Keresés

Részletes keresés

hörpölin Creative Commons License 2011.01.23 0 0 31785

2011. január 22.
Jósvafő – Szögliget
(korábbi OKT nyomvonal)

 

A csapat gondolom, nagyjából csak most indult a második napi túrára, de mivel én még tegnap hazajöttem, úgy gondoltam, megírom az első napi túrabeszámolót, amit a többiek még kiegészíthetnek, ha akarják.

 

Szóval pénteken már a nagy hátizsákommal mentem munkába, aztán miután leléptem onnan, rövid bevásárlást követően találkoztam Remélemilyennicknincs-csel, aki levitt kocsival Jósvafőre. Nyolc felé érkeztünk meg, előttünk nem sokkal ért oda a csapat zöme, akik már elfoglalták a szállást. Alig pakoltam le, már el is készült a vacsora (hurka, sült kolbász, csirke sütve, krumplival) és rövid úton el is pusztítottuk, Lükepékék ebének csak a csontok maradtak! :-)

 

Vacsi után nem sokat maradtunk fenn, tizenegy után már el is vackolódtunk, hogy aztán szombat reggel fél hat felé kezdjen el ébredezni a csapat. Reggel hét után pár perccel vágtunk neki az útnak, miután hiába vártuk Visztulát és jzp2107-et, de sajnos nem jöttek! :-(

 

Elég csípős volt a reggel, nem mértem hőfokot, de miután a lehelletem ráfagyott a bajszomra, konstatáltam, hogy mínusz hét foknál biztos hidegebb lehet, mert ez a jelenség csak ilyen hőmérsékleteknél szokott fellépni. Nem is fényképeztem a túra első fél órájában, mert nem akartam elővenni a mellső lábaimat a jó meleg kesztyűimből!

 

Jósvafőt észak felé hagytuk el, végigmentünk a Tohonya-patak kis szurdokán, és elértük a mezőket. Itt tért el utunktól a kék sáv jelzés jelenlegi útvonala, meredeken kikapaszkodva jobb felé a völgyből. Mi folytattuk az utunkat a völgy rétjén, aztán egy villanypásztor drótját kiakasztva beléptünk a fokozottan védett területre. Szép és kellemes séta kezdődött a Lófej-völgyben, valamivel több, mint egy órai menettel értük el a Lófej-forrást. Itt tartottuk az első pihenőnket.

 

A forrás után meredeken kikapaszkodtunk a völgyből, itt sok helyen ösvény hiányában a kék jelzésekre voltunk utalva, sokszor fától fáig haladva követtük azokat! Egyébként az egész útra jellemző volt a jó jelzettség, ugyanis kitűnően látható volt a fákon a háromféle jelzés: a szürkével lefestett, de a festékréteg alatt még látható kék, a le nem festett kopott fajta, és a főképp a sziklákra festett, jellemzően teljesen újnak tűnő jelzések!

 

Néha meredekké váló kaptatón értünk fel a fennsíkra, egy dzsindzsás szakaszon átvágva (itt a csapat egyemberként kereste a jelzéseket) végre földutat értünk. Egy második pihenő után ereszkedtünk le a dombokról a Ménes-völgy mezejére. Elég jól álltunk idővel, még alig múlt tíz óra, így a csapat egy kitérő mellett döntött: meglátogattuk Mogyorós-kút forrását is! Itt aztán adta magát, hogy menjünk el a már szinte csak köpésnyire lévő magyar-szlovák határra! Felkaptattunk hát a határnyiladékig, néhányan emlékképeket csináltak a határköveknél. Itt értük el GPS-em szerint utunk legmagasabb pontját is 557 m magasan.

 

Másik úton haladva visszaereszkedtünk a Mogyorós-kúthoz, aztán nekiindultunk a Ménes-völgynek! A rétek után egy darabig a Ménes-patak jobb oldalán haladtunk a keréknyomokon, de aztán visszatértünk a baloldalon futó földútra. Fél tizenkettőkor megálltunk ebédelni egy útszéli farakásnál, aztán már kényelmes sétával értük el a monoton lejtő utunkon a Patkós-völgyben a Szelcepuszta felől érkező kék és piros sáv jelzéseket.

