A cikk jól mutatja, hogy ami a bonyodalmakat okozza, az a részecskekép. A hullámleírás minden helyzetben megállja a helyét.
A kvantum-radírnak elnevezett kisérleti elrendezés is szépen leírható hullámokkal, ahol egyszerű fázis-kiválasztás történik. A fotonnak becézett hullámok ott is minden lehetséges irányba haladva alakítják ki ezt az interferenciát.
A vezető elmélet, a QED, azaz a kvantum-elektrodinamika se tud mit tenni, ugyanezt a leírásmódot használja. A foton minden lehetséges útvonalát számításba veszi, és ez alapján számolja a megjelenési valószínűséget.
Csakhogy egy pont nem megy minden irányba. Ami erre képes, azt úgy hívják, hullám.
A Bell-egyenlőtlenség a maga nemében szép és igaz. Csakhogy.
A kisérletek részleteinek ismeretében jelentéktelennek látszik. Hiszen amiről beszélnek, a csatolt fotonpárok, az a kisérletben mérhető fotonoknak csak kis hányada, Ha az összes foton összefonódott lenne, akkor szószerint lehetne venni a Bell-egyenlőtlenséget, és lehetne gondolkozni a távolhatáson, vagy az időbeli visszahatáson. De addig nem.
Az első link ami fontosabb. Szerintem itt a kulcsmondat:
Nem furcsa, hogy egy koincidenciaberendezés interferenciát (lebegést) mért?
Mert számomra ez nem furcsa. Aki ismeri a fotonpár keltésének a részleteit, az tudja, hogy a kristály olyan területéről kapják meg ezeket a fotonpárokat, ahonnan két ellentétes spinű és frekvenciájú foton érkezik. A kvantumfizika és a klasszikus hullámelmélet szerint is mindkét fénysugár mindkét irányba halad. A lebegés azt mutatja, hogy ténylegesen mindkét irányban ott vannak a hullámok.
Megmutatjuk, hogy az akusztikából ismert lebegés és az optikából ismert interferencia ugyanazon jelenség két oldala. A második linken ez olvasható. És bizony attól, hogy valahol nem kapunk időben stabil interferenciát, attól még lehet ott interferencia, csak időben nem állandó. Ez a csatolt fotonpárok titka. A két ellentétesen forgó hullámvektor interferál, de az interferencia csak az egyes hullámpároknál stabil, a következő hullámpár már teljesen más fázissal fog interferálni, ami miatt nem látszik az interferencia. A detektálhatatlanságot ez a lebegés okozza.
A kvantummechanika szerint két ellentétes spinű foton nem interferálhat. Nos ez téves.
Azóta tudom, hogy az elektromágneses erő egyszerű Bragg-diffrakció, amióta olvastam a cikket. De honnan tudtam, hogy az?
Aki nem ismer, gondolhatná, valamiféle megérzés.
Nos nem. A világ sokkal egyszerűbben működik.
Az volt az első dolgom a cikk után, hogy egy hullám elhajlását szimuláltam rácson. Valós időben változtatva a hullámhosszt, vagy a rácstávolságot azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az elektron-foton scattering szinte ugyan ez a folyamat, ha az egészet a téridőben szemlélem.
Ettől kezdve nem számított ellenérvként semmilyen lexikális tudás vagy egyenlethalmaz ismerete. Semmit nem ér a lexikális tudás, ha nem tudja az illető a gyakorlatban használni.
A kezem alatt levő gépen a grafikus gyorsítóval elérhető sebesség 10 évvel ezelőtt még álomnak is sok lett volna,
Mivel a felgyorsított elektron négyesimpulzusával számolok, emiatt a py-t a saját koordináta-rendszerében kell venni, amíg a foton energiáját a másik koordináta-rendszerbeli eltérés adja meg.
