"Azonban ez nagyon veszélyes is tud lenni, mert több nap ilyen zen-hangulat után nekem pl általában szinte fizikai fájdalom visszatérni a normál életbe, visszaállni a kötelező taposómalomba, aminek elviselésében az ad erőt, hogy nemsokára ismét becsomagolhatom a hátizsákot és mehetek vissza."
2006. 10. 23-án este az Olajos Körút 3 napja után, amit csodás élmények, jószándékú emberek, szép tájak között töltöttünk, hazafelé a buszon én is ilyen zen állapotban voltam, mikor telefonon hívott édesanyám, hogy szálljunk le Budapest legszélső megállójában, nehogy bemenjünk a belvárosba, "mert lőnek". Olyan sokkoló volt, hogy azóta is felzaklat, ha rágondolok.
Hát úgy néz ki csak én vagyok idegbajos, hogy csak két nap után jutok el a szarok rája állapotig. :DDD Ez van! Vállalom! :DDD
Ha szabad beleszólnom: nekem is kell(ett, amikor Kéktúráztam ('03-'05)) egy-két nap a kikapcsolásra. Akkor viszont már abszolút nem zavart semmi: nincs jelzés? Piha. Nincs út? Ugyan... Nincs bélyegző? Legalább lesz miért visszajönni! :) Aztán azóta túlságosan elkényelmesedtem. Folytatni kéne lassan a DDK-t is... meg újrakezdeni az OKT-t is... az Alföldi Kék igazolófüzetére meg már bűntudattal nézek, pedig itt van, a fiókban...
A sok beigli után ma nekem is muszáj volt túrázni kicsit, megkerestem 5 forrást az alábbi mozgalomból.
Kissé késői kelés, majd dupla adag hólapátolás után 10 után léptem ki anyósék lakából Szárligeten. Előbb felszaladtam a Nagy-Csákányra hogy egy geoládát jól ne találjak meg (ez állítólag a Vértes legmagasabb pontja), aztán Szép-Ilonka forrás, Mocsár-réti kút (tuhun Szép-Ilonka kút néven fut) Mátyás-kút, Szarvas-kút és végül az Árpádházi Béla-kút.
Isten éltesse a tuhu felmérőit, mert a késői indulás ellenére kevéssel 4 után már vissza is értem Szárligetre, köszönhetően a jelzetlen utakon tett rövidítéseknek (ha meg jelzetlen út sem volt, akkor maradt a tökön-babon szánkázás :-)
Láttam éjjeli szarvas-vackot, örömükben a hóban rohangászó őzeket, sőt még egy róka-komát is.
Az OKT-n volt egy lábnyom, ezt leszámítva semmi.
További szép Karácsonyt és Boldog Újévet mindenkinek!
A kápolna előtt teljesen véletlen helyeken kezdett a hó takarta jég félelmetes ropogásba, szerencsére kitartott, pedig érezhetően nem kevés vizet hoztam mozgásba. Inkább irány a friss terepjáró keréknyom, ott legalább látszott, hol ér bokáig a víz.
Az album a Szarvaskő- Bélapátfalva feliratban rejtőzik, legközelebb jobban jelzem.
Ha egyedül megyek, az első nap, vagy hosszabb túraszünet után az első két nap nálam is a "fejszellőztetésre" megy. Ettől függetlenül figyelek a tájra, fotózok, megmaradnak markáns dolgok a túráról, de az "igazi" gyönyörködés az a harmadik naptól van. Nyáron 2 nap egyedül, majd egy társsal, újabb 4 nap egyedül, 6 nap társsal - Mindegyiknek megvolt a maga varázsa.
Tiszta ruha: mindig csak egy váltás ruha van nálam, aztán este mosószappannal gyorsan kimosom az aznapit és másnap a hátizsákomra terítve szárítom meg, miközben gyalogolok. ;-)
Hát úgy néz ki csak én vagyok idegbajos, hogy csak két nap után jutok el a szarok rája állapotig. :DDD Ez van! Vállalom! :DDD
A több napos túráimon általában én is szállásokra megyek, volt köztük parókia, kollégium, vendégház. Sőt bevallom kifejezetten izgatnak a szokásostól eltérő helyek, pl a Dunántúlon már alig várom, hogy eljussak a könyvtárig, ahol a kanapén lehet húzni a lóbőrt. Nem lesz semmi együttaludni csupa nagy emberrel...:DDD
A higiénia nekem is fontos, de amikor vadkempingeztem (régi szép kapolcsi fesztivál napok) a hegytetőn mindentől távol, akkor azt csináltam, hogy egy kétliteres pet palackba felvittem magamnak vizet, és ebből minden este frankón tetőtől talpig le tudtam fürödni szappannal, meg a reggeli mosakodás és fogmosás is megvolt belőle.
