Keresés

Részletes keresés

bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9520

Ismét találtam egy cikket, egy részletet ide teszek belőle. Erről beszéltam az előbb, amikor a kozmetikus, akihez elmentem, először elmondta, hogy nem szabad lenyírni géppel, de mikor látta, hogy nem bír vele, mégis e mellett döntött.

"A jelenlegi kutyakozmetikus-képzés egyik hiányossága, hogy a gyakorlat során nem jut elegendő idő megtanulni a hallgatóknak,hogyan kell ezt a szőrzettípust helyesen kezelni.Akadnak  azért puliban jártas kozmetikusok, éppen ezért fontosnak tartom felhívni a gazdák figyelmét arra, hogy a pulit a kozmetikusnál otthagyni igen helytelen.A bunda feltépése csak az állat nyugodtan fekvő helyzetében valósítható meg, ez pedig csak a gazda jelenlétében képzelhető el. A kétségbeesetten vergődő,/vagy állva kikötözött / puli bundáját nem lehet szakszerűen átdolgozni.

        Az újdonsült gazdának tehát érdemes az első néhány alkalommal szakértőhöz vinni a kutyát,így nemsokára már saját maga is boldogul a szőrkezeléssel.A felnőtt kutya bundája a továbbiakban otthon is könnyedén kezelhető.Fürdetni a körülményektől függően 3-6 havonta is lehet.A puli szőrét sosem keféljük,és nem fésüljük !

        Az ápolatlan, összetapadt bundát célszerű ollóval megrövidíteni, majd ujjnyi tincsekre feltépni vagy felvágni.Ehelyett a pulit kopaszra gépelni nem szabad.Abban az esetben,ha a gazda praktikusabbnak találja,választhatja az ún. „fajtajellegnek megfelelően  rövidített”frizurát, amely egy fiatal puli formájára való nyírást jelent.

        A pulinak a hiedelemmel ellentétben nincs elviselhetetlen melege a nagy bundában,hiszen az,ha megfelelően fel van tépve, kiváló hőszigetelőként működik,akár a juhászon a suba.Éppen ezért a pulit kánikulában sem szabad lenyírni."

bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9519

Mégegyszer, mert nagyon kicsi lett a betűméret:

Zsinórozás:
Ezt a műveletet, Magyar kutyafajtákon szokta a kutyakozmetikus elvégezni: Puli, Komondor. A vastagon összecsomósodott szőrt vékony zsinórszerűre szét kell tépni. Sokan rasztának hívják, de ez nem az. Semmilyen szerszámot nem kell használni, csak ha nagyon makacs a csomó, ollóval meg kell indítani. Ezen Magyar kutyafajták szőrei között is van különböző módon csomósodó, amit a kutyakozmetikus szakszerűen el tud látni. Van amely csomósodik, nagy gumókba áll össze a kutyus testén, ezzel nagyon nehéz dolga van a kutyakozmetikusnak, mert nem lehet széttépni. Az ilyen szőrt először sajnos le kell a kutyakozmetikusnak géppel nyírnia, és utána 2-3 havonta rendszeresen, ahogy nő a szőr, a kutyakozmetikusnak be kell indítani a zsinórosodási foyamatot. Ha rendszeresen ápoltatja utána kutyakozmetikussal, akkor többet nem kell lenyírni. Otthon ha lehet az ilyen tipusú szőrt ne kezdje el lenyírni, mert ez a bőrétől kezd összeállni és könnyen bele lehet nyírni a kutyába is. Ezt mindíg bízza kutyakozmetikusára!
 
Van a félig nyitott szőr, amelynél a kutya orrától-derékig nyitott a szőr, és onnan hátrafelé szép zsinórosra tudja a kutyakozmetikus tépni. Eleinte ennek a típusu szőrnek is csomós az állaga, de nem áll össze úgy mint a csomósodásra hajlamos, hanem vastagabb zsinórokba rendeződik, amit a kutyakozmetikusnak könnyebb vékonyítania tépéssel.

