A topik a 2008. I. félévi kisemberek szüleinek találkozóhelye. Érdekességek, ötletek, gondolatok rólunk/tőlünk a blogunkban (http://2008gyerkoc.freeblog.hu) is olvashatóak.
csenge: én a ruháknál inkább a nagyokra gondoltam, de ÁS-ra szinte annyit sem veszek, mert rengeteg kinőtt gyerekruhát kapunk a barátoktól :) néha veszek egy-egy dinós cuccot, de a ruhái 90%-a kipróbált darab
Növekedés: én 12 éves koromig szinte a legmagasabb voltam mindenhol, akko viszont leálltam és 14-15 éves koromra szinte a legkiseb voltam az osztályban :)
A nagyfiam szintén 11 évesen már 178 cm volt, 1 fejjel magasabb volt a legtöbb osztálytársánál, most 15,5 évesen 180 cm és teljesen átlagos a fiúk között
szóval, ne siessetek majd leállítani R növekedését. lehet, h leáll magától is :))
francia kislány: ugyebár ott kötelező a parfüm :))))) ekcémás bőrre nem kellene adniuk, én sokat szenvedtem a saját ekcémás bőrömmel, szerencsére "kinőttem"
a lányok persze parfümöt is kérnek, ezt én helyettesítem és Aloe Vera spricnit adok, attól nagyon boldogok
azt hittem, azt fogod írni, hogy a francia apukától vette a színek párosításának ötletét Roland :) tavasszal Párizsban láttam, hogy kígyóznak a sorok a Louis Vuitton üzlet előtt, a Lafayette áruházban pedig sokkot kaptam az áraktól....kimenekültem:)
(még az infulziós dolog is,Mancin 4 napig volt, 7 folyt le, és igazi hősként tűrte, sőt, marhára vigyázott rá... úgyhogy lehet, hogy a fülbelövéstől is én jobban félek, mint ő :) )
Voltunk esküvőn, ahova azért kellett venni egy szép pörgős ruhát persze. AM annyira extázisba jött tőle, hogy később a szertartás alatt ki kellett vinnem. Ebben az egyetlen esetben a szájára kapott labellót. Egész délután csücsörítgetett és kérdezgette hogy látszik-e hogy ki van rúzsozva a szája.
Mi (ferjem, en, tesom, a mi apaink es unokatesoink) altalaban mind magasak vagyunk, de azert ritka aki 1.80-1.85 folott van, marpedig R biztos hogy ezt celozza. Amugy nem aggodom, nagyon jol eszik (mindenki csodajara jar h mennyire szereti a gyumolcsot es a zoldseget), nagyon jol alszik, sose beteg, csak ugye a ruhakat kell gyakran cserelni :) Gondolom nehez lehet neki a 3.5 eves fejevel az 5eves testét menedzselnie, ezert probaljuk a mozgast kedve szerint es korahoz illoen fejleszteni: biciklizes, uszas, labdazas, ilyesmi.
Te mikor mégy vissza dolgozni?
Amanci, hat igen, ha nem ugyelek meg valami vezerigazgato lesz belolem:) Amugy nagyon boldogak vagyunk, még jo lenne egy-ket picur ugy 1-2 ev mulva, az egeszsegre odafigyelunk, a tobbi pedig megy magatol (karriert beleértve:) )
Amanci nekem is elszállt a múltkori hosszabb beírásom, a fülbevalóról.
Mi már ott álltunk a kozmetikusnál és épp válogattuk a fülbevalókat, valamint olvastam a leírást, amikor hívott a férjem, hogy talált olyan úszótábort ahová bevesznek 3,5 évest. Itt lett vége a dolognak. Pedig szerintem szó nélkül hagyná a kilövést, az infúziót is nyekk nélkül tűrte a kórházban.
AM csak lányos színű dolgokat szeret felvenni, leginkább lilát, pirosat, rózsaszínt. Kéket egyáltalán nem hajlandó mert az fiús. Úszósapka és úszószemüveg is rózsaszín lett.
Kiszámoltam, kb 95-97 % a magasság percentilise. Tehát ő a legmagasabb 3-5 %-ban benne van. Az tök normális. Nincs valami szép méretű nagyszülő valahol?
