Nekem is volna egy technikai kérdésem. Mennyire tekinthető normálisnak, hogy a (bezsírozva betett) küllőanyák lassan lecsavarodnak a küllőkről egy-két nap alatt? Jellemzően a jobb oldaliak lazulnak így ki, és gyanítom, azért, mert Monorra immár dimbes-dombos tájon tekerek oda-vissza, és helyenként a nyeregből kiállva hajtok (amit régebben sose tettem).
Az auchanban (meg kerékpár boltban is) láttam olyan gumikat, hogy ahogy fel volt akasztva, el volt deformálódva az acél perem. Az ilyet meg szabad venni, vagy ez már nem jó?
(Egyébként biztosan kerékpár boltban fogok venni gumit, az auchanban csak a mintája miatt néztem meg.)
Nemtom, de ha nagyon fosol tőlük, tolhatod is azon az 500 méteren. (Főleg, ha látod, hogy ott vannak. :) Mondjuk én is így éreztem a 7végén Sztendrén keresztül, amíg eljutottam a lajosforrási elágig. Szerencsére a yard csak pár perc múlva jött szembe, amikor már túl voltam a tiloson.)
Akkor neked pont olyan kell, amilyet írtál: egybefüggő futófelület középen, a szélén pedig bütykök. 1.75 coll fölé nem érdemes menni, ha főleg aszfalton mentek. Sokkal lomhább egy 2 collos gumi.
arra mi a tétel, ha főúton (ahol tábla is tiltja) bringázok és megfognak ?
Sajnos melóba menet (35ös út, Muhi elágazás és Nagycsécs között) van egy kb. 500m-es szakasz, ahol nem tudom elkerülni, hacsak nem megyek +30km-t vagy a szántásban nem megyek :-)
Hamarosan gumit szeretnék venni a barátnőm bicikliére, ami egy mountain bike.
Az volna a kérdésem, hogy a gördülési ellenállás mitől függ? Konkrétabban ha van két terepgumi, és az egyiknek az egész felülete bögykös, a másiknak középen van egy egybefüggő futófelület, akkor az utóbbival könnyebb közlekedni aszfalton?
Valami olyat szeretnék, aminek kicsi az ellenállása aszfalton, de nem kell tolni, ha az erdőben van egy kis homok.
Jellegzetesen akkor csinál ilyet a racsni, ha (1) bekoszosodott benne a kenőanyag, (2) valami beszorult ő és az agy (küllők) közé, és átviszi rá azok forgását.
Sajnos még mindig sokan mennel világítás nélkül az éjszakában akár külterületen is sokakkal összefutok hogy se mellény se lámpa. Érdekes hogy olyankor hol van aki szoljon neki hogy nem kéne esetleg egy világítás? Valahogy engem mindig, megtalálnak, megnéznek. Igaz nem büntet mert nincs miért, csak érdekes. lehet hogy a statisztikát akarják javítani? Hiszen biztos van egy darabszám amit ellenőrizni kell, és akkor ebből mennyi ami megfelel, mennyi ami nem. végül a 2hét razzia végére kijön nekik hogy 10/9 jó, és eredményes volt az akció.
Azt tudni kell hogy a környék beli rendőrök, ha megállítanak, nálam már a szondát elő sem veszik. :) szerencsére mindig van köztük aki ismer és tudja hogy nem iszom alkohol. Az más kérdés hogy a motort, autót bicajt megnézik (hisz ez lenne a dolguk).