Vajon kiad-e majd az MTSZ különleges jelvényt az idei jubileumi kéktúra (OKT50) bejárás emlékére? Mert ha igen, akkor úgy időzíteném a saját második teljesítésem befejezését, hogy a zempléni részt velük járnám végig! Na, majd megkérdezem PV-t, úgyis be kéne mennem valamikor az új központba. De az MTSZ anyagi helyzetét ismerve ez a jelvény dolog nem túlságosan valószínü :-/
Tavaszi Széll!
Most legalább tudom, kivel udvariaskodtam versenyt, hogy ki pecsételhessen másodiknak! :-DD
A leírások majd jönnek a három napos Zirc - Bodajk túráról, de egyelőre még sem a képeket nem töltöttem le a gépről, sem a tracket a GPS-ről!
A Vaterán ismét feltűnt pár kéktúrás jelvény,kötőjellel kell beírni a keresőbe hogy "Kék-Túra" úgy dobja ki.Van egy "1938-1988" emléktúrás is,de az elég ramaty állapotban.
A hétvégén folytattuk a kéktúrát Bakonybél-Városlőd szakasszal,erről néhány kép:
Nyáj Városlőd felett a dombokon -ki bámul kit?
átkelés a Torna-patakon
a németbányai bélyegzőt valaki megragasztotta,most teljesen jó lenyomata volta bakonybéliek sokat tesznek a turizmusért,helyreállítottak egy ilyen kemencét is többek közt
egy kis tavasz a Vadszőlő panzió kertjében -a helyet csak ajánlani tudom,mind szállás,mind konyha téren nagyon elégedettek voltunk vele,kéktúrás bélyegzőhely is egyben.
Na,látod ilyenkor jön jól az én -szinte gátlástalan:-))- kommunikációs készségem,mert én akkor is megszólítom az illetőt amennyiben érdekel ,ha fordított az esély aránya!A múltkor a Téli Tihany túrán például ilyen módon ismerkedtem meg pár mondat erejéig a szintén topiktárs HEV-vel,aki amúgy már rég járt erre.Persze természetesen nem vagyunk egyformák...
99%-os valószínűséggel biztos voltam benne, hogy szombaton, a zirci vá. forgalmi irodában veled együtt bélyegeztem, de az a kutya 1% "Nem ő az!" elbizonytalanított. :-) És ha olvastam volna a fórumot, akkor ezt az 1 %-ot is elhallgattathattam volna.
Mint tudjátok már, nyáron én is végigmegyek az OKT-n a párommal együtt. Szokatlanul hamar elkezdtünk rá edzeni (lsd 3189), most itt a következő beszámoló:
Késve indultunk, Hűvösvölgyről csak negyed10 körül sikerült elindulni. Hamar feltűnt, hogy jó sáros túrának nézünk elébe... A Nagy-Hárs-hegyre a nagyzsák (sátor, hálózsák, sok ballaszt) ellenére is szokatlanul jó tempóban értünk fel. Kicsi vállpihenteés, szétnéztünk a kilátóban, aztán mentünk tovább. Hamarosan elkezdett a sár mennyisége növekedni, és nem csak ott, ahol az erdészek járművei jártak - szokatlanul sok és nagyméretű erdőírtást láttunk egyébként végig a túra folyamán. Csacsiréten fogyasztottuk el jól megérdemelt ebédünket, majd mentünk tobább. Sorrento előtt, ahol a jelzés felkapaszkodik a hegyoldalba, nagyon megörültünk a csökkenő sármenniységnek. A kis ösvényen így gyorsabban haladtunk. Sorrentónál a hideg szélben gyors kajálás, majd hogy meg ne fázzunk, gyorsan továbbmentünk. Néhány autóval is járható szakaszt kivéve kevés sárral találkoztunk az úton, ami kedvünket és teljesítőképességünket is növelte. Kb fél3-kor értük el a Csíki csárda épületét, majd továbbmentünk az iskoláig, hogy a teljes táv meglegyen. Vállpihentetés, térképnézés, aztán elindultunk a P+ megkeresésére (kevés volt a 20km, már otthon kiterveltük, hogy ráteszünk még egy kicsit). Többé-kevésbé magunktól meg is