Csenge, azt kb. tudtam, hogy mit csinálsz, csak azt hittem, hogy ez vmi hirtelen nagy váltás (másik munkahely)...Hát, gratulálok! Egyszer, régen még beszélgettünk itt a karrierekről is, Neked azért sikerülgetnek ezek a dolgok. :)
Amugy 3.5 ev gyakorlat utan rajottem hogy ugy lehet kevesebb ruhabol megoldani a gyerek oltozteteset, hogy a nadrag kek / szurke / fekete, a cipo es a kabat egy szinskala pl kek, poloban/ingben meleg szinek vagy mintas de max 3 szin, puloverben pedig a polokhoz konnyen tarsithato szinut veszunk. Ezentul ezt fogom kiprobalni :)
R egyebkent kb 17 kilo es kozelebb all a 110 centihez mint a 105-hoz, 28-as a laba. Jomagam 1.71 vagyok es most a koldokom fölé ér par centivel, pedig a telen csipokozepig ert es mar akkor is nagyon magasnak tunt. Meg a kisgyerekes anyukak is 5-6 evesnek nezik. Ismerek egy not akinek 13 eves koraban leallitottak a novekedeset (talan hormonokkal?), mert mar akkor 170 centi volt, na lehet hogy nalunk is ez lesz.
Amanci: melo: ezelott par hsz-szel elmagyaraztam Caixanak hogy mi a mestersegem, ha a nickemre rakattintasz, hamar megtalalod. Ugy kell elkepzelni hogy ugyanennel a cegnel maradok (multi, vilagelso, kozvetlen konkurrense feleannyi mint ez a ceg), viszont a szakteruletemen a multi nemzetkozi strategiajat fogom kialakitani. Ahhoz kepest hogy eddig csak egy markara es csak a Fr.o.-i fogyasztokra terjedt ki a hataskorom, ez nyilvan egy istentelen nagy elorelepes. Ami a munkahelyen toltott orak szamat illeti, szerintem nekem kell a vonalat meghuzni, tapasztalatom szerint egy fonok se szokott azzal megkeresni hogy te szegeny, agyonhajszolod magad, menj mar haza.
Amugy nem a sok penz vagy a statusz hajt, hanem inkabb az hogy ha ennyire elismernek es tudom hogy strategiai szinten is sokat tudok nyujtani a cegnek, akkor urambocsa, nem fogok szabadkozni hogy sikeres palyam van. Ugye ezelott 11 evvel ugy jelentem meg Fr.o.ban egy 6 honapos Erasmus osztondijjal hogy a leendo ferjemen kivul senkit se ismertem, ket szetszakadt borond volt a kezemben es csak a sajat eszemre szamithattam. Az uj melo Svajcban lesz (a francia reszen), ugyhogy szept vegen koltozunk es ennek is nagyon orulunk, pedig biztos az elejen nehez lesz megszokni az uj kornyezetet, ahogy ez lenni szokott.
Amúgy mi a probléma a ballagási öltönyben esküvővel?...amelyik pasi tartja az alakját, simán... :) Apósom pl a saját esküvői öltönyében jött a miénkre. Mondjuk ezen botránkoztunk is eleget. Hogy az egyszem fia esküvőjére miért nem vett újat. De lehet én vagyok sznob. Végülis a kutya nem nézte, hogy egy kicsit ódivatú anyaga volt annak a 300 éve ugyanúgy szabott fekete ffiöltönynek. :)
Roland is kerne koromlakkot, ha hagynam; az egyik bebiszitter meselte tavaly hogy le volt lombozva a lelkem mikor rajott hogy csak a kislanyok hordhatnak a hajukban csatot.
En azon akadok ki amikor az ekcemas (olyan szinten hogy veresre van horzsolva az osszes izulete) 2-3 eves kislany parfumot hasznal. Meg tininek is alig adnek parfumot.
Ami a sminket illeti, jomagam igy 32 evesen rajottem hogy bizony szuksegem van ra, mert a feher, atlatszo borom egyre szintelenebb lesz es diszkreten de hatekonyan "potolni" kell.
Samu, nem tudom hogy csinalod, R olyan szinten no hogy ami a tavasszal jo volt ra, az osszel mar nem lesz jo, azonkivul a bebiszitterhez a rajta levo ruhan kivul meg ket full adag ruhat kell vinni, na meg ketto a mosasban, ugyhogy ha nem is kifejezetten hanyag tipus aki sok ruhat mocskolna, akkor is kell neki 4-5-6 darab a napi szinten hasznalando ruhadarabokbol, mindezt szezononkent lecsereljuk ujra. Egyszer szolt is nekem hogy a barna nadragjahoz a talalo szinu pulcsit akarja hordani, el is gondolkodtam hogy ezt csak magyarul tudja elmondani mert az apja ilyesmire nem tanitja :)
Most a nyaraláskor sétáltattak az utcánkban pórázon egy kis görényt. Tényleg szép kis állatka, vicces pofácskával, hagyta magát a gazdája kezében megsimogatni. Azóta a gyerekek otthonra is görényt kérnek :)))
Így RO-ként beleszólnék én is a fülbevalós témában. Az én kislányomnak ( 3,5 éves ) kb. 2 hete lövettem ki a fülét. Mindent megbeszéltem vele ( csattanás, fájdalom, ha az egyiket akkor utána a másikat is ki kell lőni stb ), és símán engedte, hogy kilövessem a fülét. Jelzem ő már kb. fél éve mondogatta, hogy nagyon szeretne fülbevalót. Az első lövés után nagyon picit sírt.. a másik fülét nem nagyon akarta, de megbeszéltük és tudta,hogy muszáj kilőni, ha már az egyik benne van.
