Nekem kilenc és fél óra kellett hozzá (reggel fél kilenctől délután hatig), igaz nem Mátraházától indultam, hanem a tőle gyalog kb. fél órányira lévő Vörösmarty turistaházból és begyalogoltam majdnem Sirok központjáig. Közben sokat nézelődtem, fényképeztem, időnként pihengettem és 10 kilós pakkot cipeltem.
Remélem, nem ez lesz az első komolyabb túrátok, mert ide egy minimális kondíció azért kell! ;-)
Országos Kéktúra Vörösmarty th. (Mátraháza) Sirok 2011. március 27.
Még este átállítottam a karórámon, a telefonomon és a GPS-ben az időt a nyári időszámításra, elkönyveltem magamban, hogy most 1 órával kevesebbet alhatok, szóval észben tartottam rendesen a dolgokat, csak éppen erről a turistaház gondnoka feledkezett meg! Reggel fél nyolckor, amikor lecsámborogtam a hallba, hogy megreggelizzek, még semmi mozgást nem észleltem, pár perccel később esett be a hölgy, és ekkor dícséretére legyen mondva sűrű mentegetődzések közepette pár perc alatt elkészítette a reggelimet, amit aztán izibe a gallér mögé hajítottam. A motyóm már össze volt készítve a szobában, ezért már csak fel kellett mennem érte és útnak is indulhattam.
A kéktúra ösvénye pont a Vörösmarty turistaháznál tér át a 24-es út jobb oldalára, ezen is marad egész Mátraházáig, csak közben leereszkedik a Nagy-Hidas-völgybe, egy fahídon keresztezi a patakot, aztán visszakapaszkodik a főútra, éppen Mátraháza határában. Vasárnap reggel lévén zárva volt a buszállomás pénztára és a posta is, de a kékestetői elágazás után az autóparkoló melletti bodegás büfék már nyitáshoz készülődtek. Odamentem a legszélsőhöz, a Csülök büféhez, itt a tulaj szívesen adott céges bélyegzést az igazolófüzetbe, ezért köszönetképpen fogyasztottam is: leküldtem a Drehert, csak hogy oldjam a Kékestető megmászása miatt bennem felgyülemlett stresszt.
Így aztán kellően ellazulva vágtam bele az emelkedőbe, az aszfaltúton magam mögött hagytam a falut, egy földúton levágtam a K- jelzéseket követve az országút egy hajtűkanyarját, és amikor újra kiértem az úthoz, már el is értem a sípálya alját. Nekiveselkedtem a kissé huplis, buckás, nem egyenletesen emelkedő pályának, és felcaplattam rajta egészen a hegytetőig. Közben folyamatosan hűlt a levegő, nem csak a növekvő magasság miatt, de az addigi verőfényes reggelt borult idő váltotta fel, a szél is feltámadt.
A Nagy-Hidas-völgyben
Mátraháza - Csülök büfé
A kékesi sípálya alján
900 méter felett megjelentek a sípályán a hófoltok, fenn a tetőn már 4-5 centis hóban gázoltam. Persze csak a pálya volt havas, még a korábbi hóágyúzások eredményeképpen, az erdőben, a fák között már egy dekányit sem láttam! Szusszantam egyet a pálya felső végén lévő akvárium-büfében (üvegfalú volt, na!), itt egy jutalom dobozos Dreher is lecsúszott, hiszen csak megmásztam hazánk legmagasabb pontját! Ezt bizonyítandó le is fényképeztem a csúcskövet, kár hogy a kép nem sikerült, így nincs bizonyítékom, hogy ott jártam!
Aztán lementem a szani portájára pecsételni. Amikor a portás kinyitotta a kis tolóablakot, hogy kiadja a stemplit, megcsapott a bentről hullámokban kiáramló meleg levegő. Már majdnem bekéredzkedtem melegedni, de tartottam magam, inkább elővettem a zsákból a kesztyűket és a sapkát, és továbbindultam. Visszatértem a tetőre, készítettem még pár képet, vettem egy kis vásárfiát, aztán elindultam lejtmenetben.
Hamar elértem az Erzsébet-sziklát és a fakeresztet, innen csak egy ugrás volt a Sas-kő emlékműve. Itt megálltam pár percre, kicsit gyönyörködtem a kilátásban, aztán ereszkedtem tovább. Megkerültem a Kis-Sas-kő tömbjét, itt találkoztam egy szembejövő tájfutóval. Kényelmes menettel értem el a Markazi-kapu nyergét, aztán ösvényen felkapaszkodtam a Mrazica-tető oldalába. A Hármashatáron pihentem meg először hosszabban, magamba toltam az ebédet, stempliztem az igazoló füzetbe, aztán nekiindultam a fűrészfogas Mátra-gerincnek.