 Végül létezik a kutya egész testén szép zsinóros szőr, ami eleinte vastagabb raszta szerű zsinórokba áll össze, amit a kutyakozmetikus rendszeres tépés mellett, egyre vékonyítani tud, míg el nem éri, hogy minden zsinór külön-külön álljon. Miután ezt elérte, akkor mint már említettem, 2-3 havonta kell kutyakozmetikushoz vinni, ez az időintervallum a szőr típusátol függ. Az ilyen szőrtipusu kutyákat nem szabad fésülni, mert meggátolja a zsinórosodást, és kifésüljük azt a zsíranyagot amitől összeáll a szőr. Fűrdetni elég 3-6 havonta, ez függ a tartástól is, (lakás vagy kert). Ebben a kérdésben is kérje ki kutyakozmetikusa véleményét és segítségét! 

bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9518

Köszönöm szépen.

Közben ezt találtam, hátha másnak is hasznos:

Előzmény: ULAIVA (9515)
porondmester Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9517

Igen, de a bőr közelébe érve csak nagyon óvatosan, nehogy megtépd/beszakítsd a bőrét!

Remélhetőleg ezt mindenki tudja, aki nekilát egy ilyen műveletnek...

Előzmény: ULAIVA (9515)
porondmester Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9516

Nyírni mindig csak a legvégső esetben szabad!

Sajnos csak nagyon kevés kozmetikus vállal pulit és komondort, mert ezekkel sokat kell dolgozni!

Szegény kozmetikusok...

Viszont ha 1x rendbe van rakva, akkor utána csak szinten kell tartani!

Előzmény: bububorzas (9512)
ULAIVA Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9515

De úgy kell. A bőr felé tépjük fel a tincseket.

Előzmény: bububorzas (9514)
bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9514
bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9513

Még azt szeretném megkérdezni, hogy miért a bőrtől kifelé tépjük és nem fordítva?

bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9512

Köszönöm Nyuszikusz és neked is Madar86!

Igen egy jó kozmetikus biztosan segít. Mikor tavaly elvittük, mi csak le szerettük volna nyírni a bundáját egy kicsit, hogy utána jobban tudjuk mi is kezelni.

A kozmetikus megpróbált neki látni, de nem jött neki össze. Azt mondta inkább nyírjuk le géppel. Pedig előtte még ő is azt mondta, hogy nem jó géppel nyírni!!!

Miután megtapogatta a szőrét, már más volt a felállás, így géppel vágta le, de nyírás közben elmesélte, hogy vittek hozzá egy olyan kutyát, akit már egyik kozmetikus sem válalt, mert szinte egy gubancba volt a szőre, ő egy fél napig dolgozott rajta és teljesen rendbe tette, de addigra tönkre ment az összes keze, kisebesedett...

Nyílván ez pénzbe is sokba kerül. De a géppel nyírás is sokáig tartott, szerintem ennyi erővel ha "csak igazgatja" annyi ideig, ameddig nyírta, akkor is jóval szebb lett volna...

Előzmény: nyuszikusz (9509)
nyuszikusz Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9511

ja, értem. tehát a projekt az, hogy amiért mókát és kacagást ad a 2 kutya papucs-játéka, ezért a lányod 2hetente új mamuszt kap? :)

nem visznek be sok koszt? Milyen aproóból szoktátok beengedni őket?

Előzmény: balu1977 (9510)
balu1977 Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9510

Lányom papucsa...... Ha bejönnek, megvannak érte veszve....:))))

Előzmény: nyuszikusz (9508)
nyuszikusz Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9509

azért nem szabad egy ujjnyinál vékonyabbra tépni, mert egy jó ideig még zsugorodni, töppedni fog a tincs. Mi így jártunk, hogy túl vékonyra szedtem (mert okosabb vagyok, mint a szakcikk írók :)))) és sok-sok tincs emiatt leszakadt. Azóta már többször volt tincsesítve a jószág, azaz ahol túl vékonynak ítéltem meg a jelenlegi tincset, ott hagytam hozzánőni másikat is, és ezáltal vastagabb lett. Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy van több olyan tincs, aminek 2, vagy 3 tincs a végződése. Remélem érthető. :)

felvághatod ollóval a túl vastag tincset találsz, de nem szabad a bőréig vágni, mert a bőr felől kell kifelé tépni a tincset, de ez összeállt szőrnél elég nehézkes. Gondolom emiatt kell kívűlről ollóval rásegíteni.  