Mi utána mentünk strandra... sőt folyamatosan ott vagyunk... és semmit se csináltam a fülbevalóval. Ő magának megtanulta forgatni... és most már az igazi fülbevaló van benne ( mert elhagytuk amit belőttek ) és semmi baja sincs a fülének.
nagymamám is anekdótázott, hogy ezt pontosan így megkérdeztem, mint Liza, illetve még egy klasszikusom volt, hogy "Anya, mi a különbség a hernyó és a ringyó között?"
Esküvőre ballagási öltöny? Úgy tűnik, nem 80 évesen akarsz nagyi lenni:)))
Körömlakkozás egyszer volt, a bőrdokival szemben (ahol vérfürdő árán szabadultunk meg többször Liza uszodavírusaitól) van egy kozmetikus szoba, vigasztalásként engedtem. Akkor, abban a helyzetben nem akartam nemet mondani, mert jól kizökkentette a sokkból. Azóta néha eszébe jut, de hamar elfelejti.
Végülis lakkozott körömmel még durvább lenne, amikor csúnyán beszél, nem? :D
Egyébként most módszert váltott: úgy beszél csúnyán, hogy nem is. "Anya, ugye azt nem szabad mondani, hogy a k...anyáját, meg ugye azt sem szabad mondani, hogy büdös p.csáját?"
ó, én még csak az intim betétek, melltartók, harisnyanadrágok árán filóztam, sminkre egyelőre nem gondoltam :) az én anyukám nem szereti egyáltalán a sminket, de rajtam tetszett neki, úgyhogy élete első kis kék szemceruzáját nekem vette, de ez 20 éve volt...
hááát, sztem fiús mamának lenni így is olcsóbb... 1 hétig volt nálunk 2 felvidéki magyar kislány, 12-13 évesek, és annyi kozmetikumot hoztak magukkal, hogy csak néztem,
+ tudom a kamaszkorú lányokkal rendelkező barátnőimtől, h mi pénz elmegy ruhára/bizsura/cipőre, ehhez képest a fiúknak csak akkor kell új cucc, ha kinövik (és már elég lassan nőnek, évi 1-1 gatya és 2/3 póló fejenként + szezononként 1-1 pár cipő kb amit veszek, téli dzsekit csak 2-3 évente)
és akkor még nem beszéltünk a szalagavató/ballagás ruhákról, ahol a fiúnak megveszel egy öltönyt, amiben későb a diplomáját is átveheti, sőt akár meg is nősülhet :)))), míg a lányoknak hihetetlen árú ruhákat vesznek/kölcsönöznek a szülők...
Körömlakk: én ritkán lakkozok, de ÁS tátott szájjal nézte, és könyörgött, h neki is, úgyh 1x kikentem a kisujján a körmöt (halvány rózsaszínre), hálistennek az szépen lekopott és azóta nem kérte. Nem tudom, ha lányom lenne, ellen tudnék-e állni (biztos ezért nincs :))))
Azt te csak hiszed. Láttad a sportcipő/focifelszerelés stb. árakat?
Én néha simán kikenek 1-1 körmöt nekik is. A fiúknak is kentem, csak a férjem sokkot kapott. Csak hétvégénre. Színtelent, pasztelt. Látták, hogy nem nagy cucc, azóta sem kérik.
Nekem meg a papucsom tele a bakugánnal/gormitivel/jó ég tudja mikkel. Az autók/királylányok még csak-csak.
nálam ez nem téma...én nagyon szeretem a szép sminket, lakkot és bármit, amitől jobban néz ki az ember (nyilván nem a Medveczky Ilona nyanya stílusban, de az alakja még bombajó, ami nem a tipikus magyar 70-es nénikre jellemző :)))
fülbevalót én még nem szeretnék a lányoknak, majd ha tudnak rá vigyázni és sporthoz kiveszik maguknak még a pötty méretűt is