Fel a sípályán - már látszik a cél
Kilátás a Kékestetőről
Előttem a Sas-kő
A Nagy-Szár-hegyre még egy szuszra felmentem, csak a tetőn álltam meg fújni egyet. Innen le a völgybe, a Cserepesi-nyeregbe, aztán uccu fel a Cserepes-tetőre. Itt két túrázó srác jött velem szemben, az enyémhez hasonló méretű pakkokkal, de mire tudatosult bennem, hogy ők valószínűleg Szarvaskőről indulhattak szombat reggel, már eltűntek az erdőben. Pedig megkérdezhettem volna, tudtak-e pecsételni Rozsnakpusztán, mert ott a pecsételőhelyek fóruma szerint tönkrement a stempli: levált róla a gumilap. Mindez csak azért érdekes, mert nálam volt az új, még szűz bélyegző!
A legnehezebb kaptató talán az Oroszlánvárra vezetett fel, itt már kapaszkodás közben is megálltam pár percre lihegni egyet. A csúcson aztán sziesztáztam egyet. A felhők elmentek, a Nap újra kisütött, a tavasz talán a legszebb arcát mutatta most! Aztán továbbindulva leereszkedtem a nyaktörő keleti lejtőn a Domoszlói-kapuhoz, és munkagépek által kijárt földúton kezdtem újra a hegymenetet, most fel a Jagusra. Később a nyomok kifordultak balra, egy irtásfoltra, és ösvényen értem el a tetőt. Elhaladtam a zöldre festett, tornyos vadászház mellett, aztán elkezdődtek a kerítésmászások.
Hármashatár - pecsételőhely
Visszatekintés a Kékesre és a távoli Galyatetőre az Oroszlánvárról
Hú, de meredek volt! - Visszatekintés az Oroszlánvárra a Jagus oldalából
Egy földút mellett értem be egy létrán átmászva a bekerített irtásfoltra, itt kb. 100 lépés után balra le kellett térni a keréknyomokról és ösvényen átvágni a fák helyén növekvő bozótoson. A túlsó szélén ismét kerítés és létra következett. A következő hegy a Szedrejes-tető volt a sorban, ezt is keményen megmászta a kéktúra ösvénye, túlsó oldalán a kellemes lejtmenet lendületét csak az újabb kerítések és kapuk törték meg. Feltöltöttem a vízkészletemet a bőven ömlő vizű Jóidő-kútnál, aztán rátértem az erdészeti földútra. Ez megint csak egy kellemes szakasz volt, az út kisebb hullámvasutazásokkal együtt is csak szintezett a hegyoldalban, a Remete-tetőt például meg sem mászta, csak körbejárt az oldalában!
A Selyem-rétről vágtam neki a Cseresnyés-tetőnek, közben az erdőbe belépve elhaladtam egy újnak tűnő kopjafa mellett. Szövege: Ozsvárt Péter, élt 29 évet Amíg élünk, nem felejtünk: Barátaid. Nem tudom, ki volt a fiatalember, de ez a kopjafa jobban illett a természetbe, mint az előző nap látott márvány sírkő. A Cseresnyés-tetőről átoldalaztam a Gazos-kőre, innen láttam meg először Sirokot és a még távoli Bükköt. Innen már kisimult az utam: gyakorlatilag megszűnt az emelkedés, szintben mentem egy jó darabig az erdőben, aztán egy kerítést követve egy irtásfolt felső peremén.
Megkezdődött a hosszú lejtő, ismét több kerítést is megmásztam létrákon, mire elértem az egyre sárosabb erdei utakon a hegyek lábát, aztán az országutat. Pecsételtem a volt siroki vasútállomáson (pecsét a kerti kapura szerelt postaládában a kapun benyúlva belülről nyitható), aztán kiballagtam a 24-es útig, erre rátérve pedig negyedóra alatt elértem Sirokot. A szállásom a Sirok motelban volt, szerencsére könnyen megtaláltam. Elég fárasztó volt ez a nap, úgy terveztem, megvacsorázok a motel melletti vendéglőben, de zuhanyozás után már nem volt kedvem újra felöltözni, inkább megvacsoráztam a hazaiból és eltettem magam másnapra.
No, ha már így beharangoztam a túrabeszámolót, akkor írnom is kell valamit... Jöjjön akkor a túra első napja!
Országos Kéktúra Mátraverebély - Mátraháza 2011. március 26.