Ha az én véleményem érdekel, elképzelhető, hogy praktikusabb lenne elvinned egy kozmetikushoz, aki amellett, hogy rendbe teszi a pulid, meg is tanít a szőrápolásra. Sokkal könnyebb a rendbetett szőrt karban tartani.

amit anno én olvastam, hogy magunk alakítjuk ki a köntös típusát, a tincsek vastagsága által. hagyhatod vastagabbra és vékony kis zsinórokat is kialakíthatsz. Ehhez egy szakértő nyilván jobban hozzá tud szólni. :)

Előzmény: bububorzas (9504)
nyuszikusz Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9508

áááá, szőnyegek... :DDDD cukik. mi a játék?

Előzmény: balu1977 (9506)
madar86 Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9507

Nem olyan nehéz tépni,bár van ahol erő kell hozzá vagy olló azt azért nem szeretem mert meg szúrhatja. Élősszőr is tudni kell,hogy zsinóros vagy szalagos. Először tépkedd fel majd fürdesd meg gyerek kádban kutyus samponnal ha kell 3-4 szer is.Azt,hogy mikor váltja a szőrét meg észre fogad venni.Három kutyusunk van a feketének szinte szedni se kellet szinte úgy állt össze ahogy kell.Bicska tavasszal lesz egyéves és már a hátán a farkánál elkezdett össze állni a szőre.Minden fürdetés után újra össze áll valamennyire a szőre és szárítás közben meg kell tépkedni.CSAK VÉGSŐ ESETBEN NYÍRD MEG

Előzmény: bububorzas (9504)
balu1977 Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9506

somesz85 Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9505

Szerintem, ha nagyon rossz állapotban van a kutya szőre, akkor le lehet nyírni teljesen, 1-1,5 év alatt megnő rendesen, és ha jól van ápolva, akkor nagyon szép lehet majd a szőre.

A nagy szőr nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem szellőzik a kutya bőre, ha rendesen "tépve" van a szőr, akkor kiváóan szellőzik.

Én azt tanácsolom, hogy vidd el olyan kutyakozmetikushoz, aki ért is a pulikhoz, és figyeld meg hogy csinálja. Azután már Te is fogod tudni, hogy kell ;)

Előzmény: bububorzas (9504)
bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9504

Bocsi ha fárasztó vagyok, de nem értem.

"A felnőtt Pulik ápolása

A Pulik 8-10 hónapos korukra kezdik elhagyni a kölyök szőrüket, bundájuk tömörebb lesz. Lassan kezd kialakulni a szerkezetes szőrzet, mely hosszában hasad. Így feltépve alakítjuk ki a zsinóros, vagy szalagos szőrköntöst. A tépéssel haladjunk sorban, elölről hátra, vagy fordítva. A tincseket ne szedjük ujjnyi vastagságnál vékonyabbra, mert könnyen leszakadhatnak."

Amit az előbb feltettem videót, nos ott nekem úgy tűnik, hogy vékonyabbak a tincsek egy ujjnyinál. Sőt az összes zsínórosat, amit láttam, én vékonyabbnak látom egy ujjnyinál. Lehet, hogy rossz a szemem, már magam sem tudom:)))

Azt írják, hogy feltépve alakítjuk ki a zsínóros vagy szalagos szőrköntöst.

A neten keresgettem. Egyik helyen azt írják, hogy szőrfüggő, tehát a szülőktől örökölt szőr dönti el, hogy szalagos vagy zsínóros szőre lesz.

A másik helyen pedig azt írják, hogy a "szalagokat" kell feltépni, hogy "zsínóros" legyen.

Most akkor hogyan van ez?