Ha már itt ez a négyesvektor, le kellene vezetni belőle a Bragg-diffrakciót. Mennyivel jobban mutatna itt, és az tanult emberek is értenék, mi a téma.
p1x az impulzus x térbeli része, p1y az időkoordináta irányú komponens. Ugyan így a felgyorsított elektroné p2x,p2y. A szög számolható fi=atan(v/c)-vel, vagy a lenti módszerrel, a kettő ugyan az.
A py=cos(fi1)*p2y + sin(fi1)*p2x és az utánna következő sor a négyesimpulzust transzformálja a fi1 dőlésszögű koordináta-rendszerbe.
A megoldás már nem annyira szép, mert a két szög kissé eltér, de a hiba kis foton-energián elfogadhatóan kicsi marad.
Az időkoordinátában az értéle E/c, a 3 térkoordinátában px, py pz. Mivel én csak időben és x-ben dolgoztam/fogok sokáig, emiatt az y és a z koordinátát félreteszem jobb időkre.
Ekkor a négyes vektor szöge a t/x síkra adott:
fi=atan(p/(E/c))
A kérdés az, hogy ez ugyanazt a szöget adja, mint a fi=atan(v/c), vagy nem.
Gondolom ez mar sokszor elokerult, de nem tudna mutatni nekem valaki egy olyan oldalt, ahol ertelmesen elmagyarazzak azt, hogy pl. az osszekapcsolodott fotonparok miert nem a szetvalasuk pillanataban "dontik el", hogy milyen allapotba keruljenek, es miert kellett a hetkoznapi ember szamara teljesen felfoghatatlan dolgokat belevinni a fizikaba, mint pl. hogy az informacio gyorsabb a fenynel? Es hogy az egyik "megmondja" a masiknak, hogy az milyen allapotban legyen (ellentete)? Miert nem lehet ezt azzal magyarazni, hogy nem ertjuk, hogy hogy lehet szetvalaskor kitalalni a kesobb megmert allapotot?
(talaltam par oldalt, ahol ezt magyarazzak, de mindenhol csak annyi allt, hogy az informacio pedig biztosan "utazik").
Kiderül, hogy elegendő egy húr mozgását önmagában leírni, ugyanis a húrok egyesülése, szétválása, azaz kölcsönhatása ezáltal már egyértelműen meghatározódik. A téridőben mozgó húr világfelületet súrol végig, és egy nadrágszárszerű szétválása lokálisan mindig olyan, mint egy cső (ami egy húr mozgása). A szétválás pontja nem lokalizálható.
Amit a húrelmélet ilyen szép közelítéssel leír, az nem más, mint ezeknek a téridőben mozgó lézersugárhoz hasonló konstruktív interferenciahelyek felületére ráhúzható felület. Ennek a felületnek a metszetei a húrok.
Szétválnak összekapcsolódnak, vibrálnak. Természetesen, hiszen egy interferencia minta körvonalait írják le. Ha két sugár találkozik, akkor a körvonalaikat leíró két húr összekapcsolódik. Ha törési szög megfelelő. akkor együtt is maradnak.
De ez egyszerű hullámfizika. Az egész Schrödinger wave-wave scattering leírásából indul. És ezt az egészet egy cikkből kellet megismernem úgy, hogy Schrödinger Compton-effekt leírását csak véletlenül találtam meg, miután a cikk beindította a fantáziám, és rákerestem a témára. Továbbra sem értem, miért kellett ezt a gyönyörű leírást elsüllyeszteni.
Nos lássuk. Az hullám időbeli metszetét is ismerjük. Ez az elektron frekvenciája.
f(e)=m(e)ccgamma/h
Amiből felírható egy időbeli hullámhossz :
l(e időbeli) =c/f(e)
Ha igaz, amit a kép állít, akkor ez az időbeli hullámhossz egyenlő l(4D)/cos(fi) ahol l(4D)=l(De Broglie)sin(fi).
fi pedig az elektron-hullám téridőbeli szöge, amit fi=atan(v/c) ad meg. Márpedig a két egyenlet ugyan azt adja, tehát a hullám tényleg így mozog a téridőben.
