új generációknak kell vonzóvá tenni a dolgot.”

Az idősek 50 éve is elfogytak, 35 éve is, és 20 éve is. A fiatalok jelentős részének mindig volt és lesz fontosabb dolga, mint a természetjárás. Napjainkban ugyan látszólag egyfajta reneszánszát éli a természetjárás, de ez kizárólag a teljesítménytúrázásnak köszönhető. A jelvényszerző túramozgalmak iránt csekély az érdeklődés, és mindig is az volt. Alig több mint száz teljesítés az OKT-n évente, alig több mint 4700 ötven év alatt (nem 4700 személy, a többszörös teljesítések miatt). Vagy kérdezzétek meg a kisebb túramozgalmak „kezelőit”, hányan teljesítik ezeket a túrákat. Néhányszázan, és gyakran ugyanazok a nevek vannak e mozgalmak teljesítői között. Tudomásul kell venni, hogy a társadalom igen szűk szegmensét hozza lázba ez az időtöltés. Gyerünk a Szigetre, vagy gyerünk a Cserehátba? Vajon melyik felhívás mozgat meg több fiatalt a közösségi oldalakon?

 

Végül levonod a következtetést ZE, és nem akarsz „kékülni”, azaz kéktúrázni. Szíved joga, de ezzel nem a szegecselt sapkásokkal, hanem magaddal szúrsz ki. Én sem az MTSZ miatt jártam be, és járom újra az OKT-t. A hazám miatt, és magam miatt. Én is dünnyögtem gyenge jelzések, rossz minőségű bélyegzők miatt, mégis hálás vagyok azoknak az embereknek, akik jól-rosszul, de felfestették és karbantartják a jelzéseket, vagy gondoskodnak a maradi bélyegzőkről. Ha valaha befejezem másodszor is az OKT-t, valószínűleg elkezdem majd harmadszor is. Könnyen lehet, hogy igazolófüzet nélkül. A dolog ezen része ugyanis egyre kevésbé érdekel.

 

Ha bárkit megsértettem, nem ellene, hanem érte tettem. Igen, ki lehet, ki is kell próbálni egy túramozgalom keretein belül a XXI. század eszközeinek (majdnem a „kütyüinek” kifejezést írtam, de szeretném, ha csak a „love, peace and happiness” hármas áradna belőlem) a felhasználását, de talán ne rögtön egy 1128 km-esen, legyen elég csak egy 112,8 km-es. És ha 4-5 éven belül ez a mozgalom megmozgat néhányezer teljesítőt, akkor megemelem a szegecselt sapkámat, és azt mondom: igazatok volt, ezt a vonalat kell gőzerővel támogatni.

 

P. s.: Kerekre nyílt szemmel, és nem tagadom, kicsit büszkén, hogy egy büdös szót sem értek belőle (esküszöm!), olvastam egy általam nem ismert terület terminus technikusait. Apám, kemény! No, itt vannak a feltételezéseim a megoldásokra:

 

- Kaywa-reader: indián varázsló, aki olvas az égi jelekből

- i-nigma: ez a rejtvény megfejtetlen maradt számomra.

- foursquare: olyan, mint az olimpiai öt karika, csak eggyel kevesebb és más.

- szifon: itt vagyok egyedül biztos a megfejtésben, forró nyári szombat délutánokon ebből engedek hűs szódavizet a jól lehűtött homoki rizlinghez, és máris nyakalhatom a hosszúlépést.

annyi baj legyen Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33464

Én az elérhető felhasználók számát érem igen csak csekélynek.
A http://heyjoe.hu/okt/ oldalon kilenc hónap alatt 174-en regisztráltak, pedig ide még külön emailcím sem kell, nemhogy egy gyártóhoz kötött készülék, és egy alkalmazás rá.
Szerintem annyira kicsi az elérhető piac, hogy minimális a megtérülési lehetőség, hiszen fenn kell egy szervert, de legalább egy tárhelyet tartani, kihelyezni a kódokat, folyamatosan karbantartani őket, minél előbb pótolni, ha megsérül, az ország bármely részén, ez mind költség, és nem kevés.