Minél többet olvasok róla, annál jobban elbizonytalanodom, ugyanis teljesen megoszlik a vélemény, hogy nyírjuk-e vagy sem. Mert igenis szellőzni kell a bőrének, mert befüllik... Viszont a puli azért puli, mert így alakította a természet, ekkora szőrpamaccsal..., és csak rendezgetni kell a szőrét, és ápolni, de nyírni nem. Na mindegy csak hangosan gondolkoztam. 

bububorzas Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9503

Köszi! Mindjárt elolvasom a cikket, csak éppen találtam egy videót, gondoltam felteszem ide.

Én ezt így biztos nem tudnám megcsinálni, simán kézzel, mikor az enyémnek némelyik tincsét meg sem tudom kezdeni, ott csak az olló segít, sajnos:)))

http://www.gazdiklub.hu/page/300/art/554/cat/108/akt/30/html/puli-szorenek-apolasa.html

Előzmény: somesz85 (9502)
somesz85 Creative Commons License 2011.02.06 0 0 9502

Szia!

A mi oldalunkon is van egy részletes leírás: puli ápolás

Azt hiszem az egyik előbb linkelt oldalon is hasonló cikk van fent, mivel ugyanaz a cikk szerzője, szóval nagyon érti a dolgát. Szerintem írj neki, vagy hícd fel nyugodtan!

Előzmény: bububorzas (9501)
bububorzas Creative Commons License 2011.02.05 0 0 9501

Szia Nyuszikusz!

Köszönöm ezt a részletes leírtást, és a linkeket is.

Előzmény: nyuszikusz (9500)
nyuszikusz Creative Commons License 2011.02.05 0 0 9500

http://www.puli.hu/kozmetika.html

http://kutyakozmetika.mobi/index.php?option=com_content&view=article&id=51:puli-komondor-kozmetikazasa&catid=1:friss-hirek&Itemid=50

de még a különböző keresőszavakkal is sok infot találhatsz.

pl:

puli szőrápolás

puli ápolása

puli bunda

stb.

ma el kellett mennem egy partnerünkhöz a házához. Egy fehér puli nézett ki a kerítésen. Hamar megvolt a közös hang a gazdival és a kutyesszal. :))))

nyuszikusz Creative Commons License 2011.02.05 0 0 9499

A Puli kozmetikája kezdőknek

A kutyakozmetika feladata a kutyák szakszeru tisztántartása, ápolása, valamint a kiállításokon versenyzo kutyák szorzetének a fajtajelleget hangsúlyozó (kisebb anatómiai hibákat kendozo) nyírása, trimmelése, fésülése.

A kutyák ápolását célszeru asztalon végezni, ehhez a puli is hozzászoktatható. Nagyon fontos, hogy e tevékenységünket az állat meghitt, kellemes, megszokott élményként tapasztalja meg. A fiatal kutyát türelemmel, dicsérettel szoktassuk hozzá.

Amennyiben kutyakozmetikába visszük, az elso néhány alkalommal feltétlenül maradjunk ott vele. Tisztességes kozmetikus ez elol nem fog elzárkózni.

Kölyök puli

Az o bundájukkal egy ideig nincs sok tennivalónk, mint közelítoleg tisztán tartani. Ha nem, muszáj, ne fürdessük. Kapjon jó minoségu ételt, ne legyen bolhás, bélférges.

A fiatal puli bundájának elso "megszedése"

Az örökölt szorminoségtol függoen 6-10 hónapos korban kerülhet rá sor. Láthatjuk, ha a pehelyszálak már "beszotték" a spirális vagy hullámos fedoszoröket, és a kölyökszorzetnél sprodebb, szerkezetes szorzet kezd kialakulni.

Ez a szorzet-szerkezet hosszában hasad, mint a vászon- ezt a tulajdonságát használva alakítjuk ki az igen tetszetos zsinóros vagy szalagos szorköntöst.

Asztalon, a kutyát oldalára fektetve lehet szépen megdolgozni a pulit.
A tépéssel haladjunk sorban, pl. az orrától a farka felé, vagy a lábvégektol a gerinc vonala felé.

Vegyük figyelembe a tincsek természet adta vastagságát, de ne szedjük hüvelykujjnyinál vékonyabbra, mert késobb majd összetömörödnek, összesodródnak.