A múlt hétvégére nem jósoltak valami különösebben szép időt, de máskor nem tudtam sajnos szabaddá tenni magam három napra, ezért akkorra terveztem be a három napos mátrai kéktúrámat Mátraverebélytől Szarvaskőig. A tömegközlekedés nem volt valami bonyolult: szombat reggel felszálltam a Stadion buszpályaudvaron a 06:30-as ózdi buszra, ami a menetrendje szerint percnyi pontossággal, 07:59-kor tett le Mátraverebélyen a buszmegállóban.
Egy perc alatt felmálháztam, bekapcsoltam a GPS-t aztán az útkereszteződésben balra vettem az irányt, a Mátra felé. Megálltam a Vasút utca 107-nél, pecsételtem a kocsmában, aztán még egy Borsodi is leszaladt. Fél kilenc felé kaptam össze magam, hogy belevágjak a túra első napjába. Egy percre megálltam még a vasúti megálló mellett az átjárónál, a fára telepített fémstemplivel is nyomtam egyet az igazolófüzetbe, már csak a fíling miatt is!
A mezőkön átvezető keréknyom viszonylag járható volt, kezdtem reménykedni, hogy talán a sárviszonyokkal is szerencsém lesz, nem csak az időjárással, hiszen a napok óta beharangozott eső csak nem akart megjönni, bágyadt napsütésben kezdtem a túrámat. Aztán az erdőbe beérve cuppogósan sáros ösvényen indultam tovább, ami aztán kisebb kihagyásokkal az Ágasvár turistaházig kitartott! A Kőerdő-tető oldalában a nagy irtásfolton már 3-4 méteres a fiatalos, lassan már hozzákezdhetnek az első ritkításához. Ezen gyorsan átvágtam, aztán az öreg erdőben találkoztam a reggeli sziesztájukat töltő favágókkal is.
Sáros, mély keréknyomú földúton értem fel az Agyagos-tető pihenőjéhez, itt megálltam pár percre szusszanni egyet. Szép volt a kilátás az irtásfolton keresztül Nagybátonyra, bár a levegő eléggé párás volt. Rövid pihenő után folytattam a sárdagasztást fel a Csalános gerincére. Átvágtam egy vadiúj tarvágáson, aztán egy szép szabályos sírkőbe botlottam a turistaházhoz vezető végső kapaszkodó előtt. A neten megnéztem, Bócsi Andrást vállalkozót 2005-ben érte itt vadászbaleset, egy vadásztársa tíz méterről lelőtte e hely közelében. Egyéni vélemény, de a fekete márvány síremlék arany betűkkel és az elhunyt személy oválkeretes képével abszolút nem illik az erdőbe!
Csendélet Mátraverebélyen a vasúti átjáróban lévő pecsételőhelynél
Kilátás az Agyagos-tetői pihenőtől
Bócsi András síremléke a Csalánoson
Aztán nekiindultam sáros a kaptatónak, kezdetben az erdőben, aztán később egy újabb friss irtásfoltokon keresztül végig jó rálátással az Ágasvár csúcsára felértem a gerincre és néhány perc múlva megláttam az Ágasvár turistaházat is. Egy nagyobb turistacsoporttal értem el a házat, ők a P- jelzésen jöttek fel Nagybátonyból. Nagyjából levakartam a bakancsaimról a sárkoloncokat, aztán a turistaház társalgójában megittam egy 500 Ft-os sört. Utána stempliztem a ház melletti tájékoztató táblára kitelepített bélyegzővel és fél tizenkettő felé továbbindultam.
Az Ágasvár oldalában vezető ösvény nem volt sáros, könnyen járható volt, hamar elértem rajta a Szamár-kőig. Felkapaszkodtam a sziklákra, de most nem volt valami szép kilátás: egyre párásabbá vált az idő, szinte semmit sem lehetett innen látni! Épp visszatértem a kékre, amikor turistaház gondnokának a fia beelőzött. A nyomába szegődtem, de egyre nőtt köztünk a távolság. Földúton értem el Mátraszentistvánt, felballagtam a központba és a Vidróczky csárda előtt álltam csak meg, hogy stemplizhessek itt is.
Rálátás az Ágasvár csúcsára
Ágasvár: pecsételőhely és turistaház
A Vidróczky csárda és pecsételőhely
Épp elpakoltam mindent és továbbindultam a kaptatón Mátraszentlászló felé, amikor láttam, hogy jön visszafelé a nagylegény teli hátibatyuval. Szóval leküldték a boltba vásárolni! Hát igen, itt fenn a hegyek között nem egy ugrás a Sugár! Ahogy számolgattam, jó 8 km-t kell a srácnak talpalni, mire lejön ide, bevásárol, aztán hazamegy! Továbbindulva felkaptattam Szentlászlóra, átvágtam a falun aztán tovább kapaszkodtam a Piszkés-tetőre. Megálltam feleúton a pihenőnél, most is szép volt a kilátás innen a távoli Tepke-gerincre, bár a párás idő ezt is nagyrészt tönkretette!