És a többieknek igazat adok abban, hogy még kevesebb az a felhasználó, aki azért nem indult neki bármely jelvényszerzőnek, mert menet közben nem tudnja a foursquare bejelenteni az ep-t.

 

Ha gondolod, a Nyilvántartó facebook oldalára (http://www.facebook.com/apps/application.php?id=153527524691100) kirakhatok egy szavazást, hogy hányan használnának egy ilyen alkalmazást.

Előzmény: _ZE (33446)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33463

A felajánlást köszönöm, megnéztem a kiírást, ha összeáll, hogy hol lesz a webes része a pilotnak, akkor küldöm a  QR-kódos lapokat a pontokhoz. (Ezek egy-egyweboldalra vezetnek, ahol a résztvevő rögzítheti a nevét, hogy ott járt, illetve 8-10 mondatban elírja, hogy az adott pont miért is érdekes, mit kell tudni róla.)

Ez hasonlóan a kódokhoz még nem tartalmazza a helyhez kötést, hogy a legegyszerűbb QR-olvasó is használható legyen, aztán ha lesz forgalma ennek a közvetlenül el nem érhető oldalnak, akkor lehet saját olvasót is fejleszteni, ami már geolokációs adatokat is hozzábiggyeszt a QR-kódból kinyert webcímhez.

Bővebben majd privátban.

Előzmény: HEV (33459)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33462

Ha valamiből két opció van, akkor az egyiknek semmi értelme. Érdekes felfogásod van az "alternatív lehetőség" fogalmáról, de sebaj, elkönyvelem az előrehaladott mentális korodnak.

Előzmény: Törölt nick (33451)
turablog Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33461

Hogy mi volt, azt a Telenor sem nagyon óhajtja a köz orrára kötni...:

http://www.hwsw.hu/hirek/47145/iphone-telenor-apple-imei-tiltolista.html

"csak" annyi történt, hogy iphone-ok százaival nem ment a net (telefonálni viszont lehetett...). A viszakozz oka pletykák szerint néhány olyan készülék kitiltása, ami igen jó helyen és magas szinten csapta ki a biztit...

Előzmény: Törölt nick (33449)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33460

Eszembe jutott már hogy valahogyan a teljes beszámolót digitalizálni kéne és feltenni valahova hogy mindenki olvashassa.Szívesen odaadnám nektek is ha valaki fel szeretné és tudná tenni a honlapra.

Annyira nem hosszú,akár még a fotózgatás is megoldás lehet,akár mailbenis elküldhető lenne, nagyobb méretben.

 

Előzmény: HEV (33454)
HEV Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33459

... még azt is felajánlom, hogy az általam kijelölt és kitáblázott Zamárdi permanens túraútvonal legyen a kísérlet helye.

Természetesen a teljesítés feltételei nem sérülhetnek tehát egy teljes körű igazoltatási rendszert kell kidolgozni, hiszen ez egy az IVV nemzetközi rendszerébe igazodó útvonal.

 

Parancsoljatok lehet dolgozni:  http://www.szkte.hu/viewpage.php?page_id=27

 

Előzmény: HEV (33457)
Zete Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33458

"Rengeteg a kisertes arra, hogy tokeletesen biztos turakat tervezzunk"

 

Ezen a mondatodon elgondolkoztam egy kicsit. Nem a  nagyképűség mondatja velem, de én még túráztam tökéletes "bizonytalanságban", a 80-as évek végén, 90-es évek elején. Csak annyi volt biztos, hogy mikor indulok reggel, a visszatérés abszolút lutri volt. Lehetett egy-vagy többnapos túra, rábíztam magam arra a tapasztalatra, hogy valahogyan mindig haza lehet érni. Ha már elment a busz, lehet stoppolni, ha az se jön be, meg lehet aludni valahol útközben is és reggel folytatni. Ilyen előzetes, otthonról történő menetrend-tanulmányozásra még csak nem is gondolhattam, hol volt ez még akkor?