A fejen és a lábakon gyakran eleve vékonyabb tincsek képzodnek, ezeket semmiképp ne felezzük tovább. Kezünket folyamatosan vizezhetjük, így a kihullott pehelyszálakat könnyebben összegyujthetjük.

! A fülkagyló bore nagyon könnyen beszakadhat! Itt a szorzet több pehelyszálat tartalmaz, nehezen hasad. Ezért a fül szorzetének feltépéséhez használjunk ollót, és a bortol kifelé tépjük vagy vágjuk fel a szorzetet.

A gerinc vonalán a martájéktól a kereszttájékig választékot alakítunk ki, hogy a hátvonal jól látható legyen.

Ezután elvégezzük az általános ápolást. Általános ápolásA szemek tisztántartása

Langyos vízzel megnedvesített vattapamacssal vagy mull-lappal kitöröljük a szemzugokat. Ha hurutos (fehér illetve sárga) váladékot tapasztalunk, forduljunk orvoshoz.

A külso hallójárat ápolása

A külso hallójáratban növo szorszálakat rendszeresen el kell távolítani. Hogy milyen gyakran, az a kutya szorminoségétol függ, - vagyis, amikor a benott szor a természetes szellozést-, tisztulást már akadályozza.

! A hallójárat szortelenítése kellemetlen az állatnak! Türelmetlen, eroszakos, durva bánásmód örökre megnehezíti az ápolás feladatát. Ha többször kíméletesen próbálkozunk, elérhetjük, hogy idovel elturje ezt a muveletet.

A fülkagylót kissé fel- és hátrahúzva hüvelyk- és mutatóujjunkkal benyúlunk a hallójáratba, és kis részletekben kitépdessük a pehelyszálakat.

Használhatunk ehhez a muvelethez tompa végu érfogó csipeszt is, de ekkor egy másik személynek biztonságosan rögzítenie kell a kutya fejét, nehogy balesetet okozzunk.

A hallójáratot ki is kell törölnünk. Ujjunkra borított mull-lapra fültisztító szert cseppentünk (pl. OTIFREE, SPECICARE) és óvatosan kitisztítjuk a hallójáratot, valamint a fülkagyló kis kanyarulatait. Érfogó csipeszbe fogatott vattagombócot is használhatunk, ha a kutyát rögzíti valaki.

Ha nagyobb mennyiségu barna váladékot észlelünk és /vagy a kutya vakarja a fülét / forduljunk orvoshoz.

Az arcorri rész ápolása

A puli etetésénél kerüljük a híg eleséget. Az o szájuk körüli szorzetet csak áztatással lehet rendesen kimosni, ez pedig nap, mint nap nem megy, és a kutya sem turi.

Az ajkak közé belógó szorzetet rövidítsük meg. Az orrtükrön túlnyúló tincseket körben igazítsuk le.

A végbélnyílás és a nemi szervek ápolása.

Ezeken a testtájakon a szorzetet tartsuk rövidre nyírva. A végbél körüli ("buz") mirigyek tartalmát idonként ki kell üríteni. Ezt a muveletet kozmetikus vagy állatorvos szakszeruen elvégzi, tolük a gazda meg is tanulhatja.

A mancsok ápolása

A talp és ujjpárnákon túlnott szort ollóval nyírjuk le, az ujjak szorzetét pedig a karmokig meghagyva igazítsuk kerekre.

A karmok rövidítésére is szükség lehet, ha azok a talajon nem kopnak megfeleloen.

! A karmok belsejében erek és idegek találhatók, ezért a karomvágást csak gyakorlott személy végezze, megfelelo karomvágó eszközzel!

A kiszáradt, berepedezett ujj és talppárnákat szilikonos kézkrémmel, vagy kutyáknak készült tappancskrémmel ápolhatjuk.

Fürdetés

A fürdetés gyakoriságának kérdésében több körülményt is figyelembe kell vennünk, pl.:

-milyen talajon jár a kutya

-bejár-e a lakásba? (ágyba is?)

-kiállításra készül-e?

-tüzelt, ellett hasmenése volt, stb.?