Az obszervatórium kapujánál fordultam rá arra a széles, szinte sétányszerű gyalogútra, ami aztán egészen Galyatetőig kitartott. Közben feltámadt a szél, de olyan gyorsan, hogy mire a hegytetőre értem, a kilátóhoz, szinte már le is akart fújni a hegyről! Leballagtam szálló parkolójáig, pecsételtem a villanyoszlopra kihelyezett bélyegzővel, aztán leültem ebédelni a büfésorra. Lassú volt a kiszolgálás, elég sokat elszöszögtem itt, mire végeztem a kajálással, végül három óra felé álltam fel és indultam az utamra.
Itt most egy könnyebb szakasz következett: lejtett az út egészen a Nyirjesi erdészházakig. A hegytető alatti szintező földút rettenetesen sáros volt, de amikor ösvényre tértem, javultak az útviszonyok. Kereszteztem a galyatetői országutat, aztán ráálltam a Nyírjes-bérc jól járható erdőgazdasági útjára. Keményen kiléptem, hogy egy kicsit hozzak a tetőn ellazsált időből, de a bérc irtásfoltjáról nyíló kilátás alaposan megfogott! Egyre jobban kezdett a szél miatt kitisztulni az idő, és innen nagyon szép a kilátás a Kékesre!
Kilátás a Piszkés-tető oldalából a távoli Tepke-gerincre
Megérkezés Galyatetőre
Lefelé Galyatetőről
Aztán már gyorsan leértem az erdészházakig, stempliztem és egyből továbbindultam a házak makadámútján. A szerpentinező út kényelmesen emelkedett a Csór-hegy oldalában, de vége szakadt a henkelésnek, amikor innen rátértem a meredeken kapaszkodó ösvényre. Szusszantam egyet, amikor újra kereszteztem a galyatetői országutat, aztán kapaszkodtam tovább. Az ösvény nem mássza meg a Csór-hegyet, csak majdnem, aztán körbekerül szintezve a délkeleti oldalára. Leereszkedtem a 24-es út és a galyatetői út elágazásába, átvágtam a betonplaccon, aztán a 24-es mellett vezető ösvényen ballagtam tovább. Fél hat felé értem el a Vörösmarty turistaházat.
Még a hét közepén lefoglaltam itt a szobám, azt hittem, nagyobb lesz itt a forgalom, de mint kiderült, én voltam az egyetlen vendég azon a napon! Stempliztem a hallban a bélyegzővel, aztán felmentem a szobámba.
A hét vége felé lehetőségem volt Létavértes környékén 3 napot eltölteni, ezért még a múlt héten beszereztem az AK (és ha már az MTSZben jártam akkor a DDK-t is) füzetet.
A füzetet nézegetve Léta környékén az AK kerékpározhatónak tűnt.
Álmosdon a Kölcsey ház udvarán éppen tevékenykedtek, így gyorsan hozzájutottam a pecséthez. Ekkor jött a meglepetés, a hölgy közölte, hogy ma már kérték tőle ezt a bélyegzőt :-) Gondoltam magamban, eléggé kevesen járják az AK-t, pláne csütörtökön, és pláne ezen a részen, de a sors kiszámíthatatlan. Az említett úriembert az álmosdi csata emlékműnél utól is értem. Gyalogolt, és elmondása szerint már csak kb 10% hiányzik neki az AK-ból.
Létavértesen nem törődtem a pecsételéssel, mert hivatalos AK bélyegzőről nem volt tudomásom, egyébet meg úgyis tudtam szerezni a nap végén.
Cserekertre Álmosról végig betonút vezet, semmiképpen nem ajánlatos gyalog teljesíteni, mert a határsávon(és a már említett emlékművön) kívül semmi látnivaló nincs. Cserekerten összesen 3 embert láttam, és vagy 25 lakatlan házat... Pozitívum viszont (ami az egész túrára elmondható) hogy működött az utcai kút finom hideg vizet szolgáltatva. Cserekerten a fán a fémes bélyegző rendben, de ez az OKTnál megszokottal ellentétben betű és számkódot tartalmaz.(hála a füzet "fényes" lapjainak minden pecsételés után jóőár percet szárítani kell a lapokat).
Pocsaj felé az út beszántva, beboronálva, de szerencsére mostmég kerékpárral leküzdhető. Laponya halmon van egy geodéziai torony, így hogy a szántóföld üres volt elsétáltam, és megmászta a létesítményt. Nagyon jók a kilátások onnan.