találtuk (térkép alapján követtem az utcákat, megszólítottunk egy fiatalembert, de akkor már láttuk az első jelzést, majd egy bácsit követtünk, aki megmutatta, nagyjából merre kell menni, ekkor megláttuk a következőt is), majd elindultunk a néhol bokáig érő sárban a Pilótaemlékmű felé. A jelzések kissé ritkák voltak, de a térkép segítségével és a kritikus pontokon megmaradt régi és újabb jelzések segítségével viszonylag egyszerűen követhető volt. Később elértük a P- jelzést, majd megtaláltuk a Skörút jelet is. Már éreztük a sárdagasztás hatásait, fáradtak voltunk, nehezen haladtunk, így Farkasrét helyett Csillebérc felé mentünk, amit rövid sárdagasztás után el is értünk 4 óra-fél5 tájban. Elnézést a sár minden második mondatban való szerepeltetéséért, de sajnos ez a túra leginkább arról szólt... Ennek ellenére nagyszerű túra volt, szép tájakkal, jó idővel (bár néha hideg szél fújt és fáztunk), és ismét bebizonyítottuk magunknak, hogy egész türhető formában vagyunk.
Kitöltöttem. A barlangos részhez odatehette volna, hogy: mindkét módon. Merthogy én is pl mindkét módon végigmentem a szakaszon (és barlangászom is). A vándorlásról meg nem tudtam semmit és nem is megyek el rá, elég a saját vándorlásom. De ha nem vigyázok, még szembejöhetnek.
Talán ide még nem írtam, de az MTSz honlapján elkezdtük összegyűjteni a bp-i központban megvásárolható kiadványok (köztük a túramozgalmak igazolófüzeteinek) listáját:
Ez a második bejárás része lesz... :-)) Ha ezt a részt teljesítem, akkor meglesz egyben az Írottkő - Mátraverebély táv. Akkor aztán nekiindulok majd keletnek és havonta egy-egy tájegységet gyűrök majd le. Aztán csak elérek majd Hollóházára! :-))
A harmadik teljesítés az egyelőre csak játék. Megvan a táv Bodajktól Visegrádig. Azért kezdtem bele, hogy GPS-sel járjam végig a teljes OKT-t, és a már elemeiben látott felmérést elvégezhessem. Tehát pótolnom kéne most egyelőre azokat a szakaszokat, amiket még a kütyü nélkül tettem meg a második bejáráson.
Én is nagyon örülök, de most megyek vissza pakolni, mert holnap reggel nekiindulok az itt az utóbbi időban már kissé lerágott csontnak tűnő Zirc-Bodajk OKT szakasznak! Azé' nem hiszem, hogy a fentebbi okok miatt megmenekülnétek a túraleírásaimtól... megkapjtok majd tőlem is! :-)
aha, nekem is föld alatti teljesítésem van.. :) és jól össze lehetett kötni utána egy felszíni továbbhaladással Szelcepuszta felé, ptt volt a szállás :)
Én Russa 2,7 2,8 és navitel 3.2.4 és 3.2.6 alatt már használtam PDA-n és PNA-n az mps és gdb verziókat. A gpx verzióban szerkesztettem, mert az easygps nevű progi ezt kezeli, és utána gpsmapedittel konvertáltam mps és gdb formátumokra is. Ha esetleg szükség lenne más formátumokra is akkor abban is tudok segíteni.
Ha valakinek - GPS-ben tuhu-ban jártas személynek - volna ideje-kedve ellenőrizni ezeket az állományokat és azt mondaná, hogy ez egy teljesen jó lista, akkor én szívem szerint feltenném az MTSz honlapjára is, a kéktúra túra kiírásához is. De mondom, szeretném ha valaki lektorálná előtte.
És persze csak akkor, ha stendhal69 Te is beleegyeznél az MTSz honlapon való közzétételbe.
Régebbi kéktúrafüzetekben az Aggtelek - Jósvafő távolságnál szerepel az, hogy "(felszínen)", illetve a térképvázlaton fel van tüntetve a Hosszú túra útvonala is.
