Tavasszal mikor a Bódvaszilas-Jósvafő túrát teljesítettük találtunk sok-sok kis fenyőfakarikát a Szabó-Pallag erdészház mellett amelyek favágásból maradtak vissza.Ezekből kb 5-6 kilónyit (18 karikát) végigcipeltem az úton a hátizsákban mert tudom hogy a lányom szeret ezekre festeni.Sokat kifestett közülük,ezeket nekem:
a középső rám vonatkozik :-))
Egyébként úgy láttam hogy ezeknek a helyben kivágott fenyőknek az anyagából csinálták meg az erdészház tetejét.
A mátrai Rákóczi túra kódja a Szent Anna kápolnánál pontosan hol található? Gyöngyös felől menve nem találtuk, igaz, eredetileg nem is ezt a túrát terveztük (a lajosházi kisvasúti ág ma és holnap nem üzemel, amit a helyszínen tudtunk meg), de itthon az igazolófüzetből sem lettem okosabb.
Térképen sajnos nem tudnám megmondani, az 1 km reálisnak tűnik, de ha már a településen vagy, az OKt mellett látni fogsz kis táblákat a villanyoszlopon, melyeken - ha jól emlékszem - fekete nyílban van egy sztúpa rajzolva, azon az utcán kell végigmenni és ott is vagy.
Még egy kérdés. Becskén a sztúpánál járt már valaki esetleg? Hol van az pontosan? Elsőre nem találom. Illetve milyen messze mondjuk a Vadász presszótól?
Tavaly végigjártam dzsípíesszel ezt a szakaszt. Tehát a távolság Becske, Vadász söröző (pecsételőhely) és Nógrádsipek, vegyesbolt (pecsételőhely) között a mapszósz szerint 27,3 km. Ez a szakaszt még nem dolgoztam fel, ezért most a trackről gyorsan leműtöttem minden kitérőmet, egyéb sallangot, csak a szorosan vett kéktúra útvonal hossza ez. Természetesen az új útvonalat jártam végig, tehát benne van a Terénybe tett kitérő is. Egyébként emiatt a változás miatt találhattál ellentmondó adatokat. Megadom a szintmetszetet is, hátha tudod használni valamire. Remélem, nem zanzásítja értelmezhetetlenné a zindex képszerkesztője! :-)
Meg tudja nekem valaki mondani, hogy a Becske-Nógrádsipek távolság jelenleg pontosan mennyi az OKT vonalá? Mármint km nagyságrendben, mert ellentmondó adatokat találtam. Csak hogy hogyan kell terveznem a közlekedést.
Pár éve már ez az összekötés felmerült, de a KDP-t az akkori regionális vezetők az Észak - dunántúli régióban tervezték bővíteni, azaz Győr - Sopron felé. Bár ez azt hiszem azóta is terv maradt.
Én mindkettőt "megnéztem" közelről, szerintem a DDP jelzettségileg jobb, természetesen vannak itt is gondok de a gyakoribb útvonal változások pontosan azért vannak, hogy a benőtt szakaszok kiváltásra kerüljenek.
"úgy néz ki, időhiány miatt csak autóval járják végig az utat keletről nyugatra a Nagy-Milicről indulva"
...Mátraverebély faluszélig, mert addig van "téma"
na, most kigonoszkodtam magam
amúgy ha már itt tartunk, múltkor, a KDP második napján Odvaskőtől Hárskútig (akartam beszámolót is írni, de lassan leteszek róla..) a lehetetlenül felfestett jelzéseken bosszankodtam
Mert hogy többet érdemelne ez a mozgalom (mármint a KDP, lehet hogy a DDP is ilyen, ahhoz még nem volt szerencsém)
Na és eszembe jutott nevezett filmkészítő úr, hogy miért is az OKT-ről csinál filmet? Rockenbauer Pál elég magasra tette a lécet, voltak már "remake"-ek is, viszont tudtommal még senki nem csinált filmet a pirosról, szóval az akár hiánypótló is lehetne!
Szerintetek?
Sőt, még olyan is eszembe jutott (biztos már nagyon fáradt voltam) hogy politikai kapcsolatait felhasználva, össze is köttethetné a két pirosat (tudjátok, ez az én villanyvasutam)
Mint anno az északi zöld, az is minisztériumi vagy nemtommilyen hátszéllel indult, ez is indulhatna akkor így. Persze tanulva annak hibáiból, megoldva (=előre kijelölve a felelőst) a karbantartást is.
Csak aztán felriadtam álmodozásomból, hogy nehogy a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék mintájára Bayer Zsolt Észak-Déli Pirosnak neveztessék :-)
De a KDP+DDP végigfilmezése az szerintem azért nem lenne rossz ötlet
Tornabarakonyban kedden egy forgatócsoportba botlottam a görög katolikus templomnál. Mint kiderült, Bayer Zsolt volt két munkatársával, épp a templomot akarták filmezni, csak várták még a papot. Pár percet beszélgettünk csak, egyrészt nem akartam feltartani őket, másrészt meg még komoly távolság állt előttem Irotáig. Szóval úgy néz ki, időhiány miatt csak autóval járják végig az utat keletről nyugatra a Nagy-Milicről indulva (oda mondjuk csak gyalog tudtak felmenni, legalábbis szerintem).