A torony után a kék vezetése csatorna és a Berettyó partján folytatódik, természetesen a járatlanabbik oldalán :-) Vmax 10km/h volt bringával és eléggé küzdeni kellett. Pocsaj szélén (újabb kút) ér ki a jelzés, és mivel visszafelé is erre vezetett az utam a pecséttel nem törődtem, "hasítottam" tovább Kismarja felé.
Kismarján a ttt-n elmített helyen nem találtam senkit, így a pecsétet sem. Önkormányzat ajataja zárva, postát nem láttam és mivel (az időm is szorított valamint)legközelebb úgyis innen folytatom majd akkor törődök a pecsétkereséssel.
Visszafelé megkerestem a pocsaji Papa sörözőt, ott kis keresgélés után meglett a pecsét. Eléggé messze van ez így a kéktől...
Kb 40 km teljesítésével tehát megkezdtem az AK teljesítését. Ezen szakaszt kerékpárral ajánlom, valamint nyáron eléggé meleg lehet az árnyék nélküli szakaszokon.
Nyertél: A kép a bátori műútról való letérésnél készült, a Gilitkára induló földút kezdeténél!
Gondolom a festő kedvű illetőt a Gilitka hatalmas irtásfoltjai ihlették meg olyannyira, hogy erre ragadtatta magát! A felirat nyelvezetével kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy így nem biztos, hogy eljut a szöveg üzenete a fent nevezett cselekményt elkövetőkhöz.
Ebben csak az a szomorú, ha így folytatják, akkor néhány év múlva el fog tűnni az erdőgazdálkodás szóból az erdő!
Én pénteken voltam a területen: a Koldusszállás-Mogyorósbánya szakasz teljesítése volt soron.
A Bánya-hegyios semmi gond. Utána a Gerecse oldalában már szemerkélt az eső. Az üdülőnél zendített rá, majd abbahagyta. Elindultam, pár percre rá elkezdett szakadni, még jég is volt, med dörgés-villámlás. Akkor állt el, amikor beértem Pusztamarótra. A esőkabát elül védett, de a nadrágom a csurom vizes lett, majdnem combközépig felnedvesedett. Tartalék póló volt nálam, ami ugye nem kellett. Nadrág nem. :-)
Gondolkoztam is, mi legyen. A pihenőnél megvártam, amíg az ott szintén várakozó két középkorúnál idősebb hölgy távozik, majd nadrág le, legalább ne fázzak meg. A tartalék pulóverbe csomagoltam be magam, törökülésben. Kaja, csoki, majd vizes nadrág újból fel (marha voltam, hogy farmerban jöttem, a túrnadrágom 20 perc alatt megszáradt volna)... A csoki és a késztetés, hogy ott nem maradhatok, amónnyira felpörgetett, hogy rakétaként mentem Péliföld fele. Közben a nap is kisütött, 5-10 perc múlva a lábam sem fázott (beindult a belső hőtermelés?), mire Mogyoróspusztára értem, megszáradt a farmer is.
Ütközben 3 tórűzóval találkoztam: eggyel közvetlenül a Bánya-hegy előtt, a kerítésmászás környékén, egy párral pedig Péliföldszentkereszt felé a műút előtt.
Mogyorósbányán megszívtam, mert a mikrobuszos nem szólt, hogy ő a volán-járat... Szerencsémre, akit megkérdeztem, higy mi van a busszal, az éppen Tátra kocsikázott, levitt, onnan már volt buszom Dorogra.
Ma két szakaszra bontottam az utat:
Reggel Piliscsaba-Dorog, délután át busszal Mogyorósbányára, onnan vissza a kéken Dorogra (tömegközlekedéssel máshogy nem volt kivitelezhető). Szép nap volt, bár Klastromig ködben mentem. Mogyorósbányától szép napsütés, a Gete egy kicsit kemény volt a nap végén, de leküzdöttem. Dorog állomásra a pesti személyvonattal egyszerre jártunk be... Mázli.
A mai napon ismét túráztam,adhattam volna azt a címet is hogy "Rockenbauer Pál nyomában 2." ,de az kicsit nagyképű lett volna:-)) (azért 2.,mert az első a Burok-völgyi túrám volt.)
Korán indultam otthonról,(köszönhetően három macskánk és egy yorki kutyánk hajnali dáridójának:-) ) ,így már fél hétkor útnak indultam Tardosról,egy ház előtt parkoltam le a házigazda engedélyével. (Szeretem jó helyen tudni a kocsit,ezért inkább megkérdeztem.)