 

Igen, most mindezt megtehetjük. Miért ne olvasnánk el előre a TTT  fórumát a bélyegzőhelyekről, az útvonalszakaszról? De ami a lényeg szerintem: maga a túrázás élménye közben mindezek nem sokat számítanak. Sőt, mennyivel inkább kedveznek annak, hogy ezeket az élményeket jobban átéljük: sokkal kevesebbet kell azon őrlődni, hogy vajon lesz-e busz, nyitva lesz-e a kocsma a faluban, stb. stb. Én mostanában nagyon gyermek-kéktúrás szemmel nézem az OKT-t, így különösen fontos, hogy olyan szakaszokat és olyan logisztikát tudjak megtervezni, amik a lehető legjobban passzolnak a gyerekeimhez. S nagyon örülök, hogy erre van lehetőségem.

Előzmény: Törölt nick (33445)
HEV Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33457

Mint eddig mindenkinek Neked is igazad van.

Az MTSZ kezelésében nincsenek kis túramozgalmak, azokhoz gyakorlatilag semmi köze nincs, és a három nagy kék útvonalnál is a terepi munkát az illetékes megyei egyesületek végzik. De erről már számtalanszor volt szó.

Én is szívesen megnéznék egy ilyen új túramozgalmat, és csak ismételni tudom magam, miért mástól várjátok el?

Csináljátok meg!

Előzmény: nagypapi (33456)
nagypapi Creative Commons License 2011.08.19 0 0 33456

Tegnap írtam egy hosszabb hozzászólást e témában, elnyelte a Zindex.

A tartalma tulajdonképpen ez volt, amit Te is írtál.

Miért ne lehetne kipróbálni, miért ne lehetne úgy teljesíteni, ha valakinek egyszerűbb, szimpatikusabb?

 

Ami még emellett szól: nem tudom, kinek van hasonló tapasztalata, de pl. egy túrafüzet (nem az OKT, hanem a ritkábban járt túramozgalmaké) néha igen körülményesen beszerezhető, sokszor gyakorlatilag nulla az esélye mondjuk 1 héttel a túra előtt, hogy beszerezzük az igazolólapot/füzetet. Márpedig nagyon sokan nem terveznek hosszabb távra - nem a kor miatt :-)

Túranév nélkül: 2 hónapot kellett várni egy meglehetősen primitív igazolófüzetre (ami egyébként nyugodtan beszkennelhető és körbeküldhető lenne), mert elkeveredett az emil és/vagy szabin volt az adminisztrátor.

Másik túránál (szintén több hét volt az igazolófüzet beszerzése!) az igazolópont kérdései sem válaszolhatók meg több helyen.

Talán ezeket a bosszúságokat sikerülhetne kiküszöbölni az ilyen elektronikus igazolásokkal (a szaxavakat nem ismerem, elnézést). Ja, nekem se GPS-em, se okostelefonom nincsen.

És ez nem csak pénzkérdés. Aki rendszeresen túrázni jár, az ezekre könnyen vagy nehezen össze tudja gyűjteni a pénzt. Márcsak azért is, mert az ilyen kütyük ára meredeken esik, ma már sokkal könnyebben elérhetők, mint néhány éve, és ez a tendencia folytatódni fog.

 

Én is úgy gondolom, hogy a túraszövetségeknek rugalmasnak kellene lenniük. Miért baj az, ha valaki gyorsabban reagál a változó kor kihívásaira? Az MTSZ-t pl. sokan ortodox szervezetnek tartják sok tekintetben, most bizonyíthatna.

Nem kellene mindjárt az OKT-vel kezdeni, de valahol - egy rövidebb mozgalommal - meg lehetne próbálni!

Előzmény: jzp2107 (33440)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!