Elmondhatjuk, hogy akkor kell fürdetni, amikor "ráfér" ennek megítélése a gazda feladata.

Fürdetés elott az ápolatlan bundát feltépjük, a növényeket kiszedjük belole, és a végbélkörüli mirigyeket kiürítjük. A pulit hatékonyan úgy fürdetjük, hogy nagy mennyiségu (nyakáig éro) samponos állóvizet készítünk, és abba ot beáztatjuk. Az áztatást megismételhetjük, ha szükséges. Ebbol, ha kivettük, hígított samponnal külön is megdolgozzuk a szennyezettebb testtájakat. Általában ilyen a pofák, a fülkagylók alatti tájék, a mellkas szorzete, a végbélnyílás és a nemi szervek tájéka, ill. a mancsok.

!a fiatal puli alakuló tincseit nem szabad a fürdetésnél szétdörzsölni!

Végül a kutyát igen alaposan lezuhanyozzuk.

Versenyszezonon kívül ill. Télen én balzsamot is használok a pulikra, mert a gyakori és eros samponozás hatását ellensúlyozza.

Alapos bedolgozás után a balzsamot elöblítem.

Kiállítás elotti fürdetésnél hígított sörös öblítéssel kívánatos szorkondíciót érhetünk el.

Piszkos, faggyús szorzetre WU-2-t, enyhén szennyezettre sima gyógynövényes sampont, kölyökre babasampont használok. A balzsamok közül a Swarzkopf Golfokat tartom alkalmasnak.

Ha befejeztük a fürdetést, akkor felülrol lefelé és körbe-körbe kicsavargatjuk a szorzetet. Törülközore fektetjük a pulit, és még sok száraz törülközovel csokronként kinyomkodjuk a vizet. Közben mehet mellette a hajszárító. Egy teljes szorben lévo felnott kutyánál 24 óra alatt többször is neki kell veselkedni a szárításnak. Természetesen a nyári meleg idot kivéve nem engedhetjük ki vizesen a lakásból a nedves szorzetu állatot.

Fürdetés után következhet a karomvágás, a mancsok, talppárnák rendbetétele.

Félszárazon vagy szárítás után ismét átszedjük a szorzetet Több napra is szükség, lehet, mire a nagy bunda visszanyeri eredeti tartását, erre kiállítás elott gondolni kell!

Parazitairtós fürdore (Neostomosan, Neocidol) csak elhanyagolt, bolhás kutya esetében lehet szükség, ezt a samponos mosás után vigyük fel és hagyjuk is ezzel megszáradni.

Az összenemezesedett, Gubancos puli bundájának rendbe hozása, fajtajellegnek megfelelo rövidítés.

Ez esetben szükségünk van egy jó eros és éles egyenes, rövid pengéju, hegyes ollóra. Felmérjük, hogy kb. milyen hosszú szorzetet, hagyhatunk meg, ami még feltépheto. Lehet, hogy ez csak 2 cm, de még az is jobb, mint a géppel való lekoppasztás. A kutyának élettani szempontból is szükség van a szortakarójára, ezért csak rendkívüli esetben indokolt a teljes lenyírása.

Az összetapadt szorzetet lapokra bontjuk, a lapokat ollóval lerövidítjük, majd a bortol kifelé és visszafelé feltépjük, a kihulló pehelyszálakat eltávolítjuk.

Ott, ahol a lerövidített szorzet sem hasad, ollóval felvágjuk.

A puli fajtajellegnek megfelelo rövidítése szerint a szemeket eltakarja a fej szorzete!

Általános ápolás, fürdetés és szárítás után a fej szorzetét kerekdedre a test és a lábak szorzetét hengeresre igazítjuk ollóval. Összességében egy fiatal puli formáját alakítjuk ki.

Tartási körülmények, táplálás

Ahhoz, hogy a pulikölyök örökletes szorminosége (és egyéb testi- lelki tulajdonságai) valóra válhasson, megfelelo takarmányozásra és tartási körülményekre van szüksége.

•  A kutya a húsevok rendjébe tartozó állat. Kutyának való eledelt kapjon. Kaphatóak nagyon jó bor és szortápláló táplálék-kiegészíto készítmények, érdemes használnunk.