Rövid bevezető gyaloglás után elértem a kék csúcs jelet,ezen indultam neki a Nagy-Gerecse tömbjének.Nem tudom mikor terelték el innen a kék sáv jelzést,ha jól emlékszem legalább 35-40éve,de még így is találtam egészen jó kék jeleket,fotózgattam is rendesen őket,addig sem kellett a szuszogtató kaptatón küzdenem az oxigén teljes hiányával.Az anaerob zónában gyalogoltam felfelé a Gerecsére,mondaná Tavaszi Széll...:-))
az első kék jel
nem a második,sokadik
néha nem csak a régi jelek miatt volt Burok-völgy feelingem...
A vártnál végül is kevesebb küzdelem árán felértem a Gerecse-hegy nagyobb kiterjedésű,picit emelkedő felső részére,gyakorlatilag itt ért a tényleges napfelkelte.Ezen a részen már a mai kék háromszög jel nem mindenhol követi a régi kéket,sok helyen ha csak pár méterrel is,de változott a vonalvezetés.Nemsokára elértem a geodéziai tornyot (kilátóként funkcionál jelenleg)
Nem volt igazán szép kilátás,kissé párás volt az idő,de nem volt rossz sem:
Ezek után a csúcs jelzést követve egy óra múlva elértem a Gerecse-üdülőt,amely most is teli volt gyerekekkel,akikkel a toronynál is összefutottam egyébként.Lefotóztam az üdülőt és az egykor pecsételőhelyként is szolgáló őrház romjait is,ezt fogadjunk kevesen nézik meg,pedig csak pár száz méterre van a mai útvonaltól.
Éppen úgy mint aznapi fő célomat,a római-kori vörösmárványbányát a Pisznice oldalában...
A kéken szép úton értem le a műútig,mindenhol rengeteg medvehagyma...és akik szedték azok sem voltak kevesen.Balra fordulva az aszfalton mentem vagy két kilométert,a kéktúrás atlaszon is rajta van még a Pisznice hegy,meg a GPS is mutatta,azt viszont nem hogy melyik "gödör" is lehet a római márványbánya,így kezdtem tanácstalanná válni,az utolsó aszfalttal kezdődő szélesebb földúton elindultam felfelé,majd visszafordultam...mint később kiderül mindössze 150 méterrel a bánya előtt!! :-(
Ez úgy derült ki hogy szekérúton visszaindultam a kéktúra útvonala felé (itt-ott régi sárga sáv jel volt látható),majd egy elágazásnál összefutottam egy anyukával,és kislányával akik szintén ezt a bányát keresték,utánuk indulva a másik oldalról kezdtem megkerülni a Pisznicét,és több mint négy km után megtaláltam amit kerestem!
Itt jegyezném meg hogy bár közel van a Gerecse-hegység a fővároshoz,ennél a legeldugottabb nógrádi,borsodi vidékek is jobban vannak táblázva,jelezve!A gyönyörú római kori vörösmárványbányát semmi sem jelzi!
Itt kell befordulni a szekérútról:
gyönyörű,magával ragadó hely ez a szűk bánya,a képek nem is adják vissza milyen is valójában.Pár fokkal hűvösebb van bent,itt-ott csöpög a víz,de amúgy csend van,le is ültem pár percre csak úgy bámészkodni.
A Másfélmillióban sem véletlenül van benne ez a hely,érdemes megnézni,bár aki csak kéktúrázik mondjuk Mogyorósbányától Tardosig,annak nehezen fér bele,másfél-két órát elvesz az időből.Mi sem néztük meg két éve mikor ezt a szakaszt teljesítettük.
Visszamentem a jelzetlen szekérúton a kék jelzésig,majd felkapaszkodtam a Gerecse-üdülőig,ezek után pedig a mai kéken a Sandl-hárs érintésével visszagyalogoltam az autóig.
Nagyon szép nap volt ez,azt nem mondom hogy tereljük vissza a kéket a Gerecse tetejére,mert most már nincs akadálya,de szép útvonal az is, emellett a mai kék is, akinek van ideje járja be mindkettőt,és ne hagyja ki a pisznicei márványbányát sem!
Hát, ez tényleg vicces lenne! Viszont mindkettő kéktúra és itt főként a kék jel a fontos! :-)
Jó kérdés helyett jót várj - tartja a közmondás! A következő képet öt napja hétfőn készítettem egy többnapos túrám harmadik napján, amkor az OKT-t jártam. Kérdés: hol készült a felvétel? :-)
(Költői kérdés, rövidesen úgyis választ kaptok majd rá, mert nem ússzátok meg a túrabeszámolót! :-D)
A tájegységi térképpel is elvagyunk, de a keleti rész nagyon hasznos és könnyen kezelhető volt a kéktúra atlaszból, ezért szeretném majd beszerezni a nyugatit is.