Régóta kéktúrázom, de még sehol sem találtam egy teljes pecséthely koordinátákat tartalmazó gps-en használható fájlt. Ez nagyban könnyíti meg a tájékozódást az ilyen eszközt használók számára, ezért gondoltam megcsinálom.
Segítségemre voltak a fórumtagok leírásai, az openmaps-es térképek ill saját tapasztalatok.
A Kéktúra atlasz leírása alapján: "Aggteleken, a pénztár előtt választhatunk: vagy az ún, barlangi hosszú túrán, vagy a felszínen juthatunk Jósvafőre".
A múltkor már közreadtam az OKT gerecsei, pilisi, budai-hegységbeli és visegrádi-hegységi szakaszainak GPS alapú távolság- és szintadatait (31500). Most folytatom a sort a Vértessel. A táblázat alapjául szolgáló tracket egy Garmin eTrex Vista HCx GPS-szel készítem a túra során, lehetőség szerint a legpontosabban bejárva a jelzett utat.
A készítés elve:
Sajnos, a kéktúra igazolófüzet adatai sokszor nem egyértelműek, vagyis nem lehet tudni, hogy a távolságok tartalmazzák-e a pecsételőpontokhoz való letérést, avagy sem. Én különbontottam a kettőt: az első táblázatban csak a kék jelzés által bejárt útvonal szerepel, a másodikban csak a letérések. A letérésekről: az 50 méteresnél kisebb kitérőkkel nem foglalkoztam, csak a nagyobbakkal. (Pl. a szárligeti vasútállomáson a gyalogos felüljárótól kb. 40 méteres letérés a forgalmi iroda, vagy Pusztamaróton a bélyegző új helye kb. 30 méterre van a földúttól. De ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy a jelzések az út egyik oldalán vannak felfestve, de a másikon van pl. a pecsételőhely kocsmája.) A letérések csak a kéktúra útvonalától a pecsételőhelyig vezető út hosszát és szintjét mutatják, a visszautat nem!
A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) tájékoztatja az érintetteket, hogy a Vasedény kulcsosháznál és a Rózsakunyhónál található igazolómatricás dobozok febr. 12.-én(szombaton) feltöltésre kerültek.
Egyben felkérünk minden túrázót, aki a VASEDÉNY KULCSOSHÁZNÁL és a RÓZSAKUNYHÓNÁL a dobozt ÜRESEN vagy RONGÁLVA TALÁLJA, az kérjük JELEZZE felénk a: turamozgalom@bthe.hu címen!!! Köszönjük
A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) tájékoztatja az érintetteket, hogy a Hamuháznál, és a Bányapusztánál található "Börzsönyi-kék" igazolómatricás dobozok febr. 12.-én(szombat) feltöltésre kerültek.
Egyben felkérünk minden túrázót, aki a HAMUHÁZI és a BÁNYAPUSZTAI dobozt ÜRESEN vagy RONGÁLVA TALÁLJA, az kérjük JELEZZE felénk a: bkt@bthe.hu címen!!! Köszönjük
A túra teljesítése: történhet csoportosan, vagy egyénileg, hatéves kortól, állampolgárságra való tekintet nélkül, bármely irányban, bármilyen szakaszokra bontva, gyalog vagy sível (vegyesen is). A túra időpontja és időtartama nincs korlátozva.
Ez teljesül. :-)
A teljesítés igazolása: a résztvevőknek a Kéktúra teljesítését, valamennyi ellenőrző pont érintését, hitelt érdemlő módon igazolni kell.
Ha stemplizel az aggteleki és a jósvafői barlangbejáratoknál (amik amúgy is pecsételőhelyek), akkor ez is teljesül. :-)))
Viszont:
A túra útvonala: az e füzetben részletesen vázolt és jelölt pontokon áthaladó, a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza között 1128 km hosszúságban kék sávval jelzett Országos Kék turistaút.
Hát, szerintem itt bukik a mutatvány. Majd ha a barlangban fogják felfesteni a kék sáv jelzéseket Aggtelek és Jósvafő között , akkor lesz szabályos a teljesítés egy barlangi túra keretében.