OKT-t egyedül sátorral nem csináltam, mert a sátrat cipelni bevallom nincs kedvem. Így is igyekszem a minimumra csökkenteni a tatyó tartalmát.
Nem vagyunk egyformák. Sokunknak a több napos túra (több mint 4-5 nap) fizikailag fárasztó. Én fáradtan nem tudok úgy a tájban gyönyörködni, mint kipihenten. Nálam fontos, a megfelelő szállás (ezért nem alszom a teljesítménytúrákon tornateremben). Amikor én jártam, közel sem volt ennyi szálláshely, a szálláshelyek többnyire falusi házak voltak, amit jó előre le kellett foglalni a községi tanácson! keresztül. Aztán nálam fontos a megfelelő étkezés is, úgy két naponta szeretek legalább egyszer főtt ételt enni.
Fontos a megfelelő higiénia is, ez azt jelenti, hogy naponta szeretek lemosakodni és tiszta ruhát venni. Ezt egy 10 napos túra alatt nehéz kivitelezni. Lehet, hogy én szerencsés ember vagyok, mert ahogy kiteszem a lábam a természetbe, azonnal elfelejtem az élet búját-baját.
Nálam például a mátrai szakasz így nézett ki:
1. nap Mátraverebély - Mátraháza
2. nap Megnéztem Gyöngyöst, Gyöngyössolymost és Mátrafüredet. Gyöngyössolymosról kiindulva felkerestem a Farkasmályi picesort, ahol jó fröccsöket iddogálva elbeszélgettem a borosgazdákkal. Mátrafüreden a Benevár étteremben ebédeltem.
3.nap Mátraháza - Sirok (emlékszem, dög meleg volt, egy kelenföldi csapat nem is tudott végig jönni, hanem lementek Recskre.)
4.nap Bóklászás Parádfürdőn, majd haza utazás
Azért az 50 km táv és a 2000 méter szint nekem (a kánikulában) elég is volt. A túra nekem nem egyfajta megpróbáltatás volt, hanem kikapcsolódás, életre szóló élmény.
Tibi egy másik fórumon felhívta a figyelmemet, hogy elírtam a beírásom.
A szakaszom Hollókő-Sirok volt.
Valamiért mindig keverem Hollókőt és Hollóházát. Talán azért, mert már szeretnék ott tartani? ;-) Én ugyanis ott akarom befejezni az OKT-t. Addig még hátra van a Dunántúl és a Zemplén.
Szóval ha azt írom Hollóháza, mostantól mindig konvertáljátok át Hollókővé, egészen addig, amig azt nem írom : befejeztem! ;-)))
Teljesen megértem,és egyet is értek azzal amit írsz,nagy élmény lehet ez így,egyedül is,sőt katartikus,ha jól érzem.:-)
Viszont jelen helyzetemben a túrázás mellett legalább annyira fontos hogy a gyerekemnek,gyermekeimnek is megpróbáljak átadni valamit a túrázásból,a természet szeretetéből,megmutassak nekik valami teljesen más dolgot,aminek semmi köze a "fészbúkhoz",amivel egyébként tényleg nagyon sokat foglalkoznak.
Szóval muszáj kompromisszumokat kötnöm,hogy a gyerekek is élvezzék,szeressék a túrázást,de megéri.Sokszor bulit csinálunk egy több napos túrából,de csak így tudom megcsinálni hogy jól érezzék magukat,és szívesen jöjjenek velem,ezzel együtt kell élnem,és alkalmazkodom ehhez.Viszont ilyenkor tapasztalom hogy mire is képesek,szinte mindegy hogy 15km,vagy 30km,jönnek ezerrel,élvezik,röhögnek,csak közben meglegyen az amit amúgy is,e nélkül is kipróbálnának:sör,esetleg pár szál cigi,és nagyon hálásak ezért,marha jók ezek a közös túráink.(két 15éves nálam 10cm-rel magasabb lurkókról beszélünk,én 175,ők 184 és 188cm!)Mint szülő,kényszerpályán mozgok:TUDOM hogy ezeket a dolgokat úgy is kipróbálják,sőt sokszor ,de megpróbálok nekik egy más utat is mutatni,és sok mindent meg is beszélünk,átrágunk ezeken a túrákon,ami számukra is fontos,és hasznukra van,legalább is remélem.