Van valakinek ötlete, hogy hol tudnám beszerezni az Országos Kéktúra Atlasz (Írottkő-Hűvösvölgy) kiadványt? Sajnos ahol eddig kerestem, nem volt belőle készleten. Használt példány is érdekelne.
Kísértetiesen hasonlít a dolog arra, mikor a keleti rész atlaszát nem tudtam beszerezni boltban, nem értem, miért nincsen ezekből utánnyomás. Nincsen véletlenül infója valakinek, mikor lesz újabb kiadás?
ezek a szörnyetegek Perőcsény felől mentek fel a P+en az Aklok rétjénél pakolnak, és onnan le egészen az Altáróig basszák szét az utat. Az erdészt ismerem, állitolag 8 millióba kerül majd nekik hogy helyreállitsák. Az érem másik oldala, hogy a csóka szerint ha engedné a DINP hogy 2 murvás utat csináljanak a Nyugati gerinc nyugati oldalán, akkor azon tudnának fel-le mászkálni szálaló kitermeléssel, igy viszont a rengeteg csapadék miatt teszik tönkre az utat, és ők se tudnak semmilyen más járművel utána felmenni. Pl. egy esetleges túrázó baleseténél mentésre.
Jómagam mult héten a P+ -en szidtam őket sokáig, láttam és is ugyanezt a gépet. Amig nem fejezzük be a fakitermelést, és a fák felhasználását, addig ez lesz. Sajnos.
"Én meg mindkét alkalommal letértem arról az elenyésző ösvényről balra egy erősebbnek tűnő ösvényre, ami 50 m múlva vált rémálommá."
Mi is eljutottunk a semmibe vesző ösvény végéig, de aztán térkép és tájoló alapján navigáltunk tovább a domboldalban. Törtettünk keményen, meg persze kerülgettük is a kikerülhető facsoportokat, de próbáltuk tartani az irányt. Tudtuk, hogy a gerincen ki kell jutnunk az útra.
A kerékpártúrás hsz-eddel kapcsolatban annyit megjegyeznék, én már elég sok elrettentő dolgot olvastam Lyukóbányával, és az ottani teleppel kapcsolatban - még itt az indexes fórumokon is - de az a téma már nem ide való, a jelvényszerző túramozgalmakhoz... :-((
A szalamandra viszont már ismerős: azt én autóból láttam a Ménes-völgyi topiktúrára menet! :-))
Szombaton részt vettem a Börzsönyi forrástúra 44-es távján.
A túra második felében, nem sokkal a Vasedény-kulcsosház illetve katonásdit játszó cserkészek után a K+ jeleket követve egyszer csak egy kiteresedéshez értem. Egy istállóféle, a falához támasztva egy vagon széna (nem tudtam, csak éreztem hogy bent lovak vannak) mögötte egy másik épületféle, körben pedig rengeteg rakodásra váró fa.
Katalin-forrás, állt egy méretes sziklán. Hm, szép.
Kár, hogy a fél hegyoldalról le van termelve a fa.
Előveszem az itinert, hogy merre is tovább. Aszondja haladjak a kék jelzésen. Mi? Kék? Börzsönyi kék? Dehát azt már tavaly pünkösdkor tejesítettem, én ugyan erre a helyre nem emlékszem!
Nézem mégegyszer az itinert, haladjunk jobbra a kék jelzésen Bányapuszta felé. Ja, hogy ez itt a Bányapuszta utáni forrás! (tavaly ellenkező irányból érkeztem)
Már emlékszem, Bányapuszta nagyon tetszett, olyan volt ahogy átbuktam a gerincen mintha egy mesebeli világba érkeztem volna. És már erre a tisztásra is emlékszem, szép tiszta placc az erdő közepén, szélén a forrás.
Hát, nem így nézett ki akkor ahogy most!
Haladtam hát Bányapuszta felé. Előttem valami lánctalpas izé taposta keményre a talajt, olyan volt rajta menni mint a vasút nyomvonalán, mikor nem oda lépsz ahova akarsz, hanem tipegsz a talpfákon. De még jó hogy nincs sár, gondoltam.
Na, erre sem kellett sokáig várni.
Távolról jövő egyre erősödő morgást követően megjelent két útrongáló-gép. Félig beterített sárral, majd a szemem láttára tette járhatatlanná a kék jelzésű turistautat egy előre bejelentett rendezvény- illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park(!) kellős közepén.