 

Újra rátértünk hát a kéktúra jelenlegi útvonalára, de aztán ott, ahol a kék jelzés kikapaszkodik a Ménes-völgyből, a társaság két részre vált: a nagyobbik csapat a kék jelzésen folytatva az útját elment még Derenkre, néhányan rövidítettünk és a völgyben maradva ott folytattuk az utunkat. Rövid séta után értük el a tavat a Hideg-kút mellett, itt megálltunk néhány percre geoládázni és pihenni.

 

Továbbindulva nemsokára feltűnt előttünk a Szád-vár a meredek hegytetőn, aztán elhaladtunk a csendes Szalamandra-ház mellett is. Innen már gyorsan elértük Szögligetet, egy kicsit nézelődtünk a faluban, aztán beültünk a helyi kocsmahivatalba, hogy megvárjuk a negyven perc múlva induló buszt. Nagyjából húsz perccel utánunk érkeztek meg a többiek, aztán már közösen mentünk vissza a buszfordulóhoz.

 

Négy óra körül érkeztünk meg Jósvafőre, itt még volt tíz percem, hogy elérjem a Budapestre visszainduló távolsági járatot. Így aztán gyorsan elbúcsúztam a többiektől és a szálláson hagyott motyóm felkapva (sietségemet tekintetbe véve még elsőbbséget is kaptam a WC-n! :-D) röptében elcsíptem a buszt! Négy óra alatt értem fel vele a Stadionokhoz, ami nem is rossz eredmény azt figyelembe véve, hogy egészen Bátonyterenyéig mellékutakon haladtunk több tucatnyi kis falut érintve, valamint Ózdon és a 21-esen egy pihenőnél is álltunk vagy kétszer tíz percet!

 

Ennyi volt tehát a topiktúra első napja, ahol 15 fő (és egy kutya) alkotta a csapatot!

 

Végül egy pár kép, csak úgy ízelítőnek:

 

 A Lófej-völgyben

 

 Kopott jelzés a patakparton

 

 Pihenő a Lófej-forrásnál

 

 Meredek kapastkodó a Lófej-völgy oldalában

 

 Végre elértük a fennsíkot!

 

 Egy újabb pihenő

 

 A határnyiladékban

 

 A Ménes-völgy földútján

 

 Előttünk a Szád-vár

 

Jesper Olsen Creative Commons License 2011.01.22 0 0 31784

Erre nem kértem (és így nem is kaptam) felhatalmazást. De magán e-mail-ben szerintem el tudom küldeni annak, akit érdekel. Szerintem így fair.

Előzmény: efemm (31783)
efemm Creative Commons License 2011.01.22 0 0 31783

Mi lenne, ha bemásolnád ide is? :)

Előzmény: Jesper Olsen (31782)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.01.22 0 0 31782

Köszönöm a tippet. Már válaszolt is Fabók Julianna és így tudom az új listát. Nagyon érdekes mozgalomnak ígérkezik!

Előzmény: efemm (31781)
efemm Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31781

A kiírásában benne van a szervező (Vasas SC, dr. Fabók Julianna) elérhetősége (email és telefon is), kérdezd meg tőle. Ha jól tudom új mozgalom, másoknak se lehet túl sok információjuk róla.

Előzmény: Jesper Olsen (31780)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31780

Nem hallott-e valaki a "További templomromok Magyarországon" túramozgalomról. Engem a benne 'részt vevő' 41 templomrom listája érdekelne. A neten nem találtam róla semmi használhatót, csak a kiírás szövegét lista nélkül...

nagypapi Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31779

Kedves Angéla (és Jóco)!

Számomra nagyon szimpatikus ez a marketing, hiszen mind Ti, mind a kéktúrázók jól járnak ezzel az üzlettel.

A pecsét ügyében én is azt javasolnám, hogy egyeztess Pálmai úrral (könnyen el tudom képzelni, hogy kaptok egy hivatalos kéktúrás bélyegzőt), de talán még jobb, ha szerintem is az a jobb, ha saját igazoló bélyegzőt csináltatsz.  A kéktúrát járók között számos elvetemült pecsét-mániákus akad, akik élnek-halnak a különleges lenyomatokért. (Több helyütt van ilyen egyedi pecsét, akár a "hivatalos" mellett). Ezzel együtt a faluban kihelyezett bélyegzőt is meghagynám, jó az, ha akkor is lehet pecsételni, ha a kocsma zárva van.

 

Sok sikert a vállalkozásotokhoz!