Mindenesetre bíznak bennem,és mióta Kéktúrázunk úgy érzem sokkal jobb a kapcsolatunk,kezelhetőbbek a srácok.És mindig kérdezik hogy mikor megyünk megint túrázni??:-))
Az hogy milyen egyedül kéktúrázni azt úgy gondolom hogy majd 50 felett szeretném megtudni...mikor már ők sínen vannak...
Az egyedüli többnapos túrákhoz nem tudok hozzászólni, de a nagyobb csapatban (x<10 fő) vándortúrázásnál is vannak ilyen szépségek. Ehhez is kell néhány nap, a csapat tagjai megszokják egymást, kialakul a napirend, ki mit csinál stb. és akkor jobban odafigyelünk a körülöttünk lévő természetre, a tájra, a távlatokra. Itt - legalábbis az én tapasztalataim szerint - kb. 10 nap a határ, utána rizikósabb időszak következik. Lehet, hogy Rockenbauerék csapatánál is voltak ilyen időszakok, de mint korábban olvashattuk, ezt a csapat vezetője meg tudta oldani.
Milyen jó visszagondolni most ezekre a nyári vándorlásokra (miközben kint dühöng a szél és ömlik a hó)!
Gyerekkel túrázni más, mint amikor az ember egyedül megy. Gyerekkel figyelembe kell venni a kölök tűrőképességét is - manapság x idő után már fészbúk elvonási tünetek vannak és a természet csendje simán a webhez szokott idegekre megy. Eképp megértem, ha valaki családostul nekivágva igyekszik a tűrőképesség, befogadóképesség határaihoz igazítani a túrákat.
Egyedül viszont azt kell mondjam, hogy pont két-három nap után bomlik ki igazán a túrázás igazi veleje.
Tavaly kétszer is többnapos szakaszokat csináltam. Először Hollóházáról át Szarvaskőre (4 nap), másodjára pedig Szarvaskőtől Jósvafőig (5 nap). Mindkét esetben azt tapasztaltam, hogy az első két napon az ember feje tele van mindennel és bár élvezi az erdő csendjét, a függetlenséget, az egyedüllétet, de mégis ott citerázik a fejében a civil élete, a problémák, a megoldandó dolgok, a kapcsolatok útvesztői stb stb stb.
Kb két napnak kell eltelnie, amíg az agy kimossa magából a salakot és kb a harmadik nap felétől jön el az a pillanat, amikor az ember végképp maga mögött tudja a civilizációt fejben is és ténylegesen elkezdi a vándorlást. Ilyenkor nyílik meg igazán a táj, lesz mélysége. Erősebbek a fények, az illatok, a hangok. Kicsit mintha más dimenzióba kerülne az ember.
Két kép jut eszembe - mindkettő a mátrai szakaszról; Sasbércre leérve, miután napok óta csak hegyeket láttam magam körül, egyszerre csak ott feküdt előttem a nagy magyar Alföld, hosszan, mint egy terepasztal. Meleg nyári dél volt, hétágra sütött a nap és a síkság szikrázott, a távolban még a Tisza ezüst szallagja is kivehető volt a párában. Muszáj volt ott leragadni és bámulni a tájat. És ahogy ott ültem, úgy éreztem, hogy a világ tetején vagyok, ahol nyugi van, míg a lábam alatt zajlanak a hétköznapok - pöfékel az erőmű, robognak a kocsik az autópályán és valahol nagyon messze a láthatatlanságba veszve dübörög Budapest. Jó érzés volt nagyon megélni ezt a kivülállást.
Egy nappal később, amikor Szarvaskő felé tartottam a Gilitka oldal előtti betonúton caplatva aszfaltozó munkásokba botlottam, akik a nyári hőségbe izzadva terítették a szurkot. Én meg a nyirkos erdei árnyékból hoztam magammal a hűvös levegőt. Ahogy ott elmentem mellettük, akkor is előjött az az érzés, hogy mennyire más az utazó lét, amiben nem zavar semmi, sem a hőség, sem az idő múlása, nincs stressz és nincs megfelelési kényszer sem.
Ezt egy egynapos túrán csak kvázi nyomokban, pillanatokra lehet átélni, több naposoknál viszont huzamosabb időre az ember társául szegődik a nyugalom az időtlenség és az önmagáért való létezés.