A tettesek. Érdemes megnézni az útviszonyokat előttük..
Ez várt a szörnyetegek után
A csodás fekvésű bányapusztai erdészház
Még 2-3 óra múlva is fortyogott bennem a tehetetlen düh.
Én még ilyen pusztítást egyik környező országban sem láttam!
Pedig ott is vágják a fákat.
Csak ésszel.
Nem úgy nálunk. Itt mindent lehet! Persze nem mindenkinek, csak egyeseknek.
Ha én egy geoládát szeretnék telepíteni az erdészház melletti fa odvába, elhajtanak anyukámba, hogy szennyezem a környezetet. És mégis mit képzelek, egy nemzeti park közepén csak úgy letéregetünk a turistaútról a fához, széles csapát hagyva magunk után? A sziki rühőke élőhelyére nem is gondolunk?
De ha holnap valaki feltalálja, hogy atomtöltettel is lehet erdőt írtani, ezek bevetik a Börzsöny szívében is! Hiszen az erdőt ugyebár művelni kell..
Ugyanis nálunk mindent meg lehet magyarázni.
Az erdőtörvény xy bekezdése. Joguk van hozzá, ha később helyreállítják az utat. Hogy aztán az a később 1 év, 5 év, száz év, vagy sohanapja, az már nincs lefektetve.
És aki ezt a törvényt hozta, zsíros fizetése mellé még zsírosabb költségtérítést rakhatott zsebre.
Négy nappal a történtek után is még kicsit jön belőlem a demagógia, tudom, érzem, bocsánat, de ezen egyszerűen nem tudok túllépni!
Ez most afféle terápia volna. Bár egyelőre nem érzek semmit :-(
Ezt a hírt most találtam az MTSZ honlapján - és ez elsősorban a Kék Kört érinti:
"Óriási sikerről számolhatunk be, ugyanis az eddigi három nemzetközi turistaút helyett, hamarosan négy Európai Hosszútávú Turistaút vezet keresztül hazánkon."
Sajnos ezzel nem növekszik hazánkban az E-utak hossza:
"Az E8-as út az E3-al együtt Sátoraljaújhelynél lép Magyarország területére, ahol találkozik az E4-es úttal, majd az Alföldi Kéken halad tovább Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irányába. Az E8-as utat Csengersimánál kell átadnunk romániai partnereinknek."
Hej, a jó öreg dzsindzsás! Most, hogy pár éve elterelték onnan a kéket, szegényebb lett valamivel az OKT! :-)) Viszont kaptunk egy hasonlót a domb felsőpetényi oldalán!
Ez a kép még 2004-ben készült, amikor &son-nal megmásztuk a domboldalt. Akkor alaposan megkűzdöttünk az akáctüskékkel, és amikor felértünk a tetőre, ott álldigáltunk kilátástalanul! &son reménytelenül leült a földre, én minden különösebb bizodalom nélkül tovább törtettem még pár tucat lépést, és amikor már épp visszafordultam volna, hirtelen kiestem a gerincútra!
Ott csak azért nem tévedtünk el - ez volt az egyedüli szakasz, ahova embereket vittem magammal - mert nekem feltűnt, hogy ha a térképet követem, akkor a napnak a bal vállam mögött kellene lennie, mi meg szemben mentünk vele a gerincen... Volt vagy egy óra, mire meg erre rájöttünk és akkor már a bozótból sikerült kivenni azt a kis nyiladékot is, ami valójában a kéktúra útvonala...
Hogy ott hányszor hallottam azt, hogy "Ott vagyunk már?" ..... :DDDD
Na, most megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen a történelemben, akinek ilyen sikerült. Nekem múlt nyáron jött össze a mutatvány, én Zádorfalvára tértem vissza kicsit hamarabb a tervezettnél... :)
Az émelyítően édes piskótatekercsen rágódva sétálok ki Aggtelek házai közül, már csak egy fejvizezésre állok meg az utolsó kék kútnál. A faluból kiérve még egy jó ideig a betont koptatom, míg végül a jelzés jobbra elhagyja a műutat. Innentől a tisztásokkal és[...] Bővebben!Tovább »
Vologya és Nyikol -Rosztovból...sziasztok!:-))
nem értem...
na megnyugodtam,mi is tudunk fába vésni...:-)
az első kék jel
nem a második,sokadik
néha nem csak a régi jelek miatt volt Burok-völgy feelingem...
gyönyörű,magával ragadó hely ez a szűk bánya,a képek nem is adják vissza milyen is valójában.Pár fokkal hűvösebb van bent,itt-ott csöpög a víz,de amúgy csend van,le is ültem pár percre csak úgy bámészkodni.