Én a Ti helyetekben esetleg ide is raknék egy kis "reklámot", elég sokan olvashatják a túrázók közül: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/okt_forum?a=dh&id=48

Előzmény: zamangi (31762)
olahtamas Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31778

A bevásárlást már megejtettük, szerintem 3 napra is elég az egész társaságnak (csirkecomb, hurka,kolbász) képek a szaktopicban :)

Csak az a kérdés, hogy mit felejtünk itthon.

Szombat reggel esetleg pótolni lehetne, ha kinyit a bót.

Igaz a legfontosabb dolgok a dalárdában is beszerezhetőek :D

 

 

Előzmény: Remélemilyennicknincs (31773)
hörpölin Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31777

"...akkor lesz hatásos, ha az ember leöblíti sörrel és/vagy unimukkal. :-)"

 

Szerintem az alkoholos öblítés a fontos, hogy mit, az már nem is annyira lényeg! :Đ

Előzmény: nagypapi (31775)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31776

Akár egy új túramozgalmat is ki lehetne írni "Magyarország legszebb pecsétjei/bélyegzői" címen. :-))

Előzmény: Remélemilyennicknincs (31768)
nagypapi Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31775

Én is erre a módszerre esküszöm, bár hozzá kell tennem, ez önmagában nem ér semmit, csak akkor lesz hatásos, ha az ember leöblíti sörrel és/vagy unimukkal. :-)

Előzmény: Törölt nick (31761)
nagypapi Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31774

Irígylem a topiktúra résztvevőit!

A jósvafői ellátástól én sem voltam elájulva finoman szólva, a falu közepi étterem egyike volt a legrosszabbaknak a kéktúra során.Igazi menza-fíling.

Szögligeten viszont 3 éve még volt egy büfé, ahol hotdogot-hambit-kolbászt-stb. lehetett kapni, igen korrekt árakon. Azt nem tudom, ilyenkor működik-e, de túrát befejezni mindenképpen ideális hely.

Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31773

Jósvafői bolt délután 4kor bezár. Erre semmiféleképpen nem építenék, mert tudtommal hétvégén nincs nyitva.

 

AZONBAN!

 

Ahogy beérkeztek Miskolcra, célszerű nem a körgyűrűn felzúzni a putnoki útra, hanem ha átvágtok a városon - ami nem probléma, mert nyílegyenesen kell csak menni a többsávos úton, szóval ha jöttök végig a városon, akkor pont a határ előtt balra van egy órjás Tesco. Meg Metro, de az asszem a jobboldalt, úgyhogy én inkább ott vásárolnék a helyetekben.

 

Miskolcról kiérve én a sajószentéperi-szendrő-Jósvafő útvonalat ajánlom, mert szép nagyon. Bár akkor már setét lesz... na mindegy, eldöntitek! ;-)

 

Másrészt a faluban hírhedten minden drágább, úgyhogy az ottaniak is Miskolcra járnak vásárolni.

 

Hát igen, nagyon be vagyok sózva, a hátimotyó nekem a csomagtartómban figyel. :)))

Remélem túlélem a mai napot...

 

Vazz asszem én leszek a dioxin botrány egyetlen magyarországi áldozata! Francos cégvezetés! :(((

annyi baj legyen Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31772

Majd szép hosszú beszámolókat kérünk mindenkitől, sok képpel! :)

Előzmény: hörpölin (31771)
hörpölin Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31771

jzp2107!

Halvány fogalmam sincs, mivel ezzel nem volt problémánk. :-) De úgy gondolom, ha az MTSZ nem túl szőrösszívű a befejezéssel, akkor miért lenne az a kezdéssel!! Azt meg végképp nem gondolnám, hogy Bozó Bandi bá' ott benn a központban minden egyes pecsételési dátumot összevetne a kölök születési dátumával!

 

Remélemilyennicknincs!

Be vagy már sózva, mi? Én meg már a nagy hátimotyómmal jöttem a robotba szokás szerint tömegközlekedve, meg is bámulták a kollegák, hogy ide van támasztva a botokkal együtt az asztalom mellé! Akkor négykor a megbeszélt helyen várok a stoppra! :-D

Előzmény: jzp2107 (31769)
olahtamas Creative Commons License 2011.01.21 0 0 31770

Nem tudja valaki, hogy Jósvafőn mikor van nyitva a bolt?

 

jzp2107 Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31769

Hörpölin, te mint a gyermek kéktúrák nagy tudora!