Azonban ez nagyon veszélyes is tud lenni, mert több nap ilyen zen-hangulat után nekem pl általában szinte fizikai fájdalom visszatérni a normál életbe, visszaállni a kötelező taposómalomba, aminek elviselésében az ad erőt, hogy nemsokára ismét becsomagolhatom a hátizsákot és mehetek vissza.
Szóval ha egyszer lehetőségetek van rá, én mindenképpen javaslom, hogy vágjatok bele hetes-10 napos túrába akár egyedül is, mert hihetetlen élmény!
A szabadidővel nem álltam túl jól, de az előrejelzés azt mutatta, hogy ez a csütörtök lesz az év egyetlen havas és biztos napsütéses napja, így hát mentem és kész. Kivételesen a kényelmes, kilenc óra utáni érkezéssel kezdődött a program, a topicba való rész pedig az egyéb kitérők után fél tizenegykor. A nap tényleg végig sütött, de megvolt a hideg is, így viszonylag simán ment az emelkedő a szarvaskői szurdok tetejéig. A téli erdőben teljes csend, friss hóval borított fehér ágrengeteg, fölöttük hatalmas fenyegető hófelhők, de szerencsére a nap mindig megtalálta köztük az utat. Az úton egyetlen kéktúrázó lábnyoma haladt előttem végig.
Néhány kilométer után érdekes módon elfogyott a lendület, méghozzá olyan mértékben, hogy képtelen voltam tovább menni, a helyzetet egy doboz Hell / szendvics páros oldotta meg, egy fél órás pihenő keretében. Mindez betudható az esti két órás alvásnak, a 14 kilós hátizsáknak (több napra mentem rokonokhoz), vagy a csúszós hónak, de eléggé furcsa volt, soha nem volt még hasonló. A fáradtsággal szerencsére nem lett több gond ezután, csak a sebességből vettem vissza, a Bélkő megmászásának terve pedig lassan elúszott. A folytatás eseménytelen volt, a Telkessy ház előtti bélyegző tökéletes, magát a házat két kis kutya őrzi, egyébként sehol senki, mindenhol gondosan felfestett kék sávok terelnek Hollóháza felé.
A Bélkő tövében sötét és sűrű, fiatal erdőben halad a jelzés, pedig úgy 150 méterrel mellette, egy félig elhagyott, aszfaltos úton remek kilátás vár, hangulatos fenyőerdős tisztásokkal. Továbbra sem értem, miért vonzza annyira az erdő az útvonal kijelölőit, Szarvaskő óta lényegében csak az volt az út körül. Itt is a kiírás célját szem előtt tartva, egy kis rugalmassággal álltam az útvonalhoz, így sikerült sokkal többet látni. Az egyik mező közepén a hó is eleredt egy-két percre, miközben a felhő alatti szűk résen a lemenő nap még akadálytalanul átsütött, felé fordulva gyakorlatilag piros hó esett. Csak ezért megérte eljönni:)
Az apátságig kicsit futottam is, hátha lebukás után még átsüt a nap a hófelhő alatt, a Békő szikláira. Nem volt szerencsém, de így is jó volt megérkezni, itt már egymást váltották a látogatók a munkanap ellenére is. A jelzések végig tökéletesek, könnyű út vitt le a városba(!). Mindennel együtt jó kis nap volt, rekord rövid távval, mellette majdnem rekord alacsony, 2,1Km/h átlaggal. Felmentő körülmények ide vagy oda, lesz még mit tanulni a valódi téli kirándulásokról.
Hörpölin,ez csak természetes,én örülök hogy segíthettem Neked ezzel a térképpel,nem sürgős az a könyv sem,amelyben volt,olvasd el nyugodtan,majd alkalomadtán visszaadod.
Te mondtad: "az úttörő ahol tud...":-))
De azért jó hogy digitalizáltad,el is mentettem a kedvencek közé!
Ez így van,nagyon szép gondolat az hogy valaki egyben,megszakítás nélkül akarja végigjárni a Nagy Kék Utat,csakhogy -véleményem szerint- az úgy már kicsit sok,és messze nem élvezhető úgy mint ahogyan mondod ,tájegységenkénti szakaszolással.Egy-egy kéktúránk után (általában 20-40km,1-3nap) pár napig én is lenyugszom,majd tervezem a következőt,viszont azt már sokszor megállapítottam hogy kb 3túranap után kicsit jól is esik hazamenni,nem esne úgy, nem esne jól a negyedik,ötödik nap,ennél több meg pláne.Jelenleg általában két gyerekkel járom a Kéktúrát,kb 800km után azt gondolom hogy a legjobb,és minden tekintetben a legcélratörőbb szakaszolás a tájegységi,három-négy napos túrák szervezése.Így van idő mindenre,szállások megszervezése,látnivalók megnézése,fényképezés,nézelődés,majd hazatérve az újabb túrák szervezése.Én ha egyedül vágnék bele (nincs kizárva másodszor!:-) ) akkor így csinálnám.Valahogyan úgy mint Feltser "hadidoki" János,lásd : "hadidoki.ini.hu" honlapon.
