Minden ami a régi Kecskeméttel kapcsolatos. Történetek, legendák, személyes élmények, képek, videók, bármi... Századelő, világháborúk, Kádár-korszak, retro, vagy épp a tegnap...
Bizony, 3-4 éve olvastam először én is, hogy piarista templomot eredetileg két tornyosra tervezték.
Több érdekesség is fűzhető hozzá:
Ez a 3. legöregebb templom a Barátok temploma és a református templom után, ezzel korban megelőzvé a mi "Öregtemplom"-unkat is :)
A pestisjárvány ideje alatt épült, emiatt csak nagyon lassan haladtak a munkálatokkal. (1725-1765)
A város egyetlen tisztán barokk stílusú épülete.
A főoltárt pénzhiány miatt kilóra vásárolta meg a városi piarista rend a felvidéki Privigye város templomától, ott ugyanis már nem tartottak rá igényt. Természetesen miután ide került, alapos felújításon esett át.
A templom majd 250 éve pontosan ugyanígy néz ki.
Ja és torony: Erdetileg ugye 2 tornyot terveztek ugyanolyan vörösréz borítású kupolákkal, mint az összes többi templom. Ám sajnos a pénzhiány és a pestis előretörése miatt nem valósulhatott meg, a terveken módosítani kellett...
2 nagy toronyból egy kicsi lett, illetve a kupolából is csak egy sátortető maradt. Ezért van az, hogy a nagy templom tetején ma csak egy aránytalanul kicsi tornyocska látható...
Annak idején velem is elhitették, hogy a földrengés rázta le a 4 saroktornyot, sőt még Ifj. Gyergyádesz László művészettörténész is ezt írta a Kecskemét főterét bemutató könyvében, viszont nekem több bizonyítékom is van, hogy a tornyok még a földrengés előtt eltűntek. :-)
Íme;
Ez a kép egy panorámafotó részlete. A kép böngészésével nagyon egyszerűen meg lehet határozni, hogy körülbelül melyik években készült.
A Zsinagóga kupolája itt még hagymakupola, vagyis az eredeti, földrengés előtti állapotot ábrázolja. Az is tisztán látszik, hogy a Rákóczi út helyén már elkezdték bontani az épületeket, valamint azt is tudjuk, hogy a sugárutat 1903-ban nyitották meg. A Cifrapalotát pedig 1902-ben építették, vagyis a kép 1902 és 1903 között készült valamikor!
Ja és legfontosabb: Az evangélikus templom saroktornyai már sehol. :) Az 1911-es földrengés előtt 9 évvel már nem voltak meg.
Tudomásom szerint a földrengés miatt omlottak le, igen. :) Ha jól tudom, nem építették a saroktornyokat vissza.
Más:
Meglepődtem, mikor megtudtam nemrég, h a piarista templomot két toronnyal tervezték!? Ejj be kár, hogy nem úgy épült meg, hasonlóan gyönyörű lehetne a nagyváradi székesegyházhoz! :)
Középtájon, majdnem a kút felett mi az a tető szerűség? Korábban ott épület volt? Meghagyták a tetejét? Esetleg valamilyen műszaki vonzata van neki? Ha esetleg tudod!? :)
Amit a legjobban sajnálok: az antikváriumnak már híre-hamva sincs, pedig a 70-es, 80-as években igen szép forgalma volt, sok jó könyvet vettem itt. Aztán szép lassan elsorvadt az üzlet; úgy látszik, az emberek egyre inkább leszoknak a könyvolvasásról. Inkább nézik a bugyuta tévéműsorokat...
Szóval, a Kéttemplom közről azt érdemes tudni, hogy valaha ez is egy szekerek, fiákerek, autók által hangos kis utca volt.
Ugyanitt az 1970-es évek elején létezett egy bazársor által eltakart, romos, már rég nem funkcionáló, középkorból örökölt épület, a ferences kolostor. 1975-re Kerényi József tervezésével felújították, átépítették és az épület körül található egykori védőárkot áthidalta ott, ahol a bejárat is van.
'70-es években napjainkban
Az épület felújításával egyidőben szintén Kerényi József tervei alapján átépítették egy "mediterrán" hangulatú sétálóutcává a Kéttemplom közt. Ennek keretében létrejött az a kis teresedés is ahol ma a "Művészetek kútja" is található. Tehát gondolom ez az a szökőkűt amit mondtál. :-)
Mitől a művészetek kútja?
Azért, mert az ivókút oldalán körben bronztányérok, bronzplasztikák vannak és minden ilyen plasztikán egy-egy művész található.
Gyerekkoromban imádtam ezt a kutat, sokáig csak akkor értem el ha felemeltek. :-)
A legjobb az volt, mikor teli volt vízzel és egy idő után, ha nem takarították - márpedig nem takarították - akkor egyre inkább hasonlított egy akváriumra, teli zöldmoszattal ami a mai napig így van. Szerintem hangulatos. :-D
Számomra a kút, a padok, a tér kiképzése tökéletesen tükrözi a 70-80-as éveket.
A sétálóutcai ivókút vagy mi... annak mi a története? Legutóbb mikor láttam elég ramaty állapotban volt... Mellesleg az egészet fel lehetne újítani, de még csak elképzelés szintjén sem hallottam a dologról.
Bár a kopasz diktátor szobrai eltűntek, de akiket képviselt, azok a mai napig a helyükön ülnek országszerte. Bárcsak fordítva történt volna – fene bánná a szobrokat!
Mindenesetre furcsa egy hölgyemény lehetett ez a Hercegh Klára, aki ezt a förmedvényt szoborta. Neki ez jutott eszébe a szabadságról... De hát ez egy ilyen kor volt. Csak az volt a gond, hogy több mint harminc évig kellett nyögnünk az ízlésterrorját.
Ha érdekel valakit Lenin, Vasmarcsa és még pár köztéri alkotás története, akkor klikk a következő a linkre. Annak idején ezeket én állítottam össze. Utólag is remélem, hogy nincsenek benne komolyabb hibák...
Következő cikkünk a város eltűnt szobrairól fog szólni, melyben megismerhetjük Vasmarcsa múltját és jelenét, ki és miért dobozolta be Lenint, valamint mi lett a "trombitás kislány" sorsa. "Érckemény, puskás proletárasszony" Talán így tudnánk legegyszerűbben jellemezni azt a[...] Bővebben!Tovább »
Naponta eljártam mellette, és mondhatom, rendkívüli módon irritáló volt a kezében fegyvert szorongató dühödt debella. A tanácsköztársaságnak nevezett patkánylázadás féktelen erőszakját testesítette meg. Leninnel együtt oda került, ahová való.