 

Azt tudom -tőled- hogy a befejezéssel az mgtsz nem szőrösszívű, nem pont a gyerek 14. szülinapjáig kell befejezni hanem annak az évnek a végéig amikor betölti.

A kezdéssel mi a helyzet? Az is annak az évnek az első napjától indul amikor betölti a hatot, vagy ott meg kell várni hogy betöltse?

Előzmény: hörpölin (31746)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31768

Láb hosszú távra... nekem a lúdtalpbetét segített!

Nem nevetni, most halálosan komolyan mondom!

Bár egészséges a lábam, tehát se haránt se boka süllyedésem nincs, mégis akkortól kezdve tudtam igazán jókat sétálni, mikor a bakkancsomba a gyógytalpbetétgyártó ismerősöm csinált betétet.

 

Isteni volt! Nagyon tudom ajánlani! A bakkancsom 40es volt, nekem 39es a lábam és mégis tudott olyan betétet gyártani, ami a lábméretemnek felelt meg, ugyanakkor kitöltötte az egész cipőt. Nagyon jól tartott, kényelmesen végigfeküdt rajta a lábam, úgyhogy szerintem idén is az új túracipőmbe is fogok csináltatni betétet a sanusmed-el.

 

Még a hólyagosodás is megszűnt és nem izzadt a lábam! (ööö és azonkívül jó lett a szájszagom, a ph értékem, karcsúbb a termetem és mindenki velem akart randizni !)

 

Apropó:

Iskolában.

Tanítónéni megkérdi a gyerekeket:

Na ki miért szereti a SZANDIT?

Én azért szeretem a Szandit, mert olyan szépen énekel - mondja Pirike

Én azért szeretem a Szandit, mert olyan szépen táncol - mondja Ferike

Én azért szeretem a Szandit, mert nyáron nem izzad bele a lábam! mondja Pistike.

 

Zamangi - ugye olcsó lesz mindig nálad a kóla és a csoki? Esetleg egy jó hús vagy bableves? ;-)

Egyébként ezt nevezem igazi virtusnak! Amikor valaki meglátja az üzleti lehetőséget! Gratula!

A pecsétedre én valami vicces stilizált korcsma képét tetetném a nevetekkel és akkor kedvenc pecsét is lehet a túrázóknak, ami kurriózum és érdemes begyűjteni, mintha simán csak a nevetek lenne rajta. Sztem mindannyian egyetértünk, hogy az olyan csemegék, mint a gánti őzikés pecsét vagy a bélapátfalvi templomos már a képével is megörvendeztet, nemcsak a megszerzésével és az ilyennek híre megy és más is meg akarja majd szerezni, nemcsak a kéktúrás.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, nekem nagyon tetszenek az ilyen jellegzetes dolgok, mint pl a pecsétőrző krokodil vagy ami volt régen, de sajnos már eltűnt a sárga maci!

 

 

Már csak néhány óra és start a hegyekbe! Istenem, de várom már!

 

 

zamangi Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31767

köszönöm szépen gyors reagállásod!

Előzmény: efemm (31766)
efemm Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31766

Kéktúra bélyegző kihelyezéssel, módosítással kapcsolatban illetékes (a Magyar Természetbarát Szövetségnél): Pálmai Vencel palmai.vencel@termeszetbarat.hu

Előzmény: zamangi (31763)
zamangi Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31765

Szia Hobo Bobo!

Köszönöm a reagálást, szeretettel várunk ha erre jársz!

Angéla

Törölt nick Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31764

Na ez jó hír,mit össze nem kerestem nemrég Bakonykutiban egy kocsmát vagy egy boltot!(inkább kocsmát:-) )

 Az is jó hogy kéktúrás pecsét is van nálatok,azért csak jobb egy fröccs mellett asztalon bélyegezni mint a kültérivel akrobatikázni.

Előzmény: zamangi (31762)
zamangi Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31763

Hahó kérdés az illetékeshez!

 

Az lenne a kérdésem hogy kitöl és kivel kellene beszélnem kék túra pecsét ügyében, ha azt szeretném hogy az én általam üzemeltetett kocsma neve legyen a pecséten nem az mgtsz. kérem jelentkezzen a 06 70/517-1090

Köszönöm Angéla

zamangi Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31762

Sziasztok Angéla vagyok Bakonykutiból.