•  Rendszeresen kezeljük külso és belso paraziták ellen. Bolhák irtására a puli számára legalkalmasabb a ?spot-on? készítmények, pl. Frontline, Ex-spot, Advantage. Féreghajtót az állatorvos ad.

•  A szemeket, a hallójáratokat és a végbélkörüli mirigyeket ápolni kell!

•  A puli élohelyét tisztán kell tartanunk, a kertbol a gyomnövényeket ki kell irtanunk (pl. bogáncsot, muhar, toklász.)

Előzmény: bububorzas (9494)
somesz85 Creative Commons License 2011.02.05 0 0 9498

Sziasztok!

Feltöltötte két hasznos cikket az oldalra.

Az elsőben - a Magyar Állatorvosi Kamara hozzájárulásával - elolvasható, hogy milyen okmányok szükségesek ahhoz, ha a pulinkkal - vagy bármilyen más kutyával - külföldre szeretnénk utazni: puli külföldi utazása

A másik inkább érdekesség, melyben elolvasható, a pulit nemzeti kincsé nyílvánító országgyűlési határozat: puli nemzeti kincs

Remélem hasznosak lesznek! :-)

madar86 Creative Commons License 2011.02.04 0 0 9497

madar86 Creative Commons License 2011.02.04 0 0 9496

három kutyusból egy bírja egy kicsit a szedést tényleg könnyen kijön csak nem áll meg egy kicsi időre sem :(

Előzmény: qkszi (9495)
qkszi Creative Commons License 2011.02.03 0 0 9495

Na szóval, addig nincs is baj, amig a kutyus füle be nem gyullad, de ha igen akkor lehet gyógyítani, na ezért kell a fülkagylóból kiszedni a szőrt, nem az egész füléről, csak a hallójáratnál lévőket. Ha negnézitek, akkor látjátok, hogy ha nincs kitépve akkor összeáll a ször a fülzsírtól, ezért kell tépni, egyébként a kutyának nem fáj csak kellemetlen, mert csiklandozza, ha piszkáljuk a szőrt.

bububorzas Creative Commons License 2011.02.03 0 0 9494

Tennél ide egy pár linket ezzel a tincstépkedés fortélyaival kapcsolatban?

Nekem vannak olyan tincsek, amit nem sikerül kettészednem sima kézzel. Olyankor azért felszabad vágni ugye?

Nekem a zsínóros szőr tetszik. Azt hogyan lehet kivitelezni? Vagy az függ a puli szőrétől ugye?

Aki jártas ebben, légyszi segítsen.

Előzmény: nyuszikusz (9478)
bububorzas Creative Commons License 2011.02.03 0 0 9493

Ezeket a sorokat olvasva én is elérzékenyültem. Mennyire hálásak tudnak lenni, minden apróságért és mennyire ránk vannak utalva. Nekem is eszembe jutott valaki a soraid által.

Előzmény: kopiteki (9491)
polikriszta Creative Commons License 2011.02.03 0 0 9492

Most hogy mondod, a Benci elődjének sem szedtük ki soha a füléből a szőrt, mégis megélt 13 és fél évet, soha semmi baja nem volt!! (R.I.P.)

kopiteki Creative Commons License 2011.02.03 0 0 9491

Olvasgatom a témát. Fura, mert mi soha nem tépkedtük a fülét. Hozzáteszem 70-es évekről beszélünk. Természetesen ha toklász, vagy valami szúrós dolog belement vagy a bundijába, rögtön jelzett, és kiszedtem belőle, hálásan türte, még a fejét is odafordította. Édespofám... Hogy szerettem. Most kicsit elérzékenyültem, bocsánat...

Szóval olyan érzésem van, kicsit ez is túl van lihegve, mint annyi minden. Az ég egy adta világon semmi baja nem volt soha. Talán egy vagy két télen néha köhögött, akkor kapott meleg levest, aztán megvárta míg kihül, és aztán ette meg. Évente jött ki hozzá a doki, megvizsgálta, megkapta az oltásait, de egészséges volt.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!