Annak idején én is úgy gondoltam, hogy a kéket egybe. Aztán rájöttem, hogy érdemesebb tájegységenként végig járni. Mielőtt egy-egy tájegységbe elindultam, alaposan feltérképeztem az útba eső természeti, tájegységi, műemléki látnivalókat. Kivétel volt a Cserehát és a Zemplén, amit a nagy távolság miatt egybe jártam le. A Kék Túra végig járása turistáskodásom alapvető, meghatározó élménye volt. Mindig csodálkoztam azokon a magyar embereken, akik az El Caminot végig járták, de a Kék Túrát még nem...
Nagyon sokat fényképeztem a kis Werrámmal, ma már ezek a fotók túramozgalmi különlegességnek számítanak.
Hála Hobo Bobonak, aki (átmenetileg) a rendelkezésemre bocsátotta az 1964-es kiadású "Az Országos Kéktúra útvonala mentén" című kötetét, be tudtam szkennelni részletekben a térképmellékletét, és ezekből a képekből is összeraktam az 1938-as térképhez hasonlóan egyetlen nagy, jpg formátumú képpé a térképet. Már fel is töltöttem, elérhető a következő címen:
Nagyon köszönöm a segítséget!:-) Erre gondoltam...
Egy bükki túrán előbb-utóbb remélem összefutunk!:-)
(egriként azt mondom kezd el a Kéktúra bükki és mátrai szakaszait,és kedvet kapsz majd a többihez,mindemellett megszerezheted a Bükk-Mátra Útjain jelvényt is,amelyért nekem is Egerbe kellett utaznom tavasszal.)
azért 1979-ben is volt legalább falunként 1 telefon. Vagy szóltak a rendőröknek, azok be-cb-ztek a legközelebbi örsre és onnan üzentek a TV-be, hogy itt és itt, ekkor meg ekkor. :) Ha meg forgatni akartak, akkor visszaküldtek mindenkit a legközelebbi kanyarig, és magában elszámolt mindenki 20-ig és elindult a kamera felé :D
"Petres Pál pedig számítástechnikus volt, aki kifejlesztett egy elektronikus lépésszámlálót."
És micsoda mázli, hogy éppen 1,5 milliónál állt meg, mennyivel hülyébb cím lenne, hogy pl. "Egymillió-ötszázhuszonnyolcezer-háromszázhuszonkilenc lépés Magyarországon" :-)
Viccet félretéve, annak ellenére, hogy 30 év távlatából ma már sokminden megmosolyogtató a filmben (akkor nem volt az, csak ezt a mai fiataloknak elég nehéz lehet elhinni), kultuszfilm lett, nem csak a túrázók között. Bármerre járok, a "másfélmillió lépést" mindenki ismeri.
Halló emberek, napra pontosan harminc évvel ezelőtt, 1979. július 31-én reggel 7 órakor indult útnak kedvenc sorozatunk, a Másfélmillió lépés Magyarországon csapata. Innentől kezdve október 15-ig nagyjából folyamatosan gyalogoltak és forgattak, és több mint 1100 kilométeren[...] Bővebben!Tovább »
Nem krimi, nem is szappanopera, és mégis a Másfélmillió lépés Magyarországon az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar sorozat. 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki , de születése nem ment könnyen, és a forgatást is hosszú munka előzte meg. Az[...] Bővebben!Tovább »
Pár éve volt az Index keretein belül a Comment.com-on egy három részes beszámoló a Másfélmillió forgatásáról,abban is megszólaltak az érintettek,és elmondták hogy bizony az elején volt amikor pattanásig feszült volt a légkör a stábtagok közt,és még sok egyéb kulisszatitkot is.
Ha beírjátok a gugliba hogy: "Sorozatklasszikusok Másfélmillió" akkor egyből az lesz az első cikk amit kidob.
De ha valaki megtenné hogy belinkeli,azt megköszönném,mert nagyon jó összeállítás volt,nekem sokáig kint volt a kedvencek közt is.