Kutiban üzemeltetem a kocsmát és az élelmiszer boltot, és szólni szeretnék ha erre jártok szívessen látlak benneteket, van kéktúra pecsét a kocsmában, és lehet kérni ételt is igaz még nem hívatalos de lehet fogyasztani zsíros kenyeret, rántottát,tükörtojást,fött tojást,hot-dog-ot, sült virslit. májustól pedig minden szombaton ha az időjárás engedi bográcsban főzők finomabnál finomabb ételeket.a kocsma előtt lugas lessz építve ami alatt kellemesen el fogyaszthatsz egy fagyi kelyhet, gesztenyepürét,mézes limonádét, stb.jelenlegi nyitva tartás:hétfő kedd csütörtök,péntek 9,30-16-ig szombat,vasárnap  9,30-18-ig. május 1-től minden nap 7-22-ig leszek nyítva  a boltban mindig van gyümölcs pl:mandarin230ft,kiwi 280/doboz,paradicsom400/kg,zöldség300/kg és ez csak egy pár dolog!

lesznek tavasztól Bakonykutis feliratu ajándék tárgyak, és szeretnék készítetni egy Kutis emblémás kéktúra pecsétet. 

Ha szeretne valaki bejelentkezni mert nagy a csoport vagy Kutiban ünnepelne: bármit szülinap évforduló,stb vagy szeretné ha főznék neki és megszabná az étel mi  legyen

 

HÍVJON:06 70/517-1090 térerő rossz kitartóan hívj v 0622/950-881

 

A többit személyessen! SZERETETTEL LÁTUNK MINDEN TÚRÁZOT ÉS ÉRDEKLÖDŐT!

ANGÉLA és JÓCO

Törölt nick Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31761

Nekem eddig a talpra a hintőpor is segített,egyel nagyobb cipővel,dupla zoknival,sokan csináljálk így,plusz dörzsölődős helyekre Neogranormon.

Izületek hosszú távú karbantartására nekem egyszer valaki szintén a ttúrás topikon a csülkös pacalt meg a kocsonyát  ajánlotta,és a hasonló cupákos kajákat,ez a módszer azóta is tetszik.:-))  (gondolom azért ha kicsit nagyobb a baj ez már nem lesz elég)

 Ezen kívül ha nem tartasz néhány pihenőnapot (hazamenéssel) akkor szerintem még fejben sem lesz piskóta egyben az egész Kéktúra! Persze én magamból indulok ki,mindenki másképpen bírja a terhelést.

Előzmény: vuk087 (31759)
lükepék Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31760

az optimális terhelés km vagy idő alapú meghatározása, súlyos csomagok cipelésének mellőzése, lábbeli (túra és hétköznapi is) rendszeres ellenőrzése, kopás esetén cseréje, vékony/keménytalpú/alkalmi csinicipők mellőzése a hétköznapokban, rendszeres orvosi felügyelet, és porcépítő (condorsulf típusú ) kúraszerű szedése (orvosi dolog ez is!)

Előzmény: vuk087 (31759)
vuk087 Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31759

Egy ekkora túrára fizikailag is jobben fel kell készülnöm. Két hét után már elég rendesen érzem a talpam - ez ellen lehet vmit tenni? Egyáltalán: a talpat bármi módon fel lehet készíteni a hosszú menetelésre?

Ezen kívül az ízületeimmel is kéne kezdeni vmit. Azon kívül hogy jőv héten doki, van valami ötletetek hosszútávra az ízületek karbantartására? Megmondom őszintén, eddig ilyesmivel nem foglalkoztam...

kvte Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31758

"Kíváncsi vagyok kvte kolléga véleményére is, hátha ő ismeri a tagot."

 

Annak idején keresett, egyszer-kétszer menet közben is beszéltünk, de ennél jobban nem ismerem én sem.

Előzmény: Zete (31747)
olahtamas Creative Commons License 2011.01.20 0 0 31757

e-mail ment.

Előzmény: sincsavar 1.1 (31751)
looksharp Creative Commons License 2011.01.19 0 0 31755

Kedves szombati túratársak!

 

Pénteken 21:08-kor érkezik (papíron) az autóbuszom Jósvafő autóbusz-váróterem volán megállóhelyre.

Igyekszem összevakarni magam az úton, de elképzelhető, hogy "agyhalott" leszek az este folyamán, bővebben majd ott és annak, akit érdekel.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!